Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-02 / 22. szám
s fejlődik ki, amennyiben a békés együttélés feltételeinek létesitése elkerülhetetlenné teszi; a magasabbra törő köztevénység hiányzik. Ezeknek a falvaknak a közigazgatását irányitja, rendezi a vármegye, s ha a városok felügyelete, ellenőrzése, a városi tényezők czéljainak és eszközeinek elbirálására reá- bizatik, úgy olyat kívánunk tőle, a mire már berendezkedésénél s rendeltetésénél fogva is képtelen. Magából a város fogalmából következik, hogy a városi törvényben a szoros értelemben vett közigazgatás körén tulmenőleg biztositani kell a város közegészségügyi, köztisztasági s rendészeti fejlődését, erősebben kell figyelembe venni a gazdasági érdekeket s bizonyos közhasznú, de a mellett anyagi előnyökkel is járó vállalatok létesítését helyes város-politikai szempontból nem lehet csak a város szabad tetszésére bízni, hanem már törvényileg kell a várost annak megvalósítására serkenteni s az uj törvényben utat-módot kell találni^ arra nézve, hogy a város érdekei a magánvállalkozás kapzsisága ellen megvédessenek, hogy a vízvezeték, közvilágítás, a közúti vasút stb., ha nagyobb koczkázat nélkül tehető, a város bevételeit gyarapítsa. Az alkotandó városi törvényben, esetleg külön, de lehetőleg egyidejűleg gondoskodjék a kormány arról, hogy a városok a reájuk rótt állami teendők végzéséért megfelelő kárpótlásban részesüljenek, egyszersmind azonban alkalmas módon kényszeríteni kell a városokat a szoczialhumánus intézményeknek erejükhöz mért létesítésére. Nem szabad a törvénynek kicsinyes részletekbe bocsátkozni, mert úgy nagyon merev lenne ; a részletezés sokszor helyesen utalható a városi statutum körébe, esetleg a kormány által kiadandó ügyviteli szabályzatra bizható, a mely ügyviteli szabályzatot az uj törvényalkotás nem teszi feleslegessé, ellenkezőleg annak egyidejű kibocsátása kívánatos, hogy azáltal a városok ügyvitelének egyszerűsége s egyöntetűsége biztosítható legyen. Dr. Nagy Ferencz. Meghívó. A „Szatmárvármegyei Községi és Körjegyzők Egylete” által 1907. évi junius hó 10-én délelőtt 10 órakor Nagykárolyban, a vármegyeház földszinti kistermében tartandó rendes közgyűlésre van szerencsém tisztelettel meghívni. A gyűlés tárgyai: 1. Elnöki jelentés. 2. A fehérmegyei segédjegyzők emlékirata. 3. Jandrik Viktor fehérmegyei községi jegyző indítványa a községi-, kör- és segédjegyzők fizetésének emelése tárgyában. 4. Szabó Dezső körjegyző előterjesztése az általa készített egyesitett adókönyvecske elfogadása és ajánlása iránt. 5. Az 1906. évi számadás megvizsgálása. 6. A még beérkező ügyek és indítványok. Felkérem a községi és körjegyző, valamint segédjegyző kartársaimat, hogy a gyűlésen megjelenni szíveskedjenek. Kelt Kismajtény, 1907. május 27. Bodoky Béla, egyleti elnök. HÍREK. — Kinevezés. A helybeli kir. pénzügyigazgatóság Pintyei Ferencz helybeli lakost a nagykárolyi m. kir. adóhivatalhoz díjtalan gyakornokká nevezte ki. — Áthelyezés. A m. kir. pénzügyminisztérium Szabó Károly nagyváradi m. kir. pénzügyi iroda- tisztet hason minőségben a helybeli, kir. pénzügyigazgatósághoz áthelyezte. — Nöegyleti közgyűlés. A „Nagykárolyi Izr. Nőegylet“ IX-ik évi rendes közgyűlését ma délután 4 órakor tartja meg az általa fenntartott népkonyha helyiségében, melyre az összes egyleti tagok ezúton is meghivatnak. A közgyűlés tárgyát az elnöki jelentés és a zárszámadás bemutatása, 1 elnök, 2 alelnök, 1 pénztáros, 1 ellenőr, 1 jegyző és 30 választmányi tagnak 3 évi időtartamra leendő megválasztása és esetleges indítványok tárgyalása képezi. Tekintve, hogy választó-gyűlésről van szó, kéretnek a tagok minél nagyobb számban megjelenni. — Bérmálás a nagykárolyi rom. kath. egyházban. A bérmálás a kath. egyház tanítása szerint a hét szentség között a második és rendeltetése, hogy a már megkeresztelt ember a bérmálás szentségében malaszt segélyével hitében megerősittessék. A bérmálás szentségét csupán a hetedik életév után engedik felvenni. Nagykárolyban a bérmálást múlt hó 26-án és ,27-én végezte Dr. Boromissza Tibor a szatmári egyházmegye püspöke. A püspök múlt hó 25-én délután érkezett Nagykárolyba. Vasárnap délben a főispánhoz volt ebédre hiva. Székhelyére f. hó 26-án este 8 órakor utazott vissza. — Városi közgyűlés. Nagykároly rendezett tanácsú város képviselő-testülete ma délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. A városi 1906. évi I. házi pénztári; II. községi közmunka pénztári; III. vámos közúti pénztári; IV. szegény intézeti pénztári; V. 1—29. az alapokról szerkesztett; VI. villamos-mű pénztári zárszámadások felülvizsgálata. — 2. A városi szervezeti szabályrendeletnek a 137—1906. kgy. sz. véghatározattal elrendelt módosítása jóváhagyásának bejelentése; s a szervezeti szabályrendeletnek az 58. és 59—1907. kgy. sz. véghatározatok értelmében leendő módosítása. 3. A vármegyei törvényhatósági bizottság I ZATMARMEGYEI KÖZLÖNY határozata a városi nyomtatvány szükséglet beszerzésére vonatkozólag. 4. A főgimnázium I. és II. osztályának párhuzamossá tételével felmerülő költségek bejelentése. 5. Kir. tanfelügyelő értesítése, a melylyel a polgári fiúiskola felállításának feltételeit közli. 6. Az iparos tanoncz iskola fejlesztése. 7. A gazdasági ismétlő iskola alap tulajdonát képező értékpapírnak a szegény-pénztár részére leendő átvétele, a gazdasági ismétlő iskolai közismereti tanítók alkalmazásának beszüntetése. 8. A honvéd-kerületi parancsnokság értesítése a laktanya régi épületének igénybevételére vonatkozólag. 9. Magyarország vármegyéi és városai szerkesztő bizottságának megkeresése: „Szatmárvármegye Monographiája“ keretében a város ismertetéséért 1000 kor. hozzájárulás megadása iránt. 10. A város kezelő- és segédszemélyzetének kérelme fizetésük javítása iránt. 11. A város kezelő- és segédszemélyzetének kérelme annak megengedése iránt, hogy tűzifa szükségletük a városi tűzifa szükséglettel együttesen szereztessék be. 12. A városi rendőrlegénység kérelme állásuknak nyugdíjjogosulttá tétele iránt. 13. A városi utkaparók kérelme, fizetésük javítása iránt. 14. Polgármester előterjesztése : az Árpád és Fazekas utczán 2 uj közkút létesítésének elrendelése iránt. 15. Sarkadi Péter és társai nagvkáralyi lakosok kérelme : a juh kihajtások korlátozása iránt. 16. Az erdődi utibizottság megkeresése a Nagykároly—bükki-ut kiépítése érdekében kér- vényezés iránt. 18. A vadász-terület bérbeadása tárgyában megtartott árverés eredményének jóváhagyása. 19. Divald Károly fénynyomdai s grafikai műintézet tulajdonos budapesti lakos kérelme: a Magy. Országház monográfiája diszmű, megvétele tárgyában. 20. Ifj. Né- methy Sándor czukrász kérelme a Széchényi-utczai 42. sz. ház előtt a köztér s a járda egyrészének üzleti czélra leendő igénybevételének megengedése iránt. 21. Diósi Sándor vásárvámbérlő kérelme az állatvásártér körülkerítése, illetve körülárkolása iránt. 22. A hegyközség 1906. évi zárszámadásának felülvizsgálata. 23. Zdroba Miklós kérelme a város kötelékébe való felvétele iránt. 24, Friedmann Hirsch illetőségi ügye. 25. Bordás Imre Árpád-utcza 27 népsorszámu telkéből utcza területhez csatolt 6 m2 telekrészlet kártalanítási árának megállapítása. 26. Kínál Ignácz Agoston-utczai 58. népsorszámu telkéből utcza-területhez csatolt 11.1 m2 telekrészlet kártalanításának megállapítása. 27. Az 1907. év április hónapban tartott pénztár-vizsgálat eredményének bejelentése. — A „Szatmármegyei Széchenyi Társulat“ közgyűlése május hó 22-én lett megtartva már régóta nem tapasztalt érdeklődés mellett. Diszelnökül a közgyűlés lelkes közfelkiáltással Dr. Boromissza Tibor szatmári püspököt választotta meg. Elnökül Dr. Falussy Árpád főispánt, alelnökül Kende Zsigmondot; régi alelnök- ségének megtartása mellett llosvay Aladár vármegyei alispánt és Dr. Vajay Károly szatmári polgármestert. — A „Hitelbank“ főkönyvelője. A „Hitelbank“ igazgatósága vasárnap tartott ülésében a főkönyvelői állásra 