Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-20 / 42. szám
V SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Andai Terka, Rátkai és Szabadkai érdemelnek még említést, kik keveset szerepeltek, de jól! Kedden a „Boblierczeg“ előadásán a közönség ismét szépszámmal jelent meg. A darab maga nagyon ismerős thema. Egy királyfiból kitör a természetes, a szép, az ideális iránt való vonzalom, mikor szerét ejtheti elmenekül az udvar gyűlölt eti- ketjei elől oda, a hova szive vonzza, ahol szabadon gondolkozhatik, beszélhet és szerethet — a nép közé ! Álruhában, álnév alatt szeret bele György angol trónörökös, mint Bob, a diák, a nép egyszerű leányába, a kis Anniéba, aki őt viszont szereti és megakadályozza, hogy szive választottját máshoz erőszakolják. Az ügy a királynő elé kerül és abban az immár királylyá koronázott nagykorú Györgynek kell Ítéletet mondani, amit azonban nem tehet óhaja szerint, mert Viktória heczegnő minden udvari intrikával nejévé akar lenni. Majd György akaratlanul is kipatahtja a titkot, mire Annié megtört szívvel engedi át György királyfit \ iktóriának, aki immár örül, de korán, mert a királynő belátva, hogy erőszakkal csak a fia boldogságát teszi törkre, beleegyezik, hogy Anniéval egybekeljen. A „Bob herczegben“ szerződtetés czéijából lépett fel Sebestyén Mária, a kinek iskolából kijövetele óta az itteni volt úgyszólván első fellépése ; és ha a közönség hangulatától tette függővé lvrémer az ő szerződtetését, úgy azt hisszük, a kisasszony szerződtetésének mi se n mjHOan. Latszik ugyan játékán még valami, a mit csak a színpad fog tudni egy kis idő után neki kölcsönözni, még észrevehető játékán a színpadi élet hiánya, a kellő járatosság a színfalak világában, azonban azt hisszük, hogy kétségtelen tehetsége csakhamar le fogja győzni játékának ma még tagadhatatlan hiányosságait és rövidesen igen szép sikerekről fogunk beszámolhatni. Szerződtetését a társulatra nézve a magunk részéről határozottan előnyösnek tartjuk, mert elég csinos hangja, kellemes orgánuma és ügyes fellépése van. Victóra herczegnőt Pataki Vilma adta, mig Lord Lancaster gárdakapitányt Radványi adta- a tőle megszokott magasratörő tehetséggel. Üti Gizella kitűnő királyné volt. Pomponius mestert Bob herczeg nevelőjét kitűnő humorral játszotta Rátkai, aki nem egyszer hangos jókedvre derítette a közönséget. Andai Terka remekelt Annie szerepében s a közönség zajosan ünnepelte. Győri excellált a Borbély szerepében. Az előadás általában véve igen sikerült volt. A színházi hét csillaga a két „Tolvaj" este volt, melyekről el kell ismernünk, hogy művészi színvonalon álló játékukkal a közönség legteljesebb elismerését biztosították maguknak a szereplők, Tihanyi, Takács Mariska, majd Ja másik estén Verő Janka oly megrázó természeteséggel és oly hűséggel játszottak, hogy a közönség azon általános meggyőződéssel távozott a színházból, hogy ezeket a szerepeket különbül megjátszani nem lehet. Fel volt dolgozva a játékukban a szerep minden legapróbb részletei és a hatás egyforma volt a szerelem má- moritó perczeiben, mint a meghasonlás rettentő óráiban Balázsi, Gyenis, Pataki majd a „beugrott“ Üti Gizella kitűnőek voltak. Vidor játékára csak azt jegyezzük meg, hogy mi az általa személyesített apa szerepében inkább egy patethikus apát szerettünk volna látni, mig ő az apát mint egy, a nagy csapás súlya alatt megtört férfiút játszotta. Játéka azonban az ő felfogása szerint is kitűnő volt. A már oly sokat látott és oly előnyösen ismert „Drótostót“ czimü operettet pénteken este adatta Krémer és a nézőtér valóban megfelelő képét mutatta az érdeklődésnek : a színház telve volt. Tihanyi jó volt Pfefferkorn szerepében. Komáromi Gizellát a Zsuzsika szerepében már tavalyról, mint igen kedves tót leányt ismeri a közönség. Elragadóan játszott. Méltó partnere volt Andai Terka, kit a közönség már is kedvenczévé fogadott. Rátkai Sándort is előnyösen ismerjük a komikus szerepekben általában és Günther szerepében a szocziáldemokrata politikához való hajlandóságát juttatván kifejezésre, egy kis szocziálista tüntetésre is szolgáltatott alkalmat. Barna és Radványi nagyon szépen énekeltek. Köztudomású azonban, hogy sok a jóból is megárt és igyekszünk e káros hatást elkerülendő egy pár kesernyés megjegyzést is tenni. Nem vesszük ugyanis jó néven azt, hogy egyes szereplők nem csak azon idő alatt, mig mondani valójuk nincs, hanem azalatt is, mig a közönség előtt várva a jelt már szerepük folytatásához készen állanak, oly vígan csevegnek, nevetgélnek, mintha odahaza, vagy öltözőikben volnának, eltek intve attól, hogy sokan közülük pedig az elül lévő helyekről világosan érthetőleg és kivehetőleg egész vígan társalognak az épen megbeszélni szándékolt dologról vagy mint több Ízben észrevettük, a közönségről és a közönség hölgytagjainak toilettjeiről. Ezek bátran elmaradhatnak, mert nagyon rontja aztán az egész előadás hatását. Különös figyelmébe ajánljuk még a szereplőknek, hogy egy kissé nézzenek a korhűségre is. „Rab Mátyásiban például egészen modern toilette- ket láttunk a hölgyeken, a melyeket a legnagyobb jóakarattal sem tudtunk Mátyás korabelinek eíkép- zolni, mig Tihanyi nagyon sokat engedett a színpadi és korhűségből, mikor, a prágai hitközségi szolga szerepében borotvált arczczal jelenik meg a színpadon. Á „Drótos tót-‘-ban pedig olyan mókákkal akarták a darab különben is jóhatását fokozni, a melyek talán egy czirkusz porondján megfelelők volnának, azonban színpadra nem valók. Es ajánljuk, hogy ilyesmiktől, általában pedig a túlzásuktól tartózkodjanak, mert ezzel különben kifogástalan játékuk hatását lerontják és visszatetszővé válnak. A kellékek, illetve a rendezésre vonatkozólag pedig azt jegyezzük meg, hogy az a szürke ló maradjon már el, mert sem a „Rab Mátyás“ sem egy huszár egy olyan lóra fel nem ülhet és ha más lovat kapni nem képesek, úgy hagyják ki inkább valahogy azt a jelenetet, de nevetségessé a darabot ne tegyék. A jövő heti műsor a következő: Vasárnap: Milliárdos kisasszony; hétfőn: Lovag ur; kedden: Csöppség; szerdán: Nebántsvirág, bérletszünet; csütörtökön : Tökéletes feleség; pénteken : Bob herczeg, zóna előadás fél helyárakkal; szombaton: Tüskerózsa; vasárnap délután : Egy katona története, esti Tűs .erózsa. H I E K. — Kinevezés. A m. kiiv igazságügyminiszter dr. Ujfalussy Dezső szatmári törvényszéki bírót a ki mint biró hosszabb ideig Nagykárolyban is állomásozott a debreczeni kir. Ítélő táblához elnöki titkárrá nevezte ki. — Esküvő. Kundt József m. kir. honvédszázados, ki mint főhadnagy egy pár évvel ezelőtt városunkban állomásozott, Szatmáron esküszik örök hűséget Miklusovszky Antal városi bizottsági tag, tekintélyes polgár leányának Ilonának. — Uj orvos. Kovács József orvostanhallgató, városunk fia, a napokban a budapesti tudomány egyetemen az orvosi zárszigorlatot letette és a tegnapi napon ugyanott doktorrá promováltatott. — Műkedvelői szinielőadás Nagykárolyban. A nagykárolyi zeneegyesület folyó év deczem- ber hó 19-én a „Városi Színháziban műkedvelői szinielőadást rendez. Színre kerül a „Tündérlak Magyarországon“ czimü vígjáték. Itt említjük meg, hogy Nagykárolyban egy állandó műkedvelői társulat van alakulóban. — A Kossuth-szobor bizottság ülése. A nagykárolyi Kossuth szobor bizottság tegnap ülést tartott, melyen a polgármester bemutatta Kallós Ede szobrászművész levelét, mely szerint tudatja, hogy a Kossuth-szobrot már vasútra adta, azonban az alapozáshoz csak 20-án foghat hozzá, amennyiben az még el nem készült. A bizottság a polgármester indítványára kimondotta, hogy a szobrot egy e czélra készülő bódéba fogja elhelyeztetni. A szobor leleplezése csak tavasszal fog