Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-05 / 45. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Ezek után pedig további jóétvágyat azok­nak, akik a demokráczia szent nevében tovább is egy tálból fognak cseresznyézni a Gróf Káro­lyiakkal. Justhéknak és a „felséges nép“ javára „dolgozó“ szemfényvesztőknek. Sl nemzetiséged Szatmár megy éden. Oláh népgyülés Szinérváralján. A múlt hó 25-én Szinérváralján az or­szágos román nemzetiségi párt nagy népgyü- lést tartott, amelyről szóló tudósítás, postai késedelmezés miatt, csak pénteken érkezett szerkesztőségünkbe. A tudósítás a következő: A magyarországi román nemzetiségi párt Szinérváralján október hó 25-én délben a Ko­rona szállóban nagyszabásúnak tervezett ro­mán népgyülést tartott, amelyen — bár Ugo- csamegyéből is eljöttek — feltűnően kevesen vettek részt, ami az összehívók körében nagy elkeseredést keltett. Az összhivók nevében Suta György is­mertette a gyűlés ezélját, illetőleg azon czélt, amit a román nép tűzött maga elé. Bejelenti, hogy a nemzetiségi párt legki­válóbb vezérférfiai jöttek el Szinérváraljára, hogy a fajukhoz tartozó né.mt felvilágosítsák és a nagy politikai törekvések elérésére buzdít­sák. Elmondja, hogy az egész ország nemzeti­ségi vidékein felhangzik a vád, hogy Szat- mármegye nemzetisége nem vesz tudomást a nemzetiségi mozgalmakról, alszik. Ezen vád inegczáfolása czéljából volt szükség a gyűlésre. Eszébe juttatja a vádlóknak azon politikai pe­rek légióját, melyeknek aktái a szatmári, deb- reczeni stb. büntető bíróságok irattárában fel­lelhetők. Eszébe juttatja továbbá a két képvi­selőválasztás alkalmából a somkuti és krassói választásokat. Ilésfalvi Papp György az országos román nemzetiségi párt elnöke, szocziális és közkeletű politikai dolgokról beszélt. Követelte a nemze­tiségi törvény végrehajtását és kifogásolta, hogy oláh vidéken a közigazgatási hivatalnokok nem tudnak románul. Szerinte az oláhlakta vidéken a hivatalnokoknak románok kell, hogy legye­nek. A szavazati joggal való visszaélésekről beszélve, figyelmezteti a népet, hogy vigyáz­zon legszentebb jogaira, ne hagyja magát megvesztegetni s e czélból is szükségesnektartja az áltálános, egyenlő, titkos és községenkénti választójogot. A következő szónok Mihályi Tivadar dr. országgyűlési képviselő volt. Ö is az általános, egyenlő, titkos és községenként gyakorolandó választójogot követeli. Polemizál Tisza István aradi beszédével. Leszegzi Tisza azon kijelen­tését, hogy az országban a legégetőbb kérdés a nemzetiségi kérdés, amit okvetlenül rendezni kell. Ellenzi a létszámemelést. Dr. Lukáosiu László arra buzditja a hall­gatóságot, hogy nyelvét és vallását senki el ne hagyja. Olvasott Sárospatakon egy 200 esz­tendős felírást, hogy „Mindenki a saját anya­nyelvén művelődhetik.“ Ha ez igy van Sáros­patakon, igy van Laczfaluban is. Jelszava a szabadság, testvériség és egyenlőség, ezért harczolunk a törvény szavának fegyverével, mig szemközt csendőrszuronyt és puskagolyót találunk. Áttér ezután dr. Falussy Árpádnak Kolozsváron a közművelődési egyesület gyű­lésén tartott beszédére, ahol az nagy bátorság­gal támadta az összes románságot, mert hüte- len a trón és a haza irányában és az ország ellenségeivel paktál. Ez nem igaz, a történelem lapjai igazol­ják, hogy az ország védelmében a román nép mindig tekintélyes részt vett. Ezt elismerte Tisza István is miniszterelnöki székfoglalója alkalmával mondott beszédében s nevetséges­nek találja, hogy Falussy most ezeket ta­gadni meri. Felemlíti Hunyadi Jánost, aki 40000 románnal indul a törökök ellen, a román regimenteket, báró Urzu szereplését, Custozzát, Sólferinót — mind fényes bizonyí­ték, hogy a román kivette részét mindenkor a haza és a trón védelmében. Czáfolja a külföld­del paktálás vádját, áttér azután az iskolákra s követeli, hogy állítson fel a kormány román gimnáziumot, felsőbb kereskedelmi iskolát és gazdasági akadémiát, mert csak úgy lesz a nép boldog, ha fejlődik műveltsége. A népgyülés határozati javaslatot foga­dott el, mely követeli a nemzetiségi törvény végrehajtását, az általános, titkos, választójogot és követeli, hogy állítson a kormány felsőbb román iskolákat. A jog- és pénzügyi bizottság ülése. — A mai közgyűlés előkészítése. — Nagykároly város képviselőtestülete ma délelőtt rendkívüli közgyűlést tart. A köz­gyűlés tárgyainak előkészítése czéljából a jog- és pénzügyi bizottság pénteken ülésezett s és a ma tárgyalandó ügyekre vonatkozólag a következő határozati javaslatokat hozta: A belügyminiszter leirata, melyszerint a városi rendőri szolgálatnak a m. kir. csen­dőrséggel leendő elláttatása ügyében a város kérelmét nem találta teljesíthetőnek — tudo­másul vétetik. A város és Hajas Demeterné között, is­kolai telek ügyében kelt kisajátítási szerződés jóváhagyatni javasoltatik. A kir. tanfelügyelő megkereste a várost külön iparostanoncz iskolai helyiség létesítése iránt. Az erre vonatkozó javaslat az, hogy a mostani polg. leányiskola kertjének Honvéd- utczai részén a város építtesse fel az iskolát, úgy azonban, hogy az építési költséget állam­segély czimén a kultuszminisztérium fedezze. A miniszterhez ily értelemben felterjesztést fognak intézni. A város korparéti tagosbirtokának bérbe­adására vonatkozó árverési jegyzőkönyv nem hagyatik jóvá, mert ezen ingatlant a város örökáron eladni óhajtja. A város korparéti tagosbirtokának meg­vétele ügyében a Rooz testvérek szatmári czég ajánlata nem fogadtatik el. Utasittatik a ta­nács, hogy ezen ingatlant árverés utján adja el, úgy azonban, hogy a tagosbirtok kát. holdja 7T0 koronán alól nem adható: Az Apolló mozgófénykép vállalat kérelme alapján a bizottság javasolja, hogy a f. évi november 1-től az első bérleti év végéig (1912. junius) járó bérösszeg fele, a vállalat rossz üzletére való tekintettel, engedtessék el. Huszár József hagyatékügyi aljegyzőnek megengedtetik, hogy a Nagykároly—Erdődvi- déki takarékpénztárnál felügyelő-bizottsági tag­sági tisztet viselhessen. Az 1911. évi október hónapi pénztári vizsgálati jegyzőkönyvnek bemutatása tudo­másul vétetik. Tárgyaltatottmégtöbb utezaterülethez csa­tolt telekrész kisajátítási, utczaszabályozási és magánügy. Szatmárvármegye jövő évi virilisei. * A vármegyei állandó bíráló választmány Szatmárvármegye Hivatalos Lapja csütörtöki számában tette közzé az adóhivatalok kimu­tatásai alapján összeállított legtöbb adófizetők 1912. évi névjegyzékét azzal, hogy az az elleni esetleges felszólamlások 15 nap alatt az alis- páni hivatalhoz adhatók be. A névjegyzékbe, mint 1000 koronán felüli adófizetők, a következők vannak felvéve: Gróf Károlyi Gyula nagybirtokos Arad- mácsa 24013 korona 53 fillér, *Dr. Gróf Ká­rolyi József nagybirtokos Csurgó 20980'44(á­llamtudori oklevél), *Jasztrabszky Kálmán nagybirtokos Budapest 1101910 (ügyvédi ok­levél), Báró Vécsey László nagybirtokos Sár- közujlak 10283'76, Kende Zsigmond nagy- birtokos Turisdvándi 8367‘68, *Németh Elemér nagybirtokos Gyűrtelek 8314'94 (gazdasági ok­levél), Báró Yécsey Aurél nagybirtokos Cse- göld 8194'25, Gróf Teleky László Gyula nagy- birtokos Kővárhosszufalu 8062'30, Gróf Dé- genfeld Sándor nagybirtokos Erdőszáda 7397'78, Mándy Géza földbirtokos Yállaj 6407'97, *Dr. i Isaák Elemér földbirtokos , Rozsály 6283‘38 (jogtudort oklevél), Berger Ármin