Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-20 / 3. szám
HÍREK. _______________________ SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY — Kinevezés. A belügyminiszter Kende Péter vármegyei aljegyzőt miniszteri segédfogalmazóvá nevezte ki s szolgálattételre a minisztériumba rendelte. — Az uj hadtestparancsnok. Ő felsége a király mörkcnsteini Mörk János tábornagyot a budapesti 31, gyaloghadosztály parancsnokát nevezte ki kassai hadtest parancsnoknak és parancsoló tábornoknak. — Kossuth-szobor Nagykárolyban. A Nagykárolyban felállítandó Kossuth Lajos szobrának intéző-bizottsága kebeléből kiszivárgott hir szerint a szobor elkészítésével Székely Ernő jó nevű fővárosi mestert bízzák meg, a kinek egyik sikerült alkotását Perényi vértanú szobrát az elmúlt őszszel a szomszédos Ugocsa vármegyében leplezték le.-Kinevezés. Dr. Falussy Árpád főispán Szatmárnémeti sz. kir. város területére 1907-1910 terjedő 3 év tartamára a borellenőrző bizotság elnökévé Dr. Lehoczky Jánost, tagjaivá Fogarassy Sándort, Dr. Tanódy Mártont, és Ekker Jánost nevezte ki. Eljegyzések. Fries Béla helybeli kereskedő eljegyezte Hájek Mariskát, Hájek András helybeli polgártársunk leányát. — Varga Imre helybeli vaskereskedő ma tartja eljegyzését Csipkés András az Önsegélyző Népbank igazgatója leányával Jolánnal. — Vármegyei bizottsági tag választás. A kedden megejtett választás alkalmával a második kerületben vármegyei bizottsági taggá Szalay Bálint lett megválasztva 92 szavavattal, mig ellenfele Kubinyi Bertalan 90 szavazatot kapott. — Kirendeltség vezetője. A földmivelési miniszter Lator István, Ugocsa varmegye köztiszteletben álló, rokonszenves tagját főerdészeti ranggal a nagyszőlősi hegyvidék kirendeltség vezetőjének nevezte ki. — Pénzintézeti közgyűlés. A „Központi Takarék- pénztár r.-t. Nagykárolyban“ vasárnap tartotta meg rendes közgyűlését saját helyiségében Reök Gyula elnök elnöklete alatt. A közgyűlés a zárszámadást és mérleget jóváhagyta, az igazgatóság összes javaslatait határozattá emelte és elnökké Reök Gyulát, vezérigazgatóvá Dr. Jékel Lászlót, az uj igazgatóság tagjaivá pedig Bichta Miksát, Janitzky Albertet, Mándi Gézát, Schiffbeck Mátyást, Spitz Mórt, -Sternberg Dénest, Dr. Sternberg Zoltánt, Strohmájer Ferenczet és Véber Tibort 6 évi időtartamra megválasztotta. A szelvények 24 koronával február hó 1-től kezdve váltatnak be. — Kardpárbaj. Nehány nap előtt Dr. Tóth Zoltán nagykárolyi gyakorló ügyvéd és Taub Géza ügyvéd- jelölt Dr. Kovács Dezső ügyvédi irodájának vezetője össze különbözött egymással annyira, hogy tettle- gességre került a sor. A kölcsönös sértésből kifolyólag e hó 18-án a Polgári Olvasókör nagytermében kardpárbajt vívtak egymással, a mely Dr. Tóth Zoltán megsebesülésével végződött. — Vadászat. Gróf Károlyi István városunk országgyűlési képvisélője a jövő hét folyamán körvadászatot rendez. — Uj lap városunkban. Az iparosok szövetségének megbizásábói „Nagykárolyi Hírlap“ czimen uj lap indult meg városunkban, felelős szerkesztője Simkó Aladár. — Az uj lap a magyar ipar védelme mellett a helybeli iparosok és kereskedők érdekeinek előmozdítását és támogatását tűzte ki czélul. — Inczidens a szatmári „Pannóniában“. E hó 14-én a szatmári polgármester választó-közgyűlés után néhány megyebeli földbirtokos a szatmári „Pannonia“ étterméken borozgatott, amikor Nagy László volt meMásnap el kellett mennie az iskolába, az öcscsé- ért kunyorálni. Szivdobogva leselkedett a tanárra a folyósón. Egy élemedett korú emberre mutatott rá az öcscse. Ez az osztályfőnök. Remegve szólította meg. A tanár feszes udvariassággal kérte föl, hogy szíveskedjék vele az irodába fáradni. Mikor az ajtó mögöttük bezárult, mintha azt az embert kicserélték volna, mosolyogva állott elébe és mielőtt megakadályozta volna, két keze közé fogta az arczát. Hát édes leánykám, a