Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-17 / 42. szám

SZATMÄRMEGYEI közlöny — Demidor Ignácz betegsége. Demidor Igriácz rendőrkapitány pár hét előtt súlyo­san megbetegedett, minek következtében a napokban Debreczenben kénytelen volt magát műtétnek alávetni, amely mint örömmel értesülünk igen jól sikerült. — A szüret. Szerdán és csütörtökön zajlott le városunkban a szjiret. Bár az idei termés sok helyen még a szedői költ­ségeket sem hozta be, a jó kedv és a szüreti hangulat az idén sem hiányzott és az egész szőlőskertben egy jobb jövő re­ményében egész a késó reggeli órákig folyt a mulatság. Az idei must átlagos ára az idei gyenge szüret daczára is csak 26—28 fillér között váltakozik. — A honvédség köréből. A m. kir. kassai III. honvédkerület által Szatmáron felállított egyéves önkéntes iskolába 57 önkéntes vonult be. Városunk fiai közül Dr. Liszer Emil és Sikolya Bálint vonul­tak be, mint egyéves önkéntesek. — Halálozás. Súlyos csapás érte Katz Sámuel polgártársunkat és családját, fia Dr. Korányi Ferencz orvos, ki csak a minap költözött el városunkból a baranya- megyei Véménd községbe, hol körorvos­nak választatott meg, f. hó 11-én uj lakó­helyén főbelőtte magát és azonnal meg­halt. A tragikus véget ért fiatal ember és a mélyen sújtott család iránt általános a részvét. Tettének okára vonatkozólag több­féle versió van folyamatban. — Országos vásárvárosunkban. Nagy­károlyban a legközelebbi országos vásár a jövő hó 8-án lesz. — Halálozás. Lapunk múlt számában már megemlékeztünk Merk Ferentz polgártársunk haláláról. A megboldogultat vasárnap d. u.nagy részvét mellett tétették örök nyugalomra. A család a következő gyászjelentést adta ki: Merk Ferenczné született Petermann Terézia a maga, gyermekei, valamint a nagyszámú rokonság nevében mély fájdalommal tudatja a forrón szeretett férj, apa, nagyapa, testvér és rokonnak, Merk Ferencznek, életének 72-ik, boldog házasságának 40-ik évében hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos fel­vétele után f. hó 8-án este fél 11 órakor történt gyászos elhunyták A megboldogult földi része folyó hó 10-cn délután 4 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint a Majtény- utcza 24. sz. gyászháztól a mesterrészi család sírboltba örök nyugalomra tétetni. Az engesz­telő szent m.seáldozat folyó hó 11-én reggel 8 órakor fog az Egek lírának ,bemutattatni. Nagykároly, 1909. október hó 9. Aldés és béke lengjen a drága halott hamvai felett! Merk Ferenczné, szül. Petermann Terézia mint neje. Merk József mint testvére. Merk Albert, Merk Dezső, Merk Irén férj. Fanok Lászlóné, Merk Mariska mint gyermekei. Merk Albetné szül. Fűit Paula mint menye. Franck László mint veje. Fkanek Laczika, Franck írónké, Franck Miczike mint unokái, valamint a nagyszámú rokonság, sógorok és sógornők. — ÚJ faraktár. A volt fürészgyártelepen Károlyi Gyula gróf uradalma tűzifa-eladás czél- jából faraktárt tart, ahol az elárusitás már rövid idő múltán kezdetét veszi. — Országos állatvásárok. Holnap Nagy­paládon, 19-én Érendréden, 25-én Avasujvá- roson, 29-én Csengerben és Magyarberkeszen lesz országos állatvásár. — Megindul a kivándorlás. Lapunk legutóbbi számaiban örömmel emlékeztünk