Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-11 / 32. szám
1 \ Kágy károly 4 «3s2. augusztus II. 32. s iám. XXXVIII. évfolyam SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY S'jri samtaarsHusi. iíubvt aatuam> frryyyiqg. jeskw». . ;«xí*»ísbí»«*W8í SZERKESZTÉSE (- és lUADOhiVATAL ; hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők: NAGYKÁEOLYBÁN Jókai-utcza 2. sz. Telephon 56 szám. Pártoktól független POLITIKAI LAP. 1 — Megjelenik minden vasárnap. =_ .... ELŐF IZETÉSI ÁRAK . Egy évre helyben házhoz hordva 5 K vidékre postán küldve J? korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyévreő korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyiittér“ sora 69 filléríz országos polio ős o j Még mindig azok a jelentős politikai nyilatkozatok vannak a közéleti események előterében, amelyek legutóbb egyes fővárosi lapokban jelentek meg. Az első Tisza István grófé, aki válaszol Apponyinak és Andrá.it-ynak az aradi levélről mondott kritikáira ; a második Lukács Lászlóé, aki terveiről és felfogásairól mond ej észen uj dolgokat, a harmadik Andrássy Gyula gróíé, aki Lukács Lászlónak imént említett nyilatkozatával foglalkozik, a negyedik pedig a Hadik grófé. Meg lehet állapítani, hogy mind a négy nyilatkozat a békés kibontakozás után való óhajtás jegyében született, de a kivezető ut megjelölésében Andrássy és Hadik kívánsága merőben eltér a Tisza és Lukács felfogásaitól. Azt mondja Andrássy, hogy véleménye szerint csak úgy lehetne most kijutni a zsákutczából, melybe nem az ellenzék (!), hanem az egész ország jutott, hogy legokosabb volna most megalkudnunk az alkotmánysérelmek reparácziója és a kormány távozása alapján. Nem lehet ebből a nyilatkozatból világosan kivenni: mit ért Andrássy gróf i a „reparáczió“ alatt. Úgy látszik most már nem egészen a restituczió in integrum fölkapott jelszavát, hanem valami más, még most homályban derengő uj módját annak a régi problémának, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon. Minthogy pedig újabban már Kossuth Ferencz is nagyban közeledik a kormánynak ahhoz az álláspontjához, hogy amit egyszer az alkotmányos király szentesített, azt nem lehet restituálni, Lukács László viszont azt ismeri el, hogy a többség és a kormány „bizonyos méltányossággal tartozik az ellenzéknek“, ezeknél fogva joggal reménykednek a nemzeti munkapárt soraiban, hogy az ellentéteket a parlament ujravaió összeillésekor ezen a ponton sikerülni fog elsimítani. A kisebbség nem log mereven ragaszkodni a restitucziohoz (megelégszik valamely Andrássy-féle „reparáczióval“) s azzal a többségi elv érvényesülése minden alkotmányos követelményeknek megfelelő módon diadalt arat. Tárgyi és formai eltérések tehát őszszel már aligha lesznek, de annál nagyobb akadály a békés kibontakozás útjában, hogy az ellenzék még mindig nem hajlandó a személyi kérdések kikapcsolására s ime legújabban már Andrássy Gyula gróf is a kormány távozását követeli. Miért? Ezt nem mondja. De ha bármit mondana is: ezt a követelődzést sem a politikai morál, sem semmiféle alkotmányos felfogás logikája szerint nem lehetne se megérteni, se elfogadni. Igaza van Lukács László miniszter- elnöknek legutóbbi nyilatkozatában, hogy az ellenzéknek nincs joga semmiféle emberáldozatokat kívánni, nincs joga a kormány lemondását követelni, nincs joga a kormányt munkájában megakadályozni, mert a kormány bírja a királynak, többségnek és a nemzet közvéleményének bizaimát. Aztán a kormánynak és a többségnek még missziója van, amit be kell fejeznie: meg kell alkotnia a választójogi reformot, amelynek utjából az obstrukczió letörésével és a júniusban hozott legsürgősebb országos szükségleteket kielégítő törvényalkotásokkal a torlaszokat elhárította. A választójogi reform tervezete őszre készen lesz, azt Lukács miniszterelnök mindjárt az ülésszak első napjain benyújtja. Hát most hagyja el a kormány a helyét, hogy a rég óhajtott, sürgetett korszakos reform megvalósítását egy újabb válság ismét ad graecas calendas elodázza ? Aki