24 pályázó közül egyhangúlag Csipkés Károly polgártársunkat, a Nagykárolyi Önsegélyző Népbank könyvelőjét választotta meg. — Megsebesült ügyvéd. Dr. Bródy Kálmán városunk fia, királyhelmeczi lakos ügyvéd Bródy Mihály nagykárolyi fakereskedő fivére, múlt hó 25-én Kis- czi'gánd községben egy végrehajtást akart Dócs István ellen foganatosítani. A felbőszült alperes Dr. Bródy Kálmánt egy vasvillával fejbeütötte, majd a jelen volt csendőr-őrsvezetőt támadta meg, ki azonban fegyverével Dócs Istvánt keresztüllőtte. A hivatásának áldozatává lett Dr. Bródy Kálmán sérülése életveszélyes. — Halálozás. Hadnagy Ignácz nagykárolyi kereskedő neje született Wéber Szeréna úrnő, Wébér Tibor polgártársunk nővére, f. hó 26-án életének 33-ik, boldog házasságának 12-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése a város közönségének nagy részvéte mellett f. hó 27-én d. u. fél 7 órakor volt. — A nagykárolyi Kossuth Lajos-szobor. Kallós Ede szobrászművész értesítette Nagykároly város tanácsát, hogy a nála megrendelt Kossuth Lajos-szobor főalakjának gipsz mintája nemsokára teljesen kész lesz. Továbbá, hogy a szobor talapzatának tervein is dolgozik már. Mielőtt a szobor főalakját bronzba öntenék, a szobor-bizottság a mintát meg fogja tekinteni. A szobrot a művész f. év augusztus hó végéig tartozik készen ide szállíttatni. A szobor ünnepélyes leleplezése valószínűleg a színház megnyitásával egyidejűleg, f. év szeptember elején fog történni. — Ö Felsége a király ezelőtt negyven évvel történt megkoronáztatásának jubileumát a kereskedő tanoncziskola ma vasárnap délelőtt Ve 10 órakor fogja a főgimnáziumban megünnepelni, szavalatokkal és énekkel. Az emléknap jelentőségét Rády József tanár méltatja. — Műkedvelői szinielöadás. A kath. legényegyesület kebeléből alakult műkedvelői társaság a jövő hó elején műkedvelői előadás megtartására készül. „A betyár kendője“ ez. régi jó népszínművet szándékoznak előadni s mint értesülünk a próbák már serényen folynak s valamennyi szerep igen jó kezekben vau letéve. A meghívókat a jövő hét folyamán fogják szétküldeni. — A csengeri bank uj főkönyvelője A csengeri Takarékpénztár főkönyvelőjévé Puskás László a nagykárolyi Takarékpénztár könyvelője lett megválasztva. — Pályázatok. A mátészalkai kir. járásbíróságnál jegyzői, ugyanoda irnoki, Nagykároly városnál II. oszt. irnoki, a nagykárolyi kir, járásbíróságnál III. oszt. hivatalszolgai állásra van pályázat hirdetve. — A nagykárolyi járásbíróság köréből. A nagykárolyi járásbíróság épületének folyosóját és fogházát, évenkint egyszer, sőt sokszor kétszer is kiszokták festetni. Nagyon üdvös dolog, mert ott, ahol naponta 30 -40 ember fordul meg, kell, hogy a tisztaságra felügyeljenek. Éppen azért nagyon csodálkozunk azon, hogy ugyanazon bíróság hivatalos helyiségei már emberemlékezet óta nem lettek újból festve. Pedig ezek tisztasága is bir oly fontossággal, mint a folyósóé és a fogházé. Nemcsaka felek és a működő tisztviselők egészségére hátrányos, de a bíróság tekintélyét is nagyban csorbítja, hogy füstös, bomladozó helyiségekben Ítélkeznek Ő Felsége a király nevében. Felhívjuk ezen körülményre az illetékes körök figyelmét. (Beküldetett). — Áthelyezés. A m. kir. igazságügyminiszter Félegyházi Kálmán dr. brassói tvsz. aljegyzőt a szatmári kir. törvényszékhez helyezte át, — A közkórházi bizottság a múlt héten szerdán a nagykárolyi közkórházban vizsgálatot tartott és mindent a legnagyobb rendben talált. — Anyakönyvi kinevezés. Dr. Falussy Árpád főispán a nagypaládi anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezető helyettesül teljes hatáskörrel Kluger Pál nagypaládi lakost kinevezte. Kirabolt postahivatal. Vármegyénk területén Nagynyiresen a múlt hét elején betörtek a posta- hivatalba. A tetteseket a hosszufalvi csendőrség Majos Onucz és Papp György személyében elfogta. A tetteseknél az elrabolt pénzt megtalálták, de az összes értékjegyeket nehány ezer korona értékben, a rablók elégették. — Eljegyzés. Fried Adolf aranyműves, nagykárolyi születésű, pforzheini (németországi) lakos, eljegyezte Klein Márton helybeli lakos leányát, Etelkát. — Aki véietlenségből megölte a testvérét. Megrendítő szerencsétlenség történt az elmúlt vasárnapon a Vállaj községhez tartozó „Nagyfenek“ pusztán. Szilágyi János 13 éves fiú, mint tanoncz volt alkalmazva a nagyfeneki bérgazdaság kovácsánál. Vasárnap reggel át jött hozzá Pusztateremről, bátyja a 16 éves ifj. Szilágyi László, hogy együtt menjenek el Fábián- házára a templomba. A mig a kis kovács inas ünneplő ruháját felvette, bátyja szórakozásból levette a kovács- mester falon függő puskáját és babrálni kezdett vele. Nem tudta, hogy a puska megvan töltve, miért is tréfából a puska csövét az öcscse arcza felé irányozta. Egyszerre csak egy hatalmas dördülés hangzott el és a szerencsétlen kis kovács inas egy jajszó nélkül holtan terült el a földön. A lövés a szerencsétlen gyermek balarczát teljesen összeroncsolta és azonnali halálát okozta. Az esetről nyomban táviratilag értesítették a nagykárolyi kir. járásbíróságot, mely a bon- czolás megejtése végett még vasárnap délután kiszállott a helyszínére. — Megtámadott leány. Kellemetleu kalandja volt űrnapján Nagy Erzsébet magyargéczi születésű nagykárolyi lakos cselédleánynak. A mondott napon d. u. 4 órokor gazdájának a Majtény-utezán levő lakásáról a „Lövöldédbe akart menni. A Lövölde bejáróját képező fasorban két szolgalegénynyel találkozott, kik közül az egyik Nagy Erzsébetet, — aki 14 éves — minden bevezetés nélkül ölbe kapta és a közkórház mellett elterülő búza tábla árkába hur- czolta és ott ellene erkölcstelen merényletet akart elkövetni. A támadó legény társa addig lesbe állott, azonban eredménytelenül, mert egy véletlenül arra járó asszony megszabadította a leányt válságos helyzetéből. A rendőrség a támadó legényt Szilágyi Mihály kocsis személyében még az éjjel kinyomozta. — A városi törvényről lapunk múlt számában már említést tettünk Dr. Nagy Ferencz hasonczimü munkájáról, melynek egy részét lapunk mai számában helyi actuális érdekességénél fogja bemutatjuk olvasóinknak. — Ezrekre rúg azon emberek száma, kik egészségüket a kitűnő hatású Radial-elixirnek köszönhetik. Készíti az Első Alföldi Cognacgyár r. t. Kecskeméten. — Elütötte a vonat. Kovács György, a „Friss Újság“ nagykárolyi kihordója, addig hordta a közönségnek a különféle szerencsétlenségeket hírül adó „Friss Ujság“-ot, mig végre maga is egy újság szomorú hőse lett. Ugyanis Kovács Györgyöt vasárnap délután a nagykárolyi pályaudvaron a Budapest felől berobogó személyvonat elütötte, úgy hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett. Lakásán ápolják. — Az első Alföldi Cognacgyár Részvénytársaság és Szeszfinomitógyár Kecskeméten, budapesti központi irodájának. V., Mérleg-utcza 11. szám, heti üzleti jelentése : Finomított szesz adózva nagyban 155 K, kicsinyben 158 K. Finomított szesz adózatlanul 56 K, kicsinyben 50 K. Nyers szesz adózva nagyban 154‘50K, kicsinyben 157 K. Denaturált szesz nagyban 43 K, kicsinyben 45 K. Vidék. — Kereskedelmi részvénytársaság. Szatmáron a sok bank után végre egy egészséges részvénytársasági alakulás történt. Füszerüzlettel foglalkozó vegyeskereskedők a fogyasztás és forgalom rendkívüli emelkedése által indíttatva, tökeiket és munkaerejüket egyesítve 500,000 korona alaptőkével részvénytársasági alapon szervezkedve egyesültek, hogy az ottani és vidéki kiskereskedők áru- és hiteligényeit, minél köny- nyebben és olcsóbban kielégítsék. — Öngyilkosság dynamittölténynyel. Smiliár József bányatulajdonos Felsőbányán, betegsége miatti elkeseredésében rémes módon vetett véget életének. Kertjében a földre egy dynamittöltényt helyezett el, majd a kanóczot meggyujtva, fejét a töltényre tette. Néhány masodpercz múlva, midőn a robbanás megtörtént és a füst elszállt, a zajra odasietők egy fejnélküli szétroncsolt hullát tatáltak. A tragikusan elhunyt nagy családot hagyott hátra.