Szatmármegyei Közlöny, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-09 / 41. szám
Nagykároly, 1910 . október 9. 41. szám. XXXVI. évfolyam SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY: POLITIKAI LAP. W, — S2ERKESZT0SEG: Hová a lap szellemi fészét érdeklő közlemények küldendők KIADÓHIVATAL: hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők Széchenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Tolephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. ANTAL ISTVÁN •-----: Megjelenik minden vasárnap. ==s’ EL ŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 f Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér Október 6. — ő. — Évtizedek óta ünnepli a magyar nemzet legnagyobb tragédiája leg- szomorubb jelenetének évfordulóját. Évtizedek óta gyújtjuk fel e napon a kegyelet tüzet, melynek lángjainál 13 hős meg- dicsőült alakja éled eletre lelki szemeink előtt, hogy megdicsőült szellemük felelevenítse szivünkben az ő nagy és tanulságos életüket es eszünkbe juttassa mindnyájunkért szenvedett mártírhalálukat. És c napon a dicső emlékek felemelő hatása alatt megtermékenyül a honfisziv és az ő emlékük fogadalomszerü imát vált ki a milliónyi magyarból, a kik e napon ismét felesküsznek az önfeláldozó hazaszeretetre, az ő nagy és nemes példájuknak követésére. Tudjuk és hisszük, hogy e nemzetnek az ellenségek milliónyi tömegében csak addig van létjogosultsága, mig a 13 aradi vértanúhoz hasonló nagy őseit megbecsüli, mig azok emléke él e hazán. És a tudat évrő!-évre mélyebbre és mélyebbre bocsátja gyökereit sziveinkbe, annál mélyebbre, minél távolabb esünk attól a. kortól, a melyből szebb, de igaz hogy fájdalmasabb emlékünk nem maradt, mint épen az ő történetük. Az idő folyton nagyobbra és intenzivebbre növő árnya, mind nagyobb és tisztább színben adja vissza az ő alakjukat, mely alakok egy világitó tüzoszloppá folynak össze, melynek vezetése mellett'simábban és biztosabban haladunk előre a nagyczél felé, melynek ők rettenthetlen harczosai és halált megvető áldozatai voltak. Ez az ünnep évről-évre szélesebb köröket von be ellenállhatatlan vonzóerejével a maga bűvös varázskörébe, hiszen egy pár nap előtt az aradi ünnepen a képviselőház küldöttségének szónoka gróf Tisza István már a Király és a nemzet ’együttes kegyeletét tolmácsolta az Ö emlékoszlopuk előtt. A kölcsönös megértés és jóakarat vannak hivatva arra, hogy a nemzet fejlesztése és boldogitása által gyengítsék az aradi tizenhárom martyr- halálának szomorú emlékét, és ezzel ellentétben erősbitsék annak felemelő, magasztos tanítását, azt a tudatot, hogy a hazáért kiontott vér megtermékenyíti annak az országnak földjét, hogy a vértanuk emléke es dicső példája előbb vagy utóbb diadalra juttatja azt a zászlót, a melynek megvédésében hősi halált haltak. Ne lássunk az ő halálukban szomorú képét, hiszen ők is vígan, szívesen léptek hazájukért a vérpad lépcsőjére, hanem igenis büszkén mutassunk a világ előtt e ritka képre, mutassuk meg dicsekedve azt, hogy ime ha hazájáról van szó igy viselkedik a magyar. Mutassunk reá arra, hogy ime az ő poraikból ébredt uj életre ez ország, hogy azt az eszmét, melynek ők voltak legkiválóbb harczosai, elnyomni a magyar nemzetben nem tudták soha, mert az az utódokban uj életre ebredt és „Él magyar, áll Buda még“. Mi a késő utódok szomorúan, de büszkén tekintünk reájuk és. csak arra igyekeznünk, hogy méltók lehessünk hozzájuk, és az ő dicső eszményeiknek istá- polása, önfeláldozó követése által rójjuk le velük, az ő emlékükkel szemben a hála és elismerés adóját, hogy gróf Tisza István classicus szép szavait idézve azt a békét, melyet ők a vérük árán szereztek a nemzetnek, azt megőrizzük a nemzet javára, a nemzet erősítésére, szabadságara erejére, fényére, dicsőségének növelésére használjuk fel úgy, hogy ha valaha a magasból erre a maroknyi népre esik tekintetük, boldogan és megelégedetten mondhassák cl, hogy e hazáért nem éltek és nem haltak meg hiába. Adjon Isten mindenkinek. Adjon Isten békét, kedvet Asszonyoknak, embereknek, Sok örömet mindenkinek, Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet. Gyönyörű kék itt az ég. ügy szeretném megtalálni, Úgy szeretnék azzá válni, Kinek az élet teher: Az ember könnyen megy el. Gyönyörü-kék itt az ég. Átaladni úgy szeretném Sok hirtelen vágyam, eszmém, Sok drága kincset, nagyot, A mihez már vén vagyok. Gyönyörü-kék itt az ég. Néha, Néha szerelemmel Telik meg az ilyen ember. Néha-néha úgy megsajog, Más bánat, bu és más bajok. Gyönyörü-kék itt az ég. Adjon Isten ifjúságot, Szabadságot, boldogságot, Egészséget, pénzt és hitelt Szerelmet, hirt mindenkinek. Gyönyörü-kék itt az ég. ________________Ady fcndre. Alkony. Irta : H. Szederkényi Anikó. A karcsú hajó nyöszörögve, jobbra-balra himbálódva küzködött a jégdarabokkal, a melyek harsogva, lármázva súrolták oldalát. Éilásszürke ködfelhő ült a viz felett, a mely puhán, selymesen, hol sötétebb, hol világosabb árnyalatban variálódva borult a viz fölé és egybeolvadt a parttal. Egyedül ült a fedélzeten és átengedte magát a nagy lemondásnak, a mely a végtelen szürke képből áradt feléje. A hajó hosszú, fekete utat hagyott maga után, a melyet lassan lassan leptek el újra a lomhán úszó jégtáblák. Megdidergett. Metsző szél borzolta föl a haját, tépte a fátyolét. Hagyta. A kormányosnak fájhatott a keze, mert ügyetlenül vezetett. A hajó nekivágódott a kikötőnek. Egyedül szállt ki. Lassan haladt a fák közt, a melyek olyan csonkán, reménytelen szomorúsággal meredeztek a havas földből, mint egy gyermektemető' rideg, dísztelen, fakó keresztjei. Sürü hópibék kezdtek hullani, a melyeket a dunai szól arcába csapdosott. Belenézett a levegőben kavargó hóörvénybe és ezt mondta félhangosan. — Stilszerü. A nap már lebukott az ég pereméről és az alkony homályos uszályát ráteritette az utakra. Mégis csak egy gyalogúira fordult és ment előre. Ment magányosan a magányos szigeten, amely kérgesen, a tavalyi örömöket felejtve feküdt a fagyos hullámok közt. Az óriás platánok vágyakozva nyújtogatták karjaikat a rózsaligeíek felé: — Szőkefüriü iliatleányok, hol vagytok ? A liliomtáblák mellett haladt el. Kiaszott, özvegy kórókat zörgetett a szél a kevély, kábító keblű virágok helyén. Eszébe jutott, mit súgott neki, mikor itt elhaladtak : — Piros liliom. Minden Bősnél száz emléket kiáltott feléje az élet bus temetője. Itt jártak együtt. Ezerszer ismételték egymásnak kevólyen, az örök szerelemben bizakodva: — A mig a csókokban nem alszik ki, hanem újra éled a vágyak piros lángja, a mig szemünkben a fáradtság bágyadtságából uj örömök gyulnak ki ragyogva, addig maradunk együtt. Mi a mámorrózsák hervadását nem fogjuk újra megkönnyezni. Az alkonyatunk is parázs legyen és eltűnünk egymás mellől pirosló ajakkal, kacagva, szerelmi lázban vergődve. A mi együttélésünk sarjadzó tavasz, aranyszínű nyár. Az ősz dere nem fogja érni a mi mezőnket. És elment. Akkor ment el, mikor még perzselt a nyár. Vagy ő már megsejtette a nedveskeblü színtelen ködfelhőket, amelyek sandán leselkedtek a pázsit selyme és az aranyszínű hegyoldalak mögött. ? Elment . . . Mar ász Pál legrégibb jóhirnevü saját készítményé czipőraktára Nagykároly, Széchenyi-tér. ■g4!g“ n p O I A I I & TT A Női-és férfi saját késztiésü czipökben és a legtar9 ■ EL U I n ■— I 9 I n tósabb vízhatlan vadászcsizmákban. Estélyi és séta czipők, valamint párizsi modelek a legelegánsabbb kivitelben és dús választékban.
