Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-11-15 / 46. szám
SZATMAR MEGYEI KÖZLÖNY vezetése alatt álló hivatal ellen panasz nem érkezett. A kir. tanfelügyelő Jelentése mint mindig, úgy most is tartalmas volt. Közli a megyében létező állami iskolák növendékeinek nagy gonddal és körültekintéssel összeállított statisztikáját. Örömmel helyezi kilátásba, hogy legközelebb ismét több állami iskola létesítése van tervbe véve. Ez annál is inkább szükséges, mert még mindig 90 olyan falu van a vármegyében, ahol az iskola csak névleg áll fenn, mert megfelő tanerő nem jelentkezik. A vármegyei thatósági főorvos jelentése szomorúan hangzik. Megtudjuk belőle, hogy október havában a közegészségügy bizony csehül állott a megyében. A hevenyfertőző betegségek mindenfajtája grasszált. Legjobban azonban a tífusz és a kanyaró. Legrosszabbak voltak az egészségügyi viszonyok Nagykárolyban, a nagykárolyi, nagybányai és mátészalkai járásban. Az erdődi járásban a trachoma is jelentkezett. A többi szokásos jelentések a szokott keretekben mozognak. Az egész ülés egyébként egyhangú lefolyású volt. Csupán az erdődi rabbiválasztás ügye keltett egy kis élénkséget. Az erdődi hitközség elnöke bejelentette ugyanis, hogy az Erdődön megválasztott rabbi még nem nagykorú. Az ügy előadója a bejelentést további intéskedés végett a kultuszminiszterhez felterjeszteni javasolta. Az ily módon való elintézést Ncmestóthi Szabó Antal bizottsági tag helytelennek találta. A jelentés egyszerű tudomásvételét ajánlotta, mert akkor, amidőn a megválasztott rabbi magyar állampolgár és papi képesítését itt Magyarországon szerezte — a közigazgatási bizottság az illető egyházközség autonómiájának megsértése nélkül nem avatkozhatik be a választás részleteibe. Szerinte nem baj, ha a rabbi még nem nagykorú. Azért megfelelhet hivatásának. Hiszen Jézus-Krisztus már 10—12 éves korában nyilvánosan prédikált és pedig, mint tudjuk, eredménynyel. Hosszas vita után, amelyben az alispán Jármy Andor és Szalkav Sándor vettek részt, a bejelentés a kultuszminiszterhez lett felterjesztve. Mándy Zoltán közgazdasági előadó jelentését, mely az őszivetósekről, továbbá a tengeri termés és a szüretek eredményéről szól, Németh Béla aljegyző olvasta fel. álom, rögtön felrettentem. Végre nem bírván ki tovább az álmatlanságot, elszántam magamat, hogy, inkább meghalok, de alszom. Elaludtam. Órákon keresztül aludtam s felébredve szinte csodálkoztam, hogy nem haltam meg. Ez után a halálfélelem gyengült s lassanként a vértolulás is elmúlt. Tokarszky szinte orosz iró néhány év előtt kiadott behatóbb tanulmányában a halálfélelmet csakúgy, mint Tolstoi nem tartja kellően megokoltnak, Tokarszky hires elmeorvos volt és számtalan észleletei nyomán azon meggyőződésre jutott, kogy a halálfélelem még sem egészen olyan rettenetes, mint a minőnek általánosan tartják. A legújabb időkben Finot hasonló nézetet vall: „A halálfélelmet az ember maga magának szerzi s abban nagy szerepe van az ismeretlenre való kilátásnak. A mögött a mit látunk, mindig van valami a mit nem látunk, s ez az ami bennünket meg ijeszt." Finot azt is tagadásba veszi, hogy a halál minden esetben fájdalmas. Ellenkezőleg sokszor inkább csendes, sőt kellemes, ámbár az sem tagadható, hogy gyakran meg nagyon fájdalmas. Csakhogy ebből nem kellene következnie annak, hogy a halálfélelem olyanokat is gyötörjön, akik nem állanak közvetlenül a meghalás előtt. Pedig tény, hogy a halálfélelem nem ritkán olyanokat is meglep, akiknek,semmi okuk sincs a közeli haláltól tartani. Éppen azért lenne eldöntendő a kérdés, hogy a halálfélelem ösztönszerü érzése vagy nem? Vannak s ezek HÍREK. Ideges