Szatmármegyei Közlöny, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-02 / 5. szám
í'agjrkároly, E3!3. februás* 2. 5. szám. XXXIX. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: bővít a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcssa 2. se. Telephon 56 szám. Pártoktól független POLITIKAI LAP. r*!eyje6eüsik minden vasárnap. ————ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy évre helyben házhoz hordva 5K vidékre postán küldve 3 korona j: Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 63 íiiiér Akik önönmagukat tagadják meg. | — Ez a javaslat nem jó. ez a ja vaslat nekünk nem kell! — mondotta ' Justh Gyula, mikor a kormány választó- i jogi reformjavaslata még nem is volt j minden iészleiében ismeretes. És az ő kijelentésének visszhangjaként nyomban azt mondta Karolyi Mihály, j a „radikális gróf“ is: — Csakugyan ez a javaslat nem elé- I githet ki minket! Majd ugyanígy nyilatkoztak a Kos- j suth-párt tagjai is, sőt Andrássy Gyula j gróf, a plurálitásos szörnyszülött atyja is, j akik mindannyian Justh Gyulával egy kö- j vet kezdtek - fújni, ugyanazzal a Justh I Gyulával, aki a minap újból is megpe- I csételte a nemzetközi szocziáldemokraták- kal való testvériségét és mindmegannyian j a radikális választójog instituálását kö- j vételik. No jó, ezt értenek, ha az ellenzéki ; szövetségben összekögíilt urak mindig | ezt az álláspontot foglalták volna el. De ! midőn most oly nagy vehemencziával j kardoskodnak a kormányjavaslat ellen, en- ! nek a szövetkezett ellenzéknek a legna- I gyobb része tulajdonképpen önönmagát j dezavuálja, mint ahogy ezt íöljegyezte ! Klió, a néha-néha fölötte kellemetlen isten- 1 asszony, aki példának okáért az ő érez- ! táblájára feljegyezte azt is, hogy 1910. j márczius 19-én éppen egy hónappal a j nemzeti munkapárt formális megalaulása után az Istenben megboldogult koaliczió országos gyűlést rendezett a budapesti Vigadóban, a nemzeti választójog jegyében. Ennek a mozgalma Károlyi Mihály gróf lakásáról indult ki és a gyűlésén, melyen Dessevvffy Aurél gróf, Andrássy egyik intimusa elnökölt, képviselve volt a Kossuth-párt, az Andrássy-párt és ott volt minden hívével együtt Károlyi Mihály is, valamint a néppárt is. Tehát Justhék kivételével mindazok, akik ma a szövetkezett ellenzék részesei. Az előadó e gyűlésen, mely óriási látogatottság mellett folyt le, a Kossuth- párti Baross János volt, aki határozati javaslatot terjesztett elő, mely a „hangzatos jelszavak merev alkalmazását ezélzó radikális megoldással szemben“ oly választójogi reformot követelt, mely „mindenekelőtt az ezeréves magyar állam nemzeti jellegének, a nemzetiségi és társadalmi békének és közéletünk nyugodt fejlődéinek nagy szempontjait kell, hogy figyelembe vegye“. Tehát — amint látni méltóztatik — semmi radikálizmus! Az alkotandó reform vezérelveiül ajánlotta a határozati javaslat: az állandó és önálló lakóhelyet, a megfelelő értelmi és szo- cziális czenzust és a kerületek megfelelő beosztását. Ennek az egyhangúlag elíogadott határozati javaslatnak a támogatására ott, a gyűlésen felszólaltak: Tisza István gróf, akinek a szavait leírhatatlan helyesléssel és lelkesedéssel fogadták, a Kossuth-párti Bethlen István gróf és Károlyi Mihály gróf. Andrássy pedig, aki akkor a vidéken időzött, táviratilag helyeselte a gyűlés czélját és felemelte szavát a jelszavak ellen, melyeknek abszolút értékük nincs és aki kijelentette, hogy csak a fokozatos haladás okos és csak az felelhet meg a nemzet érdekének, minden egyéb pedig veszedelem a nemzetre nézve. Hát igy tüntetett ez a gyűlés akkor Justhék álláspontja ellen és igy lelkesedett a Tisza István álláspontjáért. Azóta a Lukács kormány a nyilvánosság elé lépett a választójogi reformjavaslatával, ineiy megakarja valósítani an - nak a gyűlésnek a vezérelveit, de