Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-11 / 15. szám

SZATMÁRMEGYEI közlöny — Kulin ,lmre ünneplése. 13. számukban közre adtuk Érenéred község képviselő testü­letének ama határozatát, mely is Kulin Imre a debreczeni kir. törvényszék érdemes elnöké­hez lett intézve. Kulin Imre táblabiró meg­hatva szülőföldének kifejezett ragaszkodásától, a következő megható szavakban válaszolt szü­lőfalujának : „Tekintetes Nagy István községi jegyző ur által Érenród nagyközség tekintetes képviselőtestületének. F. év márczius 21-én megtartott képviselőtestületi közgyűléséről fel­vett jegyzőkönyvi kivonatát most vettem kéz­hez. Yrégtelen örömmel és szeretettel vettem kedves szülőfalum üdvözlését . . . Ezen üd­vözlőirat mig egy felől köztem és szülőfalum lakosai között az eddigi meleg szeretetet és ra­gaszkodást megszilárdítja, addig másfeleiül erőt és kitartást ad nekem a szép, de nehéz állásom betöltéséhez. Fogadják jókívánságai­kért, egyenként úgy, mint összesen, hálás kö- szönetemet. A magyarok Istene vegye különös szülő falumat és annak lakosait. Érenrédet vi- rágoztassa fel, lakosainak adjon sok szerencsét, teljes boldogságot. Éljenek sokáig! Szívélyes üdvözlettel maradok. Debreczen, 1909. április 2-án őszinte hívük Kulin Imre.* — Halálozások. Spitz Menyhért, a helybeli Kalafoni-czég számos éven át könyvvezetője folyó hó 7-én hosszas szenvedés után meghalt, nyolcz kis gyermeket hagyva hátra. Megboldogult igen megható temetése pénteken d. u. volt nagy közönség jelenlétében a Wesselényi-utczai gyász­házból. — özv. Tóth Györgyné szül. Mészáros Zsuzsánna folyó hó 6-án 83 éves korában Nagy­károlyban elhunyt. — Nem szabad lemondani a jobb jövő re­ményéről annaK, akit az idegesség, vagy az ebből származó bajok gyötörnek. Mert gyengeségi álla­potot, ideges fej- hát és gyomorfájást, álmatlan­ságot, étvágytalanságot, csuzt és ischiast meg­gyógyít már a modern orvosi tudomány a villa­mos áram — Elektro Vitaüzer — segítségével. Megfizethetetlen szolgalatot tesz mindenkinek az ingyen könyv a Villamos Gyógymódról, mely népszerűén ismerteti a tudomány e diadalát. írjon tehát mindenki egy levelezőlapot az Elektro Vi- talizer Orvosi Rendelő Intézetnek Budapest, Ka- roly-körut 2, felemelet 50 sz., amely zárt bon­tókban ingyen és bérmentve küldi meg az érdek- fcszitó könyvet. (Külön kötet férfiak és nők részére.) A szatmári csendörség lovasitása. Szatmár- ról írják : A esendőn szolgálat minél gyorsabb és eredményesebbé tétele már régen kívánatossá tette azt, hogy a legénységből legalább 5 lova- sittassék. Különös fontossággal bir ez a külterü­leti szolgálatra nézve, ahol a nagy távolságok miatt a kirendelt csendőrök a szolgálati idő alatt csupán 1—2-szer portyázhatnak. A fűkapitányi hivatalnak már régi óhaja volt ez a tökéletesbbités és ezen ügyben már át is irt a kerületi parancs­noksághoz, mely végre tett is lépéseket a napok­ban. Hajlandó 1 altisztet és négy csendőrt lova- sitani, csupán istállót kér a várostól. — Tavaszi gyógyítások. Az életet ébresztő tavasz meleg napsugaraival földünk minden élő szervezetére hihetetlen hatással van. Életet ad és életet vesz! Különösen utóbbit bizonyítja sok embertár»utik szomorú kimúlása, akik áldozatai a márcziusi nagy ébredésnek. Mert a tavaszi meleg nemcsak a test élettani sejtjeit szaporítani, hanem ilyenkor a testet emésztő kóros sejtek is rohamosan fejlődnek és pusztítják a testet. Ez okból leginkább tavasz idején szorul a szervezet az orvosi tudomány támogatására, mely hivatva van a test ellenálló képességét öregbíteni és ne­talán fennálló betegségeket körülhatárolni, vissza­szorítani. Az uralkodó orvosi irányok között ezen hivatásnak legtökéletesebben felel meg a vérgyó- gyitás (Hemopatia), mivel ez éllettani uj és töké­letes vért ad a testnek, a vérkeringést rendbe hozza és az összes szervek táplálkozását emeli, ezzel egyszersmind a szervezet