Szatmármegyei Közlöny, 1912 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-02 / 22. szám

SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY Országos képkiállitás Nagybányán. A nagybányai festőkolonia, melyet Hol- lóssy Simon mester alapított több neves fes­tőművésszel s müncheni tanítványaival, ez év­ben ünnepli fenállásának tizenötéves jubileu­mát s ez alkalomból, amint a Szatmármegyei Közlöny már jelentette, julius és augusztus havában országos jellegű íképkiállítást rendez Nagybányán. A kolónia élén ez idő szerint Ferenezy Károly, Thorma János és Réti Ist­ván festőművészek állanak, kiknek a képkiál­litás rendezésében a festőművészek egész gár­dája segédkezik. így többek között: Hollósy Simon, Csók István, Iványi Grünwald Béla, Nyilassy Sándor, Kubinyi Sándor, Glatz Osz­kár, Horthy Béla, Komoróczy Iván, Ziffer Sándor, Jakab Zoltán, Galimberti Sándor, Fe­renezy Valér, Tscharner János, Ferenezy Béni, Réthy Károly, Mikola András, Börtsök Samu, Gottesman Alfréd, Rózsafy Alfréd. A képkiál- litáson, mely visszapillantást fog engedni a kolónia múltjába, legjelentősebb müveikkel részt fognak venni mindazon művészek, kik a múltban a kolónia tagjai voltak, vagy azzal művészi összeköttetésben állottak. Tekintve ama díszes pozicziót, melyet a nagybányai ko­lónia nagy sikereivel kivívott magának, a ki­állítás páratlanul érdekes, országos művészi esemény lesz, mely elé művészi körökben már is nagy várakozással néznek. A közokta­tásügyi kormány a legmesszebbmenő támoga­tását helyezte kilátásba, úgy szintén művészi intézeteink vezetői is, kik készséggel Ígérték meg a Nagybányán készült s állami gyűjte­ményekben elhelyezett képek átengedését. A kiállításon a régiek mellett igen sok uj kép fog bemutatásra kerülni a festőkolonia jelen­legi tagjaitól. Thorma János a kiállításon mu­tatja be először óriási méretű uj vásznát, a Talpra magyart. Hipelk. — Személyi h>r. Csaba Adorján Szatmár- vármegye főispánja, nehány nap óta Pátyodon tartózkodik. Székhelyére holnap délután érke­zik vissza. — Rendfönökök nyugalomban. Magyar Gábor a kegyes tanitórend érdemes főnöke, aggkorára való tekintettel nyugalomba megy s követi őt a jól megérdemelt pihenőre kiváló pályatársa, Papp János kormánysegéd, a piaristarend helyettes főnöke. A kegyes tanitórendnek ügyeit ideiglenesen Jászay Rezső, a rendfőnök titkára látja el, a kit a nyári nagygyűlésen valószínű­leg a rend főnökévé fognak kinevezni. — Arató-sztrájk készül. A hajduvidéki földmives-szervezet vasárnap Debreczeben kongresszust tartott, melyen kimondotta, hogy julius elsején arató-sztrájkot rendez. Elhatá­rozták továbbá, hogy az arató-sztrájk országos proklamálása végett a testvérszervezeteket meg­keresik. — Hatóságilag bezárt templom. Vállaj köz­ség kath. hívei most egy darabig nem dicsér­hetik az Istent. Nem pedig ezért, mert nincs hol. A vállaji róm. kath. templomot ugyanis elavultsága és életveszélyes volta miatt Mada- rassy István nagykárolyi főszolgabíró péteken bezáratta. A templom 250 évvel ezelőtt épült és fentartása Gróf Károlyi László kegyur kö­telessége. — Farkasok az Avasban. Szinérváraljáról jelentik: A tartolezi határban nagyon elszapo­rodtak a farkasok. A napokban is fényes nappal megtámadtak egy sertésnyájat és abból két koczát elhurczoltak. A tartolezi ménesből majd minden éjjel elhurczolnak egy-egy csikót. — Fegyházra ítélt vendéglős. Két hónap­pal ezelőtt a szatniári rendőrség letartóztatta Székely Endrét, Ősbudavára volt vendéglősét, Kedden volt a törvényszéki főtárgyalás Szat- máron. A bíróság Székelyt rablás bűntettében mondotta ki bűnösnek és 4 évi fegyházra ítélte. — Az örökség miatt. Ez év márczius 19-én a mózesfalusi csendőrség letartóztatta és be­szállította a szatmári ügyészség fogházába Mois Péter és Mois György mózesfalusi lako­sokat. A két ember az örökség miatt össze­Szatmármegyei Közlöny (23. hét.) 1912. junios 30 nap. 2 Vasárnap Sz. Hároms. 3 Hétfő Klotlld 4 Kedd Kar Ferenc 5 Szerda Bonifác 6 Csütörtök Űrnapja 7 Péntek Róbert 8 Szombat Medárd ____________________________________________ Vonatok érkezése Nagykárolyba: Debreczen felől d. e. 442, 743, 1248. d. u. 1-53,5-58,8:51, 1-02 Szatmár „ d. e. 428, 7'10, 9'37. d.u. 3’0ű, 4'02, 8'08, 11-17 Mátészalka , d. e. 6'58, d. u. 1-49, 7'4ß. Zilah „ d. e. 7-05, 12-21. d. u. 7'08. Vonatok indulása Nagykárolyból: Debreczen felé d. e. 443, 7*14, 949. d. u. 3*01, 444, 8'20, U'2.6 Szatmár „ d. e. 4'56, 7'29, 12-30. d. u 1 57, 6-10, 8-52, 147 Mátészalka „ d. e. 5' 10, 1040. d. u. 3'15. Zilah „ d. e. 5’3U d. u. 340, 6-15. veszett egyik rokonukkal, Mois Péter kurátor­ral, akit a veszekedés hevében lelőttek. Szer­dán volt ebben az az ügyben az esküdtszéki főtárgyalás. Az esküdtszéki főtárgyaláson, a melyre több mint 60 tanú volt beidézve, a vádlottak tagadtak. Azzal védekeztek, hogy ők olyan részegek voltak, hogy nem tudták, mit csinálnak. A tanuk azonban azt vallották, hogy már régebben hangoztatták, hogy meg­ölik Mois Pétert. Az esküdtek a testvéreket bűnösnek mondották ki, mire a törvényszék Mois Pétert nyolez évi, Mois Györgyöt pedig hat évi fegyházra Ítélte. — A pénz a borion ajtaját is kinyitja. Molnár György mátészalkai gazdálkodót még hetekkel ezelőtt letartóztatták azért, mert Kovács László szabadságos tisztiszolgát korcs­mái verekedés közben agyonlőtte. Védője azt kérte a vádtanácstól, hogy helyezze Molnárt 10 ezer korona óvadék ellenében szabadlábra. A vádtanács teljesítette a védő kérését és Molnárt az óvadék ellenében szabadlábra helyezte. — Csikóvásárlás. A miskolezon állomásozó 7. számú lóavató, bizottság f. évi junius 27-én d. u. 2 órakor Erkörtvélyesen csikóvásárt fog tartani, mely alkalommal kizárólag három éves csikókat fog vásárolni a csikótelepek részére. — A társadalom bűne. Testben és lélekben megtörve állott kedden Lazák Erzsébet 17 éves cselódleány a szatmári királyi törvényszék előtt. Gyermekgyilkossággal volt vádolva, azért mert ez óv márczius 2-án újszülött gyermekét hogy ennek szégyenétől megmeneküljön, meg­fojtotta s aztán az udvar félreeső részén elásta. A gyermekgyilkosság még aznap kiderült s a csendőrség Lazák Erzsébetet letartóztatta s beszállította a szatmári királyi ügyészség fog­házába. A királyi törvényszék Lazák Erzsé­betet gyermekülés vétségében mondota ki bűnösnek és 3 havi fogházra Ítélte. — Elzüllött állatorvos. A szatmári kir. törvényszék szerdán két évi fegyházra Ítélte Simonyi János volt állatorvost, aki elzüllött és az utóbbi években két egymástól teljesen kü­lönböző rendszeres foglalkozást űzött: a baromfi tolvajlást és a házasságszédelgést. — Házasság. Dr. Kölcsey Ferencz szat­mári orvos Boriska leányát eljegyezte Dr. Lükő Béla orvos. — Epstein Menyhért nagy­károlyi pálinkakereskedő, eljegyezte Moskovits Czillit Tokajban. — Fridenstein Sámuel leánya, Szeréna, f. hó 4-én köt házasságot Berkovits Izidor lelei lakossal. — Szabó János nyíregyházai vasúti pénztáros pünkösd másod­napján esküdött örök hűséget Patay Ferencz fodrász, polgártársunk leányának, Jolánnak. — A Polgári Olvasókör Kultur-estélye a vármegyeháza dísztermében lesz megtartva. Kezdete este 7 és fél órakor. Előadás után a Polgári Olvasókörben társas vacsora és táncz­mulatság lesz. A helyek számozva fesznek. Helyárak :■ oldal szék és az első- öt sor 3‘50 K, a többi szék 2 K. Jegyek Braneczky József alelnöknél, Gál Samu- könyvkereskedé sében és este a pénztárnál kaphatók. — Kedvest a kedvesnek. Petőfi szerint: aki a virágot szereti az rossz ember nem lehet. A Kisarban lakó Tar Zsigmódnak erre vonatkozó­lag egészen más tapasztalatai vannak. Bányász Sándor és Süveg