Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-19 / 38. szám
Nagykároly, 1909. szeptember 19. 38. szám. XXXV. évfolyam. SújIX 20 i j ZATMÄRMEGYEI POLITIKAI LAP. SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő II a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők || közlemények küldendők Széchenyi-u. 4. sz. NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Talephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : DR. ANTAL ISTVÁN —r Megjelenik minden vasárnap. - ~ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám 20 fi Megyei községek, egyházak és iskolák részére egyóvreö korona Hirdetések jutányos áron közöltéinek. .Nyilttér“ sora 40 fiflé r A pótadó kérdéséhez. — ő. — Hetek óta, amióta nyilvánvaló lett Nagykároly város jövő' évi költségvetésének fedezetet váró óriási deficitje, amióta a városi háztartás egyensúlyban tarthatása végett szükségesnek jeleztetett az eddigi pótadónak 112 °/o-ra való felemelése, ami a múlt évihez 16°/o-os pótadóemelés, lázas izgalom vett erőt Nagykároly város lakosságának minden rétegében. Elsők voltunk azok között, kik rámutattunk e szomorú képben rejlő szomorú tényekre, városunk szegénységének félre nem ismerhető tényére. Reámutattunk arra, hogy polgáraink fizetési képessége a kereseti viszonyok silány^- sága miatt máris a minimumra csökkent, hogy nálunk sem ipar, sem kereskedelem nincs, hogy gazdáink a termelési tényezők rohamos drágulása folytán nem bírják el a több, mint kétszeresre emelkedett adóterhet, hogy ez az ut mindenhová vezethet, csak jóra nem. Be kell mindezeket e helyütt is ismernünk, sőt hozzá kell tennünk azt is, hogy az idei év, mely még a legpessimistikusabb számításokat is optimista agyrémnek tüntette fel, minden eddiginél fokozottabb mérvben magában hordja a szegénység, az ínség csiráját. Hetek múltak azóta, hogy először kifejezést adtunk helyzetünk kétségbeesett volta feletti meggyőződésünknek, elénk figyelemmel kisértük azóta azokat a terveket és javaslatokat, melyek a kivezető utat vélik megtalálni és noha már e helyütt kijelenthetjük azt, hogy teljes erőnkkel fogunk pártolni minden olyan indítványt vagy javaslatot, amely csak egy fillérrel is könnyíti a reánk nehezedő határozottan elviselhetetlen terheket, mégsem hallgathatjuk el azon meggyőződésünket, hogy mindezen tervek lényegükben semmit sem változtatnak a helyzeten, hogy ezekkel csak úgy vagyunk, mint az a gazda, ki össze-vissza repedezett kapuját befesteti azt gondolva, az idén befestem, nem látszik, hogy mi van a festék alatt és a következő évben veszi észre, hogy a kapu még szomorúbb helyzetben van és amellett elköltött egy csomó pénzt annak kifestésére. Épen igy vagyunk a városi költség- vetéssel is. Hisszük, hogy jól fog esni a tűrhetetlen állapoton való foltozkodás. Hisszük, hogy egyes tételek törlése vagy legalább redukálása képes lesz esetleg 10 °/o-al csökkenteni az idei pótadót. S most, amikor radikálisabb segítség még csak a remények világában sem mutatkozik, ugyanolyan vonzerővel bir reánk, mint az a bizonyos szalmaszál, amelyik a legválságosabb pillanatokban a világ fenállása óta az utolsó pillanatokban mindég kezünk ügyébe úszik, de megmenteni még soha senkit meg nem mentett. Mi is a tervez- getőkkel együtt megragadjuk az utolsó pillanatban azt a szalmaszálat, elővesszük mi is azt a jótékony ecsetet a rongyos kaput bepingálni valami virító színre, de cs^k azért, mert momentán semmi olyasmi nem akad kezünkbe, amit megragadva: segíthessünk a szomorú állapotokon. De kötelességünk önmagunkkal szemben megállapítani azt, hogy mindezt nem