asszonyok. A mai társadalmi élet alapos megfigyelőjének nemcsak az volna a feladata, hogy szeme előtt tartsa magát a társaságot, mint elvont fogalmat és annak különböző irányú megnyilatkozását, hanem az összességet alkotó eayes emberekét is, azok működését, cselekvését vagy mulasztásait. A férfiak igen sok érdekes tanúságot szolgálhatnak magánéletükben vagy nyilvános szerepléseikben, úgy, hogy igen hálás munkára vállalkoznék az, aki e tapasztalatait, mint helyi szocziológus csoportosítva megírná. Persze, szatmármegyei ember, aki köztünk él, erre nem vállalkozhatnék, mert: „mondj igazat, betörik a fejed“ elvénél fogva, szegénynek egyetlen egy tagja se maradna épen és vagy állandóan szerepelne a párbaj-porond'on, vagy a büritető járásbíróságnak volna elővezettetés terhe melletti állandóan meghívott vendége. És ennélfogva egy naay lelki gyönyörűségtől esem el és meg kell elégednem azzal, hogy csöndes, zavartalan perczeimben, mint valami hadtestpararancsnok, felsőbbségem és hatalmam tudatában magam előtt felvonultatom kettős rendekben a mi társadalmi életünkben szerepet játszó férfiakat és végtelenül boldognak érzem magam, ha ebben a képzeletben az önmaguktól eltelt alakoknak azt kiáltom: Halt! Herstellt! vagy a stéberkedőkre rájuk ordítok : Kehrt euch í Marsch! De én ma nem akarok ezekről beszélni, hanem a mai asszonyainkról, kikre vonatkozólag Göthe elvtárs már ilykép nyilatkozott: „Das ewig Weibliche zieht uns hinen!" Igen, ők bűvkörükbe vonzanak bennünket és bármennyire is vegyen erőt rajtunk a misanthrópia, a nő derűs fénynyel aranyozza be a legsötétebb lelket is. A mi asszonyaink, a kritikus madártávlatból tekintve, naay nyilvános szerepléseikből megítélve, kitűnő hírnévnek örvendenek a maguk összeségében és az a fogalom: „s z a t- mármegyei asszony", egyike a legbájo- sabb, a legkedvesebb és a legtetszetősebb fogalmaknak; de mint egyedek, mint spéczie- sek külön-külön már szigorú őszinteség mellett egy kis árnyékot mutatnak, egy kis szürke hátteret, mely tekintetben kiábrándít bennünket az „ewig Weibliche“ miszticzizmusából. Nem félek attól, hogy indiszkréczióval vádolnak; attól se tartok, hogy a gorombaságig között Finot is, akik azt állítják, hogy nem; ellenben mások és pedig a többség azt, hogy igen. Schoppenhauer szerint a halálfélelem a tények igazi felismeréséből nem származhatik. Nem is énünknek felismerő része fél a haláltól, hanem a fuga mortis a vak akarat műve. Ez a „vak akarat pedig tisztán ösztönszerü érzés, a minek az öntudatos akarathoz semmi köze. De forgassuk bár a kérdést akárhogyan, annyi bizonyos, hogy az emberi természet sok tökéletlensége és disharmóniája között egyik legborzasztóbb a halál s ennél talán még borzasztóbb a halálfélelem. Ezért is törekedett az emberiség a legrégibb időktől óta, ennek a tragikus talánynak kulcsát megtalálni. A vallások mindene,haezzel foglalkoztak. „A vallás — mondja Guyau — nagyrészt a halál felett való töprenkedés. Ha nem kellene meghalnunk való szinü, hogy az emberiség még a babona jármában nyögne. De az is valószínű, hogy nem lenne sem rendszeres babona, sem rendszeres vallás.