Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-11-27 / 48. szám
SZTAMARMEGYEI KÖZLÖNY el t. i. a pénzügyigazgatóságot s még ők csodálkoznak Nagykároly actióján. Nem foglalkoztunk volna ma ismét e kérdéssel, de értesülést szerezve a szatmáriak ezen érveléséről reá kell mutatnunk arra, hogy az ismét csak folytatása annak a szemfényvesztő játéknak, melyet a szatmáriak az ország színe előtt velünk űznek. Már régtől ismert harczmodoruknak meg- felelőleg először az önfeláldozás és a bátorság álarczát öltik magukra, hogy aztán kezüket alamizsnáért kinyújtva, részvétet keltve, könyörgésre fogják a dolgot, Ezzel a harczmodorral azonban épen Szat- már nem boldogulhat és különösen ném velünk Nagykároly várossal szemben, mert hiszen Szatmár városa volt az, aki tudomást szerezvén arról, hogy Nagykároly városa törvényszék felállítását kérelmezi, az egész országot fellármázó jajgatással kiáltott tolvajt, holott egy szóval sem beszéltünk a szatmári törvényszék elviteléről, csak a magunk részére is kérelmeztünk törvényszéket. Ha Szatmár most azon a jogczimen kívánja a Pénzügyigazgatóságot, hogy az őt illeti, mert az előbb is Szatmáron volt, úgy be kell látni azt, hogy ugyanezzel a mértékkel mérve Nagykároly városát még inkább megilleti a törvényszék és pedig a szatmári törvényszék, mert az emberi emlékezetet meghaladó időkön keresztül mindenkor Nagykárolyban volt. Ne akarja tehát Szatmár városa támadását nemtámadásnak feltüntetni, ne igyekezzék kalózkodási útját zarándokúiként az ország elé tartani, mert acfiója semmiképen sem sikerülhet és hiába igyekszik most az ártatlant adni, a szere- csen mosdatás mindenkor hálátlan, de egyszersmind komikus foglalkozás volt. Ä városi pótilletékről. Nagykároly városa 136—809. kgy. szám alatt jövedelmének szaporítása czéljából elhatározta, hogy a város területén fekvő ingatlanok átruházása után illetéket szed, még pedig a tulajdonjog változás alá kerülő ingatlanok értékének 1 százalékát, ezen határozatot a belügyminiszter 162.562—909. szám alatt jóvá is hagyta s igy városunk 1910. január elsejétől egy igen tekintélyes jövedelmi forrással gazdagodott, mert az igy befolyt illeték évenkint 15—20 ezer koronára tehető, sőt kivételes esetekben még többre is, a forgalom pedig évről- évre növekszik s ezzel együtt az ingatlan adás vevés is. Kik szegény városunk fejlődését szivünkön viseljük, csak örvendhetünk az ilyen szerencsés elhatározásoknak, lám Szatmár a gazdag város már évek óta szedi a forgalmi illetéket. Hisz a polgárok ezen terhet alig-alig érzik meg, mig a város ily jövedelmi szaporulattal igen hasznos és üdvös intézményeket létesilhet. Szerencsétlen azonban a százalék megállapítása, mert az 1 százalékot egyformán veti ki az adás-vétel, csere, ajándék, hagyaték stb. után, már pedig ez nem helyes, nem méltányos. Sokkal czélszerübb lett volna a m. kir. kincstár által kirótt illetéknek 24 százalékát venni, miáltal a város jövedelme jóformán semmivel sem változna, ámde a polgárok meg- terheltetése sokkalta arányosabb és igazságosabb lenne. A kincstárnak ezen a téren már évtizedes tapasztalata van s a kincstári illeték mérvét tekintélyes szakférfiak állapították meg. A leggyakrabban előforduló esetekből egy pár példa szolgáljon bizonyítékul: 1. A. elad B.-nek egy ingatlant 1000 koronáért, ez után kincstári illeték 43 kr. 2. A. tói örököl B. egyenes leszármazó örökös egy ingatlant 1000 korona értékben, de 1000 koronával megterhelve, ennek kincstári illetéke 15 kr. 3. A.