Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-03 / 40. szám
T7 Nagykároly, 1909. október 3. 40. szám. XXXV. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők Széchenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Talephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. ANTAL ISTVÁN '" —- Megjelenik minden vasárnap. • ' " ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre S kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 fi Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .Nyilttér“ sora 40 fiilé r — ő. — Ünnep előestéjén vagyunk. Előttünk a nagy nap, amikor végigfut valami az országon, valami, aminek neve nincs, hangja nincs, de mégis létezik, mert hiszen beszél hozzánk, belemarkol a szivünkbe, megragadja az agyunkat és reszketünk, fázunk, mert leküzdöttük magunkat, mikor róla beszélünk. Október 6-án már nem szoktunk történelmet Írni. Hatvan éve immár és olyan események, melyek hatvan év óta oly sokszor jutnak és nemcsak az évfordulókon jut eszünkbe, már megírták történelmüket, már feledhetetlenekké tették magukat. De nem sértjük meg a nap emlékét azzal sem, hogy a fraseologia szines virágaiból font koszorúval álljunk elő. Ma különösen nem alkalmas arra az idő, hiszen ma más szelek fujdogálnak. Az aradi síkon végigfutó szellő, mely íelcsókoija az ő poraikat és szétviszi az országba, hogy elhintse, elültesse az önfeláldozó haza- szeretet és a határt nem ismerő nemzet- imádás termőképes magját, ma már nem salonképes, már nem várják azt teli tüdőlARCZA. Valahonnan levél ment... A „Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Irta : Csáky Gusztáv. Hozzák a postát. Neki kell ülni a munkának. Kell! Néha nem is kell; mert jól esik elböngészni a lapokban, elhajtani velük — az unalmat. Ilyenkor alig várja az ember a postát, a vidéki tudósitók leveleit, a cserelapokat. De most valahogy úgy érzem, hogy kell. Nem szórakozom vele; érzem, hogy dolog ez, hogy munkát végzek vele. Néha más gondolatai vannak az embernek, nem fontosak, sőt nem is szükségesek; de édesek, kellemesek: elringatják a lelket; elaltatják a fájdalmakat; feledtetik a csalódásokat. Régi betegség ez ... ábrándozásnak is nevezik az emberek. Az ilyen beteg lelkű ember elbújik vele, eltitkolja a gondolatit és ha véletlenül rajtakapják, hogy elmélázott, akkor letagadja. Én is letagadtam; mikor a postát hozták; mikor felrezzentem a postás lépteire és megpillantottam magam előtt a napi postát. Nevettek. Azt mondták: „Már megint 1“ Letagadtam. Most meg bevallom, OKTÓBER 6. vei, hanem becsukják előle az ablakot, mert hiszen a szemközti ajtón bécsi levegő ömlik be és még czugot kap szegény hazafi ! . . . . . .Megint megújult a harczok harcza. A nagy gyásznap szomorúságai megfelelő hangulatban találnak bennünket most is. A nagy harcz, melynek ők tizenhármán voltak vértanúi, ma is folyik, nem ugyan ott a harczok mezején és nem egymásra bocsátott seregek között, hanem ugyanazokból az okokból a két ország között és ma az egész magyar nemzet az áldozat, a legyőzött. Hiába emelné fel testét, karját a porba tiport óriás, a fej, az élet irányitója ellene szegül e test mozgásának. Hiába könyörgünk egy bátor, merész, félelmet nem ismerő vezető után, a sürü ködben, mely elzárja előttünk az utat alig tudunk egy lépést is előre tenni, nyomasztó teherként nehezedik mellünkre, esdeklő szavaink válasz nélkül fúlnak bele a setét akadályba. A bibliai tüzosz- lop nem világit nekünk, fénye kioltva, kiirorn a lapba. Nevessetek, ha jól esik 1 Ez is hozzátartozik az ilyen beteglelkü emberek természetrajzához. Egyszer letagadják, azután bevallják; most még szégyellik, a másik pil- lonatban meg már kérkednek vele. Szégyenkezve kaptam fel a legközelebbi újságot, aztán beletemetkeztem