földbirtokos Nagykároly 5321 39, Báró Herényi Péter föld- birtokos Nagydobos 4943 48, Mándy Ignácz földbirtokos Kántorjánosi 442110, *Papolczy Béla földbirtokos Szinérváralja 4345 62 (ügy­védi oklevél), Szentiványi Gyula földbirtokos Apa 430712, Schvartz Lajos földbirtokos Csen- gerbagos 3786'41, Bárány Sámuel , földbirto­kos Jánk 374369, *Dr. Kölcsey Ákos föld- birtokos Szatmárcseke 3692 92 (gazdasági ok­levél), Balási József földbirtokos Erkörtvélyes 3562'64, Schvarcz Adolf bérlő Reszege 3393'73, Ujfalussy Miklós földbirtokos Remetemező 3297'86, *Jékey Mór földbirtokos Géberjén 3270'—- (ügyvédi oklevél), *B. Kovács Jenő földbirtokos Sándorhomok 3217'56 (ügyvédi oklevél), Cs. Mayer Sándor földbirtokos Sza- moskrassó 318915, Klein Mór földbiirtokos Mátészalka 3168'69, *Luby Gyula földbirtokos Nyirparasznya 3069'66, (gazd. oklevél), Pokol Elek bányatulajdonos Nagybánya 2988’63, Nonn Gyula földbirtokos Nagykároly 278P88, *Dr. Böszörményi Emil ügyvéd Szatmár 2748'72 (ügyvédi oklevél), *Helmeczy József ország­gyűlési képviselő Budapest-Szatmár 2674-98 (ügyvédi oklevél), *Papp Dezső földbirtokos Hirip 2646 62 (gazdasági oklevél), *Dr. Medve Zoltán főispán Lugos 2544-54 (államtudori ok­levél), *N. Szabó Antal kir. közjegyző Nagy­károly 2471'52 (ügyvédi oklevél), Id. Vetzák Ede földbirtokosNagykároly 2419 95, *Pataky Sándor ref. lelkész Erkötvélyes 238040 (lel­kész oklevél), Spitz Dezső bérlő Nagyecsed 2345’42, *Stoll Béla ügyvéd Nagybánya 2332'82 (ügyvédi oklevél), Szuhányi Ferencz ország­gyűlési képviselő Budapest-Csenger 2305‘84, *Reök Gyula földbirtokos Nagykároly 224P48 (ügyvédi oklevél), Pásztory rkád gör. kath. lelkész Turvékonya 223040, Jármy András földbirtokos Nagydobos 22l3'54, Kováts Gyula földbirtokos Apa 220446, *Uray Lajos földbir­tokos Tyúkod 2197'02 (ügyvédi oklevél), Ber­ger Jenő földbirtokos Nagykároly 2139’31, Fisch Lajos földbirtokos Nyírcsászári 2108'74, Nagy Béla földbirtokos Lázári 2092'26, Fisch Jakab földbirtokos Nyírbátor 2022'88, *Osz- troviczky István mérnök Szatmár 2006 72 (mér­nöki oklevél), *Dr. Irinyi István ügyvéd Deb- reczen 197P54 (ügyvédi oklevél), Jékey László földbirtokos Géberjén 1947'69, *Dr. Papolczy Gyula kir. táblabiró Szatmár 1939'28 (ügyvédi oklevél), Hajnal Sámuel földbirtokos Érendréd 1903 95, *Dr. Domahidy Pál földbirtokos Do- mahida 1899'10 (államtudori oklevél), *Dr. B. Kováts Lajos földbirtokos Szamosbérencze 188642 (jogtudort oklevél), Grósz Dániel föld- birtokos Nagy köles 187426, *Cholnoky Imre kir. közjegyző Szatmár 1872‘04 (ügyvédi okle­vél), *Dr. Galgóczy István földbirtokos Mi- kóla 1854*22 (államtudori oklevél), *Veress György földbirtokos Érendréd 1840’— (gazda­sági oklevél), B. Kováts Miklós földbirtokos Sándorhomok 1822'35, *Szinthay Kálmán föld- birtokos Érendréd 182044 (gazdasági oklevél), *Molcsányi Gábor ny. kir. erdőtanácsos Nagy­bánya 1817'30 (erdészeti oklevél), Gróf Teleki János földbirtokos Koltó 1810 78, Szalkay Zsig­mond földbirtokos Mátészalka 1793 80, Harácsek Vilmos kereskedő Nagybánya 1707 63, *Péterffy Imre földbirtokos Kakszentmárton 170648, (gyógyszerészi oklevél), Szalkay Sándor föld- birtokos Mátészalka 170543, Jantyik Lajos bérlő Szamosdob 1682'16, Lázár’Dezső földbir­tokos Sárközujlak 1680 72, Klein Lipót föld- birtokos Szinérváralja 1677P3, Kiár Béla bérlő Yállaj 1653'61, Domahidy István földbirtokos Domahida 1627'79, *Bay Lajos országgyűlési képviselő Budapest-Nagybánya 1602’06 (gaz­Modern ruhafestés bármily divatszinre Hájtájer Pál Modern és tartósplissézés ~ és guowlérozás ~ NflGyKÁFJOLy, Széchenyi-utcza 43. szám. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom