Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-11 / 50. szám
SZ ATM AR MEGYEI KÖZLÖNY — Megkezdődött a nagy karácsonyi vásár Szűcs Béla divatáruházban, hol is mindennemü- női divatczikkek, — vásznak, asztalnemüek, szőnyegek, — barchetek, harisnyák, keztyük, miederek stb. a legolcsóbb árak mellett áru- sittatnak. Schaumann Gyula gyógyszerész gyomorsója töbh mint 30 év óta, mint aietikus készítmény a legjobb hírnévnek örvend, amit számos elismerő oklevél igazol. Előnyösen és megbízhatóan hat az emésztési folyamatnál, gyomorbajnál, savképződésnél, felböffögésnél stb. úgy, hogy ez mint legrégibb háziszer. nagy elterjedtségnek és közkedveltségnek örvend. Előnyös hatását, rá- cionális összetételének köszönheti. A kényelmesebb és kellemesebb felhasználás végett Schau- mann gyógyszerész a gynmorsón kívül gyárt még gyomorpasztilát is, mely a gyomorsónak hatásával teljesen egyenlő. Az ára mindkét készítménynek ugyanaz, mint eddig: 1'50 korona dobozonként. Érdekes a mai számunkban közölt Szerencse tudósítás Hekschier Sámuel senior czégtől Hamburg. Nevezett czég a tőle megszokott pontos, gyors és lelkiismeretes nyeremény ki fizetéseivel itt és a környéken olyan jónevet vivott ki magának, hogy fölhívjuk az olvasó közön- zönség figyelmét mai hirdetésére. — Janika vizsgázik. No Jankó, meg tudod- e mondani, mi a legdrágább kincse az embernek ? — Az egészség. — Nagyon jó: tehát mire kell legjobban vigyázni ? — Az Esterházy-cognakos üvegre, mert ha eltörjük, apa agyonüt . . . — Vegye tudomásul, hogy nátha, rekedtség és elnyálkodottság ellen csakugyan kitűnő a Feller-féle Elsafluid. Magunk is meggyőződtünk róla mell- és torokfájásnál, hogé tényleg gyógyító, köhögést csillapítói frissítő hatása van. Próbatu- czatja 5 korona, 2 tuczat 8 korona 60 fillér bérmentve. Készítője csakis Feller gyógyszerész, Stubicza, Centrale 126 szám. (Zágrábm.) — A gyermekek rósz szokása, hogy az orr helyett a szájon át lélegzenek és az utczán nyitott szájjal szaladgálnak és játszanak, ami sok garat- és légcsőhurut oka. De a gyermek csekély ellenállóképessége minden betegséggel szemben még a könnyebb bajoknál is súlyosabb megbetegedéshez nezeti és hogy ezt megelőzzük, a gyermeknél minden köhögést azonnal kezelésbe venni. A rendelkezésünkre álló gyógyszerek közül egy sem hat oly gyorsan és biztosan, mint a „Siro- lin Roche“, mely minden gyógyszertárban kapható és a kazdő hurutot már néhány nap alatt meg tudja szüntetni. Ezen par excelence háziszenek tehát egy házban sem szabadna hiányoznia, hogy a megbetegedés első jeleinek alkalmazható legyen és jótékony befolyását a megbetegedett nyálkahártyára kifejthesse. — Az anyákhoz és apákhoz. A Gyermekszanatórium, melynek élén. mint fővédnök Hohenberg Zsófia herczegasszony, amint kormányzó gróf Zichy János közoktatásügyi minisz- tet állanak, most oly kérelemmel fordul az ország társadalmához, hogy szegény és gazdag egyaránt nyissa meg szivét, mikor saját gyermekének karácsonyfáját disziti és gondoskodik anyai, apai szivének boldogságára saját kisdedének öröméről, gondoljon némi adománnyal arra a védtelen gyermekvilágra, melynek megmentését tűzte feladatául a Gyermekszanatóríum. Századunkat, a diadalmas huszadik századot, legjellemzőbb vonásáról általában a Gyermek századának „nevezte el a közérzés, melynek ösztöne sohase csalódhatik. Korunkban, mikor repülő sárkányok a csillagok birodalmát ostromolják, ragyogó renaisancea indult meg az emberszeretetnek, mely fölséges idealizmusával a mainál szebb és tökéletesebb jövőt készít az emberiségnek azzal, hogy minden gondját, figyelmét, érdeklődését, munkáját és áldozatkészségét a gyermek ápolására, nevelésére és megmentésére