Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-05-24 / 21. szám
SZATMAR MEGYEI KÖZLÖNY A Kossuth-szobor leleplezése. A folyó hó 28-án végbemenő Kossuth-szobor leleplezésére lázasan folynak az előkészületek. A rend fenntartására a helybeli rendőrség támogatására 40 csendőrt fognak összpontosítani, azonkívül 8 fővárosi detektív érkezik említett napon Nagykárolyba. Szemben továbbá a Kossuth-asztaltársaságnak múlt számunkban közölt azon határozatával, miszerint a polgárság — tekintettel az anyagi helyzetüket túlságosan igénybevevő 10 koronás közebéden való részvételre — a Polgári Olvasókör helyiségében szándékozott 3 koronás részvéttel külön bankettet rendezni, azonban időközben Wessel Manó 200 drb 3 koronás ebédre is bereendezkedik, mig 10 koronás jegyet, mivel 350 helynél több nem áll a Magyar Király udvarán rendelkezésre, mindössze 150-et fognak kibocsátani. A polgári ebéd 3 fogásból fog állani, és pedig: leves, sült salátával és tészta. Minden terítékhez járul még egy fél liter bor és egy ásványvíz. A 10 koronás jegyek Néma Gusztáv városi jegyzőnél, mig a három koronások Kun Istvánnál e hó 25-éig válthatók ki. Este, miként említettük, 7 órakor a Polgáriban nagyszabású Népünnepély lesz, melynek műsora a következő: 1. A dalárda éneke. 2. Elnöki megnyitó, tartja Kun István, a Kossuth- asztaltársaság elnöke. 3. Alkalmi beszéd, mondja Sróff Gábor főgimn. tanár. 4. Kossuth „Mia- tyánkja“ Komái Istvántól, szavalja Kabelik Gyula, szobrász. 5. A dalárda éneke. Ezeket követőleg tánczmulatság lesz, a melyhez a zenét Jónás Gyuri jóhirü zenekara szolgáltatja. E népünnepélyre 1 korona belépődíjat kell fizetni és a tisztajövedelmet az asztaltársaság az elhagyott iparosok segélyezésére és az árva gyermekek felruházására fogja fordítani. A népünnepély rendező-bizottsága 48 asztaltársasági tagból áll. A leleplezési ünnepségre a mai napig következők jelentették be részvételüket. Becsei Imre főjegyző, Oláh Károly, Kovács Gyula alispán, Pákozdy Sándor főjegyző, Dr. Czeglédy Mihály, tiszti ügyész Debreczen; mint Debreczen szabad kir. város és Hajdumegye képviselői; Szunyogh Mihály, országgyűlési képviselő Mátészalka, Farkas Jenő polgármester, Felsőbánya. Távolmaradásukat kimentették eddig: Jo- sipovics Imre és Darányi Ignátz, miniszterek, Ambrózovics Dezső, miniszteri titkár. Koszorú elhelyezése iránti szándékukat bejelentették : Nagykárolyi Polgári Olvasókör, Nagykárolyi Kossuth Lajos-asztaltársaság, Nagykárolyi Protestáns Társaskör, Debreczen szabad királyi város, Mátészalkai függetlenségi párt, Nagykárolyi Kölcsey-Egyesület, Róm. kath. főgimnázium, ág. hitv. ev. egyház, „Szatmárvármegye“ szerkesztősége és kiadóhivatala, Református egyház, Polgári leány iskola, Régi Kaszinó, A Nagykárolyi Függetlenségi és 48-as Párt, Felsőbánya város, Főrendiház, Hajduvármegye, „Szatmármegyei Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala, Képviselőház. A dijnokok. A ranglétra legalacsonyabb fokán állanak a dijnokok. Övék a legkisebb hivatal, a legutolsó jövedelem, ennélfogva tehát természetes, hogy ők végzik a legnagyobb munkát. Kérdezzünk meg bármely hivatalfőnököt, hogy mi a véleménye a dijnokokról s nyomorúságukról: mind azt fogja mondani, hogy a dijnok éppen olyan nélkülözhetetlen munkaerő a hivatalban, mint a kinevezett tisztviselő, vagy akár a hivatal vezetője. Amint a mérnök és a gyárvezető egy vasszeget sem tudna produkálni a munkás nélkül, azonképen meddő lenne minden hivatalnak a munkája, ha nem dolgozna benne körmeszakadtáig a szegény dijnok. Túlnyomó részt iskoláikban félben maradt, de intelligens emberek a dijnokok, akik a gyakorlat utján egy-kettőre elsajátítják felebbvalóik munkáját, de el is végzik azt. Közmondásossá vált a dijnok nyomorúsága. Ma is van még állami hivatal több a soknál, ahol a dijnok kezdő fizetése 48 kemény korona s e kezdő fizetés mellett maradhat, ha nincs protekcziója, akár 20 esztendőn keresztül is. Tudjuk mindannyian, hogy a Sanyaró Vendel nem túlzott, költött alak, sőt gyakran nagyobb a dijnok nyomorúsága, mintamilyenről a szegény Sanyaró Vendel panaszkodik a Borsszem Jankóban. Vendel kedélylyels humorral fogja fel a maga nyomorúságát, de nem úgy az igazi dijnok, akiben nem támad más érzés, csak keserűség és gyűlölet, amikor látja, hogy ő végzi a fizikailag legnehezebb munkát s ezért koplalnia kell, mig azoknak, akikre a munka könnyebb része jutott, a kinevezett segédtisztviselők hozzá képest jólétben élnek. Nem csoda, ha a kor szocziális áramlása magával ragadta a dijnokokat is. Idestova egy évtizede, hogy szervezkedtek helyzetük javítása érdekében. A fővárosi dijnokok nagy része már a szocziáldemokráczia karjai közzé vetette magát, ami érzékeny veszteségét jelenti a magyar intelligencziának. De dicséretére legyen mondva a magyar dijnokoknak, hogy óriási többségük hű maradt a hazafias érzéshez, hasztalan csábították ^ket a nemzetköziek kecsegtető Ígéretekkel, néfn ültek fel nekik, megmaradtak jó magyar hazafiaknak, várták békés türelemmel, hogy segisen ratjuk a haza, amelyhez hűek maradtak czudar nélkülözéseik közepette. Sok esztendei keserves várakozás után végre megkapták türelmük és hazafiasságuk jutalmát. A minisztertanács legutóbb hozzájárult Wekerle Sándor pénzügyminiszter azon javaslatához, amely szerint körülbelül 50 százalékkal emelik fel az állami dijnokok napidiját. Örömmel üdvözlik ezt a fizetésemelést nemcsak a dijnokok, hanem az egész magyar társadalom, amely meleg részvéttel és méltá- nyolással van a dijnokok és munkájok iránt. Most már nincsen más hátra, minthogy a törvényhatóságoknál, városoknál s községeknél alkalmazott dijnokok fizetését is emeljék fel, legalább is úgy, ahogy az államiakét. Kétség nem fér hozzá, hogy a képviselőház szívesen megszavazza Wekerle javaslatát s ezzel vége szakad a dijnoknyomoruságnak, amely oly kirívóan bizonyította, hogy a magyar szellemi proletáriátus helyzete sokkal rosszabb a munkásokénál. Színészet. Az e heti műsor meglepően változatos és nagyobbrészt a fővárosból frissen került darabok előadásából állott. Színészeink iparkodása, buzgalma, tehetsége annyira szembeszökő napról- napra, hogy már szinte sajnálni kezdjük a bekövetkező szintársulat-változást. Szombaton és vasárnap este a „Tatárjárás* czimö operette ment, mint újdonság. Tartalma mindennapi ugyan, de egyike azon mindennapi témáknak, melyek mindig actualisak maradnak. Riza, özvegy báróné vissza akarja hódítani ifjúkori szerelmét, Lőrenthey főhadnagyot, aki azonban erre nem reagál, hanem megkéri Tremkát, Lohonyai altábornagy leányát, aki azonban tudva, hogy éz csak bosszúból történik, nem fogadja el Lörentheyt, bár szereti, hanem összeboronálja őt Riza bárónővel, ő pedig az utána esengő Mcgyoróssy huszárönkéntesnek ígéri magát. Ri- zát Komáromi Gizi, Lörentheyt Radványi kreálta ; Lengyel Irén Areszka szerepében bontakozik ki a sötét háttérből és szereplése egy kis tehetségre vall, aminek fejlesztésére az igazgatótól alkalmat remélünk; Andai ennivaló kis huszárönkéntes volt Tihanyi kitűnő volt. Vasárnap délután a „Peleskei nótáriust“ adták. Balázsi, Radványi és Vidor akarták az előadást a jó színvonalnak megmenteni, ami azonban a többiek kritikán aluli játéka mellett nem sikerülhetett. Hétfőn a „Drótostót* zónázott, amelyben a Tihanyi-pár szerepeit élvezte ismét és talán e darabban utoljára a szépszámú közönség. Andai Terka is bájosan játszotta Miczi szerepét. Kedden „Raffles“ mellett unatkozott a színház közönségét jelképező néhány ember. Színészeink játéka a közönség érdeklődéséhez mért volt. Harmincz ember előtt nem lehet kedve játszani annak a színésznek, akármilyen szerepe van is. De hát ilyen is a mi publikumunk: most üres ház előtt játszanak színészeink s ha majd elmennek, általános lesz a panasz az unalom miatt és hogy ebben a városban — ha a színház itt nincs — alig van mit csinálni, fogják mondani az emberek . . . Vidor, Tihanyi és Balázsi érdemelnek szót az estről. Szerdán a „Kis alamuszi“-ban tüntették ki magukat: Komáromi Gizi, Andai Terka, Tihanyi és kis részben még néhányan. Az est általános eredménye jó volt. Csütörtökön a „Három testőr“ czimü bohózat került színre általános tetszés mellett. Balázsi jó volt Polacsek borkereskedő szerepében, Andai Terka a Liza szerepében már az angyalok között is volt, a menyországban, Olga s onnan jött vissza? . . . Annál csúnyább volt a felelet. — Bizony nem voltam én az angyalok között, mert oda nem eresztettek be, hanem elmentem vizitbe a pokolba. — Ugyan ne mondja! — De oda . . . Hanem ott sem kaptam már helyet; egyen kívül mind el van foglalva ; azaz egy pedig tudja hol volt? — Nem én, fogalmam sincs róla. — A maga István és Dezső bátyja között. — Hát ott vannak szegények ? — Ott bizony . . . akkor is hosszuszáru selmeczi pipából dohányoztak, két ördöggyerek csiklandozta a talpukat, de bizony azok fel sem vették, már annyira hozzászoktak. — István bátyám pedig egyszer alaposan fejberugott, mikor a lábát kellett volna nyomogatnom, én pedig megvakartam a talpát. Ezt nem szerette az öreg. — Ne beszéljen hát bele! — Hallgatok. — Hát mondom, a két öreg közt volt egy üres hely. Ide akartam ülni, de az a drágalá- tos Dezső bátyja nem engedte. —- Ejnye, de restellem, hogy annyira udvariatlan volt. — Ugyan ? talán szeretné, ha ott maradtam volna ? — Dehogy szeretném 1 — s majd sírva fakadtam. Hogy is mondhattam olyan ostobaságot! — Tudom, nem is gondolja, miért nem engedett a bátya oda ülni ? — Nem ám. Hát miért nem engedte? — Azért, mert oda magát várják. Szeretnék is, ha már ott lenne, legalább Volna egy komplett preferanee-kompánia. Hanem egy időben kezdett sehogysem tetszeni a dolog, amit tapasztaltam, Ugyanis minden héten kétszer-háromszor egy csen- gős-bongós, sallangos négyesfogat állított be az Olgáék udvarába, melyet egy félrevágott, tollas kalapu, kiállhatatlan fiatalember hajtott. Mikor olyankor mentem Olgáékhoz, hogy a négyes urfi ott volt, rám se nézett az én kis ideálom s úgy kellett ott ülnöm, mint egy fa szent. Olga olyan áhitatosan hallgatta a ficsur ostoba megjegyzéseit! És ő vele nem csinál- olyan stikliket, mint velem. Nagyon termét szetes, hogy szerettem volna egy kanál . . . No de hallgassunk. Egy szép őszi napon beállítottam ismét hozzájuk. Szokatlan jó kedve volt. A négylovas is ott volt náluk s maguk között csak úgy „períe“ beszélgettek. Kétségbeesve néztem körül. Egyszer kimentek a másik szobába, karonfogva, nevetgélve. A tükörből láttam hogy megcsókolták egymást 1 Aztán meg felém mutogattak, felém, aki a harag és szégyen miatt majd hogy a föld alá nem sülyedtem... Végre bejöttek s Olga igy szólt hozzám: — Édes Lajos, egy szívességre kérem. Haragudtam az igaz, de olyan szépen nézett reám kifejező, okos szemeivel, hogy csaknem kiengesztelődtem. — Miben lehetek szolgálatára ? — Ugy-e, lesz olyan jó és mához egy hétre eljön hozzánk s majd én feldiktálok néhány nevet, akiket meg akarunk hívni az esküvőnkre ? Éreztem, hogy elsápadtam. Remegő hangon kérdeztem tőle, hogy kihez megy férjhez? — Elemérhez. — válaszoló mosolyogva s megszorította a négylovas kezét. „Atkozott négylovas!“ Közel voltam a síráshoz, mit észrevett Olga, odajött hozzám s megsimogatott. De köszönöm ón az ilyen simogatást! Most leszek vőfély, gondolám, de többé szerelmes soha. Inkább meghalok 1 . . . Eddig van ez a szomorú história. E miatt nem nősültem meg soha. Óva intem tehát önöket, mélyen tisztelt férjhezmenendő hölgyeim, hogy a kezdő szerelmesekkel csínján bánjanak, mert az efféle porték a hamar elvadul.