maga öcscséről van szó ? De tanár ur! — hebegte és kiszabadította magát. No, no, kicsikém, hiszen az öcscséről akarunk beszélgetni. Szép nénje van az öcscsének. Ilyen protektornak nem lehet ellentállni. Hát csak legyen nyugodt, majd eligazítom a dolgot. Maga édes. Es ezzel megölelte és megakarta csókolni. Ereszszen el, különben segítségért kiabálok, — rivalt rá! Csak lassan, lassan, szólt amaz és gúnyosan hajtogatta magát. Nagysád úgy látszik nagyon jó modu, hogy ilyen erény-luxust enged meg magának. E szerint valószínűleg abban a helyzetben is van, hogy azt a nehány rongyos forintot is lefizetheti az öcscse helyett. Megvetően végignézte a tanárt és köszönés nélkül távozott. Délben a fiú sírva ment haza. Az iskolából kilö- ketett és a tanár ur azt mondta neki, hogy kérdezze meg a nénjét, az majd megmondja, hogy miért? Zsófi meg is mondta. A szégyentől remegve mesélte, mint viselkedett a tanár. Aztán várta, az édes anyja el lesz szörnyekedve és igazat ad neki. Az ellenkezője történt. Hogy bizony mit is akarhatott az a tanár ur ? Azt a kis enyelgést el lehetett volna tűrni, de persze ő a családdal nem törődik. És megújult a hajsza állás után. A hol munkát kért, ott frivol szemmel néztek rá. Kezdte tapasztalni, hogy a fiatal Brust ur nem is olyan aljas, csak nem jobb a többinél. Egy hét múlt gye főnök az esti gyorsvonattal érkezve oda ment vacsorázni. Alig ült azonban le, a czigány az ott levő földbirtokosok parancsára, a nemzeti ellentállás idején divatban volt „J a k a b“ melódiákat kezdte játszani. A társaság két tagja, a kiknek sehogy sem volt Ínyére Nagy László jelenléte, szöveggel kisérte a hegedű játékát. Hogy nagyobb csete paténak elejét vegyék Márkus tata fiával és L i 11 e c z k y Endre a „Szabadsajtó könyvnyomda tulajdonosa Nagy Lászlót körül vették, aki hamarosan megvacsorázott s azután környezetének fedezete alatt felsietett a szálóbeli lakására. — Pénzügyi tanácsosok. A pénzügyiminiszter Orel Géza pénzügyi titkár nyitrai pénzügyigazgató helyettest jelenlegi alkalmaztatása helyén való meghagyása mellet végleges minőségben pénzügyi tanácsosnak nevezte ki. Orel Géza a nagykárolyi pénzügyigazgatóságnál volt néhány évvel ezelőtt pénzügyigazgatóhelyettes, innen lett áthelyezve Nyitrára. — Függetlenségi pártszervezkedés A mátészalkai függetlenségi párt a függetlenségi- eszmék propagálása czéljából függetlenségi kört alakított olvasókörrel összekötve. A múlt héten történt megalakulás alkalmából a nagy számmal egybegyült tagokat Szálkái Sándor, a függetlenségi párt elnöke üdvözölte. A megalakulás után megejtették a választásokat, elnökül Szalkay Sándort választották. Szunyogh Mihály, a kerület képviselője, disztagul választatott meg. — A mátészalkai kör ez alkalomból Kossuth Fcrencz kereskedelemügyi minisztert, az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt elnökét egyhangú lelkesedéssel örökös elnökké választotta. — Gyászeset. Vettük a következő gyászjelentést. Alólirottak mélyen szomorodott szívvel tudatják, hogy a rajongásig szeretett, angyal szelidségü gyermek, testvér és rokon Litteezky Rózsika okleves tanítónő f. hó 14-én éjjel 2 órakor, keresztényi türelemmel viselt szenvedés és a halotti szentségek felvétele után, 19 éves korában, angyaltársaihoz költözött. A kedves halott földi részei f. hó 16-án d. u. 3A2 órakor, a róm. kath. anyaszentegyház szertartásai szerint fognak a hidontuli sirkertbe örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szentmise f. hó 17-én d. e. 10 órakor lesz a székesegyházban. Szatmárnémeti, 1907. január hó 15. Az örök világosság fényeskedjék neki! Litteezky Endre és neje: Mellán Anna, szülei. Litteezky István, Litteezky Endre, Litteezky Margit férj. Veres Lajosné, Litteezky Erzsiké férj. dr. Lénárd Istvánná, Litteezky Lajos, testvérei. Mellán Róza férjezett Serly Dénesné, nagynénje. Litteezky Ignácz, Litteezky Pál, nagybát3?ja. Litteezky Mária, Litteezky Anna, nagynénje.