Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-01 / 18. szám
SZATMAR MEGYEI KÖZLÖNY — A kormány lemondása. Bécs újból ellenünk támadt és a magyar nemzetet ismét be akarta csapni. Amikor a nemzet egyik legfőbb óhajtását meg akarta valósítani, amikor fel akart szabadulni a bank- közösségnek gazdasági életünkre nehezedő nyűge alól, akkor magunkkal szemben találjuk az egész osztrák politikai világot, szemben találjuk magunkkal Bécset és mindenképen gátat vetnek gazdasági életünk fejlődésének, önállóságunkat meg akarják akadályozni és tovább járomba akarják hajtani az egész pénzügyi életünket. A nemzet az önálló bankot kívánja és a magyar kormány a nemzet kívánságához képest a bankszabadalom meghosszabbítása ellen az önálló bankhoz legközelebb álló kartelbank fölállítására tett előterjesztést. Ez az előterjesztés az osztrák kormánynál kedvezőtlen fogadtatásban részesült, mire a magyar kormány beadta lemondását. Bécs intrikájának most az a főczélja, hogy széthúzást, viszálykodást teremtsen. A nemzetnek talán soha nem volt nagyobb szüksége az összetartásra, mint most és minden hazáját szerető magyar embernek testvérként kell a másik melle állania, hogy meglássa Bécs, mit akar a magyar nemzet. Megint a törvényszék. — ő. — Fenti czim alatt „Szatmár és Vidéke“ laptársunk egy városunkhoz elég közel álló egyén tollából ismét neki szalad Nagykároly városnak, a főispánnak és a nagykárolyi törvényszéknek. Kapva kaptak az alkalmon, hogy a makói, jászberényi és ungvári törvényszékek felállítása alkalmából felhasználva a közeli napokban a polgármesternél tartott értekezletet, egyet üssenek Nagykároly városon. Ha tárgyilagos és nem személyi, egyéni érdek sugalta okok vezetnék jó szomszédainkat a törvényszék kérdésében ellenünk folytatott harcznál, úgy talán mi is komolyabban foglalkoznánk érveléseikkel és keresve keresett, de bárkit is meggyőzni képtelen állításaikkal és indokaikkal. De akkor, amidőn köztudomású az, hogy a szatmárnémetii kir. törvényszék — Margó, kicsi Margóm 1 Tudna-e maga szeretni engem? A leány nem felelt, csak lángvörösre gyűlt szép arczát lehajtva, megszorította a bankfiu kezét. Amire ez egy agyára tóduló heves vérhullámtól teljesen elvesztette a fejét. Margó! A bolondja vagyok. Sem éjjelem sem nappalom, amióta'ismerem, elepedek egy csókjáért. Édes kis Margóm! Jöjjön el a lakásomba. Mintha kígyó csípte volna, úgy kapta el a leány erre a szóra a kezét. Felpattant a helyéről és , szótlan megindult, a fiút faképnél hagyva. Am ez is fölugrott és kétségbeesetten elállta a leány útját. — Margó 1 Én nem tudok maga nélkül élni. Főbe lövöm magam, ha nem lesz az enyém 1 — Hát vegyen el feleségül — mondta a lány szendén, szemét a földre szegezve. — Az lehetetlen 1 — dadogta a bankfiu s szomorúan lehajtotta a fejét. Nagynénjére gondolt, egy gőgös, előkelő lipótvárosi asszonyra, aki semmiképpen sem tűrne meg egy házmesterleányt a famíliában. Pedig erre a nagynénire folytonosan gondolni kellett, mert a nagynéni nagyon gazdag volt. — Akkor Isten vele! — mondta Margó és elindult egyedül. A sziporkázó tavaszi napsütés ragyogva ölelte körül formás, szép «lakját, apró lábacskáival lépegetve, hófehér ruhácskájában olyan volt a lány, mintha egy liliom kelybe himbálóznék tisztán, mocsogta- lanul az illatos szellőben. bírói