ellenálló képes­ségét növeli. Ezen gyógymód megalapítója Dr. Kovács J. fővárosi orvos, kinek e czélra beren­dezett intézete van Budapest, V. Váczi-körut 18. szám alatt. Mindazok, akik köszvény, görvélykór, asthma, szív-, gyomor-, vese-, ideg- vagy vér­bajban szenvednek, teljes bizalommal forduljanak ezen himeves orvoshoz, mielőtt valami gyógy­fürdőbe vagy gyógyintézetbe mennének. A ke­zelés igen egyszerű, kellemes, minden viszonyok között alkalmazható, hivatási zavarokat nem okoz. — Mikor a nép babonás. Olcsva községbe n Bartha Sándor ottani lakos két és fél éves Vilma leánya pár nappal ezelőtt egy őrizetlen pillanat­ban egy forró vizzel teli dézsába esett. A. leány rövid idő alatt súlyos égési sérüléseibe bele halt. A hatóság a kis hulla orvos-rendőri vizsgálata megtartását elrendelte s mikor a bonezoló orvosok Dr. Rózenberg és Dr. Vida a helyszínére kiszálltak, a falu népe csupán babonából — a felbonczolást megakadályozta. A nép csakhamar fenyegetőleg lépett fel az orvosok ellen, mire csendőri aszis- tencziával sikerült a vizsgálatot megtartani. — Szerelem. Albrecht Teréz szaniszlói szü­letésű Nagykárolyban szolgáló cselédleány busu- lásnak adta a fejét, mert szeretője, egy pesti borbélysegéd már régen nem irt neki. Biztosra vette, hogy a borbély hűtlen lett hozzá, A sze­relmes leány Fátyol Ferenczné nagykárolyi czi- gányasszonyhoz fordult tehát, mint aki arról nevezetes, hogy olyan orvosságot tud főzni, mit ha az elhagyott kedves bevesz, a hűtlen legény visszatér hozzá. Fátyolné 3 Ízben kereste fel a szerelmes Terézt és az orvosság elkészítéséhez a következő szereket kérte tőle : 25 korona készpénzt, 3 inget, 1 háló reklit, 3 szoknyát, 1 berliner kendőt, 2 blúzt. 1 kötőt, 2 pár czipőt. Ezek elszállítása után valami kotyvalékot itatott a leánnyal. Azóta 2 hét telt el, de a borbély még sem irt. Ezért aztán Teréz Fátyolnét csalás miatt feljelentette. — Félingyenes helyek tüdőbetegeknek. A tátraházai tüdőbeteg — sanatoriumban május hó 1-én három ágyalapitványi félingyenes hely lesz betöltendő, amelyre vármegyei, városi vagy magántisztviselők, kereskedők, tanulók, illetőleg ezek családtagjai pályázhatnak. A pályázati fel­tételekért legkésőbb e hó 15-ig a szanatórium igazgatóságához Tátraházára kell fordulni. — Árokba fűlt gyermek. Pintye László szinérváraljai lakos Mária nevű leánykája az ut árkán levő pallón akart átmenni. A felügyelet nélkül bolyongó gyermek a pallóról az árokba esett s a vízbe fulladt.-— Leégett iskola. A múlt napokban Avas- felsőfaluban a gör. kath. felekezeti iskola porrá égett. A tűz oka állítólag gyújtogatás, de az sem lehetetlen, hogy az iskola-épületben levő szatócs üzletből keletkezett a szerencsétlenség. — A vakok álmai. Azok az emberek, akik nem születtek vakon, hanem csak később veszí­tették el. szemök világát, álmaikban gyakran 'színes, napfényes képeket látnak. A vakon szü­letett emberek álmaira vonatkozó megfigyeléseink még hiányosak, pedig már sok tudós mutatott rá az ilyen álmok megfigyelésének fontosságára. Hogy a született vakoknak ne volna álmuk, aa nagyon is valószínűden. Mi csak nem tudjuk elképzelni ezeket az álmokat, mert a mieinkben a látás által észlelt jelenségek a túlnyomók. Keller Helén, aki ugyan nem született vakon, hanem 19 hónapig látott, azt állitja, hogy neki szép optikai és akusztikai jellegű álmai vannak. ipar, kereskedelem, mezőgazdaság — Háziipari kiállítás Szatmármegyóben. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület Apa köz­ségben rendezte a télen államsegéllyel egyik kosárfonó háziipari tanfolyamát. A tanfolyam most ért véget s a tanulók által készített tár­gyak folyó hó 2., 3. és 4-én kiállítás kereté­ben lettek bemutatva a közönségnek. A kiállí­tás iránt az érdeklődés elég szép volt s az ízléses tárgyak méltó feltűnést keltettek. Jól eset látnunk, hogy mi mindent lehet az egy­szerű füzvesszőből készíteni. Volt ott a rövid­vesszőből font takarmányozó kosaraktól kezdve a legdíszesebbig minden, mire csak a füzvessző alkalmas. Az elnökség felkérésére a tanfolyam ellenőrzését Papolczy Zoltán ev. ref. lelkész vállalta el, ki a tanfolyam végzett növendé­keit kosárfonó szövetkezetbe egyesítette, mely a télen már megkezdi működését, biztosítva ez által a népnek a jó keresetet. Sok ilyen eredményes népmentő akczió s akkor népünk vissza lesz tartva az általános amerikai ki­vándorlástól. — A szatmárnémeti felső kereskedelmi iskola. A közös hadügyminisztérium az érdekelt magyar minisztériumokkal egyetértőleg a szatmár­németi felsőkereskedelmi iskolát a főgimnáziumok­kal és főreáliskolákkal egyenrangúnak nyilvánította. — Egy czipósz czimtábiája. Pozsonyban, a Zöldszoba-utczában, egy czipész a következő czimtáblával igyeksiik reklámot csinálni mester­ségének: Rónay Kálmán, orvosilag elismert láb­ruházati minta-műhelye. — A dohánybeváltás eredménye. A nagy- károlyi m. kir. dohánybeváltó hivatalnál az 1908. évi dohánytermés beváltási munkálatai a múlt. héten véget értek. Beváltatott 29 község termése. Ebből Szatmármegyére 12, Szilágymegyére 16 és Biharmegyére 1 község esik. A termelő birtoko­sok, illetve bérlők száma 185. Beváltatott 1699 hold és 1509 □ öl területen termelt dohány. A beváltott közönséges debreczeni dohány 1.354,431 kilogram, melyért a kincstár a termelőknek ösz- szesen 515,199 K 36 fillért fizetett ki. — Kapa­dohány 65058 kilogram lett beváltva 29627 K. értékben. A legjobb termés Szaniszlón volt, ahol egy kát. holdon termelt dohányért átlag 557 K 31 fillért kaptak, a legrosszabb termés pedig Gyöngyön, ahol egy kát. hold átlag csak 91 K 49 fillért jövedelmezett. A jelzett termések átvé­teli költségei összesen 6374 K 74 fillért tesznek. — Baromfiak kártétele az ültetvényes kertek­ben. A m. kir. belügyminisztérium egy felmerült eset alkalmából elvi jelentőségű határozatként kimondotta, hogy aki ültetvényes kertjében szom­szédjának kárttevő csirkéjét flóbert-puskával le­lőtte, az az 1876. évi LX. t.-cz. 115. szakaszába ütköző kihágás miatt nem büntetethető. — Munkás ajánlkozások. A szatmári mun- kásközvetitő hivatalban (Szatmár Atilla-u, 5|c.) 600 kubikos, 300 földmunkás, 1700 mezei mun­kás, megkereséseket kérünk fenti czimre intézni. Püspökladányban több száz arató munkás vár munkára, Megkeresések Hajduvármegye alispán­jához intézendők. IST3rIlttér. (£ rovat alatt közlőitekért a szerkesztő aég nem felelős). Nyilatkozat. Nem szerepeltem még e rovatban, mert mint békeszerető ember mindenkinek békét hagyok. A sors iróniája, hogy egy Nagykárolyban élő fekély, alávaló, undok nyomorult gazember, névleg: idősebb Blau Ignáez, minden oknélkül már hetek óta ep engem tűzött ki czéltáblájának. Aljas concurrentiális nyi­latkozataival már be sem éri, hanem mint egy útonálló kenyeremre tör. Sajnos, egy igen alávaló piszok alakkal hozott a sors iróniája össze, s igy más eszközök híján csak emigy lehetséges vele leszámolni. Megismétlem állításomat és kijelen­tem, hogy: idősebb Blaulgnáezot, vagy mint öt jellemzően hívják: Hűmen Eisig’ Blaut, közönséges, al­jas, nyomorult gazembernek tartom. Grünfeld Vincze. Ä makacs meghűlést és köhögést gyorsan egyhiti a SCOTT-fóle Emulsio. Ä Scott-féle Emulsio annyira kellemes izü, hogy azok a kik nem bírják el a közön­séges csukamájolaj izét, köny- nyen sőt élvezettel táplálkoznak a SCOTT éle Emulsio-val. Azonkívül a SCOT T-féle Emulsio sokkal jobb hatású az egészségre. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. Nyáron is a legjobb eredménynyel adagolható. Kapható minden gyógytárban. 24—28 Társszerkesztő: POZSONYI GA3DR. A „Vármegyei Közigazgatás“ rovat vezetője: NAGY ISTVÁN érendrédi jegyző. Laptulajdonosok: MANYÁK és TÓTH. Az Emulsio vásárlásánál a SCOT r-féle módszer védje­gyét — a halász — kérjük fi gye lembe venni. T

Next

/
Oldalképek
Tartalom