Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-30 / 5. szám
SZATMAR megyei közlöny — Esperanto tanfolyam. A pár nap előtt megindult esperanto mozgalom napról-napra nagyobb arányokat ölt. A tanfolyamnak jelenleg 56 hallgatója van, kik 4 csoportba osztva nyernek oktatást az esperanto nyelvben, heti 4 órában u. m. hétfőn, kedden 1—1 és pénteken 2 óra. A hétfői órán Dr. Antal István, a keddin Gy. Kovács József, pénteken az elnök Somossy Mik- lósné (grupestro) és a másodikon Récsey Ede tart előadást. Uj tagok még e hét folyamán jelentkezhetnek Somossy Miklósné úrnőnél, mint a helyi csoport elnökénél, Kaufmann Sándornál, a csoport titkáránál vagy7 az előadásokon az előadóknál. — Telefondíjak leszállítása. Már hónapokkal ezelőtt szóvá tettük lapunk hasábjain azt az anomáliát, hogy mig Debreczen és Nyíregyháza között pl. 1 korona a távbeszélői dij 3 perczenként, addig mi még a Szatmárral folytatott beszélgetésekért is 2 koronát fizetünk. E körülményre annak idején figyelmessé is tettük az Omke szatmári kerületének e kérdéssel szintén foglalkozó elnökét, minek következtében a kerület a központhoz felterjesztést is tett. melynek alapján az Omke központja a múlt év november havában javaslatot tett a kereskedelmi miniszternek, hogy Szatmármegye nagyobb városai egymással 2 korona helyett egy koronás telefondíj mellett beszélhessenek. A kereskedelmi miniszter ezt a kérdést kedvezően intézte el, ami kitűnik a miniszternek a nagyváradi postaigazgatósághoz intézett és az Omké-nek másolatban megküldött következő rendeletéből: „A m. kir. posta- és távirdaigazgatóságnak, Nagyvárad. Folyó évi január hó 4-én kelt felterjesztésére a Nagykároly, Szatmárnémeti és Nagybánya közt váltott 3 perczes helyközi beszélgetések diját, a nagybányai városi távbeszélő hálózat üzembevételétől kezdve 1 koronában állapítom meg. Értesítse erről a érdekelt távbeszélő előfizetőket és hivatalokat. Budapest, 1910. január hó 18-án. A miniszter megbízásából Follért s. k., posta- és táv- irdafőigazgató.“ A nagybánya városi távbeszélő hálózat a napokban elkészülvén, a múlt hét óta az 1 koronás díjszabás életbe is lépett, máris megélékitvén e relatiókban a telefon forgalmat. — A Nagykárolyi Dalegyesület 1910. febr. hó 2-án, szerdán, a Polgári Olvasókör nagytermében felavatja a kecskeméti a országos dalosünnepen nyert ezüst serlegét, mely alkalommal a hangversenyt követő vacsorán a felavató beszédet főtiszt. Récsei Ede kr. házfőnök, a Dalegyesület elnöke tartja. Ezzel kapcsolatban a Dalegyesület Lugosi Irén a szatmári színház szoubrette énekes közreműködésével tánczczal egybekötött nagyszabású hangversenyt rendez, mely ünnepségre kívül czimzett urat és b. csaladját tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépődíj : páholy 8 korona, személyjegy 2 korona, karzatjegy — mely a terembe lépésre azonban nem jogosít — 1 korona. Kezdete este fél 8 órakor. Felülfizctéseket köszönettel fogadunk és hírlap utján fogunk nyugtázni. A zenét az estélyen Fátyol Józsi jóhirnevü zenekara szolgáltatja. Jegyek előre válthatók Csókás László és Kovács György urak üzletében. Műsor: 1. „Sir a nóta.“ Révffy G.-tól. Énekli a Dalegyesület. 2. „Stefánia.“ Gavotte Czibulkától. Előadja a zeneműkedvelők egylete. 