-tól örököl B. egyenes leszármazó örökös 1000 korona értékű tehermentes ingatlant, a kincstári illeték 25 korona. 4. Ha azonban A, és B. unokatestvérig bezárólag rokonsági viszonyban vannak az illeték lenne 69 korona. 5. De ha a rokonsági viszony távolabbi, vagy pedig örökhagyó az örökössel nem áll rokoni viszonyban az illeték még nagyobb lesz, vagyis 110 korona A száz és száz különféle jogügyi esetekről ez a néhány leggyakrabban előforduló példa eléggé beigazolja azt, hogy mereven ragaszkodni az egy százalékos városi illetékhez, nem helyes, mert a város jelenleg mint az öt esetben 10 koronát szed pedig 24 százalékkal szedne; I-ső esetben 10 K 32 f. Ibik „ 2 „ 60 , Illik „ 6 „ — „ IV-ik 16 „ 56 „ V-ik „ 28 „ 56 „ Mindezekből világos, hogy a városi és kincstári illeték jelenleg nincs összhangban, már pedig az természetes, hogy több illetékei fizethet az, aki tehermentes ingatlant örököl, s viszont kevesebbet fizessen, aki szüleitől, mintha rokonától, vagy teljesen idegentől kap. Leghelyesebb lenne tehát, ha a városi illeték kiszámításának alapjául a kincstári illetéket vennénk, vagyis annak 24 százalékát. Ott pedig ahol az örökös egyenes leszármazott és kiskorú, ha az örökösödés tárgyát képező ingatlan értéke a terhek levonásával 1000 Kel nem ér illetéket egyáltalán nem kellene szedni, hisz, az igy befolyt összeg alig pár koronát tesz ki évenkint, tehát a város költség- vetési mérlegét meg nem billentené. Ttencs Antal. HÍREK. — Kinevezés. Csaba Adorján főispán Dr. Falussy Alajos ügyvédjelöltet díjas közigazgatási gyakornokká nevezte ki. — Küldöttség az igazságügyminiszternél. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága éyekkel ezelőtt felterjesztést intézett az igazságügyiminis- teriumba a nagykárolyi törvényszék felállítása iránt. Azóta e felterjesztést már küldöttségileg is megsürgettük, — emlékeznek olvasóink e szomorú nevetséges útra, — de eredmény nélkül. A dolog most ismét actuálissá vált és e héten szerdán délután Ilosvay Aladár alispán vezetése alatt Szatmármegye törvényhatóságának egy küldöttsége utazik Budapestre, hogy csütörtök délben 12 órakor tisztelegjen Dr. Székely Ferenczigazságügyiminiszternél és kérje a mielőbbi kedvező elintézést. A fogadásnál Gróf Károlyi József, kerületünk országgyűlési képviselője is jelen lesz. — Áthelyezés A debreczeni kir. ítélőtábla elnöke Tóth Kálmán helybeli kir. járásbirósági dijas joggyakornokot a debreczeni kir. törvényszékhez rendelte be. Az ököritói emlékoszlop leleplezése deczember hó 4-én lesz. Ugyanekkor fogja Csaba Adorján vármegyénk főispánja a Németh Jenőnének a király által adományozott koronás arany-érdemkeresztet ünnepélyesen átadni. Adomány. Gróf Károlyi Istvánná Öméltósága 100 koronát adományozott a népkonyha czéljaira. Ismert jótékonyságával ezúttal is siet elsőnek lenni az éhezőkről gondolkodók között. Felvette vékony, fekete tavaszi kabátját és megindult kifelé. Nem nagyon sokat gondolkozott. merre menjen, hanem ment egyenesen és vakon, amerre inai vitték. Mindenki láthatta, hogy az ő esze most a lábaiban van. Roskatag, szomorú lassúsággal haladt, mint valami öreg ember és nem is tekintett maga körül. Ilyen révedezően járni csak a megcsalt szerelmesek szoktak, akiknek már nincs több vágyuk. Ez a szegény fiatalember is fáradtan hagyta maga mögött a várost, a házak egyre kisebbedtek, az utczák fogytak és ritkultak s egy