Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-31 / 5. szám

SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY

szakosztályával és Szterényi József államtitkárral s most már a részletek kidolgozása foglalkoztatja az említett hivatalokat. Az igazgatóságnál megszüntetik azügyosztályokat,melyek csak csoportok lesznek a szakosztályok keretében, de a csoportok közvetlenül a szakosztályi vezetők alá lesznek rendelve. Egyszerűsítik az ügymenetet és az egves előadók hatáskörét kibővítik és fokozottabb mértékben terjesztik ki felelőségüket is. A hálózatot 20- 22 iizlet- vezetőségro osztják fel, úgy, hogy egy-egy üzletvezetőségnek 1000—1200 kilométernyi lesz a vonala. A forgalmi főnökségek, amelyek hatáskör nélkül jóformán csak az ügymenet lassítására voltak jók, megszűnnek mint ilyenek és nagyrészt ezekből lesznek az üzletvezetőségek. A reorganizálás folyó év augusztus 1-ére van terbe véve. A szatmáriak ebből az alkalomból biztosan számítanak az üzletveze tőségre ? ? ?

Jegyzők és aljegyzők és ezek fizetése,*)

Alig van napi-, vagy hetilap, mely e kérdéssel ne foglalkozott volna, sőt állandó rovatban hol jó, hol rossz indulattal tárgyalják a kérdést. A rossz indulat mentül kevesebb, mert mindinkább belátják az emberek, hogy méltó a munkás az ő bérére, már pedig a községi jegyzők munkások, mert az államháztartás, a közigazgatás összes ágai az ő kezükbe futnak össze és onnan indulnak ki. Mi tehát az oka, hogy a községek, ahol talán az egyéni antipatia az irányadó, de legtöbb helyen tisztán és lrizá- rólag a pénz-kérdés és az, hogy a jegyző minden, csak nem községi és nem kör. A község és a kör fizeti és erről kapta nevét, de dolgozik az államnak. Kérdezzük meg a jegyzőket, ha elveszik tőlük az adóösszeirást és behajtást, az illetékek nyilvántartását és beszedését, az állami anyakönyvvezetést., a katonaügyet, statisztikát, bírósági idézések és végzések kézbesítését: van-e szükségük segéderőre, aljegyzőre? Túl lesznek-e akkor terhelve? Megvagyok győződve, sem a községi, sem a körjegyzők nem fognak panaszkodni. S ha ez igy van, akkor a czim hibás, mert akkor nem jó a „községi“ a „kör“ elnevezés, akkor hetyes elnevezés csak egy lehet: á 1- 1 a m i. Ámde ha állami: miért nem fizeti az állam? Miért nincs egyöntetűen szabályozva a fizetés? Egyik község vagy kör a jegyzői

*) Ezt a ozikket egy a jegyzői kartól távol álló úriembertől kaptuk, tehát azért is értékes, mert nem vádolható azzal, hogy haza beszél.

fizetés rendezésénél egészen magára maradt, semmit sem kapott, vagy az egyik többet kapott, a másik kevesebbet. Hol itt az igazság ? Az egyikre rátolják erővel az aljegyzői állás rendszerisitését, a másiknak rendszeresíti az állam ugyanazt. Az egyik körjegyzőnek sok a dolga, de megfeszített munkával saját zsebéből fizetett segéderővel elvégzi, hogy felsőbbségeinek eleget tegyen és körét rendben tartsa. A másik községi jegyzőnek szintén sok a dolga, nem bírja, nem is végzi, megakad a fonál, jön a villámlás, utána a dörgés, a jegyző fegyelmit, a község aljegyzői állást kap. Egy állami helyett lesz két állami s azzal senkisem törődik, hogy a községi pótlék hány "/o ? birják-o a lakosok ? A nép között élek, a nép között nőttem fel, sőt mellesleg legyen mondva, boldogult jó atyám is jegyző volt, ismerem a falusi közigazgatást és bátran kimondom, hogy az aljegyzői intézmény teljesen rossz.

