Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-16 / 16. szám
Nagykároly, 1911. április 16. 16. szám XXXVII. évfolyam 'S SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi ós anyagi részét Illető közlemények küldendők: NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Pártoktól független = Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: POLITIKAI LAP. Egy évre helyben házhoz hordva 5K vidékre postán küldve 8 korona Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Telephon 56 szám. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér Di Fenz hisvéti iáit Alig van újságolvasó intelligens ember, aki Deák Ferencz húsvéti czikkéről ne hallott volna. Azonban csak kevesen tudják, hogy mi volt a tartalma annak az irány- czikknek, amely iskolát csinált a magyar- országi publiczistikában. Az uj Magyarország alapvető munkája volt az. Aki irta: három nemzedéknek volt világossága s a pihenés nélkül előre haladó kor csak nagyságát növeli. A nevezetes czikk a Pesti Napló 1865 április hó 16-án megjelent 88—5000. számában jelent meg. Nemcsak az ünnep szerint, hanem a naptári dátum szerint is pontosan 46 évvel ezelőtt. A czikk voltaképpen folytatólagos válasz az akkori német nyelvű, „Botschafter“ czimü lap egy közleményére. Így kezdődik: „Azt mondja többek között a „Botschafter“ április 9-diki számában, hogy a „magyar történelmen egy elkülönböző vágy vonul végig (Sonder Zug), mely nemzedékről, nemzedékre száll s ma éppen oly elevenen él, mint száz évvel ezelőtt.“ Ha ezen elkülönöző vágy alatt a „B“ azt érti, hogy a magyar nemzet mindig hűen ragaszkodott saját alkotmányos önállásához s mindig határozott ellenszenvvel viseltetett a hatalomnak s még inkább a hatalom némely kezelőinek azon törekvései ellen, melyek Magyarország alkotmányának mellőzésére, sőt megsemmisítésére s némileg az ország beolvasztására voltak irányozva, nincs okunk ellenmondani a „B“ idézett sorainak; mert azon hű ragaszkodás s a beolvasztás elleni határozott ellenszenv csakugyan nemzedékről, nemzedékre szállt a magyarnál s ma ép oly elevenen él, mint száz évvel ezelőtt és ha a mindenható kegyelme tőlünk el nem fordul, élni fog még századok múlva is. ____ De ha az idézett sorokban oly elkülönöző vágyat kivánt érteni, mely a végelszakadási törekvést foglalja magában, akkor kénytelenek vagyunk nehány szóval válaszolni állítására. Ha mutatkozott a magyar történelemben időnként ilyen vágy, sőt valóságos törekvés, mi szülte azt s mi emelte magasabb fokra? Maga felel e kérdésre, midőn élmondja, hogy Magyarország törvényei és alkotmánya gyakran megsértettek a hatalom, vagyis inkább annak kezelői által. Valamely komoly megfontolás után kötött kapcsolatnak megszakasztása egy egész nemzetnél, csak a legnagyobb fokra emelkedett közelégületlenség szülhet vágyat és törekvést s még az is csak akkor, ha a dolog jobbra fordultának minden reménye elenyészett. A múlt időkben nem egy osztrák államférfiig tanácsa és befolyása által, melylyel a fejedelemre hatott, akarva vagy nem akarva elkövetett mindent, hogy a nemzetben ily vágy támadjon. Több szomorú korszakot lehetne idéznünk e részben a magyar történelemből, bizonyságául annak, hogy az elégületlenségnek s a bizalom megrenditésének nem a magyar nemzet volt az oka. És midőn évek hosszú során keresztül a magyar alkotmány ellen intézett megtámadások egymást érték, midőn azoknak természetes következése, a fokonként növekedő keserűség már-már tetőpontját érte, mi volt az, mi a bajt megorvosolta, a felizgatott kedélyeket megnyugtatta s a megrenditett bizalmat ismét helyreállította? Talán azon osztrák államférfiak változtatták meg nézeteiket s a tapasztaláson okulva, jobb tanácsot adtak a fejedelemnek ? Nem. Ez nem történt, vagy legalább a történelem bizonyítása szerint ritkán történt. Mindig a fejedelmek voltak azok, kik mélyebb belátással és szigorúbb lelkiismeretességgel a magyar alkotmány ellen intézett rende. eteket visszavették, a sértett törvényeket helyreállították s a nemzet bizalmát és reményét ismét felélesztették.