meg arról a kedvező körülményről, amiről különben az alispáni féléves jelentés is beszámolt, hogy t. i. csökkent a kiván­dorlás. Sajnos azonban az öröm korai volt, mert mint a jelek mutatják ismét felébredt az emberekben az „aranyak országa“ utáni vágy, mit fényesen bizonyít az a tény, hogy e hó 1—5-ig tehát 5 nap alatt 150 utlevel iránt kérvény érkezett az alispáni hivatalhoz. — Uj telefonelöfizetök. Dr. Szabó Albert 80. Dr. Roth Imre 81. szám alatt beléptek a telefonelőfizetők sorába. — Katonai hirek. Október 5-ón Szatmáron katonai utóállitás volt, melyen a vármegye részéről dr. Péchy István, a város részéről Tankóczi Gyula főkapitány, a katonaság részé­ről pedig Albrecht Henrik közös hadseregbeli őrnagy és Károly József honvéd százados el­nököltek. Az elővezetés különösen a vármegye részéről volt nagy; azonban az anyag ily idő­ben már meglehetős gyönge. Itt említjük egy­idejűleg föl, hogy a póttartalékosok október 5-én, az ujonczok pedig október 7-én kezdték meg a bevonulást csapataikhoz, amire külön­ben az utczai nagy lárma és harsogó dalolás eléggé figyelmeztette a bus leánysziveket. — Mennyi pénz van forgalomban. Az állami számvevőszék legközelebbi kimuta­tása szerint az ezüst, nikel és boronzpén- zekből összesen 148.352,126 54 fillér van forgalomban. — Hatósági cselédszerzö intézet. Szat­már város hatósági cselédszerző intézetet létesített, mely november 1-én kezdi meg működését. — A marólúg áldozata. Juhász Eszter hely­beli cselédleány csütörtök este szerelmi bána­tában marólúgot ivott. A mérges folyadék beleit teljesen összeégette és most szülei laká­sán élet-halál között lebeg. — Egy kis vonat késés. Egyik utóbbi esti szatmári vonattal Nagybányára érkezni óhaj­tókat egy kis meglepetés érte. Udvari környé­kén ugyanis eltörött a mozdony tengelye s a vonat nyílt pályán megállóit. Mig más moz­donyt sikerült szerezni, az idő annyira előre­haladt, hogy az estének háromnegyed 10 órája helyett másnap reggel fél 3 órakor törtetett be a viczinális. A vonaton volt utasok egy kel­lemes éj emlékeivel lettek gazdagabbak. — Szerencsétlenség. E hó 1-én Spitz Dezső nagyecsedi határban levő gőzmalmában Bulyáki Gusztáv 8 éves gyermek a gép köröl játszott s oly körzet ment a géphez, hogy a szijj elkapta és daradokra tépte. Mire a gépész a gépet meg­állította, a gyermek felismerhetetlenül összezúzott holttestét tudták csak a kerekek közül kiszedni. Hogy a szerencsétlenségért a felelősség kit terhel, a vizsgálat fogja megállapítani. — Kapitány ur ! Az isten szerelméért, nézze meg azt a hosszú önkéntest. Piszkos, rongyos nadrág van rajta, mintha nem is ön­kéntes, hanem suszterlegény volna. Vezesse holnap raportra elóbem, majd én megtanítom rendre, becsületre 1 A kapitány csak akkor vette szemügyre Stiglincz Gábort, Elszörnyüködött, mikor a csirizes, szurkos nadrágot meglátta rajta. A kék nadrág felfedezésekor pedig nagy indulat tört ki belőle. Arcza vérvörösre változott, szeme haragos villámokat szórt az önkéntesre. Kiállította a front elé, bemutatta a szá­zadnak, mint a világ legpiszkosabb önkénte­sét, aztán kegyetlenül leszidta. Meg nem bün­tette, mert ezt a jogot az ezredes ur tartotta fenn magának. Stiglincz Gábor Jól