ezt kívánja, az nem óhajtja őszintén a választói reformot. És más egyéb okokból is miért távoznék éppen most a kormány ? Udvariasságból, hogy a helyét másoknak adja? Vagy azért, hogy az ellenzék vérbosszújának vágya kielégítést nyerjen? Ezek csak nem komoly és kényszerítő okok lemondásra bírni egy kormányt, melynek háta mögött egy hosszú harezot győzelmesen megvívott erős. megbonthatatlan többség falanksza A világpolgár. Irta: Farkas Pál. Már alkonyodott, mikor Grüne Epamion- dast behozták a Conciergebe. Még az ajtóban is dühösen tiltakozott a gondolat ellen, hogy csupa gyanús arisztokrata közé zárják, de a két nemzetőr polgár nem sokat törődött előadásaival, hanem egyszerűen átadta a fog- házfelügyelőnek. A fogházfelügyelő pedig igen szűkszavú polgár volt, aki felvette a nacioná- lóját, megmotozta, hogy nincs-e nála gyilkos szerszám és azután azt mondta, hogy csak sétáljon most nyugodtan be és várjon szép türelemmel. Előbb-utóbb majd csak érte jönnek. Vagy szabadon eresztik, vagy elviszik a Gréve-piaezra, de valahogyan mindenesetre elintézik az ő dolgát is. Grüne Epaminondast nem hívták mindig Epaminondasnak. Születése után a kis thürin- giai város anyakönyvébe az Anton nevet Írták be. De amikor a fiatal Grüne megismerkedett a franezia filozófus munkájával és megírta ötfelvonásos, verses tragédiáját a zsarnokok ellen, úgy vélte, hogy az Anton név nem illik egy telivér és komoly republikánushoz és ezért végiglapozta kedves Plutarchosát, Fogy jobb nevet keressen. Végül is megállapodott Epaminondasban és a szűk látkörü a: német hatóságok nemsokára meg is büntették hamis név használatáért. Mert Thiiringiában ezidőben még nem értettek meg egy franezia műveltségű világpolgárt. Azután kitört a nagy forradalom és Párizsban ünnepélyesen kihirdették a világszabadságot és a teljes testvériséget. És ekkor Grüne Epaminondas is úgy érezte, hogy neki nincs többé helye az alvó német erdők között, hanem oda kell sietni, ahol a világszabadság fáklyája lobog. Másfél esztendeig melegedett Párizsban a világszabadság fáklyájánál, amig azután végre ő is eljutott a Conciergebe. A nagy börtönépület homályos boltozatai alatt vöröses fáklyafény derengett és Epaminondas lassan felismerte a környezetét. Valóban, rossz sejtelmei nem csalták meg. Csupa olyan alak népesítette be a börtönt, akiknek már külseje is elárulta, hogy miként gondolkoznak a népjogokról. A legtöbben hímzett kabátokat és ünnepélyes parókákat hordtak, a viselkedésük pedig gőgös és nyegle volt. Epamimondas úgy érezte, hogy a köztársaság akkor követett el vele szemben a legsúlyosabb méltatlanságot, amikor ezek közzé zárta. Egy magas termetű, hímzett kabátos ur most feléje közeledett. Két lépéssel előtte megállt és egy hosszunyelü lorgnont vett a kezébe. — Abl uj jövevény — mondotta a hímzett kabátos. — Örvendek uram, hogy szerencsém van. Szabad becses neve után érdeklődnöm. Epaminondas először egyáltalában nem akart válaszolni. De aztán elhatározta, hogy rendreutasitja az arisztokratát. — Grüne Epaminondas polgár vagyok — válaszolt és jól aláhúzta a polgárt. A másikra azonban ez a hangsúlyozás láthatólag nem tett hatást. Ellenben mély és szertartásos bókot csinált és ő is megmondta a nevét: — De Tresailles márki. Nagyon örvendek uram. Játszik ön sakkot ? — Nem, — mondotta Epaminondas, akit ez a szokatlan szeretetreméltóság lefegyverezett. — Kár. Még néhány nap előtt pompás játszmáink voltak az öreg de Lafarge tábornokkal. Sajnos, tegnapelőtt őt is elvitték. Azóta nincs partnerom. Epaminondas most egy kérdésre szánta el magát: — Szabadon bocsátották a tábornokot? — kérdezte könnyedén. A másik meglepetve mérte végig. — Mit gondol? Ön csak nem képzeli, hogy innét máshova is vezet az ut, mint az igen emberszerető Guillotin doktor elmés találmányára. De azért ne veszítse el a kedvét. Az ember első pillanatban kissé nehezen SíRuhát fest vegyileg tisztit Maufel Sámuel Nagykároly, Kölcsey-u. 1. a róro. katb. templom mellett. fllapittatott 1902. évben. Telep : Petőfl-ut 59. szám.
