Szatmármegyei Közlöny, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-01 / 18. szám

SZATMAR MEGYEI KÖZLÖNY — A kormány lemondása. Bécs újból ellenünk támadt és a magyar nemzetet ismét be akarta csapni. Amikor a nemzet egyik legfőbb óhajtását meg akarta való­sítani, amikor fel akart szabadulni a bank- közösségnek gazdasági életünkre nehezedő nyűge alól, akkor magunkkal szemben találjuk az egész osztrák politikai világot, szemben találjuk magunkkal Bécset és mindenképen gátat vetnek gazdasági éle­tünk fejlődésének, önállóságunkat meg akarják akadályozni és tovább járomba akarják hajtani az egész pénzügyi éle­tünket. A nemzet az önálló bankot kí­vánja és a magyar kormány a nemzet kívánságához képest a bankszabadalom meghosszabbítása ellen az önálló bankhoz legközelebb álló kartelbank fölállítására tett előterjesztést. Ez az előterjesztés az osztrák kormánynál kedvezőtlen fogadta­tásban részesült, mire a magyar kormány beadta lemondását. Bécs intrikájának most az a főczélja, hogy széthúzást, viszály­kodást teremtsen. A nemzetnek talán soha nem volt nagyobb szüksége az összetar­tásra, mint most és minden hazáját sze­rető magyar embernek testvérként kell a másik melle állania, hogy meglássa Bécs, mit akar a magyar nemzet. Megint a törvényszék. — ő. — Fenti czim alatt „Szatmár és Vidéke“ laptársunk egy városunkhoz elég közel álló egyén tollából ismét neki szalad Nagykároly városnak, a főispánnak és a nagykárolyi törvényszéknek. Kapva kaptak az alkalmon, hogy a makói, jász­berényi és ungvári törvényszékek felállí­tása alkalmából felhasználva a közeli na­pokban a polgármesternél tartott értekez­letet, egyet üssenek Nagykároly városon. Ha tárgyilagos és nem személyi, egyéni érdek sugalta okok vezetnék jó szomszédainkat a törvényszék kérdésében ellenünk folytatott harcznál, úgy talán mi is komolyabban foglalkoznánk érveléseik­kel és keresve keresett, de bárkit is meg­győzni képtelen állításaikkal és indokaik­kal. De akkor, amidőn köztudomású az, hogy a szatmárnémetii kir. törvényszék — Margó, kicsi Margóm 1 Tudna-e maga szeretni engem? A leány nem felelt, csak lángvörösre gyűlt szép arczát lehajtva, megszorította a bankfiu kezét. Amire ez egy agyára tóduló heves vér­hullámtól teljesen elvesztette a fejét. Margó! A bolondja vagyok. Sem éjjelem sem nappalom, amióta'ismerem, elepedek egy csókjáért. Édes kis Margóm! Jöjjön el a laká­somba. Mintha kígyó csípte volna, úgy kapta el a leány erre a szóra a kezét. Felpattant a he­lyéről és , szótlan megindult, a fiút faképnél hagyva. Am ez is fölugrott és kétségbeesetten elállta a leány útját. — Margó 1 Én nem tudok maga nélkül élni. Főbe lövöm magam, ha nem lesz az enyém 1 — Hát vegyen el feleségül — mondta a lány szendén, szemét a földre szegezve. — Az lehetetlen 1 — dadogta a bankfiu s szomorúan lehajtotta a fejét. Nagynénjére gon­dolt, egy gőgös, előkelő lipótvárosi asszonyra, aki semmiképpen sem tűrne meg egy ház­mesterleányt a famíliában. Pedig erre a nagy­nénire folytonosan gondolni kellett, mert a nagynéni nagyon gazdag volt. — Akkor Isten vele! — mondta Margó és elindult egyedül. A sziporkázó tavaszi nap­sütés ragyogva ölelte körül formás, szép «lak­ját, apró lábacskáival lépegetve, hófehér ru­hácskájában olyan volt a lány, mintha egy liliom kelybe himbálóznék tisztán, mocsogta- lanul az illatos