Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-09 / 41. szám

SZATMÄRMEGYEI KÖZLÖNY — Személyi hírek. Csaba Adorján főispán f. hó 3-án titkárja Kálnay Gyula kíséretében szatmárra utazott, hol a város közgyűlésén el­nökölt, s másnap a Tanítói internátus felavató ünnepélyén a vallás és közoktatásügyi miniszter képviseletében részt vett. Ilosvay Aladár vár­megyénk alispánja f. hó 4-én a Tanítói inter­nátus felavatására Szatmárra utazott, hanem az nap vissza "érkezett székkelére. — Kinevezés felmentés, Vármegyénk főis­pánja Tóth József közigazgatási gyakornokot tiszteletbeli vármegyei aljegyzővé kinevezte Juhász Dezsőt a nyirvasvári anyakönyvi kerü­letben viselt anyakönyvvezető helyettesi tisz­tétől felmentette. — Színészek. Megnyíltak a színház kapui és felveszi legközelebb tollát a kritikus is. Mai számunkban azonban a péntek esti előadásról még nem számolunk be, mert az újonnan szer­vezett Operette személyzetéről egy első előadás után nem akarunk véleményt nyilvánítani. — Gyászhir. Súlyos csapás érte a szatmári kir. ügyészség közkedvelt vezetőjét dr. . Fabó Zoltán kir. ügyészt. Legidősebb leánykája a 9 éves Ilonka a napokban Budapesten egy súlyos ope- ratio után elhalt. A kis halottat Mezőtúron te­mették el szerdán nagy részvet mellett. — Október 6 A helybeli róm. kath. temp­lomban a vértanuk lelkiüdvóért gyászisteni tisztelet tartatott, melyen a hatóságok a vár­megyei tisztikar Csaba Adorján főispán veze­tésével valamint az iskolák növendékei vettek részt. Az istenitiszteletek után a főgimnázium ifjúsága a tornacsarnokban rendezett ünnepély keretében emlékezett meg, a magyar nemzet vértanúiról, — Felhívás! A Kath. Legényegyesület el­nöksége felhívja az egyesület alapitó és pártoló tagjait, hogy akik az egyleti szolgánál tagsági díjban fizetést teljesítettek és arról esetleg nyug­tát nem kaptak, tudassák azt akár személyese.i akár levélileg az elnökséggel. — Esküvő, özv. Pápay Ferenczné kedves leányát Annuskát oltárhoz vezette Papp József nyirmedgyesen aljegyző. Az anyakönyvi esketést Debreczeni István pol­gármester az egyházi esketést pedig Tu- kacs László béréi református lelkész vé­gezte. — Dr. Erdélyi Miksa, szatmári fog­orvos külföldről hazaérkezve rendelését megkezdte. Interurbán telefon 292. Az asszony hátradől, lehunyja a szemét. Ezer emlék korbácsolja. Az ajka eped a csók- szomjuságtól. Álmodni akar itt, álmodni, ha hazug is az álom. Kell valaki, kell, aki mel­lette van, forró, eleven valóság akinek pezseg a vére, a két. karja ölelős, A ki igazán ha- zudja neki ezt az órát, ezt a szerelem temető, órát Lehunyt-szemmel, lágyan susogja. — Szeretsz ? A férfi lerogy. — Szeretlek. — Mindig? — Mialatt ezt kérdé átvillan agyán: 0 van itt . . . ő . . . Akarom hinni akarom. A férfi lázasan lihegé: — Mindig . . . mindig ... Az asszony előrehajol. Szemei a sötétben megtalálják a másik szempárt, a melyek vágy­ban foszforeszkálnak feléje. A tűz búgva lo­bog a kályhában. Az asszony még előbbre hajlik, két. karját a férfi felé nuijtja, a ki ká- j buítan a térdén csúszik közelébe. Már érzik J egymás tüzes lehelletét és . . . Ebben a pillanatban szikrázva, vakítón gyűl ki az ablak alatta sziget egyik ivlámpája . . Megdermedve merednek egymásra. Az asszony görcsösen bukik hátra, aztán eszelősen kapja kalapját, kabátját és rohan ki, mintha tüzes ostorral csapkodnák . . . — Járásbíróságunk átalakítása. Azokon a tarthatatlan állapo'okon, melyek a helybeli járás- biróságí helyiségeknél uralkodtak és a melyekről mi is több ízben megemlékeztünk végre segít az igazságügyi kormány. Az egész telekkönyvi hi­vatalt a melynél főleg sok kívánni való volt, tel­jesen átalakíthatják és uj