Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-03 / 40. szám
SZATMAR MEGYEI KÖZLÖNY kelő közönség jelenlétében, kiknek a szereplők elsőrendű és igazi műélvezetet nyújtottak. Wajditseh Sárika k. a. édes hárfajátéka, Kovács Etelka k. a. ragyogó zongoraművészeié, Benes Ida k. a. gyönyörű magyar, olasz és franczia dalai, Erdőssy Vilmos szellemes felolvasása mind hozzájárultak ahhoz, hogy a jelenvoltak egy jól töltött est emlékével távoztak. — Visszahelyezés. Dömötör Elek mezőteremi felfügesztett községi jegyzőt, kinek érdekében küldöttség is járt a minisztériumban, a belügyminiszter állásába visszahelyezte. — A nagykárolyi kegyesrendi rém. kath. főgimnázium az aradi vértanuk emlékére október 6-án d. e. 10 órakqr a városi tornateremben gyászünnepséget rendez a következő műsorral : 1. Kápolna Krenzertől. Énekli a főgimnázium vegyeskara. 2. Kik voltak a honvédek ? Irta, Tóth Kálmán, szavalja Mező Imre, VIII. o. t. 3. Gyászinduló Chopintől. Játssza a főgimnáziumi zenekara. 4. A tizenhárom emlékezete. Felolvassa Sopronyi Mihály, VIII. o. t. 5. Gyászdal Kiosztó!. Énekli a főgimnázium vegyeskara. 6. A bitófák beszéde. Melodráma. Szepessy—Kernertől. Szavalja Jenser Béla, VI. o. t., zongorán kiséri Huszthy Zoltán. VI. o. t. 7. Gyászinduló Handeltől. Játssza a fő- gimn. zenekara. Az igazgatóság. — Országos állatvásárok októberben. Vármegyénk területén e hónapban következő helyeken lesznek országos állatvásárok: 1-én Csenger, Kővárhosszufalu, 4-én felsőbányán. 5-én Nagyecsed, li-én Szinérváralja, 18-án Nagypalád, Érendréd. — Vizsgaletétel. Thanhoffer István szatmári adóhivatali gyakornok e hó 25-én a helybeli pénzügyigazgatóság vizsgáló bizottsága előtt az adóhivatali szakvizsgát jó sikerrel letette. — Tanitónöválasztás. Jurcsó Irma oki. taniténőt Mezőfényre egyhangúlag tanítónővé választották meg. — Ebzárlat. A rendőrség ezúton is tudomására hozza az ebtartó közönségnek, hogy a mai naptól kezdődőleg 40 ' napi ebzárlat rendeltetett el, miért is ebek a mai naptól kezdve csak szájkosárral ellátva, vagy pórászon vezetve bocsáthatók az utczára, sőt otthon is lelánczolva, vagy szájkosárral ellátva tartandók. — A Magyar királyi államvasutak téli menetrendje e hó 1-én lépett életbe. A városunkat közvetlenül érdeklő vonalokon egyedül az a változás állott elő. hogy a Csapról délelőtt 10 óra 43 perczkor. Nagykároly felé induló vegyes vonat Csapról már reggel 7 óra 15 perczkor indittatik és Nagykárolyba 1 óra 5 perczkor érkezve csatlakozást nyer a gyorsvonatokhoz Budapest és Mármarossziget felé. Az ellenirányban a városunkból jelenleg d. u. 4 óra 20 perczkor induló vegyesvonat már délután 3 óra 5 perczkor indittatik és Csapra este 9 óra 13 perczkor érkezik. Említésre méltó még, hogy a Szatmárnémeti gőzfürésztől este 6 óra 38 perczkor Szatmárhegyi piaczra, innen pedig 8 óra 46 perczkor Szatmárnémeti Kossuth-kertre s végül innen éjjel 10 óra 5 perczkor Szatmárnémeti gőzfürészre induló motoros vonatok forgalma november hó elsejével megszűnik. — Szerencsétlen esés. Lőrincz Samu napszámos vasárnap d. u. almát hordott fel a padlásra. Közben megcsúszott és oly szerencsétlenül esett le a földre, hogy súlyos agyrézkódást szenvedett, mely másnap halálát okozta. Felesége és négy gyermeke maradt hátra. — Templomrablás. A múlt héten a hajnali órákban a tasnádi izr. templom perselyét feltörték s a benne levő pénz összeget ellopták. A csendőrség a tettest Sommer Mór kéregető személyében Biharalmáson letartóztatta. — Hevesek Szilágysomlyóm Heves színtársulata szombat óta Szilágysomlyón van és otttani laptársaink szerint nagy mértékben megnyerte maga részére a város közönségének rokonszenvét, minek következtében a színház minden este zsúfolásig tömve van. A társulat a fenti forrásunk szerint kitűnő uj tagokkal van kibővítve. — Halálos baleset. F. hó 28-án a déli órákban a Klára-majorban gőzekével szántottak. Az egyik gépen Svancere Pál gépész tanuló ült. A gőzekét midőn a másik ekéhez ért, megakarták állítani, hogy ebédeljenek. Az eke még mozgásban volt, midőn Svapcere az ekevezetők figyelmeztetése daczára az eke gerendelyére ugrott, de oly szerencsétlenül, hogy jobb lábát a kiskerék oda kapta, mire a gép hosszában a földre esett és a gép kereke fejét ugyösszenyomta, hogy meg halt. A rendőrség a helyszínére kimenve, a vizsgálatot megejtette és megállapította, hogy a szerencsétlen fiú saját vigyázatlanságának lett áldozata. — Jegyzőválasztás. Penészleken kedden lesz a jegyzőválasztás. Gnandt Antal h. jegyző, kinek kiváló kvalitasáiról az egész község megvan győződve, egyhangúlag lesz megválasztva.