szellőben. bírói segéd- és kezelő személyzete elisme­résre méltó túlhajtott igyekezetével és két­ségtelenül nagy munkaképességével sem képes a feldolgozásra váró óriási anyagot tiszteletreméltó ambicziója és munkakedve daczára sem feldolgozni, amidőn évi je­lentésében a szatmárnémetii ügyvédi ka­mara olyan kijelentést is kénytelen tenni, hogy az anyag összetorlódása és felhal­mozódása miatt már az is megtörtént, „hogy az előadó biró az egyszer már ki­tűzött határnapot visszavonni volt kényte­len, mert a határnapig még csak ki sem tudták bocsátani az idézést“, akkor azt állítani, hogy a kettéosztást a közönség általános érdeke egyáltalán nem kívánja és hogy ebből a jogkereső közönségre elenyészően csekély haszon háramlanék, oly állítás, amelyből az tűnik ki, hogy a nagy szatmáriak saját viszonyaikat egy­általában nem ismerik s igy nincsenek jogosítva és képesítve a törvényszék kér­désében még csak véleménynyel sem be­avatkozni. Jellemző különben az egész ügyre, hogy a fővárosi lapok nagy része jobban ismeri az ottani viszonyokat, mint laptársunk és tárgyi indokok által vezé­reltetve egyhangúlag foglalnak állást a nagykárolyi kir. törvényszék mellett. Meg vagyunk róla győződve, hogy a szatmáriak műfelháborodásukban teljesen hiába húzzák meg a vészharangot, mert Nagykároly város jogos tárgyi okokkal támogatott igényei az illetékes köröknél méltánylásra fognak találni s kielégítést fognak nyerni. A főispán személye elleni támadás pedig csak kétségbeesésüknek és jogtalan álláspontjuk tudatának egyik kétségtelen és komoly reflektálást nem is igénylő momentuma, mert amilyen joggal kíván­ták a szatmáriak a maguk aspirátióiknál afőispáni támogatást és nyerték is azt el, épen olyan joggal kérhetjük mi ugyanazt a támogatást ami igényeinkhez, mert a főispán nekünk is főispánunk és mi épen azt találjuk elismerésre méltónak főispáni működésében, hogy a gondjaira és veze­tésére bízott vármegye minden tényezőjé­nek jogos igényei érvényesithetéséhez egyenlő mértékben készséggel nyújt se­ll. Fejezet. A szerelem diadala. Történt, hogy a nagynéni meghalt s a bank­fiu töméntelen sok pénzt örökölt. A bankfiu hálával gondolt a nagynénire és hálával gon­dolt az Istenre, aki a nagynénit magához vette. De Margót sem felejtette el, s miután most már leomlott köztük minden akadály, a teme­tőből egyenesen a Bálvány-utczába sietett — Margó! Kicsi Margóm! Meghalt a nagynéném, most már semmi gátja boldog­ságunknak ! — Feleségül vesz? Sikoltotta örömmel a leány ? — Azt éppen nem! — felelte némi za­varral a bankfiu. — Még sem lehet. Tudja a társadalmi állásom miatt. Hanem kiveszek ma­gának egy háromszobás lakást, kap inast, au­tomobilt, szobalányt és havonta háromszáz forint apanázst! Elfogadja? A leány nehéz vívódással állt helyén egy darabig, azután úgy felelt: — Megkérdezem a papától! A papa pedig azt felelte : — Nem bánom! De adjon az az ur ha­vonta ötszáz forintot! III. Fejezet. Derűre ború. Éltek vidáman a bankfiu meg a szép ház­mester leány egy évig, másfél évig. Tele ma­rokkal szórták a pénzt ékszerre, virágra, pezs­gédkezet. Ezért pedig ismételjük: nem gáncs, de elismerés illeti. A jövő függetlenségi politikája.