Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-08 / 36. szám
Nagykároly, 1907. szeptember 8. 30. szám, XXXIII. évfolyam. Szatmármogvei R POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. SZERKESZTŐSÉG: hová a lap szellemi részét érdeklő . _ közlemények küldendők || közlemények küldendők NAGYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. KIADÓHIVATAL: a hová a lap anyagi részét érdeklő Deák-tér 20. sz. Telephon 59. szám. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : Dr. ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDONOSOK : NIANYÁK és TÓTH. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre .5 korona. ügyes szám ára 20 filler. lí=- Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. __ Felsőbb helyről. Nagykároly, 1907. szept. 8. — ő — Ha a képviselőválasztások anna- leseit végig lapozzuk, igen gyakran olvashatunk választásokról, a hol a jelölt egyetlenegy szavazatot sem kapott, holott köztudomás szerint ahhoz, hogy valakire mint képviselőre a szavazás elrendelhető legyen, tiz szavazó ajánlása szükséges. De egyéb választásokon is megtörtént már, hogy a jelöltnek sokan Ígérik meg szavazatukat és mikor vége a szavazásnak, kitűnik, hogy a jelölt egy szavazatot kapott és azt is ő maga adta le önmagára. Ez a közismert kép a csütörtöki megye- gyűlésen megismétlődött. Az indítványt, melyet agyontárgyaltak, aláírta harmincz egy néhány és leszavazott reá a harmincz elhagyásával egy néhány megyebizottsági tag. És ha keressük ennek a megmagyarázhatatlan körülménynek az okát, bizony nagyon is nehezen tudnánk reá megnyugtató választ adni. Erős felszólalásokat hallottunk ellene olyanok részéről, a kik azt minden nehézség nélkül aláírták és mégis . . . Pár nap alatt változott a világ . . . A Majos-ügy különben, mint lapunk más helyén részletesen olvasható, elintéztetek. Vagy talán mégsem intéztetett el. Kilátásunk van rá, hogy rövid pár héten belül még erőteljesebben uj életre fog kelni a vármegye őszi közgyűlésén. Az oly nagy port felvert ügy egyelőre tehát átadatott a pihenésnek és csak a jövő titka, hogy legközelebbi feltámadásakor erőben gyarapodva, megujhodva íog-e megjelenni előttünk, vagy pedig a lepihentetés elfogja-e rabolni meglévő erejét is. A csütörtöki megyegyülés ugyanis alapos reményt nyújtott arra nézve, hogy ismét találkozni fogunk. Találkozni fogunk pedig az esetben, ha Wekerle Sándor miniszterelnök a vármegye mostani határozatára megnyugtató választ nem fog adni. Tehát most már várjunk. Egyebet most már úgysem tehetünk. Az egész vitának különben, a melynek fültanui voltunk, valami nagy jelentősége nem volt. Első percztől kezdve tisztában volt mindenki azzal, hogy a szavazásból győztesen az állandó-választmány javaslata fog kikerülni, nem azért mintha az logikailag egyedül lett volna helyes és a győzelmet érdemlő, hanem mert a politikai és egyéb melléktekintetek nem engedték máskép. Azzal aztán, hogy mit szólnak ehhez szerte az országban, a hol csak az ügyről valamit hallottak és a hol azon szilárd meggyőződés honol, hogy a nemzeti ellenállás nem volt szalmaláng, mely hirtelen elmúlott, nem törődik senki. De egy körülmény merült fel a gyűlés alatt, egy közbeszólás alakjában, mely azon a hangon volt mondva, amelyet egy kinevezés indokolásánál nemrégiben Kossuth Ferencz ajkairól már hallottunk, azt ugyanis, hogy ez a kinevezés egy felsőbb helyről kifejezett akaratnyilvánítás szükségszerű következménye volt. Ezt pedig mondotta Kende