-- Thaly Kálmán meghalt. Minden magyar embernek őszinte részvéttel és fájdalommal tölti el lelkét, hogy Thaly Kálmán, a magyar történetírásnak egyik jeles bajnoka elköltözött az élők sorából. Szinmagyar volt szive, lelke, működése. A Rákóczi kornak kutatója, ezen idők nagy eseményeinek felderitője volt a kiváló historikus, ebbe a korszakba élte bele magát, ennek szentelte élete javát. A tudomány és politika terén egyaránt szolgálta hazáját, egykor jeles tanár és újságíró, majd mint a honvédelmi miniszterinm főtisztviselője, három évtizeden át pedig a parlamentnek volt egyik dísze, ékessége. — Hirtelen halai. Felber István nagymaj- tényi lakost f, hó 25-én a padláson halva találták. Dr. Cukor Lejos járásorvos a hullát orvosren- dőrileg megvizsgálván a nyomozás rendén kiderült, hogy Felber régóta betegeskedett és halálát szivszélhüdés okozta, miért a járásbíróság a temetési engedélyt kiadván, a hulla folyó hó 26-án eltemettetett. — Költöző festők. A nagybányai festőiskola végleg költözik Nagybányáról. Kecskemét városa ugyanis az iskolának egy oly kecsegtető ajánlatot tett áttelepülés esetén, a melyet ellensúlyozni Nagybánya nem volt képes. A festői Bánya azért nem marad festő nélkül, mert Thorma és Réti, kiket a városhoz rokon kötelékek fűznek, továbbra is ott maradnak. > — Nyugalomba vonuló fötörzsorvos. 0 felsége dr. Sebeők Antal I. oszt. főtörzsorvosnak a kassai III. honvéd kerület egézségügyi főnökének, mint betegség okából szabadságoknak, szolgálati állásától való felmentését elrendelte. Dr. Sebeők régebben városunkban is állomásozott és azóta is töbször fordult itt meg. — Tiszti vizsgálatok eredménye. Szatmáron szeptember hó 22—25 napján folytán le a tiszti vizsgák Nemes Ede t tábornok elnöklete alatt, usszesen 36 vizsgázó volt kik közül ketten buktak el, és ezek közül egyet a második évre is visszatartottak. Városunkból Fürth Mór nyert tartalékos tiszti képesítést. — A szatmári pótadó. Szatmár város jövő évi költségvetése 66°/o-os pótadó kivetését javasolja. Hogy mit szólnak hozzá a szatmáriak nem tudjuk, mi is csak egy szóval emlékezünk meg róla: Csak ? . . . A „Vármegyei Közigazgatás“ rovat vezetője: NAGY ISTVÁN érendrédi jegyző. Laptulajdonosok: MANYÁK és TÓTH. Eladó egy darab valódi schweiczer és egy darab félschweiczer fajú telién. Értekezhetni Szűcs András tulajdonossal Nagykárolyban, Gróf Károlyi István- utcza 15. szám. 1196 — 1909. vhjtó sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. és az 1908. évi XLI. t.-cz. 19., 20 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszéknek 1909. 15492. számú végzése jkövetkeztében Dr. Antal István ügyvéd által képviselt Ipar- és kereskedelmi bank r. t. Ér- mihályfalván javára 854 K 50 fillér s járulékai erejéig 1909- évi szeptember 1 én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 2040 korona — fillérre becsült ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járásbíróság 1909. évi V. 1386—2. számú végzése folytán 854 korona 50 fillér tőkekövetelés, ennek 1909. évi julius hó 1. napjától járó 6 % kamatai, V3°/o váltódij és eddig összesen 154 korona 56 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett összegek betudásával Penészlekhez tartozó Rácz tanyán leendő megtartására 1909. évi október 14. napjának d. e. 8 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. 108. § ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XL1. t.-cz. 20. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykároly, 1909. évi szept. 27. Fazekas. kir. bir. végrehajtó. 1171—1909. vhtó sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102., illetőleg az 1908. évi XLI. t.-cz. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti V. kér. királyi járásbíróságnak 1909. évi Sp. XIX. 194—3. és a nagykárolyi kir. járásbíróságnak 1909. évi V. 1149. sz. végzése következtében Apolló irodalmi és nyomdai részvénytársaság 48 korona és Löv Móricz javára 29 korona 65 fillér s járulékai erejéig 1909. évi julius hó 22-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 2216 koronára becsült ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járásbíróság 1909. évi 1149—4. sz. végzése folytán 48 és 29 korona 65 fillér tőkekövetelés és pedig 48 korona után 1909. január 1-től 5 százalék, 29 korona 65 fillér után 1909. évi május hó 1. napjától járó 6 százalék kamatai, eddig összesen 127 K 44 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett összegek betudásával Kaplonyban adós lakásán Nagy-utczán leendő megtartására 1909. évi október hó 15-ik napjának d. u. 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XLI. t.-cz. 20. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1909. évi szept. 29. Fazekas, kir. bir. végrehajtó. Vásárlásnál azonban vigyázzunk és határozottan RÉTHY-félét kérjünk, mivel sok haszontalan utánzata van. 1 doboz 60 fillér. 1—10 Csak RÉTHY-félét fogadjunk el. mmmmmuMBümt täU!ftk«m.L iihr miihiiihbmhmhhmnhh