sőt egyes részleteiben összehasonlíthatatlanul liberálisabb annak a gyűlésnek a felfogásánál. És ime mit látunk ? Azt, hogy a kormányjavaslatot az egész ellenzék, beleértve Andrássyt is, Károlyit is, lebecs- merli és hogy azok, akik 1910. rnárcziu- sában egy nézeten voltak Tiszával, ma egy néze’cn vannak Justhtal. Hát mi következik ebből ? Az, hogy ezeknek az uraknak vagy akkor nem volt meggyőződésük, vagy ma nincs és hogy vagy akkor nem láttak nemzeti czélt a választójogi reformban, vagy ma nem látnak. Es hogy ma csak pártpolitikai taktikából támadják a kormány javaslatát és taktikából űzik azt a jelszó-politikát, melyet 1910 márcziusában Tisza Istvánnal egyetemben elitéltek. És ezek az urak tartanak igényt arra, hogy a nemzet komolyan vegye őket? Valóban, lehetetlent kívánnak! Az inasok. Egy orvostanár emlékirataiból. Irta: Fehér Jenő. Mintegy tiz évvel ezelőtt — ha könyveimben utána néznék, a napot is pontosan meg tudnám mondani — történt életemnek legizgalmasabb esete. Nevem akkor már meglehetősen ismert volt, sőt — szerénytelenség nélkül mondhatom — harminezöt éves korom daczára egyike voltam a legkeresetebb műtőorvosoknak. Az operáló kést a legnagyobb biztonsággal kezeltem, s higgadtságom, hidegvérem a legkritikusabb pillanatokban sem hagyott-el. Egy ködös őszi napon táviratilag hivtak az öreg Csorbay báróhoz. A sürgönyben ez állott: haladéktalanul. Tüstént összecsomagoltam műszereimet. Ha engem hívnak — gondoltam — szükség lesz rájuk. Azután kihajtottam a vasúthoz. Tudnivaló ugyanis, hogy az öreg báró körülbelül három órányim lakott, a várostól, egy elhagyatott, mohos, vén kastélyban, ahonnét egész éven át alig mozdult í ki. Beszélték, hogy fiatal korában vidám éle- | tét élt, de amióta a feleségét és egyetlen fiát eltemette, teljesen elvonult a világtól, s bár j dúsgazdagnak tudta mindenki, valósággal re- ! mete életet élt. Alighogy elhelyezkedtem a vonat egyik j fülkéjében, megeredt az eső. Hosszú vonalak- ! ban hullott alá az ólomszürke felhőgomolyból és csöppekre válva folydogált végig a kupé ablakain Kelletlenül gondoltam arra, hogy ebben a komor, zord időben a kastélyig mintegy háromnegyedórai utat kell megtennem. Mire azonban a vonat berobogott az állomásra, elállt az eső. Nyomát hatalmas pocsolyák jelezték. A falevelekről koppanva hullottak alá az esőcseppek. Az állomásnál már várt reám a báró fogata. — No, mi a baj, János? — kérdeztem a kocsist. — Rosszul vagyunk, nagyságos ur! — mondá, miközben leszedte a lovakról a pokró- ezot és az ülésre rakta. — Hát mi a baj? — Délben ott volt a falusi doktor. Azt hívtam el hirtelenében, mert a méltóságos ur nagyon jajgatott. Rázta a fejét a doktor ur. Azt mondta, hogy valami inozifinczális történt. — Hol, János? — A lábán — szólt hátra a kocsis, miközben a lovak közé . csörditett. az ostorával. A ruganyos kocsi nyi! sebesen száguldott végig az utón. Olykor megzökkent egy-egy vizmosta árokban. A fekete sár magasra frecs- csent, a lovak csatakosak voltak, de azért repültek ki, mintha érezték volna, hegy a gazdájuk életéről van szó. A szürke párázatból már kirajzolódtak a kastély apró tornyai, amikor belefordultunk az erdőbe. Hátradüítem, a kocsi fekete bársony- nyál bevont támlájára és merengve néztem szét. Az utón tört gályák hevertek szanaszét, sárga levelek egész kis dombokat alkottak. Beljebb a vihar derékon tört ketté egy karcsú tölgyet; lombkoronája a földet érte. — Itt-ott panaszosan csipogott egy veréb. Talán a fiókáit kereste . . . Az egyik fordulónál hirtelen nagyot zökkent a kocsi, s nyomban utána recsegés hallatszott. — Tyüh, az áldóját! — káromkodta el magát a János és visszarántotta a lovakat. *• iÉ: vegjffieg tisztit Haufel Sámuel Nagykároly, Kölcsey-u. 1. a róni Katii, templom mellett. lllapittatott 1902. évben. Telep : Petőfi-ut 59. szám. % I