segéd- és kezelő személyzete elismerésre méltó túlhajtott igyekezetével és kétségtelenül nagy munkaképességével sem képes a feldolgozásra váró óriási anyagot tiszteletreméltó ambicziója és munkakedve daczára sem feldolgozni, amidőn évi jelentésében a szatmárnémetii ügyvédi kamara olyan kijelentést is kénytelen tenni, hogy az anyag összetorlódása és felhalmozódása miatt már az is megtörtént, „hogy az előadó biró az egyszer már kitűzött határnapot visszavonni volt kénytelen, mert a határnapig még csak ki sem tudták bocsátani az idézést“, akkor azt állítani, hogy a kettéosztást a közönség általános érdeke egyáltalán nem kívánja és hogy ebből a jogkereső közönségre elenyészően csekély haszon háramlanék, oly állítás, amelyből az tűnik ki, hogy a nagy szatmáriak saját viszonyaikat egyáltalában nem ismerik s igy nincsenek jogosítva és képesítve a törvényszék kérdésében még csak véleménynyel sem beavatkozni. Jellemző különben az egész ügyre, hogy a fővárosi lapok nagy része jobban ismeri az ottani viszonyokat, mint laptársunk és tárgyi indokok által vezéreltetve egyhangúlag foglalnak állást a nagykárolyi kir. törvényszék mellett. Meg vagyunk róla győződve, hogy a szatmáriak műfelháborodásukban teljesen hiába húzzák meg a vészharangot, mert Nagykároly város jogos tárgyi okokkal támogatott igényei az illetékes köröknél méltánylásra fognak találni s kielégítést fognak nyerni. A főispán személye elleni támadás pedig csak kétségbeesésüknek és jogtalan álláspontjuk tudatának egyik kétségtelen és komoly reflektálást nem is igénylő momentuma, mert amilyen joggal kívánták a szatmáriak a maguk aspirátióiknál afőispáni támogatást és nyerték is azt el, épen olyan joggal kérhetjük mi ugyanazt a támogatást ami igényeinkhez, mert a főispán nekünk is főispánunk és mi épen azt találjuk elismerésre méltónak főispáni működésében, hogy a gondjaira és vezetésére bízott vármegye minden tényezőjének jogos igényei érvényesithetéséhez egyenlő mértékben készséggel nyújt sell. Fejezet. A szerelem diadala. Történt, hogy a nagynéni meghalt s a bankfiu töméntelen sok pénzt örökölt. A bankfiu hálával gondolt a nagynénire és hálával gondolt az Istenre, aki a nagynénit magához vette. De Margót sem felejtette el, s miután most már leomlott köztük minden akadály, a temetőből egyenesen a Bálvány-utczába sietett — Margó! Kicsi Margóm! Meghalt a nagynéném, most már semmi gátja boldogságunknak ! — Feleségül vesz? Sikoltotta örömmel a leány ? — Azt éppen nem! — felelte némi zavarral a bankfiu. — Még sem lehet. Tudja a társadalmi állásom miatt. Hanem kiveszek magának egy háromszobás lakást, kap inast, automobilt, szobalányt és havonta háromszáz forint apanázst! Elfogadja? A leány nehéz vívódással állt helyén egy darabig, azután úgy felelt: — Megkérdezem a papától! A papa pedig azt felelte : — Nem bánom! De adjon az az ur havonta ötszáz forintot! III. Fejezet. Derűre ború. Éltek vidáman a bankfiu meg a szép házmester leány egy évig, másfél évig. Tele marokkal szórták a pénzt ékszerre, virágra, pezsgédkezet. Ezért pedig ismételjük: nem gáncs, de elismerés illeti. A jövő függetlenségi politikája.