Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)

1908-05-03 / 18. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Mi kell még egyéb ? Az a baj, hogy ennél a kérdésnél a szocziáldemokráczia türelmetlen­sége felel. Mindez kell, de egyszerre s ezenfelül rombolni akarok, mert csak ettől várom a világ megváltását. És feltétlenül a proletáriátus ural­mát követelem. A társadalom ezzel szemben természetesen védekezik, mert biztosítani akarja az emberi sza­badságot. Ezért egyenlő a szocziáidemokrácza ellen való védekezés a szabadság védelmével. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete folyó hó 26-án Debreezeni István elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. A városatyák, be kell vallanunk, ismétel­ten nem nagy buzgalommal járnak a gyűlé­sekre. A legutóbbira is csak úgy fél 11 óra tájban kezdtek szállingózni, holott annak kez­dete 10 órára volt kitűzve. A tárgysorozat első pontjául a polgári fiúiskola ügye szerepelt. Erre vonatkozólag a polgármester bejelentette, hogy a miniszter határozata folytán az iskola három év alatt, illetve ezen belül fog felépittetni a város által adott telken és a város fogja fizetni a tanítók nyugdíj járulékát. A többi kiadás az államot fogja terhelni, melynek ellenében a befolyó tandíj a várost fogja illetni. Addig is, tekintet­tel arra, hogy az iskola első osztálya már a folyó év szeptemberében megnyílik, felhatal­mazta a képviselőtestület a polgármestert, hogy az iskola ideiglenes elhelyezéséről gondoskodjék. Nagykároly város módosított husvágási szabályrendelete került ezután tárgyalás alá, a melyet a vármegye nem hagyott jóvá. A vár­megye határozatát a közgyűlés tudomásul vette, tekintettel arra, hogy e kérdés véglegesen meg­oldható lesz a yágóhid átalakításának jelenleg eldöntés alatt álló kérdésének érdemleges elin­tézése után. Az iparos-tanoncziskolára a vallás és köz- oktatásügyi miniszter újabb 600 korona segélyt utalványozván, újabb tanszakok felállítását ha­tározta el a közgyűlés. A városi villamos-telep átalakításának kérdésével és a vasúti indóház építésének e kérdés kapcsán felvetett kérdésével lapunk más helyén foglalkozunk. A színkör építési költségeinél 12643 kor. hiány mutatkozott, melynek fedezete czéljából elhatározta a közgyűlés, hogy ennek fedezetére ben — Gyöngyit Árpádot a Vigadó parkettjén, vagy a Royalban, vagy mondjuk akárhol. Gyöngyözik a szegény fiú homloka s mig se­lyem kendőjét lobogtatja, szétvetett lábaival olyan kalamájkákat cselekszik, mint valami dróton rángatott pojácza. Ha az Andris gyerek­nek azt mondanám, hogy ez is magyar csár­dás, hát a kölyök szörnyű nagy haragba jönne és azt mondaná: — Tegye bolonddá az ur az öregapját! * * * Az estéből éjszaka lesz. A hold már fönn kaszál ezüst sarlójával s a sok csillagtól olyan az ég alja, mint egy ezüst szegekkel kivert sötétkék szemfedő. A leányok oszladozni kez­denek. A jó édesanyák egymásután jönnek s mindegyik megtalálja a maga virágát. — Gyere haza, édes! . . . A korcsma hangosabb lesz. Valami szó­váltás-féle hangzik . . . egy-egy üveg is csö­römpölve hull a kecskelábu asztal alá . . . Egy legényt vezetnek ki. Beütött fejéről homlokára csorog alá a szép piros vére. A csendőr meg­érzi, hogy baj van. Ott terem s rárival Keserű Bandira: — Miért tetted ? ! — Mert tettem! — De miért? — Hát, mert dalosának piros lett az or- czája a hitvány csókjától! . . . Gabriello. felhasználtatik a folyó évre az épületek fenntar­tására megállapított összegből 1200 korona, mig a fedezetlen részre a rendeltetésükre már nem fordítható Báthory-Jelinek-féle utczanyitási alapokat fogja felhasználni az alapítók család­jának előzetes hozzájárulása folytán, mely kér­dés tárgyalására folyó évi junius 14-ikéro köz­gyűlés hivatott egybe. Szokolovszky Lajos és társainak az iránt beadott kérelmének, hogy a piaczterület a je­lenlegi helyéről egészen a Gróf Károlyi György- térre helyeztessék át, a képviselőtestülethelyet nem adott, megállapította azonban ennek kap­csán a képviselő testület a tulajdonképeni piacz­terület helyét. Tanácsi és bizottsági előterjesztésre elha­tározta a képviselőtestület, hogy a régi barom­vásártéren uj óvodát létesít. Bejelentette polgármester, hogy a belügy­miniszter az anyakönyvvezető helyettes diját 1600 koronára felemelte és a főjegyzőtől a meg­bízást megvonta. Ennek következtében, tekin­tettel arra, hogy az anyakönyvvezetők esetleg akadályoztatva vannak és ne hogy e miatt za­varok álljanak elő, felterjesztés elkészítése határoztatott el oly formán, hogy az anyakönyvi kivonatokért szedhető dijak ezentúl a városi pénztárba utaltatnak és ennek terhére a köz- igazgatási jegyző anyakönyvi helyettesi meg­bízást nyerjen, mig ugyanezen jogosultsággal a tőjegyző az állampénztár terhére ugyancsak anyakönyvi helyettessé neveztessék ki. A Werbőczy-utczán a képviselőtestület a nyugati részen egy méter 30 czentiméter széles aszfalt-járó lésitését határozta el, mig a másik oldalon technikai nehézségek miatt csak 80 cm. széles kőgyalogjárda fog készíttetni. Több kisebb jelentőségű tárgy elintézése után a gyűlés véget ért. Színészet. Krémerék Nagykárolyban. Krémer Sándor szatmárkerületi színigaz­gató folyó hó 1-én kezdette meg nálunk 4 hétre tervezett előadásainak sorozatát a városi színházban Abonyi Árpád „A gyermek“ czimü színművének előadásával. Ä bemutató-előadás­ról alább emlékezünk meg, itt csupán a társu­lat főbb szereplőiről és a repertoire-on levő darabokról szólunk. Úgy a női, mint a férfi szereplő í között, alig egy-két kivétellel régi ismerősökkel találkozunk. A hölgyek között látjuk Komáromi Gizellát, Gal- góczi Emmát, Andai Terkát, Verőt, Takács Mariskát, Tárnái Lídiát stb., mig a férfi gárdá­ból Balázsi, Radványi, Rátkai, Barna, Tihanyi Vilmos és Béla, Vidor, Győri, Halmos, Sza­badkai stb.-ek fognak nagyobb szerepeket be­tölteni. A zenét ismét a szatmári 3-ik honvéd­kerületi zenekar szolgáltatja. Az előadásokra tervbevett műsor nem éppen a legszerencsé­sebben van egybeállitva, mert több olyan mű szerepel azon, amit a közönség úgyszólván már könyv- és kotta nélkül ismer, ellenben nem olvashattuk a mostanában fővárosi szín­házakban műsoron álló daraboknak ötödét se. A színház igazgatója a helybeli sziníigyi bi­zottság jóváhagyása után a 4 hetes első czik- lusban a következő prózaműveket fogja elő­adatni : Kerülő-ut, Megváltás, Fátum, Raffles, Bánk-bán, Cirano de Bergerac, Ördög, Bíbo­ros, Fösvény, Sámson, Vetélytárs, Huszársze­relem, Három testőr, Keresd a szived, Nászin­duló, Párbaj, Vasgyáros, Jósét kisasszony a feleségem, Szegény ifjú története, Salome, Ta­nítónő. Operettek : Vig özvegy, Tatárjárás, Já­nos vitéz, Vicze admirális, Kis alamuszi, Casa­nova, Bőregér, Czigánybáró, Gésák. Hoffmann meséi. Katalin, Madarász, Dollár királynő, Orpheus, ,Varázskeringő, Vig özvegy, Három feleség. Énekes -vígjátékok, bohózat és nép­színművek : Kis traíikos leány, Falu rossza, Náni, Próbaházasság, Peleskei nótárius, Vén bakkancsos. Reméljük és elvárjuk Krémer Sándor szindirektortól, hogy azon Ígéretének, mely szerint megszerzi „a sikert aratott újdonságo­kat a fővárosi színházaktól“ helyet fog állni és a modern darabokat nálunk is bemutatja!.. A bemutató előadás. Bemutató előállásul és a drámai személyzet bemutatkozásául Abonyi Árpád szinvűve „A gyermek“ került színre. A darab