kényelmes beosztást létesítenek. Azonban mindaddig nem lesz a baj teljesen orvosolva, mig a könyök utcza felől nem építenek a bíróság számára egy külön bejáratot, hogy igy a jogkereső közönség meglegyen kímélve a megyeház udvarán sokszor hóban, sárban való áteyezés kellemetlenségeitől. — Gorzó Bertalan könyvéről. „Szhmár- vármegye nemos családjaidról, már megem­lékeztünk lapunk hasábjain. A könyv a na­pokban került ki a Gál Samu helybeli könyv­kereskedő kiadásában a sajtó alól. A mü egy é'vszázados hiányt van hivatva pótolni várme­gyénk nemes családjainak történetében és ma­gában foglalja azon családok neveit, mely csa­ládok czimeres levele vármegyénk levéltárában akár eredetben, akár másolatban feltalálható, vagy pedig nemesi vonatkozás van reá. Ez összeállítás az anyag egy emberöltőt igénylő buvárlatáuak elismerést igénylő munkája, mely könnyen áttekinthető formában utal a levéltári adatokra, névszerint nemesi ügyiratokra, ne­mesi összeírásokra, nemesi vizsgálatokra ezek jegyzőkönyveire, a nemességi vitatóperekre és iratokra közgyűlési jegyzőkönyvekre úgy, hogy e könyv -alapján úgy az érdekelt csalá­dokra, mint a bármily viszonylatban érdekel­tekre nézve rövid pár perez alatt eloszlatható p,z a homály, mely eddig a szükséges adatok felett uralkodott Csak a Gorzó Bertalan köny­vében kell megnézni az utalást a forrásokra és a levéltárban már is rendelkezésre állanak az összes adatok. A nagy fáradtságot és ön­feláldozó buzgalmat igényelt munka elisme­résre és pártolásra méltó, mert hézagpótló müvével a szerző a nagy közönség részére vég­zett érdemes munkát. A könyv bolti ára 8 korona. Kaphdó Gál Samu könyv- és papír kereskedésében. — Házasságok Sajó Dezső, vetési kör­jegyző f. hó 2-án nőül vette Kacsó Mária Er­zsébetet, Kacsó Károly, az államépitészeti hi­vatal főnökének leányát. Debreczeni István a Ganzgyár részvénytársaság mérnöke, polgár- mesterünk fia, f. hő 10-én esküszik örök hűsé­get Nyegre László országgyűlési képviselő leá­nyának Margitnak. — Matiné- A Nagykárolyi Zenemiikedve- lők Egyesülete f. hó 2 án d. fél 12 órakor a polgári leányiskola emeleti nagytermében mati­nét redezett. A műsor a „Ha én király vo.lnék“ czimii nyitánnyal vette kezdetét, melyet a ze­nekar adott elő precziz előadásban. Özv. Ti- esénszky Lajosné sz. Obljolczer Margit urasz- szony rekedtsége miatt Demidor Ignácz a Säc- kingeni trombitás opera gyönyörű románczát énekelte el köztetszés mellett, sőt ráadásul a „Visszahívsz te majd“ czimü műdallal is meg kellett toldania. Majd ismét a zenekar játéka kötötte le a közfigyelmet „Peer Gyut“ Ases halála és Amitra tánczának művészi bemuta­tásával. Vörös Tibor „Egy fraköltöny lélekván­dorlása“ czimen felolvasott, témája eléggé el­koptatott volt. A matinét végül a zenekar já­téka zárta be, előadva Bach bájos zenéjü „Ta- vaszébredés“-ét. A zeneegyesület, mint halljuk az őszi és téli idényben minden hónapban ren­dez hasonló összejöveteleket. — Hirdetmény. Felhivatnak a nagyká­rolyi es idegen illetőségű népfelkelő kötele­sek. hogy a népfelkelési igazolványi kön)r- veiket s ajánlati laplaikat kiigazítás végett a főiegyzői hivatalba azonnal adják be. Az idegen helyen tartózkodó nagykárolyi il­letőségű népfelkelőnek szülei, rokonai fel­hivatnak, hogy azoknak lakhelyét a fő­jegyzői hivatalba azonnal jelentsék be. Nagykároly, 1910. évi szeptemher hó 30. napján. Debreczeni István, polgármester. — Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága csütörtökön d. e. rendkívüli közgyűlést tart. Minthogy ezen a napon izr. polgártársainknak „hosszú nap“ ünnepje van, az esetleges félre magyarázatok elkerülése végett illetékes helyen s annak constatálására kértek