3. Szavalat. Előadja Kölcsey Béla ur. 4. Ének. Előadja Lugosi Irén ürhölgy, a szatmári színház szoubrette énekesnője ; zongorán kiséri Dr. Egeli Imréné urasz- szony. 5. Tambura szóló. (Fráter nóták) Előadja Csernovits József ur. 6. „Kártya négyes“, Magu- rányitól. Előadják Széchényi Lajos, Müller Fe- rencz, Csepreghy Antal és Serly Ferencz urak, dalegyleti tagok. 7. „Intermezzo“. Cavalleria Rus- ticana ez. operából Mascagnitól. Előadja a zeneműkedvelők egylete. 8. „Üdvözlőkar“. Szent-Gály Gy -tói Énekli a Dalegyesület, zongorán kiséri Dr. Egeli Imréné úrasszony. — Pénzintézeti közgyűlések. A helybeli Kereskedelmi és Iparban'k e hó 23-án tartotta Berger Ármin elnöklete alatt évi rendes közgyűlését, melyen bemutattatottaz igazgatóságnak a múlt évről szóló jelentése, ennek kapcsán a zárszámadás, mérleg és nyereményfelosztási tervezet, valamint az ezekre vonatkozó felügyelő-bizottsági jelentés. Ezek felolvasottaknak tokinttetven, a jelentések tudomásul vétettek, a zárszámla, mérleg és nyereményfelosz- tási tervezet elfogadtattak, az igazgatóságnak, valamint a felügyelő-bizottságnak a felmentvény megadatott. A szelvények beváltásának megkezdése idejéül 1910. évi január hó 25-ik napja állapíttatott meg. Megbízatásuk lejárta folytán Czukor Márton, Kaufmann Adolf, Róth Károly és Rooz Samu az igazgatóságból kilépvén, nevezettek Kaufmann Jenő vezérigazgató indítványára 6 évi időtartamra az igazgatóság jagjaivá közfelkiáltással egyhangúlag újból megválaszttattak. Ezek után Dr. Jékel László részvényes indítványára a közgyűlés az igazgatóságnak és a tisztikarnak az intézet érdekeinek előbbrevitele körül szerzett érdemeiért elismerést és köszönetét szavazott és azt jegyzőkönyvbe foglalni rendelte, mivel a közgyűlés véget ért. Gyűlés után az újonnan választott igazgatósági tagok vendégül látták a jelenvolt részvényeseket a „Magyar király“ éttermében. Ugyancsak 28-án volt az Önsegélyző Népbank közgyűlése is. Az igazgatóság jelentése, a zárszámadás, a felügyelő-bizottsági jelentés, valamint a nyeremény-felosztási tervezet és erre vonatkozó felügyelő-bizottsági jelentés be- mutattatván, ezek mind felolvasottaknak tekint- tettek, miért is a felmentvény megadatott, a felosztási tervezet elfogadtatott, valamint elfogadtatott az igazgatóság azon javaslata, hogy a tisztviselők és ezek élén az igazgató fizetésük húsz százalékát lakbér gyanánt kapják. Az alapszabály 44. §-a oda módosíttatott, hogy a főkönyvelő is ezégjegyzésre jogosított legyen. Ezután megejtették a választásokat. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság tagjaivá a régiek választattak meg Báthory István ig. tag kivételével kinek helyébe Dr. Aáron Sándor lett beválasztva. Ezután Nemestóth Szabó Antal igazgatósági tag szólalt fel és kijelentette, hogy Báthori István gyógyszerész, ki 6 éven át az igazgatósága volt, most csak azért nem választtattott be az igazgatóságba, mert nevezett rövid idő múlva e városból elköltözik s igy nem akarták az intézetet annak kitenni, hogy egy külön közgyűlést kelljen ezért összehívni. Egyúttal kijelentette azt, hogy Báthori István és az igazgatóság között semmiféle dif- ferenczia fel nem merült, miért is indítványozza, hogy működéséért a közgyűlés Báthori Istvánnak jegyzőkönyvileg szavazzon elismerést. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatott. Végül Vetzák Ede indítványára az elért szép eredményért az igazgatóságnak és Dr. Sternberg Endre kiegészítő indítványa alapján a tisztikarnak jegyzőkönyvi köszönetét szavazott a közgyűlés. Itt említjük meg,hogy a bank igazgatósága Csetényi Lajos főkönyvelőt ezég vezetővé, Kardos Aurél könyvelőt pedig főkönyvelővé léptette elő. —- Czigány-bál. A nagykárolyi első zenészek 1910. évi február hó 12-én, szombaton a Polgári Kaszinó összes termeiben, Krizsán Györgyné védnöksége mellett jótékonyczélu zártkörű czi- gány-bált tendeznek. — Grand Hotel Savoy. A jelenlegi szállodák nem győzik elhelyezni az idegeneket, a legtöbb pedig nincs is úgy berendezve, hogy fiz utas igényeit kitudja elégíteni. Ezt a nagy hiányt fogja most pótolni Budapest egyik legújabb nevezetessége a „Grand Hotel Savoy“ uj szálloda, mely a modern szállodaépítés minden vívmányainak felhasználásával épül. Igazi modern elsőrangú szálloda lesz-ez, villam- világitással, központi légfűtéssel, az összes szobák hideg és meleg vízcsapokkal, egészség- ügyi intézményekkel, fürdőkkel, stb. úgymint a világemporiusok első szállodái vannak berendezve. Az árak nem magasak, a középosztály igényeihez vannak alkalmazva, amit legjobban bizonyít, hogy 3 koronás szoba is lesz, mely azonban szintén a legnagyobb kényelem és dísszel van kiállítva. A főváros legforgalmasabb helyén, a József-köruton a népszínház közvetlen közelében lévén, az idegeneknek ebből a szempontból is nagy kényelmet biztosit. A „Vármegyei Közigazgatás“ rovat vezetője: NAGY ISTVÁN érendrédi jegyző. Laptulajdonosok: MANYÁK és TÓTH. Eladó egy tenyészigazolvánnyal biró 3 éves phy szőrű méncsikó Kaplonyban. Értekezhetni Kind Mátyás tulajdonossal. 2—3. 108—1910. vhtó sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102., illetőleg az 1908. évi XLI. t.-cz. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszék 19529—909. és a nagykárolyi kir. járásbíróságnak 1909. évi Sp. II. 312/4. számú végzése közetkeztében Dr. Sternberg Zoltán és Dr. Schwarcz Dávid ügyvéd által képviselt Veisz Lajos ákosi és Schwarcz Lajos budapesti lakos javára 100 K és 179 K 18 f s jár. erejéig 1909. évi november hó 4-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 690 koronára becsült következő ingóságok, u. m. : bútorok és egyebek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás- bíróság 1909. évi V. 1708/4. sz. végzése folytán 100 és 179 K 18 fillér tőkekövetelés és pedig 100 K után 1909. május 17-től 5 százalék, 179 K után 1909. április hó 20. napjától járó 6 % kamatai, és eddig összesen 138 korona 93 f.-ben biróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett összegek betudásával Nagykárolyban adós üzletében leendő megtatására 1910. évi február hó 10-ik napjának d. u. 6 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1910. évi jan. 29. Fazekas, kir. bir. végrehajtó. Tas nádszántó község legforgalmasabb helyén levő jóme- netelü venues flzletei, mely 30 év óta fennáll, meglevő árukészlettel teljes berendezéssel, üzleti és raktári helyiséggel május l-ére átvételre kedvező feltételek mellett azonnal kiadó. 1—5 Klein Bernét. Eladó fordulósföldek, .\ agykárolyban aliajduvárosi- részen lepő fordulós föld kaszáló és legelőkkel együtt fordulónként 12 és fél köblös, szabadkézből örök áron = eladó, ss Értekezhetni Janitzky Györgynél Nagykároly, Majtény-utcza. 1—3