lapos napfényes mező szélén már integetett a lassú hajlású temetődomb, a kálvária. Nem riadt vissza az enyészet komor színpadától. hanem nyugodtan ment előre. Az ázott tavaszi fák közül mosolygó kopott Krisztus oly szelíd volt, s a régi eső mosott szentképek mind ismerősként köszöntötték, bár tudta, hogy sohasem járt itt. Talán csak álmában kalandozhatott erre, de ebben sem volt bizonyos. Ment tehát előre, a sarjadozó puha lucskos földben, a virágos domborodó földpupok közé. Távolban a szomorúság nemtője megfordított fáklyával állott a márvány-angyal zokogva borult egy oszlopkőre és a kis sírok mellett olcsó fakeresztek szomorkodtak. Szomorúan és hangtalanul nevetett, vállát vonta és suttogott. — Mindez olyan mint egy álom . . . akár csak egy szomorú, rejtelmes álom. Vájjon hol volt? Bizonyára nem is tudta. Mintegy alvajáró bámult maga köré s ment, ment előre a nedves, aranyos tavaszban. Ártatlan hangú csengettyűk csilingeltek. A halkszélben borzasztó bánat futamai csuk^ottak meg s fenn a kék mennyboltban angyalok tört sírását lehetett hallani. Micsoda ünnep volt? Micsoda emlékek tértek vissza? Lehet, hogy a szomorúság ünnepe volt és a szerelem emlékei sírtak. Ez a szomorú idegen talán szerelmes volt egy gyönyörű szőke asszonyba s ezen a világos szombat délutánon annyira túlcsordult a szive, hogy nem birva magával, idejött velük. Az asszony bizonyára nehéz kávébarna bársonyruhát hord, komoly szőke haját már hátrasimitja, nedves szemeiben félve csillan fel az ősz s csak forró testén érzik még a tavasz lüktetése. Képzeljétek el e nőt, amint ezt a pelyhetlen állu fiút őrülten, éhesen csókolja, selymes szobájában, ahol ijedten rezzennek össze a drága csecsebecsék s megmozdulnak a falon a komor velenczei képek. Képzeljétek el és talán megértitek ezt az érthetetlen fiút. De miért mondom el ezt? Lehet, hogy ez az asszony nem is él s csak én koholtam ez álombajáró, ködös lovag mellé aranyos háttérül. Sokáig andalgott a szomorúság mezőin. Körültekintgetett. Távolban széles mezők nyújtózkodtak, szélmalmok forogtak, kocsik jártak. Minden szomorú volt ezen ernyedt álmos szombat délutánon, mikor a szív tele van habkönnyű álmokkal és nehéz kétséggel. Egy ember jött a határon, azután eltűnt. Egy dal hangzott fel s elnémult. Egy füstgomoly szállt fel és szerte züllött a levegők magasságában. Mindez fájt neki, hogy szinte könnyezni szeretett volna. A temető szélén állott már ismeretlen törpe sirok . között. Mellette a temető mély árka zöld, pállott vizével, bojtorján-tövisével, csalitjával, nehéz, furcsa illatával. Mesz- szebb egy szemétdomb. Ember, ameddig szem ellát, sehol. Ebben a nagy némaságban pedig fojtogatni kezdte a bánat, a szív szent, névtelen bánata s üres szemekkel ügyetlenül leült egyik elhagyott sirhalomra. Révetegen tekintett maga köré, amint ar- czán az élet rózsáival az enyészet dombján merengett. Nem is tudom, milyen sokáig ült ez a fekete fiú a virágozni kezdő sirhalmon, nem is merem sejteni, miért, hisz azt sem tutjom, honnan jött és hová ment. Még azt sem mondhatom meg, hogy ez a könnyező ember én voltam e, vagy te. De hogyha rágondolok, elfog a sirás és zokogni szeretnék, mint ő, ott a temető szemetes árka mellett, amint hala- ványan, összetörve leült egy ismeretlen,'elhagyott sirhalomra. Mindez olyan, mint egy szomorú, rejtelmes álom. veüyileií tisztit,llau{ielS.Hadyliárol|i Kölcsei-u.l Hitest A Fk, templommal szemben, Alapittatott: 1902.