Senki se siessen kárhoztatni véleményemet, előbb hallgasson meg. A jó falusi köz- igazgatás legelső feléteie, hogy az ne legyen szorosan időköz kötve. Ki lehet Írva a hivatalos óra, de annak betartása, illetve az ahhoz való szigorú ragaszkodás eszembe juttatja a közmondást: summum jus, summa injuria“. Már most mit eredményez az, hogy meg nem határozott hatáskörrel a községi vagy körjegyző mellé aljegyző osztatik be, illetve választatik. A jegyző kiadja a munkát az aljegyzőnek, az pontosan betartja a hivatalos órát, az alatt dolgozik, kifogást nem lebet ellene tenni, g" lassan dolgozik, a hivatalos óra be van tartva,' a dolog el nincs végezve, lassú dologért nem lehet fegyelmit az aljegyző nyakába varrni s ki kapja meg azt? a jegyző, mert el kellett volna végeznie hátralékát. — A körben még rosszabb. Ott az aljegyző esetleges mulasztásait csak hónapok múlva tudja meg a felelős körjegyző. Mennyivel megy előbbre a közigazgatás ezekkel az aljegyzői állások rend- szeresitésével, ha egy hanyag (kérem, ne vegye magára senki, mert általában mondom) jegyző mellé hanyag aljegyző választatik ? Eddig egyet nógatott a főszolgabíró, ezután kettőt fog, de ezt előnynek nem tartom.

Mi tehát az, amit tenni kell, amivel a mostani, tényleg rossz állapoton segíteni lehet ?

Országos törvénynyel minden kör, illetve községi jegyzőség két részre választandó, teljesen önálló működése körül. Az egyik marad a közigazgatásé, a másik az államé. Az egyiket fizeti a község, illetve községek úgy mint eddig, a másikat fizeti feltétlenül az állam. Nagyobb

községekben ahol még igy is segédekre lesz szükség, a segédjegyzők bármilyen nevet viseljenek, amelyik osztályhoz tartoznak, a szerint húzzák fizetésüket szintén vagy a község, vagy az államtól. Magánmunkálatok a kettő közt a hovatartozandóság szerint elkülönitendők nehogy egyik a másik vadászterületére tévedjen. Ha a törvényhozás ezt sürgősen meg nem valósítaná, a vármegyének szabályrendeletekkel és állandó dotáczió kieszközlésévei kellene ezt keresztül vinni.

Tudjuk mily áldás a községre a jó jegyző, ámde egy agyonterhelt ember jó jegyző nem lehet. A munka idegeit tönkreteszi, ha nekifekszik a B. táblának pokolba kivan minden tanácsot vagy igazat keresőt. Sok ezer koronáról számol sokszor zsúfolt irodában. Ez nem lehet sem egyesek, sem a községek, sem az állam érdeke s az utóbbi még nyerne, nemhogy veszítene, mert az adóügyi, vagy mondjuk állami jegyző fizetését megtéríti a pontos adó- beszállítással, az illetékeknek elévülését megakadályozza és a lakosságot még sem zaklatja, mert van ideje ott és akkor hajtani az állami tartozásokat, ahol és mikor legalkalmasabb.

Vannak egyes községek, ahol igazán csak a tapintat és az idő felhasználása fizetteti meg az adóst. Aki adóját cseresznyéjéből megtudja fizetni, ahhoz hiába fordulnak szüretkor és viszont.

Ezeket megírtam, nem azért, hogy Írjak, hanem hogy amit Írtam, az foglalkoztassa az intéző köröket, szívleljék meg és siessenek a túlterhelt népen, az agyonnyomott jegyzőkön segíteni. Az legyen a a jelszó:

Jó közigazgatást! Ä közigazgatás a községből indul, ez pedig csak akkor evezhet kedvező vizeken eredménynyel, ha a felesleges terhet, az államit más hajóra rakta.

Via élei.

HIRE k.

Fátum.

A régiek hittek a Fátumban: abban a a sötét balvégzetben, amely ránehezedik egyes emberekre és tekintet nélkül bűnös vagy erényes voltukra, megjelöli életösvényük irányát. Zord és kegyetlen-földöntúli hatalomnak törvénye szerint intéződött életük és a szabad akaratnak nem volt arra semmi befolyása. Ami előre meg volt Írva a csillagokban, az történik s hasztalan volt minden küzdelem a végzet ellen.

nincs pénzem, hogy elutazhassam hozzá és legalább egyszer meglássam a kis birtokát), nyolcz éves volt, én tizenkettő. Én nem tudtam beszélni, ő nem birt járni. Hét teljes hónap óta feküdt az ágyban. Sem az isaszegi, sem péczeli, sem a gödöllői orvos nem volt képes talpraállítani. Sem a pesti klinika. A doktorok azt állították, hogy meghűlt, a szomszéd zsidó asszony azt mondta, hogy Sára czigányasszony verte meg a szemével, de akármelyik volt az igaz a kettő közül, Mátyás öcsém már bét hónapja feküdt, soványodott és senyvedett.