Zsigmond cs. és kir. kamarás, kit e vármegyében úgyszólván mindenki ismer és tisztel és a kinek nyilatkozatai minden kérdésben döntő sulylyal bírnak. Ezt nem tudjuk sehogvsem megérteni. Nem tudjuk megérteni, hogy azon a felsőbb helyen, melyet vagy tudunk vagy nem, hogy merre van, mi jogon avatkoznak be egy kormány ily belügyeibe és arról a felsőbb helyről, mely bizonyára minden kérdésről eléggé jól és eléggé illetékes helyről van informálva, hogy mernek beleavatkozni a magyar nemzet ily belügyeibe, hogy arról a felsőbb helyről, hogyan is mernek olyan kívánságokkal előállani, a melyeknek teljesítése egy nemzet legszebb harczának arczulütése, olyan kívánságokkal, a melyek teljesítése elől, mint látjuk, semmi áron sincs kibúvó. Hát oda sülyedt volna-e már a magyar nemzet, hogy legszentebb érzelmefbőL gmay'í\rnernek már űzni és ősi hagyományaihoz valu törhetetlen ragaszkodását meg merik szentségteleniteni. Hát nincs-e ahhoz elég ereje a magyar nemzet nemzeti kormányának, hogy annak, a kinek hatalmát köszönheti, érdekeit és legszentebb javait megóvja, hát oda jutottunk e már, hogy azért a mihez feltétlen jogunk van heves testvérharczot kell vívnunk ? Nincs-e elég erőnk ahhoz, hogy megtartsuk nemzeti egységünket akkor, midőn minden csepp erőnkre égető szükségünk van ezernyi ellenségünk elleni küzdelmünkben. Hát van-e e földön egy olyan felsőbb hatalom, a kinek kedvéért mi meghozni vagyunk kénytelenek azt az áldozatot, hogy csatasorba állítsuk honfitársaink egyik seregét a másik ellen, mikor annyi ellenünk van, a kivel küzdenünk kell ? És ha megáll ez a sajnálatos tény, hogy ilyen beleavatkozásoknak tág tere nyilott, akkor épen példát kellett volna statuálnunk arra nézve, hogy a magyar nemzet önérzetével és politikai becsületével tréfát űzni nem lehet, hogy a magyar nemzet nem hagyja megtorlás nélkül azt, ha valaki az ő belső ügyeibe beleavatkozni akar. És ha ennek a következményeit levontuk volna, akkor igazi szolgálatot tettünk volna a nemzeti ügynek, nem pedig mint jelenleg, a mikor <épen precedenst alkottunk arra nézve, hogy minket igenis lehet az orrunknál fogva vezetni, hogy minket lehet felsőbb helyről tetszés szerint irányítani és hogy mi megelégszünk egy nyájas semmit mondó és senkit ki nem elégítő a végszükség által parancsolt ígérettel. Kende Zsigmond megyebizottsági tag urnák pedig hálásak lehetünk, fellebbentette a fátyolt! Tisztán látunk! Sajnos nagyon tisztán. — Megint drágább lesz a hús ára. A magyarországon gazdálkozó agrárius osztályuralom ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy tüzzel-vassal igyekszik saját önző érdekeit megvédelmezni. Az ezerT Á R C Z Ä. Mozgóképek a megy egy ülésről. Felvette : Mikulás. Nagykároly, 1907. szept. 5. Borongós őszi nap van. Tegnap még erősen odatüzött a nap a nagykárolyi várkastély ormán lengő gyászlobogóra, ma már lassú hideg eső permetez, s a város olyan üres, sivár. A politika tegnapjában is még tavasz volt, hozsannát zengtünk a kormánynak, örömmámorban úsztunk, kisütött a magyar nemzet napja s ma már ősz van. A nap eltűnt, a hozsánna elhalt az öröm mámorban úszók ajakán, . . . hull az eső csendesen s elmossa még azt a kis reményünket is . . . * Csak most látni, hogy Nagykároly mily forgalmas város. Annyi itt a fiaker, mint Nyircsaholy- ban a tót. A jövendő virslik álmosan koczognaka megyeház felé, majd megálláskor bánatosan néznek hátra s búsulnak, mint a hogy csak egy nagyfejü fiakeres ló búsulhat, talán mint a lengyel, hona