“ A czikk további részében Deák Ferencz a fenti állításainak bizonyítására nehány példát hoz fel a történelemből. Majd igv folytatja: „Mi a múlt idők eseményeiből azt tanultuk, hogy a legnehezebb körülmények között fejedelmeink igazsága, bölcsessége segített bajainkon, ők mentették meg alkotmányunkat mások támadásaitól. Ez azon hit, amelynek élni kell bennünk. Miért akarja (a Botschafter) e hitet keblünkből kiszakítani, annak mutogatásával, hogy akármennyit biztosítottuk mi alkotmányunkat újabb, határozottabb törvényekkel, akármennyit biztosították azt fejedelmeink koronázási hitleveleikkel, törvénveink mégis megsértettek, alkotmányunk mellőztetett?“ Kicsi ingecskéket varr a feleségem . . . Üldögélek este, árnyas, néma csendben, Félig álmodozva, félig önfeledten, Fényes amorett száll a kis varrógépen: Kicsi ingecskéket varr a feleségem. Csupa sejtés, mámor, enyhe béke ringat, Felülről megáldják csöndes álmainkat, Angyali muzsika csendül benn a gépben. . . . Kicsi ingecskéket varr a feleségem! Iruló-piruló selymes, tiszta arcza, Amint azt a gépet elmerengve, hajtja; A patyolat vásznat simogatja szépen, . . . Kicsi ingecskéket varr a feleségem! Lassan, áhítattal lopózom megéje, Rábomlok, mint a csillag a menyégre; Elpihen a gép is, az ingecske készen, . . . Mikor lesz gazdája, édes feleségem? Fliesz Henrik. A halál. Irta: Rankay József. A lenyugvó nap aranynyal átszőtt nehéz biborpalástot akasztott a bethániai olajfák mögé. Mig az alkonyat széthinté a virágokon hűs harmat-gyöngyeit, a pistaceák, a liliomok és a virágos-cserjék fűszeres illata gomolyogva szállt a nyáresti levegőben. A távol Jeruzsálem kertjei felől éneknek és zeneszónak hangjait hozta szárnyam a naplementi szél . . . Az olajfák között a kövér pázsitban, ta- nitványaitól környezve sétál a Mester s a jóságról és a szeretetről, az irgalomról és a megbocsátásról beszél hallgató híveinek. Fehér ruhája, mint egy földreszállt felhő világit az alkonyati homályban, haja szelíd fényű csigákban hull a vállaira és minden, amiről beszél, ott ragyog nagy kék szemeinek tükrében és fenséges homlokán. Halk zengésii szava* mint a nyáréj gyümölcsérlelő szellője, amint lágy suttogással a szomjas lombok között jár. A tanítványok félő áhítattal hallgatják a szent szavakat, tekintetükkel kisérik a Mester ajkainak mozgását. És mig a mester beszél, lassan kihuny az alkonyat, a hold fehér lábaival a bethániai hegyek gerinczére lép és elárasztja gyöngyszinü ragyogással az álomban pihenő réteket, a Mesternek mennyei ihletben sugárzó arczát és a távol Jeruzsálem házainak szürke köveit, . . . És hogy letérnek az útra, amelyet sötét, nagy fák szegnek be, egy ifjú jön szembe a Ids csapattal; a szemei sötétek, mint az erdők mélye és a haja aranyszínű, mint a bor, amelyet a Grileád melletti dombokon szűrnek mézes fürtökből a fehérkeblü szüzek. Töprengő sötét arczczal halad és hogy meglátja a Mestert tanítványai között, hozzá lép és szól ily szavakkal : ■— Légy üdvöz fénynek és világosságnak ura! Te, akit Messiásnak hiszünk mindnyájan, ki egy szavaddal életre serkented a holt leányzót, látásra nyitod meg a világtalan szemeket és hallásra a süket füleket, te, aki ujjadnak egyetlen érintésével förtelmes nyavalyákat gyógyítasz és szavaidnak isteni erejével uj lelket formálsz az emberi testekbe, te, aki még nem vontad meg segítségedet senkitől, óh segíts most rajtam is. A Mester megfogta kezét az ifjúnak és szólott hozzá szeretettel teljes hangon. — Beszélj csak, hallgatlak. — A kétség mardos és gyötör már hosszú idő óta, mint egy nagy undorító tett, amely sem ébren, sem álmomban nyugodni nem enged. Egy kérdés tolul mindig elém amelyre feleletet nem lelek, bár keresem éjjel és nappal szünetlenül és mindenütt a földön. Te, ki Isten küldötte vagy és korlátlan ura az életnek és halálnak, szabadíts ki a kételyek mar- czangoló karmai közül és mondd meg nekem óh Mester, mi a halál? S a Mester igy felelt: — Igyekezzél megismerni az életet, az ő való teljességében és megtudod, mi a halál. . . És megindult tovább az utón, Jeruzsálem felé, melynek holdfényes kertjéből vidám zene és mulatozás hangjait hozta meleg szárnyain a szél. A rk. templommal szemben, •AlapittatoU: 1902. RyMtfest-vejiiiileji tisztiU)autfelS.I}asiihánilii Kölcsei-u.1