“ A filozófia is mindig a halál nagy kérdését igyekezett megfejteni. Már sok ókori filozófus is azon nézetben volt, hogy a filozófia tulajdonképen a halálról való gondolkodás. Sokrates és Cicero szerint a filozófus életének feladata folytonosan a halálról gondolkozni. S hogy mégegyszer idézzük Schoppenhauert ő is azt mondja, hogy a filozófia tulajdonképeni sugalmazó geniusa, musagetje a halál. őszintének fognak tartani, mert e szürke háttérnek közelebbi ismertetésével igazságot hirdetek, melynek nyomasztó hatását mindannyian érezzük. Ez az igazság pedig az, hogy az asszonyok idegesek, az idegbajok különböző árnyalataiban szenvednek a saját maguk és a környezetük nagy bajára. Az én tudós orvos barátaim ezt a mai kor általános nagy katasztrófájának hirdetik, melynek nyűgébe van szorítva az egész kulturvilág férfia, nője, sőt gyermeke is egyaránt. A szórakozások, mulatságok után való hajsza, a feltűnési viszketegség, a viszonyokkal arányban nem álló életmód követése ... ez mind abban az idegességben, abban a beteges lelki deformáczióban találja magyarázatát, melyben manapság a gyönge nem az egész kultur- világban és ennélfogva nálunk is senyved. Higyje el k. nagysám, hogy ez igy van a mi társadalmi életünkben is és nem vehetek ki senkit e jellemzés köréből. Nem vádolok ezzel senkit, mert e betegséget leszólni úgy sem lehet, de ha áperte kimondom, hogy a mi asszonyaink szintén rabjai ennek a modem betegségnek, akkor nem gáncsoltam, hanem sok-sok jelenségnek megadtam a helyes, az igaz magyarázatát. Már most nem volna éppen utolsó dolog, ha egyenként rámutatnék azon jelenségekre, melyek a családi életet vagy társadalmunk közéletet megmételyezik, — de feleslegesnek tartom ezúttal ezt. Később majd rájuk térek. Mert csak egy kis megfigyelés kell hozzá, hogy meglássuk a maga ridegségében e bajnak számtalan tüneteit. Idegesek önök, asszonyaim és addig azok is maradnak, amig vissza nem térünk az életmód patriarkális, egyszerű, becsületes és szerény formájához, melyben őseink, a jó nagyapa és a jó nagymama oly kimondhatatlanul boldogoknak és megelégedetteknek érezték magukat. Régen volt ez — nagyon régen. Talán igaz se volt! Por. * — Törvényhatósági rendkívüli közgyűlés. Szatmárvármegye közönsége f. hó 19-én d. e. 10 órakor a vármegyei székház gyüléstermeben rendkívüli közgyűlést tart. A rendkívüli közgyűlés legérdekesebb tárgyának a vármegyei teieíon-ügyben érkezett miniszteri leirat mutatkozik. — Főszolgabírói helyettesítés. Dr. Fa- lussy Árpád Szatmárvármegye főispánja az Érdődön elhalálozás folytán megüresedett főszolgabírói állásra Jeszenszky Béla nagykárolyi szolgabirót helyettesített. Ez a helyettesítés az erdődi járásban közmegelégedést keltett, amennyiben Jeszenszky nek a jelzett állásra való végleges megválasztását bizonyosra veszik. — Városi közgyűlés. Nagykároly r. t. város képviselő-testülete ma délelőtti 10 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart következő tárgysorozattal: 1. A vármegyei törvényhatósági bizottság által jóvóhagyott „Nagykároly r. t. város szervezeti szabályrendelete“ VII. Módositás-ának kihirdetése s ugyanezen szervezeti szabályrendeletnek az orvosok saz állatorvosra vonatkozó részének a 124205—1908. B. M. sz. körrendelet s a 18—1908. kgy. sz. véghatározat értelmében leendő VIII. módosítása. 2. A városi 1907. évi zárszámadás törvény- hatósági jóváhagyásának bejelentése s Serly György városi pénztárnok tiszti biztosítékának kiutalása. 3. Városi számvevő előterjesztése az 1908. évi költségvetés keretén belül hitelátruházás engedélyezése iránt. 4. Polgármester előterjesztése a 29—1908. kgy. sz. véghatározat oly megváltoztatása iránt, hogy a laktanyánál átalakított hivatalos helyiségekbe a városi adóhivatal helyeztessék át. 5. Plachy Gyula és társai kérelme a pénzügyigazgatósági épülettől a Gencs utcza szegletéig egy gyalogjáró készíttetése iránt. 6. Papp Tamás és kiskorú fia Papp József illetőségi ügye. 7. Gerő (Goldstein) Mór illetőségi ügye. 8. Az 1908. év október 21-én mam zu leu tus tisztelettel értesíti a n.é. közönséget, hogy Kossuth-utcai műtermében \Xu MATT-KÉPEKET készíti, még pedig a iegméítányoaabb árakon ! is a legszebb kivitelben 11-