fordítja. Mintha mindezzel azt hirdetné, hogy mi küzdő, dolgozó és harezoló élők a jelenkor vagyunk; a jövő : a gyermek. A gyermek, mely a nemzeté. De hát a beteg gyermek? Ez az egész emberiségé. A szegény gyermekek szanatóriuma a magyar nemzet és az emberiség közös nagy intézménye és alkotása. Czélja, hogy ne legyen ebben az országban beteg gyermek, s ne legyen főképpen olyan, aki elpusztul, az ápolás, a gondozás, a korszerű gyógyítás hijján. Hogy ezt a nagy czélját elérhesse, vagy legalább föladatainak megfelelhessen, modern szanatóriumokat állít, melyekben beteg gyermekeket ment meg az egészségnek, tehát a munkának, az életnek, a jövőnek. A nemzetnek és a világnak. Aki erre a czélra áldoz, az emberszeretet oltárán a nemzetnek és az emberiségnek áldoz. Halovány gyermekeken az egészség piros rózsáit fakasztja, ártatlan gyermekszemekben az élet lobogó, vidám tüzét gyújtja föl. Erre kérjük a korszellemet megértő meleg emberi szivek segítségét, támogatását. Fillérjét a szegénynek, aranyát a gazdagnak, hogy egyesítve valamennyitől rózsáskerteket építhessünk, s bennük viruló gyermekarezok, ragyogó gyermekszemek eleven koszotuiban gyönyörködhessünk valamennyien, akik magyarok és emberek vagyunk. Bárminemű adományok a Gyermekszanatórium javára a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetéhez (Budapest, V. Géza-u. 2.) czimzendők, az alapítványok gróf Zichy János kormányzó czimére is Budapest, Vas-u. 10. intézhetők. Az alapítvány összege 1000 K, ágyala- pitvány pedig tízezer K. Mindennemű felvilágo sitást a Gyermekszanatórium központi irodája Budapest' VII. Dohány-u. 39 sz. ad. A „Vármegyei Közigazgatás“ rovat vezetője: NAGY ISTVÁN érendrédi jegyző. Laptulajdonosok: MANYÁK/és TÓTH. 70670/1—1910. szám. JEI[]|.]PCÍl©^IOfl • A nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatóság a nagyméltóságu m. kir. pénzügyminisztériumnak folyó évi október hó 31 én kelt 101421. számú felhatalmazása alapján közhírré teszi, hogy az államkincstár tulajdonát képező nagybányai 13. sz. tjkvben 387. hjrzi szám alatt foglalt, volt bányakapitánysági és kir. adóhivatali kincstári épületet 7000 kor. kikiáltási ár mellett a nagybányai kir. adóhivatal hivatalos helyiségében folyó ÓV deezember hó 13-án délelőtt 10 órakor tartandó nyilvános árverésen BOP* elfogja adni, az árverési feltételek az igazgatóság hivatalos helyiségében és a nagybányai kir. adóhivatalnál a hivatalos órák alatt megtekinthető. M. kir. pénzügyigazgatóság. Nagykároly, 1910. deczember 1. na,db.3T Megliivóo ] A „Központi Takarékpénztár Részv.-társ. Nagykárolyban“ i XVI. évi rendes közgyűlését j 1911. évi január hó 8-án d. e. 10 órakor saját helyiségé- j ben tartja meg, melyre a részvényesek tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. Háromtagú hitelesítő-bizottság választása. 2. Az igazgatóság jelentése a lefolyt üzletév eredményéről. 3. Az 1910. évi zárszámadás és mérleg, valamint az erre vonat- j kozó felügyelő-bizottsági jelentések bemutatása, egyúttal ezen jelentések tárgyalása és az igazgatóság és felügyelő-bizottság részére a felmentvény megadása. 4. A tiszta nyeremény felosztására vonatkozó tervezet és az ősz- j telék kifizetése idejének megállapítása. 5. Az alapszabályok 19. §-a értelmében netán beadandó indítványok feletti határozathozatal. 6. Az alapszabályok 13., 22., 24. és 38. §-ainak módosítása. 7. A ciklus lejárata foljüán 3 felügyelőnek és egy felügyelő-bizott- ] sági póttagnak 3 évre való megválasztása. j Kelt Nagykárolyban, 1910. deczember 10-én tartott igazgatósági j ülés határozatából. i Az ig’azgatóság'. A mérleg a közgyűlés előtt Q nappal hivatalos helyiségünkben részvényeseink által megtekinthető.