Anyám, özvegy volt szegény, egész éjszakákon át sirt, de hát ez nem használt az öcsém lábának. Kiment a javasasszony tanácsára már egyszer a nyáron éjfélkor a temetőbe is és ott ebcsonttal háromszor körülvájkálta az édesapám sirját, hanem a Mátyás lába még attól sem lett jobban.

Végre karácsony böjtjén, éjfél után se szó, se beszéd, eltűnt hazulról az anyám. Csikorgó hideg volt, és a hó a bokáig ért.

— Hová ment a mama? - kérdezte uj- jával mutogatva az üres ágyra Mátyás, amikor reggel fölébredt.

— Nem tudom — vonogattam avállamat és mivel én meglehetősen ébren aludván, az órát is tudtam, amikor kisurrant a szobából, elmondtam az öcsémnek, (hiszen mi egészen jól meg birtuk magunkat értetni egymással) mindazt, amit tapasztaltam.

Tudakozódtam a szomszédéknál, nem kaptam kielégítő választ. Vártuk, hogy csak majd megérkezik legalább délre. De bizony nem jött. Szalonnát* mit hagyott kint a számunkra, hát nagyon szomorúan elköltöttük magunkban.

Na hiszen, most szép karácsonyunk lesz,

— mozgatta az ajkát Mátyás, miután előbb megbökött az ujjával, mert engem mindig meg szoktak bökni, ha nem néztem oda és szólni akartak hozzám, — ha még az édes anyánk is elhagyott.

— Bizony szép karácsonyunk lesz, bólintottam én is bánatosan.

Elkövetkezett a délután, beköszöntött az este, de a mi jó anyánk még mindig nem tért vissza hozzánk.

Szemben velünk, a tanitónk házában kigyulladt a karácsonyfa. Mi összedugtuk a fejünket és sirtunk.

— Megszületett a Jézus is, — kiáltott, mert láttam az ajkáról, Mátyás — és elveszett az édesanyánk 1

Erre a beszédre megdöbbentem.

— Csitt, intettem az öcsémet, ne káromold az Istent! S rámutattam az apró Mária szoborra, karján a kisded Jézussal, amely üvegbura alatt ott álllott a fiókos szekrényünk tetején és mi reánk nézett.

Ettől aztán Mátyás elesöndesedett, és miután még rádobtam nehány hasábot a tűzre, én is bebújtam öcsém mellé a takaró alá s nemsokára mindketten elaludtunk.

Ejfél után két órakor — jól megjegyeztem magamnak az időt — egyszerre csak riadok fel, hogy Mátyás, az én béna öcsém, keresztül- veti magát rajtam és az ágy szélére ül. Aztán lassan leereszti a lábát a földre s az egészen közelben álló asztalba fogódzva, megáll a földön, azon a lábán, amelyikre már bét hónap óta nem birt rálépni.

Világszál volt a szobában. Anyám havasán, átfázva, fagyva, a hidegtől szinte megdermedve állt kis odúnk ajtajában és bal kezével magasra emelve az éjjeli lámpást, jobbjával izgatottan mutatott — oh, láttam, hol kivörösödött, hol belesápadt az arcza, kék szeme pedig ragyogott, mintha tüzet csiholnának belőle — Mátyásra.

Ámultán néztem az öcsémre. Erősen belefogódzott az asztalba és lassan, bátortalanul megindult mellette a sarka felé.^Ott bevert a széken megboldogult apánknak egy vastag, furkós botja.

Anyánk félőrült tekintete követte minden mozdulatát.

— Mama! Mama! — kiáltotta az öcsém, mert engem valami titokzatos ösztön már odaállított szemben vele a bot mellé és igy láttam az ajkáról, hogy mit beszél — Anyám! Anyám !

A következő pillanatban én már a markába nyomtam neki a botot, ő pedig rátámaszkodva, levette a kezét az asztalról, amelyre eddig nehezedett és — én tapsolni keztem örömömben — kicsit biczczegve, de már bátran és egészen biztos lépéssel megindult az ajtó felé.

Anyánk még mindig ott állt az éjjeli lámpával; de most hirtelen mind a két karját kitárja a szobánk gerendázata felé, úgy hogy a kicsi lámpás egyszeriben fönt kalinpálódzott a levegőben és (tátott szájjal lestem minden mozdulatát az ajkának) rajongó arczczal si- koltotta:

— Tesz még Jézus csodát! Nem hiába voltam ma Besnyőn.

Többet nem hallottam, mert anyám mindkettőnket megragadott az ingünk ujjánál fogva, aztán hármasban térdepeltünk ott sokáig a fiókos szekrény előtt, amelynek tetejéről jóságosán pillantott le reánk Mária karján a kisded Jézussal.

*