tudta, mi várakozik rá. Az ezredes ur, nem adja két heti egyes áristomon alul. Ennyi ideig vasban ülni, vizen, kenyeren élni pedig minden tizedik katona szeret. Hogy kívánkozott volna hát oda Stig­lincz Gábor? Elkeseredésében eszébe jutott, hogy milyen jó volna a katonaélettől megsza­badulni. Ezen sokáig elgondolkozott, Úgy látszott nagyra és merészre határozta el magát, de el­határozását titokban tartotta. Csak annyit mon­dott kíváncsiskodó társainak: — Majd nem halljátok, mit csinálok, ne­kem már mindegy, egy [esetért zárnak-e be, vagy kettőért, de nyugodtabban viselem a bün­tetést, ha tudom, hogy több van a rovásomon. Este felé feltette pápaszemét és kisétált a vá­rosba. — Ki tudja, mitor sétálhatok megint, mondotta a többieknek. A korzón ődöngött fel és alá, mintha vá­rakoznék valakire. A sarkon egyszerre feltűnt a hadtestparancsnok daliás alakja. Stiglincz Gábor észrevette, de nem fordult vissza, hanem egyenesen feléje tartott. Mikor közelébe ért, meggyorsította lépteit és beleütközött. A had­testparancsnok megállott, Stiglincz Gábor azon­ban, mintha semmisem történt volna, köszöntés nélkül tovább haladt. Kegyelmes uron indulat vett erőt erőt ekkora szemtelenség láttára és utána kiáltott: — Hátra arcz ! Vissza ! Erre a kommandóra visszafordult Stiglincz Gábor és szemével kíváncsian kereste, hol van az, aki utána kiálltott, úgy tekintgetett jobbra, balra, mint ahogyan a rövidlátók szoktak. Nagysokára mégis észrevette a hadtestparancs­nokot. Odaállott elébe és katonásan tisztelgett: — Kegyelmes ur, jelentem alásan, rövid látó vagyok, ezért bocsánatot kérek, hogy nem vettem észre. A hadtestparancsnok erre kifakadt: Ennyire rövidlátó ? — Hallatlan, mit miveinek ezek a dok­torok, hogy még ilyen vakot is beszednek ka­tonának, Reggel jelentkezzék nálam raportra ! — Igenis kegyelmes ur. — Kapitány ur Komorovcsák magánkívül volt, mikor meghallotta, mi történt megint az önkéntessel. Megátkozta még azt is, aki az önkéntességet kieszelte, másrészt azonban re­ménykedett, hogy valahára megszabadul tőle, mert olyan bizonyos, mint a kétszer kettő, hogy garnison-áristomba kerül. Nem került oda. A kegyelmes ur másnap reggel raporton lehordotta a főtörzsorvost, amiért vak embert is bevesznek katonának, hogy önkéntes Stig- linczet azonnal kergessék haza, hiszen egészen vak az istenadta 1 A főtörzsorvos erre megállapította diag­nózist. Kimondotta, hogy [önkéntes Stiglincz annyira rövidlátó, hogy katonai szolgálattételre alkalmatlan. így szabadult meg a katonaságtól Stig­lincz Gábor. Mikor elbucsnzott kapitány ur Komorovcsák imára kulcsolta kezét és úgy mondotta: Hála az istennek, hogy ettől az embertől valahára megszabadultam! HA NINCS SZALMA, NINCS TRÁGYA. Ez a veszély fenyegeti a gazdaságot az idén, amely pedig nagyon megsínyli az állati trágya hiányát, mert annak különösen fizikai hatását a műtrágyáK sohasem pótoljáK. A szárított hizósertéstrágyával kitűnő eredménynyel, jutányosán és biztosan pótolhatja mindenki BUDRPEST-KŐBRNYRI TRRQYRSZRRITÓQYRR a hiányzó istállótrágyát, ha ismertetést és ajánlatot kér a Bosányi, Schietrumpf és Társa cégtől Budapest, IX., Illlöi-út 21. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom