Szatmármegyei Közlöny, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
Nagykároly, 1913-08-31 / 8. szám
Na gykároly, 1913. augusztus 31. Vili. évfolyam. — 8. szám. POLITIKAI LAP. A „Szatmármegyci Közlöny'1 állandó melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utcza 2. sz. Megjelenik minden hónap utolsó vasárnapján. Felelős szerkesztő : DR. WERTS LÁSZLÓ. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. Tlyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. fi hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Nemzeii birtokpolitika. Irta: Bakonyi Miksa. A nagy kultureszmék hóditó ereje azok igazságában rejlik. Ezt az igazságot kezdetben csak kevesen látják és érezik. De az idő es a viszonyok azok {elismerésére késztetik a gondolkodó főket, s ha szerencsés körülmények folytán akad valaki, akiben megvan az értelem oly magassága, a látókör ama szélessége és a tetterőnek az a summája, amely a gyakorlati kivitelhez szükséges, az eszmének diadalmas ereje a megvalósulásban jut teljes kifejezésre. Nemzeti kultúránk egyik nagy problémája a magyar faj terjeszkedésének és a nemzeti állam konszolidácziójához elengedhetetlen szupremácziájának biztosítása. Kezdetben csak izoált hangok hallatszottak, amelyek e probléma nagy horderejére figyelmeztettek s kimutatták azt a szoros kapcsolatot, amely a súlyos nemzeti kérdés és a földbirtokviszonyok közt fenáll. Hovatovább az élet maga kérlelhetetlen logikájával és még kérlelhetetlenebb fényeivel szélesebb és mérvadó köröket is arra birt, hogy e problémával behatóan foglalkozzanak, s innét már nem volt messze az ut rájönni azokra az igazságokra, amelyeken az alapvető eszme nyugodott. A földbirtokviszonyok korrigálásának szüksége, amint megdönthetetlen igazságnak s a nagy nemzeti czélok elérésére elengedhetetlennek tűnt fel, szükségképpen maga után vonta azoknak a konzekvencziáknak a felismerését, amelyek a nemzeti probléma megoldására vezetnek. A sikföldi parczellázás és telepítés eszméje, mely szoros kapcsolatban áll a két nemzetsorvasztó veszélylyel, a kivándorlással és a népesedési csökkenéssel, immár erősen kiszabadult a doktrinérség békéiből s országos mozgalom formáját kezdi ölteni. A kormány és magánosok parczellázási törekvéseihez újabb az u. n. holtbirtokosok megmozdulása kezd csatlakozni. Főpapjaink is kezdik belátni, hogy a kezükön levő földbirtokoknak jelentőségét növeli, ha a nemzeti erő fokozásában közrehatnak. Megtörténik immár a kezdete a papi birtokok fölszabadításának s a földéhség csillapításával megint kissé előbbre jutunk a nemzeti lét biztosításában. Mert hiszen ijesztőn tapasztaltuk hosszú éveken át, hogy a kötött birtok százalékának növekvése már-már egyértelművé kezd lenni a születési százalékok apadásával, s jelentkezett az a tünet népesedési statisztikánkban, hogy minél nagyobb valamely vidéken a kötött birtok perczentje, annál kevesebb ott a születés. A telepítés és parczellázás a nemzeti birtokpolitika külső formája, a lényeg s ezt propagálta egész életében Beksics Gusztáv — hogy a magyar politika helyezkedjék .át fajunk terjeszkedésének alapjára. Hogy állunk ma e részben ? a legutóbbi népszámlálás nagy anyagából annyit tudunk már, hogy a magyar korona országainak népessége 20.9 millióra emelkedett az 1900-iki 19.2 millióhoz képest. A népesség szaporodása tehát tiz év alatt 1.6 millió lélek, vagyis 8.5 százalék. Az előző évtizedhez képest, amikor a szaporodás 1.8 millió lelket tett (10.3 százalék), úgy abszolút számokban, mint viszonylagosan is jelentékeny visszaesést tapasztalunk. Ez azonban a nagy arányokat öltött amerikai kivándorlásnak tulajdonítható, mert a népesség természetes szaporodása az 1900—1910-ik évszázadban még kedvezőbb is volt, mint az előzőben. Nemzetünk természetes propagativ ereje tehát — ezt konstatálja a hivatalos statisztika i-> — nem csappant meg. S éppen ennek köszönhetjük, hogy a nagyarányú kivándorlás daczára, mely közel 650.000 lélekkel apasztotta népességünket, több mint 8.5 százalékos népszaporodást tudtunk elérni. S ami még vigasztalóbb, országrészek szerint ezúttal is a legmagya- rabb, a Duna-Tisza köze mutatja fel a legnagyobb (14.8 százalék) népnövekvést. A magyar faj e természetes propagativ ereje csak ott csökken, ahol a kötött birtok miatt nem juthat a parasztság földhöz. Ha a magyar faj terjeszkedését, véreink itthontartását s ezzel állami létünket biztosítani akarjuk, csak azzal érhetünk czélt, ha földmives népünket a maga birtokvágyainak kielégítésében támogatjuk. Meg kell tehát csinálni a második földbirtokreformot, ahogy Beksics elnevezte : ez pedig abban áll, hogy a feudálizmus maradványait megszüntetjük az Alföldön és a Dunántúl. Ezzel a magyarságot végleg kiemeljük a középkor hagyományaiból. Ha ily módon le nem törjük a magyar fajlakta vidékeken a hitbizománvok bilincseit, megáll a magyar faj szaporodása és terjeszkedése. Hisz látjuk az egyke szerepét a Dunántúl, látjuk viszont az oláhság terjeszkedését és szaporodását különösen ott, ahol a nemzetiségi birtokpolitika segítségére siet. Ma már kétségtelen, hogy asszimilá- lás utján a nemzetiségeket alig lehet a magyar nemzeti eszme számára meghódítani. Az egyetlen ut tehát: a magyar faj természetes szaporodása elől minden akadályt elhárítani. Elsősorban a kötött birtok akadályát. Mennél több magyar paraszt jut földbirtokhoz, annál több magyar fog idővel születni s annál hatalmasabban nyomul előre a magyarság a népesedési statisztikában. Természetes, hogy kultúrájával is a legnagyobb mértékben törődni kell s az analfabéták számát erélyes és áldozatra kész iskolapolitikával mihamarabb csökkenteni, idővel eltüntetni. Amily bizonyos, hogy az ország magyar nemzeti jellege sokkal erősebb ma, mint volt az alkotmányos korszak elején, épp oly bizonyos, hogy e nemzeti jelleg egyedüli domináíóvá lehet idővel, ha alkalmas birtokpolitika, megfelelő kultúrpolitikától támogatva, rendszeresen dolgozik rajta. Hogy a kötött birtok felszabadításával a nagybirtokosság, az arisztokráczia miképp helyezkedik el, azt bátran rábízhatjuk egészséges gazdasági érzékére. Akár a nagyipar felé fordul, akár a perifériákon az erdőbirtokok lekötésével kompenzálja magát, meg fogja tudni találni jövője biztosítását s mindkét esetben nemzeti missziót fog tudni teljesíteni. Át fogják látni, hogy akár úgy, hogy tőkeerejükkel a magyar ipar fejlesztését mozdítják elő, akár a birtokáthelyezéssel nemcsak nagy nemzeti czélokat szolgálhatnak, de anyagi előnyt is biztosíthatnak maguknak. Amily mértékben az igazságot gyakorlati példák próbáján át mindjobban megismerik, meg fog érlelődni bennük az elhatározás is, tevékeny részt venni a nagy és gyökeres átalakulásban, amely a magyar faj teljes erejének kibontakozását lehetővé teszi. A Mzifflis rendezése. A kormány beköszöntőjében elsőrendű feladatnak jelentette ki a közigazgatás rendezését, még pedig a közigazgatás államosítása, a tisztviselők kinevezési rendszere alapján. A belügyminiszter, Sándor János a minap, midőn az országos jegyzőegyesület tisztelgését fogadta, bővebben nyilatkozott erről a kérdésről, de akkor inkább csak a jegyzők jogállásának és fizetésének rendezésé kérdéseivel foglalkozott. Aki ismeri Sándor János belügyminiszternek úgy a jogi irodalom, mint a gyakorlati közigazgatás terén kifejtett munkásságát és nézeteit, annak nem nehéz megkonstruálni a közigazgatási reformtervezetei. A belügyminiszter már alispán korában irt nagyérdekü czikkeiben a vármegyei rendszer tarthatatlanságát bizonyítgatta, mely a központi, miniszteriális, parlamenti kormányrendszerrel nincs kellő összhangban. A két közhatalmi akarat néha egymással összeütközésbe jöhet és ebből mindig a közigazgatás károsodik, a közönség szenved. Ez szerzi meg a kormány és a törvényhatóság kanapépöreit. A vármegyei önkormányzat különben a mai alakjában már nem is önkormányzat, mert minden határozata, minden végzése kormányhatésági jóváhagyásra szorul. Az önkormányzat arra szorítkozik, hogy a vármegye a törvényeket és miniszteri rendeleteket a saját választott tisztviselőivel hajtja végre és joga van levelezni az or szággyüléssel Felirat formájában panaszt tehet a kormány intézkedéséi miatt s jogsegélyt kérhet a kormány esetleges, vagy vélt erőszakoskodásai ellen. Ennek a felirati jognak azonban csak erkölcsi értéke van csupán. A mostani vármegyei és törvényhatósági városi rendszert rövidesen úgy lehetne találóan jellemezni, hogy ma a mu- niczipiumok túlnyomó többsége az ő választott tisztviselői karával egyetemben a mindenkori kormányoknak rendelkezésére áll. Csak itt-ott fordul elő néha egy kis renitenczia, egyébként pedig a választott tisztviselői kar szárnyaszegett madárként