azért tesszük, mert az meggyőződésünk, hanem tesszük azért, mert a helyzet tűrhetetlen volta a végszükség ólomkarjaival szőrit, fojtogat bennünket, tudjuk jól, hogy ez a csepp vér, melyet a kritikus perezben e város végleg kimerült és elsenyvedt testébe beleerőszakolunk, nem adja vissza az elvesztett egészséget. Nem a közérdek adja kezünkbe a felmerült mentőterveket, hanem a magánérdek parancsolja ellenállhatatlan erejével, hogy segítsünk magunkon mert hiszen tönkre leszünk téve, pusztulnunk, menekülnünk kell. Amikor azonban meghalljuk a legnagyobb hatalom a végszükség előtt, ezen elhatározásunk mentségéül megint csak a végszükséget tudjuk előrántani. Mert egy város háztartásában olyan eszközökhöz nyúlni, mint amiket most örömmel ragadunk meg, a legnagyobb bűn, vagy hogy enyhébben fejezzük ki magunkat, a legnagyobb meggondolatlanság. Mert azok az épületek, amelyeknek fentartására és javítására szükséges összegeket most elvonjuk, köztudomás szerint jövőre kétszer annyit fognak igényelni, az amit most ki nem fizetünk, teljes egészében, terhűnk fog maradni jövőre is csak még kamatot íogunk utána fizetni, azt amit most be nem szerzünk, drága pénzen fog kelleni a beszerzés időpontjáig pótolni. A most megtakarított 10% visszajön még esetleg két év alatt kétszer 5% alakjában, mert ezeket egyszer csak kell teljesíteni, a függő adósságokat egyszer csak kell fizetni. És ne feledjük azt sem, hogy a városok mai versenyében napról-napra uj és uj áldozatokra kell elkészülve lennünk, ha nem akarunk fejlődés helyett visszafelé haladni. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, hogy melyik pillanatban kell a törvényszék, a pénzügyigazgasóság helyett más intézményt létesíteni, vagy a megtartani szándékolt intézmény érdekében szinte erőnket meghaladó áldozatokat hozni. Akkor aztán mit fogunk csinálni, ha az uj terhek mellett még olyan régi terhek is lesznek, amelyektől már lett volna alkalmunk megszabadulni. Elhisszük, hogy a jelen kétségbeejtő pillanatban kettéválasztani kényszerülünk a közérdeket, a jogos magánérdektől, de amint kötelességünknek ismerjük a végsőkig síkra szállani polgáraink érdekeiért épugy kötelességünk e várossal, de annak polgáraival szemben is rámutatni arra, hogy ennek a provisorius rendezésnek mily hátrányai lehetnek. Ismételjük, hogy hozzájárulunk a magunk részéről mindenhez, mi könnyít a polgárság terhén, de kötelességünk rámutatni arra is, hogy a helyzet szanálását a magunk részéről legszívesebben az adóhátralékok behajtása által szeretnők, mert e tekintetben észlelhető a polgárság körében a legnagyobb felháborodás, amelyeknek lecsillapítása a város vezetőinek epen a kolportált nevekre való tekintettel kötelessége volna és ennek legczélszerüb- ben azáltal fog eleget tehetni és a kedélyeket leginkább azzal fogja lecsillapítani, ha a hátralékkimutatást a legközelebbi közgyűlés elé terjeszti. Értesítés I Az iskola idényre megérkezett leányok ék fiuk részére gyönyörű választékban a legolcsóbb árak mellett fehérnemű, kalap, koffer, harisnya, táska, esífernyö, kézimunka, zsebkendő, tolltartó, fiókos tükör, kötény, szegletes és gömbölyű himző ráma, pamut, selyem, horgoló ezérna minden szinben és minden e szakmához tartozó czikkek. A mélyen tisztelt helybeli és vidéki vevőkőzönséget kérve, hogy szükségletét nálam szerezze be, vagyok mindenkor készen szolgálatra kiváló tisztelettel P A X T TP rw XT' U T Tibi Á ^ mi nöldlvat, kézimunka-, játék- és rövidáru kereskedő V AJ X X Mj fi XX X VC 1^1 \S Nagykárolyban, Hadnagy Ignácz ur házában. IV Ugyanott egy tanuló fevétetik. mg —20