Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-06 / 23. szám

SZATMAR MEGYEI KÖZLÖNY Vendéglő átvétel. Tisztelettel értesítem Nagykároly város és vidéke közönségét, hogy Nagykárolyban a gróf Károlyi György-tér 54. szám alatt levő, előnyösen ismert Buchmann Györgyféle veiii Kezelését Ma Minden igyekezetemmel oda fogok törekedni, hogy azt az elismerést, melyet elődöm évek hosszú során át szorgalmá­val és becsületességevei kiérdemelt, a ma­gam részére is megtarthassam. A m. t. közönségnek mindenkor a legtisztábban kezelt hegyi borokkal és ki­tűnő magyar konyhával szolgálok. v Zinner István, Rertneiyiseg, 3—3 vendéglő-tulajdonos. Tisztaság az élet, egészség a vagyon. Megdönthetetlen igazság, hogy a meleg nyár1 időszakban sok a fertőző bacillus, amely úgy az emberre, valamint a házi állatra nagy veszélyt hoz. Aki tehát a tisztaságot kedveli, mint jó és gondos házigazdának tudnia kell, hogy ezen bajok elleni védekezés egyedül a tisztaság és a folyto­nos fertőtlenitési munkálaton alapszik.,— Ezen czélból az istálók, sertésól, tyukketrecz, emésztő és peczegödrök alapos szagtalanítására állandóan használja a raktáramon levő Antimíasmaticum fertőtlenítő port, mely az összes fertőtlenítő sze­reket felülmúlja. Azon gazda, a ki a lovát, ökrét, tehenét, sertését, apró házi jószágait szereti és azt óhajtja, hogy azoknak bőtermőképességük biztosittassék, s állandó jó egészségben és erőben legyenek s a mellett mégis hízzanak, szintén ajánlom a raktá­romon levő s a földmivelésügyi minisztérium által is megvizsgált Hungária gyorshizlaló abrak fűszert, mert ezen kiváló szerrel kitűnő eredmény éretik el. Épületek befedésére a raktáramon levő kát­rány és asphalt fedéllemez és hozzávaló czinezett szeg. Mindenféle festék, máz, lack és sörte ecset­ben nagy raktár. Kitűnő nemes fajú kávéban nagy választék és előnyös ár. Magyarország legjobb maláta söre a Hercu­les sör, valamint a máriavölgyi ásványvizek egyedüli főlerakata egyedül csak nálam van. Úgy a fentieket, valamint az összes áru- czikkeimet a legelőnyösebb árban ajánlani van szerencsém teljes tisztelettel Kerekes Ödön, tiagykároly, Nagypiacztér ■ 11—? Majtény-utcza sarkán. Magyar ember csak magyar ásványvizet igyák. ü/ÍSá rfV2) 1» Ú «evr^Yl trvi t forSaimi és kiviteli részvénytársaság y «U «t» V ítilj V JL<£ Budapest, V., Báthory-utcza 5. sz. Kizárólag természetes magyar ásványvizet hozunk forgalomba. fi Borszéki Boldizsár, idült gyomorbaj ellen — — — — — — — Borszéki Fökut, az ásványvizek királya köszvény ellen — — — — — Borszéki Kossuth, vérszegénység ellen — Bodoki Matild, alkalis savanyuviz — — Baross, vesebaj ellen — — — — Borhegyi, hugyhajtó — — — — — Boholti, üdítő víz — — — — — Elöpataki sárgaság ellen — — — — Felsörákosi Mária, légcsőhurut ellen — Hargitaligeti, üdítő ital — — — — kérdezze meg az orvosát és megtudja, hogy a természetes ásványvíz mesterséges ásványvizeknek Magyar ásványvizeinkkel a külföld majdnem összes gyógyvizei pótolhatók. filHM Főraktáros : HALMÁOYl JÓZSEF, Debrecaen. l^Bfi Horgász, étvágygerjesztő - — — — Kászon-fökut (Salutaris) jód és lithium tartalmú — — — — — — Répáti, égvényes ásványvíz — — — , Székely-Selters, idült gyomorbajok ellen Sztojkai, ezukorbetegség ellen — — gyógyhatása és kellemes ize össze nem hasonlítható a 9—20 fi f mm Ohm mm mm mm mm mm mm aö aim mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm mm- mm mm mm mm í i i A szitán Ml részvénytársaság j a legelőnyösebb feltételek mellett nyújt ! földbirtokra — házakra i törleszléses jelzálog hilcsőnt. I Kérdezösködésekre nyomban kimerítő választ adunk. Szatmári bank részvénytársaság. 1 7—12 Szatmár, (Deák-tér 6. Saját h-ásj. \ j forrás!* Sffúgyűajtó és 9€ugysavoídó | SZULIÁN-forrás I 1 Nagyon kellemes, tiszta izü, szénsavban gazdag, dús lithion és bicarbonat I tartalmú ásványvíz. j 0-3róg'3rItó és nö-d-Ito itstl. Dús Lithion és bicarbonat tartalma következtében sikerrel alkalmaz- I ható vese-, hugykö-és hólyag-bajok esetében, továbbá a légző- és emésztö- | szervek hurutos bajainak gyógyítására. 1 „Szultán“ Lithion-gyógyforrás-vállalat. Igazgatóság: BUDAPEST, IV., Ferencz József rakpart 22. Kutkezetőség és központi iroda: EPERJES. \ Kapható már külföldön is kővetkező városokban: Brüsselben, Páris, London, New-York, Ostendében. | Főraktár Nagykárolyban: SCHNELL IMRE ásványvizkereskedő üzletében. I 30-52

Next

/
Oldalképek
Tartalom