lárgya na­gyon ismerős, sokat hallottunk róla a buda­pesti bemutató alkalmával. Egy nagyon izgató “darab, telve idegrontó jelenetekkel, a melyeknek végigkinlódásától Krémer megkímélhette volna a közönséget és önmgát, mert a közönség nem sokat élvezett az estén, neki pedig nagyon gyenge háza volt. A darab meséjét röviden abba foglalhatjuk össze, hogy egy apa felál­dozza magát gyermekéért, meg kell halnia mert megtudja, hogy az, a kit ő fiának vélt tényleg az ő gyermeke, meghal akkor, a mi­kor ezt megiudja. Szegény, szinezetlen, valószí­nűtlenségekkel átszőtt mese. Az előadó személyzet azonban excellált. Gyönyörű összjátékban volt része a kis számú közönségnek. Mindegyik szereplő a legjavát produkálta tehetségének, tudásának. Az előa­dás semmi kívánni valót sem hagyott maga után. Régi ismerőseink tudásuk egész tárhá­zát hozták magukkal és örömmel láttuk azt a természetes fejlődést a mit tőlük elvártunk és reméltünk. Különösen Vidoron látszott meg egy félévi gyakorlat fejlesztő hatása, a kit ma a legjobb színészek egyikének tartunk. A jövő hét műsora: Ma d.{ u. Gül Baba, este: Varázskeringő, operette. Hétfőn : Szegény ifjú története, szinmá. Kedd: Kis trafikosleány, énekes bohózat. Szerda: Hoffmann meséi, operett. Csütörtök : Megváltás, színmű. Péntek: Czigánybáró ope­rette, zónaelőadás. Szombat: Varázskeringő, operette. Vasárnap: d. u. Bukov, a székelyek hóhéra. Este: Náni, népszínmű. * Hír Heves Béláról. A szatmár-kerületi uj színigazgatóról, He­ves Béláről és társulatáról érdekes sorokat ol­vasunk a vidéki lapokban, amelyeket mi is leközlünk, hogy olvasóközönségünk jóelőre in­formálódjék arról a művész gárdáról, mely hi­vatva lesz a jövőben a kultúra áldásos eszméit széthinteni a művelődni vágyó emberiség kö­zött. A közlemény igy hangzik: .Heves Béla, az uj szatmári színigazgató, jelenben az első erdélyrészi szinikerület érdem­dús direktora a rendes vidéki nívón jóval fe­lülemelkedő elsőrangú társulatával most a ro­mán nemzetiség főhelyén terjeszti példátlan sikerrel a magyar kultúra áldásait. A kitűnő ensemble, melynek minden tagja az ország nagyobb színházaitól van elszerződtetve, való­ban kulturális missziót teljesít Gyulafehérvá­ron, a hol április hó 19-én kezdte meg 4 he­tes szezonját Rajna-Cobor diadalmas sikerű „Rab Mátyás “-ában s a czimszerepben az or­szág legtemperamentusabb és legvonzóbb pri­madonnája, Bállá Mariska ejtette rabul az ősi fejedelmi város közönségét. A nagy sikert ért operett rendezésében az ötletes és tehetséges Rónai Imre excellált. — A Husvét ..másodnap­ján szinrekerült páratlan hatású „Ördög“-ben egy fiatal színész, a nagy intelegencziáju Fo­dor Oszkár igazi modern művészetet produkált. Impozáns megjelenésével Gömöry Vilma, poin- tirozott játékával Várady Jolán s a kedves Hajnal Lonci jeleskedtek. A férfiak közül ki­váló erők: Sipos Zoltán és Szende Ferencz, ki gyönyörű, erőteljes baritonjával a közönség osztatlan tetszését érdemelte ki. A zenekar egy nagyműveltségii zenész, a külföldi, nevezetesen bécsi és svájczi zeneakadémiákban képzett kar­nagy : Csányi Mátyás mesteri vezetése alatt nagy műélvezetet nyújtott az elhanyagolt vi­déki zenekultúra híveinek.“ Sirolin Emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszün­teti a köhögést, váladékot, éjjeli Izzadást Tüdőbetegségek, hurutok, szamár­köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéldélen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roehe“ «redet* ceomaffolást. F. Hoffmann-La Roche & Co. Basel (Svájc) „Roche“ | Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárak­ban. — Ara Ovegenklnt 4.— korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom