Szatmármegyei Közlöny, 1908 (34. évfolyam, 14-52. szám)
1908-08-23 / 34. szám
SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY Mennyi megszámlálhatatlan útja van a boldogulásnak 1 Vannak, akik hires ügyvédekké válnak, mások mérnöki pályán alapítják meg a jövőjüket. De ki merné azt állítani, hogy a kereskedői vagy az iparosi pálya nem alkalmas arra, hogy a boldogságról, a megelégedésről szőtt ideálokat meghozza. Természetesen a szegény és szerencsétlen emberek rendszerint szűk látkörüek. Ők az egész világból csak a gazdag és szerencsés embereket látják. Pedig minden pályán kell dolgozni s ha már munkáról van szó, akkor a szurtos kötény munkásai épp oly tiszteletreméltók, mint azok, akik tollal keresik meg kenyerüket. Az az alkalom, amelynek kapcsán ezeket elmondjuk, minden esztendőben újból és újból megjelenik s mindannyiszor nem kis fejtörést okoz a szülőknek. Az az izgatottság, amelylyel a pályaválasztás problémáját tárgyalják, eléggé indokolt. Még a legobjektivebben gondolkozó agy is könnyen megtévelyedik a sok kínálkozó pálya között. Nem csoda tehát, ha ebben a tétovázásban a praktikus, józan ész huzza a rövidebbet s a mamák hiúsága győzedelmeskedik. Nálunk az a szokás, hogy megrohannak egy-két pályát, például a jogit vagy orvosit s más húsz jövedelmező pályára nem akad magyar ember. így nincs vegyészünk. Az egyre alakuló gyárak drága pénzen alkalmazzák a külföldi mérnököket és vegyészeket, de ez nem ötlik a magyar szülők szemébe. Építészeink is külföldről hozzák a jobb rajzolókat. Pedig nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nekünk van technikánk, magasabbfoku ipartanodánk, mindenféle szaktanfolyamunk, kereskedelmi-, ipari- és keleti-akadémiánk. Csak azok vannak kevesen, akik ezekbe az uj iskolákba beiratkoznak. A finomabb iparczikkeket még mindig külföldről hozzák. Iparvállalatainkat német, franezia és angol emberek vezetik. Nem titok az sem, hogy kereskedelmünk is nagyrészt német. Mi ennek az oka ? Az, hogy minden, ami jövedelmező nálunk, az többnyire idegen kézben van, magyar ember szégyeli az olyan munkát, amelyhez le kell vetni a kézelőt. Dicsekedve szokták emlegetni, hogy fiskális állam vagyunk. Mit dicsekszünk vele? Hogy sok a porunk ? Bizony ennél sokkal nagyobb dicsőség lenne, ha azt mondhatnék, hogy oly fejlett az iparunk, hogy teszem azt, tűért sem kell a külföldre menni, mert még ezt a piczi szerszámot is itthon készítik ... Most, mikor újra kinyitják az iskolákat, mikor újra időszerűvé válik az a kérdés, hogy fiainkat milyen pályára neveljük : akkor gondoljuk meg ezeket a fontos kérdéseket. Elvégre nem vagyunk már fiatal nemzet, ideje tehát, hogy kissé más szemmel nézzük a kereskedői és ipari pályát, mint eddig, mert be kell látnunk, hogy mégis ezek a legjövedelmezőbb pályák. HÍREK. A megszorított kishitel. A nagyhitelt a boldog kivételek élvezik. Ilyen kivételek elsősorban a pénzintézetek, aztán a nagykereskedők és nagyiparosok. A közönséges halandó hitele csak egy harmincz, negyven filléres váltó horderejéig terjed, természetesen a legjobb esetben.'Különben pedig meg kell elégednie azzal, ha a kereskedők adósai közé számíthatja önmagát. És a legtöbb embernél az sem megvetendő valami. Sőt, manapság valósággal tömegeknél életföltétel az, hogy a fűszeresnél, vagy a rőfös- kereskedőnél né készpénzzel kelljen fizetnie, hanem boldogan élvezhesse a hitelt. Eddig élvezte is, ezután azonban valami hiányozni fog a boldogságából. Ez a valami pedig a sok, a nagyon sok — idő. Nemrég a debreczeni kereskedelmi és iparkamara azzal az eszmével foglalkozott, hogy törvényhozási intézkedés segélyével a kereskedők szorítsák meg a hitelt s a feleiknek csak harmincz napra hitelezzenek. Az adósi állapot kellemetlenségeit ezen a terminuson túl csak kamatfizetés terhe alatt élvezhesse bárki is. Mindezt még nem határozták el, csupán az eszmével foglalkoztak, de szívesen foglalkoztak vele s igy valószínűleg hamar testet fog ölteni. Es azok a szerencsések, akik eddig talán elvből hónapokig, sőt évekig tartózkodtak a kereskedők számláinak kiegyenlítésétől, kénytelenek föladni elveiket, bármilyen szigorúak voltak is azok és fizetnek, mint a köles a harmincz nap elmúltával. Bizonyos, hogy ezt a terminust sokan ke- veselni fogják, de talán ennél is bizonyosabb, hogy soha a kiskereskedő annyira nem volt megszorulva, mint ma. A hitel, amelyet felülről élvezett, vagy egészen jelentéktelenné lett, vagy teljesen eltűnt s igy érthető, ha maga sem tud hitelezni. Ezúttal tényleg nem az akaratáról van szó, mert hiszen hiaba akarna. A szomorú valóság az, hogy nem tud. Hogy a kishitel ilyetén megszorításának jó oldala is lesz, arról csevegni is fölösleges. Aki tudja, hogy csak harmincz napig lehet adós, az a bevásárlásánál óvatosabb lesz s nem nyújtózkodik tovább, mint a meddig a takarója ér. Ma pedig az olyan ember igazán ritkaság. * — A király születésnapja. F. hó 18-án érte meg királyunk 78-ik születésnapját, amely alkalomból a helybeli r. kath. templomban ünnepélyes istentisztelet volt, melyet Récsey Ede házfőnök- plebános czelebrált fényes segédlettel. Az istentiszteleten megjelentek az összes hivatalnokok, valamint a helybeli honvédzászlóalj egy disz- százada, amely mise alatt disztüzeket is adott. Az istentiszteletet a Himnusz eléneklése rekesztette be. — Lajos napja. A helybeli Kossuth Lajos- asztaltársaság, rendes szokásához híven, ez évben is megünnepli Kossuth Lajos nevenapját. Kun István vendéglőjében augusztus 25-én este társasvacsorát rendez, melyre vendégeket is szívesen látnak. — Városi közgyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete folyo évi őszi rendes közgyűlését szeptember 6-án fogja megtartani. Az ez évben megtartandó képviselőtestületi tagok választására és ugyancsak a f. évben történendő tisztujitásra vonatkozó intézkédések ezen a gyűlésen lesznek elrendelve. — Kinevezések. A nagyváradi posta- és távirdaigazgatóság Pápay Terézt a nagyecsedi postamesteri állásra kinevezte. — Á kultuszminiszter Simon József magyarberkeszi áll. iskolai tanitót, a „Kővárvidék“ főmunkatársát a budapesti siketnémák intézetébe tanárnak nevezte ki. — István-nap. F. hó 20-án ünnepelték az Istvánok névnapjukat. Ez alkalomból különösen Dr, Antal Istvánt, lapunk felelős szerkesztőjét, Holczinger Istvánt es Báthory Istvánt keresték fel nagyszámban ismerőseik, hogy kifejezést adjanak jókivánataiknak. — Népünnepély. A szokásos István-napi népünnepélyt az idén is megtartották a Lövöldekertben, amelyen, tulnyomólag a nép alsóbb rétegéből, igen számosán vettek részt. Természetesen most is volt lekváros lepény-evés, szamárfuttatás stb. szórakoztató produkczió, végül pedig nyereménytárgyak sorsolása. A főnyeremény egy fejőstehén volt, melyet a 2197. sz. sorsjegy tulajdonosa nyert meg. A sorsolást reggelig tartó táncz követte. — Őszi hadgyakorlatok. A helybeli honvéd- zászlóalihoz e hó 11-én az őszi hadgyakorlatokra 260 tartalékost hívtak be, akik Eperjes, Igló és Lőcse környékén fognak résztvenni a katonásdi- ban, mely 23-án kezdődik és szeptember 14-én ér véget. azon év nov. 21-én Pilatre de Rozier a léggömbbel először szállott fel, decz. 1-én pedig Charles a Róbert társaságában Rozier kísérletét ismételte. Ettől kezdve a léghajózások sűrűén következtek egymásután. Az uj találmány hadiczélokra a fle- urusi csatában szerepelt először. Fölszállani a levegőbe tehát már tudtak s tudták szabályozni csakhamar az emelkedést és sülyedéstis. Az előbbit'azzal, hogy a magukkal vitt teherből, rendszerint homokból, szükségszerinti mennyiséget kiszórtak, mire az alkotmány megkönnyebbült és emelkedett, az utóbbit úgy, hogy a ballonon megnyitottak egy szelepet s ezen aztán a gáz kitódult, a ballon pedig sülyedt vagy egészen is leszállóit. Tudományos haszna a léghajózásnak igy is temérdek volt. Sok mindent tudtunk meg segélyével, amiről azelőtt sejtelmünk sem volt, vagy amit csak homályosan tudtunk. De mindez nem volt elég. Közvetlen, gyakorlati hasznát a léghajónak nem lehetett venni, mert az nem arra haladt, amerre a felszállók szerették volna, hanem a levegőáramlások, a szelek vitték. Azt vízszintes arányban vezetni nem tudták. E sorok Írója csak nemrég, aug. 5-én déli 12 órakor látott egy léghajót Nyirvasvári felett, két-három kilometer magasságban és észak-északnyugatról jövet átrepülni. A léghajó aztán nem sokára a szomszédos Pilis határában le is szállott, kosarából pedig öt boroszlói katonatiszt lépett ki. Ugyan gondolták-e ezek, mikor aug. 4 én Boroszlóban felemelkedtek, hogy másnap Pilisen fogják magukat találni ? Szerencséjükre nem lett semmi bajuk. De mennyi szerencsétlenséget okozott már a léghajó utjának ezen bizonytalansága, mennyi emberélet esett annak áldozatul! Csak természetes azért, hogy az újabb idők minden törekvése oda irányul, hogy a léghajó útja szabályozhatóvá tétessék. Sok is történt már ezen a téren s a lapok mind sűrűbben közük a híreket az inkább vagy kevésbbé kormányozható léghajókról. A léghajó kormányzása körül nagyobb si- reket bizonyára senki sem tud felmutatni, mint az ősz Zeppelin gróf, akinek bámulatos légutazása s aztán léghajójának tragikus sorsa, méltó szen- záczióját képezik a legújabb időknek. A nagy német egy hosszú élet minden energiáját s a vagyon rengeteg mennyiségét fordította a maga elé kitűzött czél elérésére. Négy léghajómodelt készített s a negyediket felszerelvén, aug. 4-én reggel azon többedmagával Friedrichshafenből a bodeni tóról felszáliott. Több száz kilométernyi utat tett meg pontosan az előre kitűzött irányban. Eljutott Baselig, onnét Straszburgig s végig a Szajna felett Mainzig. Onnét visszafordulva a svábföldön keresztül Stuttgard közelében alászállott, mert a motornak valami baja esvén azt ki akarta javíttatni. Javítás közben vihar támadt, a nem eléggé szilárdul lekötött ballont felkapta, a gyúlékony gázhoz valamiképen tűz férkőzött, a gáz felrobbant s a találékony emberi szellem nagy fáradsággal létesített műve egy pillanat alatt megsemmisült. Igazi tragédia! Zeppelin egyetlen nap folytán megizlelte mindazt, ami különben egy egész élet tartalma szokott lenni : a legfensőbb győzelmi érzelmeket, mert útjában a népek százezrei elragadtatással ünnepelték az elemek leigá- zójának büszke öntudatát, a legnagyobb szerencsét s aztán a legkegyetlenebb fájdalmat, a csalódást, a kétségbeesést. A régi görögök, az istenek, a Lusidaemo- nok irigységében hittek, a középkor jámbor hívői megvoltak győződve, hogy Isten kegyetlenül megbünteti azt, aki többet akar tudni a megengedettnél. Mi, kik a legbámulatosabb találmányok korában élünk, szabadabban gondolkozunk. Mi tudjuk, hogy a tudomány, hatalom, megfékezheti az I elemeket s a természeti erőket aláveti az emberi akaratnak, s azért nem félünk még az élet titkát sem kutatni. A távolságokat legyőzték még a legmagasabb hegyek csúcsaira is felkúszó vasutak, az oczeánokat átszelő gőzhajók, a telegraf, a telefon. A szinképelemezés segélyével ismerjük a legtávolabbi csillagok vegyi összetételét s mikroszkóppal látjuk a betegségeket, a halált okozó legkisebb szervezeteket. Ezer és ezer ta- nulóh-elyiségben és laboratiumban dolgozik az emberiség, hogy a természeti erőket rabszolgáivá tegye és ki merne kételkedni, hogy végre is sikerülni fog a levegőt meghódítani, s a léghajózás vihar és szél okozta veszélyeit legyőzni. Papin első gőzgépét is szétrombolta a nép dühe, mert kazánja felrobbanván, több embert megölt s ma mi a gőzgép! Nem bizonyitotta-e be Zeppelin gróf, hogy a léghajózás problémájának megoldásához közel vagyunk ? Nem vezette-e hajóját légi útjában biztos kézzel az előre kiszabott utón ? Kétségtelen, hogy Zeppelin útja korszakalkotó tény volt s bár tragikusan végződött is, annak emléke a találmányok történetének márványtáblájára letörölhetetenül fel van vésve. Előre tehát! Előre, daczára minden nehézségnek, minden veszélynek. Ezt kiáltja most Zeppelin felé az egész Németország, de az egész világ is. Midőn a cannaei vesztett csata után az életben maradt consul Rómához közeledett, eléje ment az egész polgárság s a szenátorok megköszönték neki, hogy a szerencsétlenségben kétségbe nem esett. így teszen Németország is. A császártól kezdve az utolsó emberig min denki ünnepli Zeppelint s rövid időn három millió márkánál is többet gyűjtöttek, hogy uj léghajóját megépíthesse. Mert valamely mekhánikai művet az elemek szétrombolhatnak, de a gondolat, a remények, az eszmék felett nincs hatalmuk. Ezek I meg nem semmisithetők. Előre tehát 1