*) Midőn ellenzéki párt uralomra jut s át­veszi az ország ügyeinek vezetését, mindjárt a kormányzati felelősség ellentmondást nem tűrő követelményével kell számolnia. Elveinek, törekvéseinek nagy részével úgy kell tennie, mint a töröknek a sarujával: kí­vül hagyja a politikai mecset kapuján. A pártok nem is úgy alkotják meg pro­gramjukat, hogy az máról-holnapra meg legyen alkotva: sokszor évtizedekre megállapított ter­vek ösztönzik, adják meg a czéljogosultságát egyik vagy másik tömörülésnek. Csak addig állhat fenn ellenzék, vagy kor­mánypárt, mig programja a fontos előhaladásra vagy mondjuk a fennálló viszonyok megvál­toztatására törekszik. Hogy áll ez a kérdés a kormányzó pártra nézve? Mihelyt a program kimerült s csak a mindennapi tengődés, a nélkülözhetetlen államszükségletek beszerzése képezi az uralkodó párt összes tevékenységét: beáll a stagnálás időszaka, mely után vissza­esés, a nemzeti erők fogyása következik be. Az egyhelyben való maradás korszaka lepte meg a szabadelvű pártot, képtelennek mutatkozott az előhaladásra, a nemzeti jogok bővítésére és elérte jól megérdemelt sorsa: a nemzet elfordult tőle, elseperte a közélet szín­teréről. Uralomra jutott az ellenzék. Alkalma nyílott megvalósítania az előrehaladást hirdető programból azokat, melyek az éppen létező állapotokkal, nemzetközi és közösügyi intéz­ményekkel homlokegyenest nem ellenkeztek. Amint a természet rendes folyamatában nincs ugrás, nincs az a békés politikai válto­zásokban sem. Forradalmat, erőszakos intézke­déseket a függetlenségi párt előidézni nem akar. A nemzeti függetlenséget széles alapo­kon tárgyaló elveire hirtelen jött a többségre jutás. Számolnia kellett azzal, hogy az idők teljessége még nem következett be, számolt a maga igazi becsületes és bölcs politikai érett­ségében a körülményekkel, elfogadta az elér­hető kevesebb eredményt, hogy a nagyobb jövendőbelit ne koczkáztassa. Megosztotta a hatalmat a koaliczió más közjogi alapokon álló pártjaival, viszont csak­nem egyedül viselte a három évi együtt! ét összes keserűségeit. A maga igazának tudatá­ban, egy jobb jövő reményében eltűrte az elv­feladás vádját is, csak azért, hogy elkészítse *) E czikket egy tekintélyes politikai férfitól kaptuk s az audiatur et altera pars elvénei fogva leközöltük, habár annak tartalmával nem értünk egyet. Szerk. gős bolondságra. A nagy vörös automobilt már az egész város ismerte, annyiszor hordta őket kettőjüket Stefánia útra, lóversenyre, mulatós czéczókra. A másfél év vége fele mondta egy­szer a fiatal prokuristának a bank egyik di­rektora : — He! He 1 Láttalak tegnap az Andrássy- uton azzal a nőcskével. Szép nőcske! He ! He! Csak egy kicsit sokba kerül? Mi? A fiú elsápadt, mert öröksége fogytán volt, aznap vette ki a kasszából az első lopott ezrest. — Különben teheted He-he. Telik a nagy örökségből, fejezte be mondókáját a bankdi­rektor. S a fiúnak megint visszatért a vér az arczába. De a lopott ezresek is gyorsan fogytak. Kezdett a hitel kifogyni, kezdett nem telni az apanázsra. A nő, a szép Margó — tekintettel a szerelmükre — egy darabig várt, remélt, de amikor már a vörös automobilt is elakarták árverezni, kidobta a fiút. — Elvégre, — mondta — nem akarhatod, hogy miattad tönkre tegyem magam! IV. Fejezet. Melyben a szent házasság minden bajt jóra fordít. Szomorú napok jöttek, mert a bankban rájöttek a sikkasztásra, a fiút becsukták, de sajnálták szegényt és hamar elengedték. Zül­lötten, éhesen rongyosan csavargóit az utczán

Next

/
Oldalképek
Tartalom