állapotán. Csak a honatyák nem búsulnak, hanem vígan igyekeznek fel a közgyűlés termébe. Az ülésteremben első tekintete mindenkinek a karzatra tapad, amely mindég zsuffolt és a hagyományos bájos és kiváncsi nők sem hiányoztak s igy az ülés megnyitásáig az agrár és merkantil s főleg az agrár vidéki honatyák lopva tekintenek fel a karzatra, mindegyik egy-egy hősnek, egy Weker- lének képzeli magát. Az egyik az odahaza betanult és a famíliának elmondott beszédét ismétli magában, a másik hangosan fejtegeti politikai nézetét az odiozus Majos- ügyben, izgatott mindenki, kapaczitálnak, zugnak, zsongnak mint a méhek. — ? — (Vajon produktiv munkát fognak e végezni?) Egyszer mindenki a plafonra néz. Egy kis fecske szorult a tárgyalási terembe, azt szemlélik. Az első-fecske zúgják többen egyszerre. Az első megyegyülést jelképezi ez, mondja az egyik, hogy már tárgyalni, s az egész ország szine előtt hangoztatni merik a nagy nemzeti kormány tévedését és a mi tévedésünket. Fecske a megyegyülésen! Milyen keserű irónia ez ma, a midőn e teremben nem a tavasz, hanem a sivár ősz eljöttét fogják hirdetni, a midőn kertünk virágaival együtt a nemzeti aspirácziók végső hervadását fogják bejelenteni. De jő a hirnök . . . jön a főispán. Ideges mozgás, mély csend, a főispán izgatott, az ülést elfelejti megnyitottnak nyilvánítani. Az első bejelentése sem egyéb mint a helyzet signaturája — pa- rentál. Szegény „Pista gróf“-tói búcsúzik aztán, mástól azzal a különbséggel, hogy az asistencziája nagyobb. Ez a Majos-Wekerle-ügy. Nem czélunk itt ez ügyben elhangzott beszédekkel érdemlegesen foglalkozni, de úgy vagyunk vele, mint Papucsffy ur az anyósával. Szidja magában és mások előtt, unja, megveti gyűlöli és utálja, de amikor szembe kerül vele, megalázkodik és végül mosolyog is. így voltunk a megyegyülésen. Az állandó-választmány entre-nous „mélyen megdöbben és felháborodik, de feliratban tiltakozni nem mer.,, Kovács Jenő nem ad igazat Wekerlének, Kovács Dezső kárhoztatja, Dr. Adlert bántja az eset, mégis (állítólag gavallériából) leszavazták még Gérzőn Kázmér reczipéjét is. Az elhangzott beszédek hallatára felhúztuk a vállunkat és szemöldökünket és bámultunk, csodálkoztunk és hallgattunk. De bámulatunk fokozódott amidőn Kölcsey Antal a kinevezés visszavonását követeli, mert az 400 tenyér ütődött össze, akik végül leszavazták az árván maradt Luby Géza javaslatát. Olyan kon- zekvenczia volt ez, mint amikor öivendünk a ma- laczpecsenyének, de amikor feltálalják inkább éhesen állunk fel az asztaltól, nem eszünk belőle, mert hátha elrontjuk a gyomrunkat. Nem érünk vele semmit, szól Stoll Béla nem jó a tárgyhoz szólam, mondja b. Kovács J enő, ne provokáljunk huzavonát, kérlel Szalkay Sándor, inkább mond egy szálkái viczet, amiből, lehet egy kis szálkái mórest tanulni. Az igaz, hogy az ős merkantilisták nem tanultak, sőt nem is nevettek, de mosolyogtak a szellemességen, az agráriusok, sőt S z a bó Bérezi dr. is a Móricz hasonlaton nagyot kaczagott. Mosolyogtunk mi is szavazás után s a távozás lucskos mezejére, az utczára léptünk. A megye ház mellett, az aj színház épületét látjuk seb- bel-lobbal összekalapálni. Jobb helyet nem is találtak volna, mert a komédiázásnak e két temploma épp egymás mellé való. A szinház inspirál egy inas gyereket, ki gúnyosan rámutat a Magyar Királyba igyekvő bizottsági tagokra és mosolyogva ordítja tenyerét merőlegesen maga- előtt tartva: — „Móritz, Móritz. maga nekem ilyen fiatal.,,
