Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-31 / 13. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY juktól pár napra megszabadult embereknek. A husvét' ünnepe nyugalmat, vigasztaló derűt áraszt az egész világra. Ezen vigasztaló derü- ‘vei, békességgel kívánunk olvasóinknak boldog ünnepeket. — Kinevezés. Dr. Falussy Árpád vármegyénk főispánja dr. Gyene Pál közigazgatási gyakornokot vármegyei tiszteletbeli aljegyzővé nevezte ki. Bucsu-lakoma. A folyó évi április 1-én nyu­galomba vonuló Serly György városi pénztárnok tiszteletére Nagykároly város, tisztikara folyó hó 28-án este a Polgári Kaszinóban búcsú lakomát rendezett, melyen körülbelül 30-an vettek részt. Az ünnepeltet Debreczeni István polgármester köszön­tötte fel, ki hatásos beszédben azt kivánta neki, hogy a becsületesen teljesített munka után jól meg­érdemelt nyugalmát, zavartalan boldogságban még nagyon sokáig élvezhesse. A lakoma, melyen mind­végig kedélyes hangulat uralkodott, éjfél utánig tartott. — Eljegyzés. Dr. Sternberg Zoltán helybeli ügy­véd, folyó hó 24-én eljegyezte Dr. Adler Adolf, a „Nagykároly és Vidéke“ felelős szerkesztőjének le­ányát, Margitot. — Városi pénztárnok és ellenőr választás. Nagy­károly város képviselő-testületének folyó hó 25-én tartott tisztújító közgyűlésén városi pénztár-nőkul Szolomájer Gusztáv eddigi ellenőr, ellenőrré pedig Nők János városi Írnok lett megválasztva. — Pályázat gyógyszertárra. Az Érendréden meg­ürült gyógyszertári jogra pályázat van hirdetve. A jog elnyerésére vonatkozó kérvények folyó évi áp- ril 15-ig adandók be az alispánhoz. — Nyugdíjazott darabont. Majos Károly anya­könyvi felügyelőt, a darabont korszak vármegyénk­ben helyetesitett alispánját, a belügyminiszter nyugdíjazta. — Halálozás. Vettük a következő gyászjelentést: Rajzinger Antal uradalmi erdőmester, úgy a saját, valamint gyermekei, anyósa és az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja a felejthe­tetlen jó hitves, szerető leány, drága jó édes anyának és rokonnak Rajzinger Antalné szül. Major Erzsébet­nek folyó évi márczius hó 23-án délután 3/i4 órakor, életének 46-ik, boldog házassága 28-ik évében rövid szenvedés után történt gyászos elhunytát. A drága halottnak hült tetemei folyó hó 25-én d. u. fél 4 óra­kor fognak a gyászháznál a róm. kath. szertartás szerint beszenteltetni és ugyanakkor a parádi temető­ben örök nyugalomra helyeztetni. A gyászistentiszte­let az elhunyt lelki üdvéért folyó hó 26-án d. e. 10 órakor fog a parádi róm. kath. templomban bemutat­tam). Párád, 1907. márczius hó 24-én. Szeretetünk és az Ég áldása lengjen drága porai felett! Rajzinger An­tal szerető férje. Rajzinger Etelka, Rajzinger Ilonka szerető gyermekei. Major Zsigmondné szül. Fekete Mártha szerető édes anyja. — Pályázat. A helybeli adóhivatalnál ürese­désbe jött adótiszti állásra pályázat van hirdetve. Határidő két hét. — Komorzánban jegyzői, csen- gerben pedig aljegyzői állásra van pályázat hir­detve. — A „Protestáns Társaskör" folyó hó 17-re hirdetett közgyűlése nem lévén határozatképes, az áp­rilis 7-én délután 3 órakor fog megtartatni, amikor is az alapszabályok 12. §-a értelmében a megjelenő tagok jogérvényesen határoznak. — Birtokváltozás. Dr. Irinyi Istvánné debreczeni lakos megvásárolta Jasztrabszky L. S. Kálmán budapesti lakosnak az irinyi 24. sz. betétben felvett tagosbirto­kát 187,000 korona vételárért. — Halálozás. Rubletzky Ferencz polgártársunk leánya Tériké folyó hó 28-án, életének 15-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése nagy rész­vét mellett tegnap délután 3 órakor volt. —- Királyi kitüntetés. Mint értesülünk, ő felsége a közismert és jó hírnevű Egger A. fia gyógyczukorka és csokoládégyáros czégnek a cs. és kir. udvari szál­lítói czimet adományozta. E czég