-- Kitüntetett gazdasági cseléd. Buczi Zsigmond Gróf. Károlyi István uradalmi cselédjét a ki 30 éve szolgálja hűségesen gazdáját, szép kitüntetés érte. A földmivelésügyi miniszter 100 K pénzjutalomban részesítette és elismerő oklevéllel tüntette ki. — Uj nagyközségek. A belügyminiszter a Szat- márvármegye területén lévő Érkörtvélyes, Penészlek, Mezőterem, Szatmárzsadány és Opályi kis községeknek nagy községekké alakulását elrendelte. — Adótisztek gyűlése. Vármegyénk területén levő adóhivatali tisztviselők ma városunkban gyűlést tartanak, melyen helyzetük javitására irányuló kívánságukat foglalják pontokba, hogy azokat folyó hó 29-ig az országos államadó bizottságnak felküid- jék, melynek az lesz a feladata, hogy az egész országból beküldött munkálatokból egy tömör egészet alkosson és azt megfelelő indokolással memorandumba foglalva f. évi ápril vagy május havában tartandó nagy országos kongresszus elé terjessze. — Közgyűlés Szatmáron. Szatmár város törvényhatósági bizottsága e hó 14-én tartotta ez évi első közgyűlését, melynek legfontosabb tárgya a város már el, végre nagy tanácstalanságában fölkereste volt főnökét és elpanaszolta neki nagy baját. A szegény nagyot sülyedt, galoppin lett a borzén, a hol ezelőtt ur volt. A szegény ember láthatóan megőszült és szomorú mosolylyal hallgatta végig a leány panaszkodását. Édes kisasszony, tanácsot én nem adhatok. Csak vigasztalhatom azzal, a mivel magamat vigasztaltam. Azt mondtan magamban: bajos megélni, még bajosabb meghalni. Fogadjunk, hogy túlélem ezt a sanyaruságot. Hát magának is azt mondom : fogadjunk, hogy túléli a baját. * * * A hónap letelt, Kondoréknál gazdává lett az Ínség. A kávémérésbe alig hogy vetődött valaki, a konku- renczia győzött. A fiú iskola nélkül csatangolt, a bátyját alig hogy látta. Annak nincs semmije. Otthonuk pokollá lett, a szegény asszony a maga nagy bajában akaratlanul is egyre sanyargatta a szegény leányt. Ez mindent megpróbált. Sorra kínálkozott minden üzletben, elnyelte az apróbb frivolságokat, eltűrte a kisebb bizalmatlanságokat. Hiába minden. Álláshoz nem jutott. Az utczán is üldözték. A nappal bármely órájában járkált az utczán, az ilyen czéltalanság feltűnik a férfiaknak. Agyon volt hajszolva, a ruhája is elkopott, a czipője félre volt taposva. A második hónap is végére járt, mikor az öreg Schwarczot majd elgázolta egy robogó fiakker. . Nem tud vigyázni ? —• kiáltott rá a kocsis.. Az öreg Schwarcz a kocsiban ülőkre nézett és alázatosan lekapta fejéről a kalapot. A fiatal Brust volt és Zsófi kisasszony. Nagyon elegáns ruha volt rajta, de az arcza halavány volt. Az öreg csöndesen mosolygott magában, aztán rázogatta a fejét. Ugy-e megmondtam ? Fogadjunk, hogy túléli a nagy baját! polgármesterének s ennek megválasztása folytán megüresedett tiszti főügyészi állás betöltése volt. A polgármesteri állásra az egyedüli pályázót Dr. Yajay Károly tiszti főügyészt választották meg egyhangúlag. A tiszti ügyészi állás betöltése már mozgalmasabb volt, mert aa állandó választmány jelöltje Dr. Schönpflug Jenő mellett még Dr. Antal Sándor és Dr. Yécsey Ernő is pályáztak. Az első szavazás, a mennyiben relatív többséget egy jelölt sem ért el, eredménytelen maradi. Megindult akor- teskedés. A Kelemen párti Dr. Antal Sándor tábora mindent elkövetett, hogy jelöltjét diadalhoz juttassa. A másodszor beadott szavazatok közül Dr. Antalra 43, Dr. Sehönpflugra 35 jutott s igy a főügyészi állásra Dr. Antal Sándor választatott meg. — Divatos kórság mindenről többet mondani, mint amit értékben képvisel. Ne tévesszen meg tehát senkit a nagy lárma, melylyel bizonyos készítményeket ajánlgatnak, hanem ha arról van szó, hogy gyermek, felnőtt, csukamájolajat igyék orvosa ajánlatára, úgy a Zoltán-féle csukamájolaj az, amely kell, hogy tekintetbe jöjjön. — A Petöfi-társaság felhívása. A Petőfi-társaság a következő közlésre kérte fel lapunkat: A Petőfi- társaság azzal a kéréssel fordul a nagyközönséghez, hogy akiknél Petőfitől eredeti kéziratok, levek, költemények, képek, szobrok, müvei első kiadásai és egyéb tárgyak, valamint a költőre, a költő szüleire, Szendrey Júliára, Petőfi Zoltánra és Istvánra vonatkozó adatok vannak, vagy azoknak hollétéről- mdo- másuk van, szivekedjenek erről a társaság meghatalmazottját: Kéry Gyulát (Budapest, VII. József-körut 72.) értesíteni, ki a társaság megbizásábói gyűjti az adatokat és ereklyéket. A Pető-társaság budapesti házát Petőfi-muzeummá rendezi be s a társaság már eddig is számos becses és értékes ereklye birtokában van ; de szüksége van a nagyközönség további támogatására, hogy minél dicsőbb emléket állíthasson a halhatatlan költőnek. A társaság az adatközlők, az ajándékozók és egyéb közreműködők nevét megörökíti évkönyvében és hálás lesz minden fáradozásért! — Az államjegyek vége. A most megindult újév a valutarendezés szempontjából annyiban nevezetes, hogy az államjegyek, a melyek még forgalomba vannak, ebben az évben teljesen érvényüket veszítik. Ugyanis az 5 frtos és 50 frtos államjegyeket 1907. augusztus 31-ig kell bemutatni az osztrák-magyar bank budapesti vagy bécsi főintézeténél, vagy a bank fiókjánál, ahol az államjegyek helyett megfelelő összegű koronaértékü bankjegyek szolgáltatnak ki. — Aki tehat 1907 augusztus 31-ig az 5 frtos és 50 forintos államjegyeket be nem cseréli bankjegyekre, az elveszti pénzét, mert az említett államjegyek 1907. szeptember 1-én már érvénytelenekké válnak és ezentúl még kérvényezni sem lehet, mert az ilyen kérvényeket a pénzügyi kormányzat nem veheti többé figyelembe. A legutóbbi november végéről szóló kimutatás szerint még 1.292,250 frt-nyi, ily allamjegy volt beváltatlan. Az osztrák magyar bank deczemberben még beváltott 31.797,70 kor. értékű ily államjegyet, továbbá a birtokában is marad még 3279,30 kor., amit legközelebb szintén bevált. —- Ezzel valószínűleg azután meg is szűntek az államjegyek, mert a többi jobbára megsemmisült és nem kerül többé beváltásra. Az a mintegy harrnadfél milliónyi államjegy, a két állam- kincstár nyeresége lesz. A még forgalomban lévő 10, 100 és J000 frtos forint értékű bankjegyek is becserélhetek, még pedig a 10 frtos bankjegyek 1909. augusztus 31-ig, a 100 frtos bankjegyek 1910 október 3l-ig és az 1000-frtos bankjegyek 1910. decz. 31-ig. Ez időn túl a bank egyáltalán nem váltja be a forint értékű bankjegyeket. — Elvállás. Minden szeretett halandó előbb-utóbb elfelejti egymást. Csak egyet nem felejt és nem felejthet el soha és ez az Első Alföldi Cognacgyár r. t. menyecske-likőrje, melyhez örök barátság, szeretet fűzi. — Elismert tény, hogy a legjobb szőlőoltványok, fajtisztán és lelkiismeretesen kezelve, a „Müleniumtelep“-nél Nagyősz. Torontói megye, kaphatók. Sok ezer elismerő levél tanúsítja azt és igazolja ama nagy bizalmat, melylyel a szőlőbirtokosok ezen kiváló szakértelemmel kezelt telep iránt viseltetnek. Mümellékletekkel ellátott remek kiállítású magyar vagy német vagy román vagy szerb nyelvű főárjegyzékét a kezelőség minden érdeklődőnek ingyen és bérmentve küldi. Oktalan és elítélendő az az ember, aki betegesnek érzi magát anélkül, hogy állapotán segíteni igyekezne és amikor a legkisebb munka is fáradságosnak tűnik és az ember életkedve fogyni kezd. Ily esetben a gvógycsukamájolajból alphosphorsavas mész és nátron hozzáadásával készülő Scott-féle Emulsio egyike a legjobb éfe legbiztosabb szereknek a test és idegrendszer erősbitésére, felélesztésére. A Scott-féle Emulsio csakis a legjobb minőségű alkatrészeket tartalmazza, felülmúlhatatlan tápszer, mely gyorsan uj kedvet és uj életerőt önt az elpetyhüdt szervezetbe.