*) Midőn ellenzéki párt uralomra jut s átveszi az ország ügyeinek vezetését, mindjárt a kormányzati felelősség ellentmondást nem tűrő követelményével kell számolnia. Elveinek, törekvéseinek nagy részével úgy kell tennie, mint a töröknek a sarujával: kívül hagyja a politikai mecset kapuján. A pártok nem is úgy alkotják meg programjukat, hogy az máról-holnapra meg legyen alkotva: sokszor évtizedekre megállapított tervek ösztönzik, adják meg a czéljogosultságát egyik vagy másik tömörülésnek. Csak addig állhat fenn ellenzék, vagy kormánypárt, mig programja a fontos előhaladásra vagy mondjuk a fennálló viszonyok megváltoztatására törekszik. Hogy áll ez a kérdés a kormányzó pártra nézve? Mihelyt a program kimerült s csak a mindennapi tengődés, a nélkülözhetetlen államszükségletek beszerzése képezi az uralkodó párt összes tevékenységét: beáll a stagnálás időszaka, mely után visszaesés, a nemzeti erők fogyása következik be. Az egyhelyben való maradás korszaka lepte meg a szabadelvű pártot, képtelennek mutatkozott az előhaladásra, a nemzeti jogok bővítésére és elérte jól megérdemelt sorsa: a nemzet elfordult tőle, elseperte a közélet színteréről. Uralomra jutott az ellenzék. Alkalma nyílott megvalósítania az előrehaladást hirdető programból azokat, melyek az éppen létező állapotokkal, nemzetközi és közösügyi intézményekkel homlokegyenest nem ellenkeztek. Amint a természet rendes folyamatában nincs ugrás, nincs az a békés politikai változásokban sem. Forradalmat, erőszakos intézkedéseket a függetlenségi párt előidézni nem akar. A nemzeti függetlenséget széles alapokon tárgyaló elveire hirtelen jött a többségre jutás. Számolnia kellett azzal, hogy az idők teljessége még nem következett be, számolt a maga igazi becsületes és bölcs politikai érettségében a körülményekkel, elfogadta az elérhető kevesebb eredményt, hogy a nagyobb jövendőbelit ne koczkáztassa. Megosztotta a hatalmat a koaliczió más közjogi alapokon álló pártjaival, viszont csaknem egyedül viselte a három évi együtt! ét összes keserűségeit. A maga igazának tudatában, egy jobb jövő reményében eltűrte az elvfeladás vádját is, csak azért, hogy elkészítse *) E czikket egy tekintélyes politikai férfitól kaptuk s az audiatur et altera pars elvénei fogva leközöltük, habár annak tartalmával nem értünk egyet. Szerk. gős bolondságra. A nagy vörös automobilt már az egész város ismerte, annyiszor hordta őket kettőjüket Stefánia útra, lóversenyre, mulatós czéczókra. A másfél év vége fele mondta egyszer a fiatal prokuristának a bank egyik direktora : — He! He 1 Láttalak tegnap az Andrássy- uton azzal a nőcskével. Szép nőcske! He ! He! Csak egy kicsit sokba kerül? Mi? A fiú elsápadt, mert öröksége fogytán volt, aznap vette ki a kasszából az első lopott ezrest. — Különben teheted He-he. Telik a nagy örökségből, fejezte be mondókáját a bankdirektor. S a fiúnak megint visszatért a vér az arczába. De a lopott ezresek is gyorsan fogytak. Kezdett a hitel kifogyni, kezdett nem telni az apanázsra. A nő, a szép Margó — tekintettel a szerelmükre — egy darabig várt, remélt, de amikor már a vörös automobilt is elakarták árverezni, kidobta a fiút. — Elvégre, — mondta — nem akarhatod, hogy miattad tönkre tegyem magam! IV. Fejezet. Melyben a szent házasság minden bajt jóra fordít. Szomorú napok jöttek, mert a bankban rájöttek a sikkasztásra, a fiút becsukták, de sajnálták szegényt és hamar elengedték. Züllötten, éhesen rongyosan csavargóit az utczán