Albert legények a szeretőik­nek virággal akartak kedveskedni és Tar Zsig- mond gazdálkodó kertjét szemelték ki a virá­gok beszerzésére, mint ahol a faluban a leg­szebb virágok teremnek. Éjjel megjelentek a kertben, de a nagy zajra lar figyelmes lett, kiment és távozásra szólította őket. A legények ekkor nekitámadtak és véresre verték a szegény embert. A poétikus hajlamú legények ellen a hatóság az eljárást megindította. — A hold — nem gömbölyű. Párizsból jelentik, hogy a franczia tudományos akadémia legutóbbi ülésén Deslaudres tanár, jeles csilla­gász, kinematografiai felvételeket mutatott be a hold mozgásáról a legutóbbi napfogyatkozás idején. A tudós tanár kimutatta, hogy a hold alsó részén a nap sugarai több helyen áttörtek, ami bizonyítja, hogy a hold nem fedte el egyenletesen a nap tányérját. Pontos mérések­kel kiszámította, hogy a hold átmérője ebben az irányban mintegy 4 kilométerrel rövidebb. Deslandres a felvételekkel és számításaival beigazolni kívánta, bogy a hold — nem göm­bölyű, ahogy eddig hitték. — „Se élni, se meghalni rém hagyják az emberi1“ igy fakadt ki a múlt héten Magyar Simon czipészsegéd, akiről a múlt év deczem- ber havában megírtuk, hogy a Nagykároly— zilahi vasúti vonal Érbatvan állomásán öngyil­kossági szándékkal magára lőtt Szándéka azonban nem sikerült. Kihágás miatt eljárást indítottak ellene s a múlt héten ezért állott a tasnádi kir. járásbíróság előtt. A bíróság engedély nélkül fegyvertartásért találta vét­kesnek és öt korona pénzbüntetésre ítélte — Egy nehéz mazifelvétel Hogy a kine­matográfia az utolsó időben meglepően fejlődött és ma már a meglepőbb technikai lehetetlen­ségeket képes előállítani, azt minden ember tudja. De kevesen tudják azt, hogy egynémely kép előállításánál micsoda furfangra van szük­ség. A legutóbb egy amerikai mozgófónykép vállalat egy képet bocsátott ki, amely a zsidók Egyptonbói való menekülését mutatja be és azt a jelentetet is elénk állítja, amikor Mózes intésére a Vörös tenger kettéválik és mint egy fal megáll a viz a két oldalon. Hogy ez a felvétel hogyan történik, azt nagyon kevesen tudják elképzelni. A fotográfus, akit a felvétel elkészítésével megbízták a new-york mellett levő Long Izlandnak egy helyét választotta ki ahol egy homokföld volt, amely áradáskor viz alatt, apálykor pedig szárazon feküdt. Mikor az áradás megkezdődött készített vagy húsz felvételt. Tizenöt perez múlva ismét húsz képet vett fel és azt a felvételt minden negyedórá­ban megismételte. A hat óra lefogása alatt olyan felvétele volt, amely a tenger minden változását negyedórái pauzákban mutatta be. Mikor az apály megkezdődött és homokréteg száraz lett a statisztákat keresztülvonulták a földdarabon és a fényképész lefotografálta őket. Mikor az ár újra beállt, megismételte az előbbi eljárást ós igy a gyors lejátszásnál úgy látszik mintha a hullámok egy pillanatra szétválnának ahogy azt a biblia leírja. — A megyei számvevőség hurczolkodása. A nagykárolyi pénzügyigazgatóság mellé be­osztott számvevőségnek szatmármegyei közi­gazgatási osztálya — amint már jelentettük — ideiglenesen a Nagyhajduváros-utczán, Kovács György újonnan épült házában nyer elhelyezést. A számvevőség uj otthonába tegnap már át is hurezolkodott. — Hiób-hir az árvízről. E hét folyamán valóságos rémhírek terjedtek el Nagykároly­ban a Kraszna folyó kiöntéséről. Azt beszélték, hogy Kaplony és Börvely községek viz alatt vannak és a lakosság futva menekül a falvak­ból, melynek házai egymásután omlanak össze. Egyesek azt is tudni vélték, hogy a vész színhelyére egy ezred utász katona ment ki, hogy a mentési munkálatokat végezze. Az egész hiób-hirből egy szó sem igaz. Az erősen megdagadt Kraszna a napokban kilépett ugyan medréből, a viz azonban a hullámtéren túl nem ment.

Next

/
Oldalképek
Tartalom