fel benünket, hogy a közgyűlés e napon a vármegyei vonatkozó szabályrendelet 4 §-a értelmében feltétlenül megtartandó, mert a szóllás a csütörtöki megyegyiilés, a szabályrendelet pedig október hó első csütörtökét, legkésőbb a másodikat ha­tározván, mely; október 6-án kegyeletből közgyűlés nem lévén tartható, az csütörtökön feltétlenül megtartandó és vasárnap kitűzhető nem volt. — A cognac mint szépítő szer. Margit királyné tudvalevőleg a legszebb uralkodónők egyike Európában, arcbőre rendkívül tiszta és csodálatosan lágy és sima. Az osztrák-magyar nagykövetség attaséja nem rég bókot mondott erre nézve a királynénak, aki mosolyogva azt felelte, hogy rca üdesógét egy földijének, az Esterházy cognacnak — mely tiszta bordestilá- tom — köszönheti, amit rendszerint este lefekvés előtt .szokott- használni. Oh felség, mondotta erre a diplomata, ez a dolog nagyon meglep engem, mert szép honnfitársnőimtől mindig azt halottam, hogy semmi sem rontja meg úgy és teszi olyan keményé a bőrt, mint az alkohol. Meglehet, felelte a királyné, de én az Esterházy cognac-kal nem az arezomat, ha­nem a torkomat nedvesítem. — Vasúti kisiklás. Pénteken éjjel Reszege állomáson egy tehervonat egyik kocsija a pálya- udvarrról való kiméikor oly „kelemetlenül“ siklott ki, hogy keresztül feküdve a gineken pénteken az állomásról a ki és bejáratot el­zárta, úgy hogy csak több órás munka u'án tudták a sinekre visszahelyezni. A kisiklás kö- vetketében a tegnap este 9 órakor esedékes gyorsvonat hajnalban egynegyed 3 órakor ér­kezett meg. — Az ököritói segélybizottság, szombaton Csaba Adorján főispán elnöklete alatt gyűlést tartott. A gyűlésen részt vettek Ilosvay Ala­dár alispán, Szálkái Sándor orsz. képviselő, Dr. Képessy László csengeri, Dr. Péchy László szálkái főszolgabirák. Szuhányi László fehér- gyarmati főszolgabiró, több községi jegyző és biró. A bizottság elsősorban is 5 osztályba sorozta a segélyben részesitendőket és ezen osztályozás keretében állapította meg a segély összeget. A részletes felosztást a jövő szám­ban hozzuk. A debreczeni iparkamara közgyűlése. A ke­rületi iparkamara csütörtökön tartotta a nyári gyülésszünet óta első közgyűlését. Az elnöki előterjesztések során különösen kiemelkedő volt a kisipar gépsegélyekkel való fejlesztésé­nek kérdése. Az iparfejlesztés e módozatát ugyanis a kormány elejteni szándékozik. A kamara érvekkel megokolt felterjesztésben fejti ki, hogy a kisipar ily fejlesztése menynyire szükséges, de egyúttal fölhívja a figyelmét, hogy a kisipar nemcsak technikája tekinteté­ben, de egyéb körülményeiben is fejlesztendő. Jelentést tett az elnökség a kerület házipará­nak fejlesztésére szakadatlanul folyamatban levő tevékenységéről; ismét hét újabb háziipari tanfolyamot szervezett a kamara és 5 háziipari közmühelyt támogat. A tárgysorozat további részeiben behatóan megvitatta a közgyű­lés a mezőgazdasági termények, termékek és czikkek hamisítására vonatkozó törvény reformját; ez ügyben még szakértekezletet is fog közelebb tartani. A Tátra-temesvári vasút­vonal, mint rendkívüli szükséges bordavonal kiépítése érdekében a kamara mozgalmat indít. Úgyszintén lépéséket tesz több aktuális vasúti panasz orvoslására. A husdrágaság kérdésében a közgyűlés fölterjesztést tesz a kormányhoz, amemelyben kéri, hogy minden egyoldalú, önző érdekeknek félreszoritásával, az ország népes­ségének kétségbevonhatatlan közérdekében, piaczainak megfelelő hussellátása érdekében haladéktalanul országos intézkedések tétesse­nek. Aallpittatott: 1902. Alapittatott: 1902. Ruhát lest - utiles list Hel Sámuel Klio! lesei-ulcza 1. szám. Aallnittatott; 1902. .. ... . _ _____

Next

/
Oldalképek
Tartalom