és böngészni kezdtem... Az ablak nyitva áll. Reggel 9 óra van. Csak úgy özönlik be az üde friss napsugaras szeptemberi levegő. Játszik a napsugár az asztalon álló tárgyakkal; csak úgy tánczol s fényes íintatartón; jókedvűen; részegen mámorosán. Még a hagyományos madárdal sem hiányzik, hogy a kép teljes legyen. A természet kaczérkodik az emberekkel. Azt hazudja, hogy most tavasz van! pedig mindenki tudja, hogy ősz van. Késő ősz. Haldoklik már szeptember. Úgy félek az ősztől,... Minden évben félek, rettegek az ősztől. És most jön a tél. Nemsokára itt lesz. És a természet hazudik. Hogy hazudik! Milyen szemérmetlenül, milyen kaczóran hazudik. Tudom, hogy hazudik. Mindenki tudja. Hanem azért mégis jól esik elhinni hazugságait. Az emberek jönnek, mennek, sietnek, szaladgálnak; rájuk mosolyg a hazug napsugár. Mindenkinek jut belőle. Még nekem is idebenn az Íróasztal mellett. Egyenest az arczomra ugrik a fürge, vékony, kar- csu, aranyos, napsugár. Azt hiszi, hogy nem ereje megtörve. Meghalt a mi Messiásunk, nincs többé ! . . . És bár a hős tizenhárom halálának napja nem a hatalom, hanem az ő győzelmük napja volt és igy a tények szerint nem gyászünnepet kellene ülnünk, hanem mámoritó, víg győzelmi tort, mégis vissza kell térnünk a győzelmi harczmezőről a szomorúság Golgotájára, mert győzelmüknek nincs maradandó emlék, ők meghaltak, de szenvedéseink nem múltak el. Csalóka fények biztattak bennünket, hiú álmok izgatták képzeletünket. Ezért borulunk le mi kinzó kétség- beeséssel, gyötrő bánattal és megváltást esdő imádattal az ő sirhantjaik elé, kik örök időkre feledhetetlenül Írták be nevüket a magyar nemzet történelmébe. Ezért térünk mi ismét vissza hozzájuk e soha meg nem szűnő gyászt hirdető napon, ezért borulunk mi le sírjaikra, ezért sírunk mi győzelmi ünnep helyett, mert szomorúan látjuk be azt, hogy még mindig hiába halt meg az a „Tizenhárom! . . szeretem; azért bástyáztam körül magamat papirbalmazokkal; újságokkal; levelekkel. Pedig szeretem. Szeretem; mert hazudik. Mert a hazugsága jólesik. Nem hiszi, hogy szeretem. És azért is, csak azért is kötődik velem. Békitget. Simogat és hazudik. Én meg azt hiszem, hogy hiszek neki; pedig nem hiszek. Vagy azt hiszem, hogy nem hiszek neki! Pedig hiszek... Egy finom, illatos, lilaszinü levélke fekszik az asztalon. Legalól. A többi levelekben nincs egyetlen egy felhasználható hór sem. Az előttem heverő papir még szüztisztán, hófehéren ásitozik rám. Nincs rajta egyetlenegy betű sem. „Rémes állapot!“ „Az emberek nem akarnak semmit sem csinálni 1“ „Nincs egyetlenegy hir sem! Hol vannak a szenzácziók ?“ Panaszkodik a t. szerkesztőség. — Hát már sem nem gyilkolnak, sem nem rabolnak az emberek?! Nem siklanak ki a vonatok 1 ? Még csak egy kis betörés sincs 1 így aztán kénytelen tönkremenni a szegény újság! panaszkodik a szerkesztő. Ez már még sem járja! Sikkasztani sem akar senki! A finom levélke még nincs felbontva. Női Írással van megczimezve. Finom elegáns női írással. Majdnem arisztokratikusak a betűk. Hát abban vájjon mi lebet ? Utánanyulok, hogy felbontsam. A napsugár még mindig ott Értesítés I Äz iskola idényre megérkezett leányok és fiuk részére gyönyörű választékban a legolcsóbb árak mellett fehérnemű, kalap, koffer, harisnya, táska, esöernyö, kézimunka, zsebkendő, tolltartó, fiókos tükör, kötény, szegletes és gömbölyű hímző ráma, pamut, selyem, horgoló czérna minden színben és minden e szakmához tartozó czikkek. A mélyen tisztelt helybeli és vidéki vevőkó'zönséget kérve, hogy szükségletét nálam szerezze be, vagyok mindenkor készen szolgálatra kiváló tisztelettel POLITZER IGNÁC Z, Ugyanott egy tanuló fevétetik úri nöidivat, kézimunka-, játék- és rövidáru kereskedő Nagykárolyban, Hadnagy Ignácz ur házában. —21