gyártmányait világ­szerte ismerik és fogyasztják s mellpasztillái rendkí­vüli kedveltségnek és kelendőségnek örvendenek. — A vármegyei távbeszélő hálózat létesítése tár­gyában a nagyváradi m. kir. posta- és távirda igazga­tóság megkeresést intézett a vármegyei alispánhoz, leküldvén egyúttal a telefon hálózat tervezetét és költségelőirányzatát. A tervezet szerint a 9 járási szék­hely és Felsőbánya városa lennének a megye központ­jával, Nagykárollyal összekötve. A költségvetés szerint a hálózat létesítése 50,000 koronába kerül, mely összeg­ben az érdekelt községek erdeiből kikerülő oszlopok készpénzben kiszámított értéke is bennfoglaltatik. Az ügyre vonatkozó tárgyalások folyamatban vannak. — Halálozás. Reszler Simon kereskedő, mint részvéttel értesülünk e hó 30-án reggel hosszas szen­vedés után elhunyt. — A munka gyümölcse az elért eredmény, melyet koczkára tenni, könnyelműség. A gyermek egész­sége a szülők gondoskodásának a gyümölcse melyet állandósítani az által lehet, ha a gyermek a hidegebb évszak alatt Csukamájolajat és pedig csakis Zoltán-félét szed, mely azért örvend nagy kelendő­ségnek, mert sem kellemetlen szaga, sem rossz ize nincsen és tápereje igen nagy. — A Nap. A fővárosi zsurnalisztika valóságos szenzácziója A Nap, mely ma az ország legfüggetle­nebb, legszókimondóbb, legnépszerűbb és legelterjedtebb ellenzéki napilapja. A Nap a közönség rajongó szerete- tétől kisérve, egy csapásra hódította meg a sziveket Minden száma kész meglepetés és szenzáczió. A Nap független, érdekes, tartalmas és teljes krónikása a nap­nak, s minden más lap megelőzésével már a kora reggeli órákban kapja kézhez a vidéki olvasó. A Nap felelős szerkesztője: Braun Sándor. Politikai czikkeinek legnagyobb részét Lengyel Zoltán, a magyar ellenzék e fényes nevű vezéralakja írja. Irodalmi főmunkatársa: Bródy Sándor. Belső dolgozótársai: Ábrányi Emil, Bródy Sándor, Cholnoky Viktor, Erdély Jenő, Feld Aurél, Gábor Andor, Hacsak Géza, dr. Hajdú Miklós segédszerkesztő, Holló Márton, dr. Kalmár Antal, Ke­mény Simon, Lengyel Zoltán, Nádas Sándor, Pásztor Árpád, Székely Miklós, Szabolcs Bálint, Szép Ernő. Ez a névsor — élén Braun Sándor szerkesztővel — kész Programm. Hangban, tartalomban, formákban, színek­ben s elevenségben uj ez az újság. Valósággal zászló­vivője A Nap a. magyar függetlenségi törekvéseknek és úgy politikai, mint újságírói sikerei óriási tényezővé tették. A Nap hasábjain tükröződik a leghívebben a magyar közönség érzelemvilága. Külön szenzácziója, hogy a legkorábban megjelenő újság a legolcsóbb is. Egy szám ára 4 fillér (2 kr.), előfizetési ára egész évre 16 kor, félévre 8 kor., negyedévre 4 kor., egy hó­napra 1 kor. 40 fillér (70 krajczár). Az érdeklődőknek A Nap kiadóhivatala (Budapest, Vili., Rökk Szilárd- utcza 9. sz.) készséggel küld mutatványszámot. — Halálos csikórugás. Kálmándon f. hó 18 án Wéber Pál 13 éves fiút egy 2 éves csikó itatás közben úgy hasbarugta, hogy a fiú rögtön meghalt. — Merénylet egy csendőr ellen. Izgalmas jelenet játszódott le a napokban Szaniszló községházánál. Weisz Adolf szanisziói születésű csavargó f. hó 17-én szabadult ki a liptóujvári börtönből, a hol betöréses lopásért 2 évig volt elzárva. Folyó hó 19 én a nagy­szebeni vasúti állomáson zsebtolvajlás miatt újból elfogták és személyazonosságának megállapítása miatt illetőségi helyére Szaniszlóra szállították. Alig hozta őt 2 csendőr a községházához, Weisz, daczára annak, hogy kezei megvoltak bilincselve, összebilincselt kezeivel az egyik kisérő csendőrt úgy arczba vágta, hogy az nyomban eszméletlenül összerogyott. A csendőr sérü­lése életveszélyes. Weiszot erős fedezet mellett még az nap visszavitték Nagyszebenbe. — Mai lapunkban Sternberg Ármin és testvére hírneves csász. és kir. udvari hangszergyáros czég egy dijpályázatot hirdet, melyre a t. olvasóink figyelmét felhívjuk. — Halálozás. Adler Simon nagykárolyi születésű debreczeni kereskedő a múlt héten egy budapesti kórházban maghalt. — Páratlan hódítás. Alig pár hete, hogyu végig­járta a sajtót a hir, hogy a győri „Kosinos“-labora- torium Hoppá név alatt egy teljesen uj szépitő- szert hozott forgalomba s máris óriási elterjedtségé­ről adhatunk hirt Mindenütt csak a dicséret leg­nagyobb hangján nyilatkoznak erről a bámulatos hatású, taljesen ártalmatlan szerről, melyet hölgy- olvasóink különös hegyeimébe ajánljuk. Bővebbet mond a laboratóriumnak lapunk mai számában megjelent hirdetése. — Halál az árokban. Megírtuk múlt számunkban, hogy a nyulháti hóolvadás következtében a Téglaszin utcza viz alatt áll. Tarcsa János téglaszini lakos f. hó 21-én reggel lakására igyekezett. A járdán megcsúszott és beleesett a vízzel színig telt árokba. Minthogy a 70 éves öreg ember saját erejéből nem tudott az árok­ból kijönni, belefuladt a sárvízbe. — Fidibusz. Ötlet és vidámság köszöntött be a „Fidibusz“ czimü uj fővárosi élclappal, mely csupa vidámság, elmésség, ragyogó jókedv, pajkos gúny. Képei és rajzai is nagyszerűek. Minden pénteken délben már kézhez kapja a vidéki olvasó is. A „Fidibusz“-t a fényes tehetségű Heltai Jenő szerkeszti; főmunkatársai: Ambrus Zoltán és Molnár Ferencz, ez a két brilliáns talentum. Karrikaturái javát Linek Lajos, Vesztróczv Manó, Paulini Béla, Felks, Vadász, Erdey, Oláh, Sülé Csukássv, Kober, Kondor, ezek a kitűnő magyar festő­művészek rajzolják. A lap állandó munkatársainak sora is fényes : Ábrányi Emil, Herczeg Ferencz, Ignotus, Erdély Jenő, Pásztor Árpád, Hajdú Miklós, Kemény Simon. Nádas Sándor. Ä „Fidibusz“ legalább 16 oldal terjedelemben a legolcsóbb élclap. — Mesésen olcsó ! Előfizetési ára: egy évre 6 korona, fél évre 3 korona, negyedévre 1 korona-50 fillér, egy hónapra 50 fillér. Egy szám ára (5 krajczár) 10 fillér. Mutatványszámot készséggel küld a „Fidibusz“ kiadóhivatala (Budapest, Rökk Szilárd-utcza 9. szám.) Vidék. — Segédjegyzö választás. Szinérváralján a már­czius 20-án megejtett segédjegyző választás alkal­mával Derestye György (70 szavazat), Jambrus János (6 szavazat), Hegedűs Kálmán (2 szavazat) és Herskovics Mór jelöltekkel szemben Zigelhoffer Ödön absolut szavazat többséggel (94 szavazat) lett megválasztva. Érkávási Kávásy László. „Halnak, halnak, egyre halnak, színe, java a magyárnak.“ A nagy idők egyik szereplője, Szinérváralja társadalmának szeretve tisztelt Laczi bácsija, a Szinérváraljai Taka­rékpénztár r. t. volt elnöke, az ottani függetlenségi párt elnöke, a község képviselő-testületének és az ev. ref. egyháztanácsnak, valamint Szatmárvármegye törvényhatósági bizottságának tagja, tegnapelőtt, e hó 24-én délelőtt 9 órakor aggkori végkimerülés­ben elhunyt. 1830. május 3-án született. Ifjú korában őt is a küzdők sorába állitá Kossuth Lajos hivó szózata s végigharczolta a nemes harczot a nemzet szabadságáért. A nagy, de dicső bukás után gazdál­kodáshoz látott itthon. Szinérváraljának hosszú időn keresztül egyik vezető férfia volt. Pár héttel ezelőtt gyengélkedni kezdett s ágyba feküdt, melyből fel sem kelt többé. Betegségében érte fiának szomorú sorsáról a lesújtó hir s ez végzetes csapást mért életére. Halála hírére a községházára és a közbirto­kosság épületére is kitűzték a gyászlobogót. Teme­tése 25-én délután 3 órákor volt. — A mátészalkai iparos ifjúság bálja. Béress Gyuláné, dr. Fárnek Lászlóné, Ilosvay Endréné és Rohay Gyuláné úrnők védnöksége alatt, a máté­szalkai iparos ifjúság f. évi április hó 1-én hang­versenynyel egybekötött jótékonyczélu tánczmulat- ságot rendez. Mintaméhes Szatmáron. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület kebelében működő méhészeti szakosztály mozgalmat indított egy Szatmáron fel­állítandó mintaméhes érdekében. Kérvényére a földmivelésügyi minisztérium nem zárkózott el a terv elől s megfelelő segélyt helyezett kilátásba. E tárgyban volt Szatmáron a földinilésügyi minisz­tériumból f. hó 19-én Kovács Antal méhészeti fel­ügyelő s hozzájárult ahhoz a tervhez, hogy a minta­méhes a Kossuth-kert melletti faiskolában állíttassák fel s annak kezelője Gödöllőre küldessék tanfolyam hallgatása végett. Amennyiben Szatmár város részé­ről a méhesnek a faiskolában leendő felállítása ellen kifogás nincs, a méhes mielőbbi létesülése befeje­zettnek tekinthető s csak ha valami akadály közbe nem jön, még a hónap folyamán fel lesz állítva. — Járásbíróság Csengerben. Sulyok Ede, Csen- ger agilis főjegyzője, kinek Csenger elhaladásában sokat köszönhet, újabban a járásbíróság létesítése ér­dekében fáradozik. A múlt héten a járáshoz tartozó községi jegyzőket értekezletre hívta össze, melyen kifejtette a községeket képviselő jegyzők előtt a járás- bíróság fontosságát úgy Csengerre, mint a községekre nézve. Kivétel nélkül elfogadták az indítványt s el­határozták, hogy egy 15 tagú küldöttséget meneszte- nek e fontos ügy érdekében a miniszterhez. Vegyes. — A negyvennyolczas honvédek. Azok a fehér- hajú, gyakran béna emberek a negyvennyolczas liovédek megszólaltak és azt mondják, hogy abból a nyugdíjból amit kapnak, nem élhetnek meg. Kilencz- ven koronát kap évenkint egy-egy közvitéz. Nincs ebben a mondatban semmi vádaskodó szándék. Ám az igazság mégis az, hogy az a kilenezvenhat koronás nyugdíj a legsúlyosabb vád a mai Magyar- ország ellen, amelynek mindenkoron egyik legfőbb kincse marad a negyvennyolcz. Pedig az agg hon­védek nagyon szerények, kérésök teljesíthető lenne minden finaneziális veszedelem nélkül, mert csak akkora összegről van szó, ami elegendő lenne egy-egy 48-as aggastyán lealkonyodó életének a megaranyo- zására. Hatvan esztendő telt el azóta és akiknek vitézségével nem boldogult az osztrák: rohamos gyorsasággal dönti sírba őket á— vénség. Ez év egyetlen hónapjában* .februárban nyolczvanhatot hántolták el közülök. Érdekes megemlíteni, hogy januárban éppen 8888 öreg honvéd élt. — Gazdasági főiskola. A földmivelésügyi minisz­térium magának a miniszternek elnöklete alatt fontos tanácskozást tartott a mezőgazdasági főiskola és általában a gazdasági szakoktatás ügyében. A megjelent szaktekintélyek megegyeztek abban, hogy iskolára szükség van, de arra nézve, hol állítsák fel, már eltértek a vélemények. A többség ugyan Budapest mellett nyilatkozott, de voltak olyanok is, akik utaltak arra, hogy nem jó mindent a fővárosban összehozni, sőt Budapest az ő gyenge nemzeti karakterével nem alkalmas arra, hogy lelkes magyar fiatalsá­got neveljen. 2>Tsr±lttéx. (E rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség nem felelős.) Ä praktikus orvosok által tett kísérletek igazolják, hogy a csukamájolaj a Scott-féle E m u 1 s i o 'formájában sokkal hatásosabb mint közönséges állapotában. Egy ismert klinikán foly­tatott kezelés bebizonyította, hogy a csukamájolaj ere­deti közönséges állapotában véve saját súlyának 4-szeresével emelte a szervezet zsírtartalmát, mig a Scott-féle Emulsio formájában véve, az abban tartalmazott ugyanily mennyiségű csukamájolaj súlyá­nak 7-szeresével túlhaladta amazét. Gyermekek, sőt válogatós, kényes betegek is állandóan minden undor nélkül és anélkül, hogy a legcsekélyebb szervezet za­vartól kellene tartaniok, vehetik a Scott-féle Emul- s i o-t. A Scott-féle „EMULSIO“ való­diságának, jele a „hátán nagy csukahalat vivő halász“ védjegy. SCOTT-féle EMULSIO minden gyógyszertárban kapható. UjSfT Egy eredeti üveg ára: 2 K 50 fillér. KALOGÉN Brázay sósborszesz FOGKRÉM A LEGJOBB ★★

Next

/
Oldalképek
Tartalom