megtörténni. — A nagykárolyi orvosok és a betegsegélyzö pénztár. Ismeretes az az immáron legkomolyabb stádiumba lépett összeütközés, amely a nagykárolyi munkásbiztositó pénztár és a nagykárolyi orvosok között történt. A conflictus eredménye az, hogy a pénztár eddigi orvosai folyó hó 15-én abbanhagyták a szolgálatot, a többi orvos pedig, miután követeléseiket a pénztár teljesithetőknek nem találta, nem vállal alkalmazást a pénztárnál. Ilyen körülmények között a pénztár úgy gyógyittatja tagjait, hogy a jelentkező beteg tagoknak egy-egy koronát, az ágyban fekvő tag hozzátartozóinak pedig 2 koronát fizet, akik ezért az általuk szabadon választható orvoshoz fordulhatnak. — Meghívó. A nagykárolyi nőegylet 1907. évi november 3-án d. u. fél 3 órakor Nagykárolyban a polgármesteri hivatalos helyiségében közgyűlést tart, a melyre az egyesület igen tisztelt tagjait tisztelettel van szerencsém meghívni. Az ülés tárgy- sorozatai: a) Titkári jelentés, b) Pénztári jelentés és felmentvény megadása, c) A gróf Károlyi Istvánná Öméltósága 25 éves elnöki jubileuma alkalmából készített album átadására küldöttség megválasztása, d) Esetleges indítványok. A közgyűlés után a megválasztott küldöttség átadja gróf Károlyi Istvánná Öméltóságának a jubileumi albumot. Kelt Nagykárolyban, 1907. október 13. Dr. Serly Gusztávné al- elnöknő. — Esküvő. Bocsánczy Márton nagysomkutijke- reskedő, birtokos, megyebizottsági tag szerdán esküdött örök hűséget Foltin ek Ferencz polgártársunk leányának Bellának. — Templomszentelés. A keérsemjéni ref. egyház f. hó 20-án templomszentelési ünnepélyt rendez. A templomszentelési imát Biki Károly esperes fogja tartani — A szatmári önkéntes iskola tanárkara. A most Szatmáron megnyílt honvéd önkéntes iskola parancsnokának Tavassy Gyula 11. honvédgyalogezredbeli főhadnagy, oktató tiszteknek Fodor László, Lator Zoltán, Neviczky Gyula és Hanka Tibor 12. honvédgyalogezredbeli hadnagyok neveztettek ki. — Közgyűlés. A nagykárolyi munkásbiztositó pénztár ma délelőtt igen érdekesnek Ígérkező közgyűlést tart. — A Széchenyi-Társulatból. A szatmármegyei Széchenyi-Társulat igazgató választmánya szerdán délelőtt Madarassy Dezső elnöklete alatt ülést tartott, amelyen tudomásul vették az elnök előterjesztését, az egyesület pénzügyi helyzetéről s könyvtárnok jelentését a könyvtár állapotáról. — Ezután Marosán Kornél ismertette az egylet 25 éves jubileuma alkalmából kibocsátandó emlékkönyv tartalmát s miután elhatározta a választmány az emlékkönyv 2000 példányban való kinyoinatását s a legszélesebb körben való terjesztését, a jubileumi ünnep előkészítésével dr. Fechtel Jánost, dr. Fejes Istvánt és dr. Kovács Gyulát bízta meg. — Iparkiállitás. A debreczeni ipar- és kereskedelmi kamara állandó iparmuzeumában szerény keretekben rendezett találmányi szabadalom kiállítását ma nyitja meg. A kiállítás czélja a kamarai kerület vállalkozói érdekeltségének figyelmét felkelteni és a kerületben létező találmányokat a közönséggel megismertetni. A kiállítás szerény méretekben van rendezve s főképen csak kamarai kerület feltalálóira és szabadalom-tulajdonosaira szorítkozik. Ezek közül is csak az érdemesebb, a gyakorlatban részben már bevált szabadalmak tulajdonosai jelentkeztek részvételre. Ebből a szerény 'kezdetből azonban a kamara hite szerint ki fog nőni a magyar találmányi szabadalmak országos érdeklődéssel kisért újabb és általánosabb gyűjteményes kiállítása s ha ezt illetékes körök kezűkbe veszik és megteremtik, ebben az eredményben a kamara jutalmát találja mostani jóindulatú fáradozásainak. — Céllövészet. A vallás- és közoktatásügyi és honvédelmi miniszterek legújabban azt az érdekes rendeletet adták ki, hogy a főgimnázium felső osz- lyainak növendékei a játékdélutánok keretében katonai céllövészetet gyakoroljanak. A VII. és VIII. osztály tanulói örömmel jelentkeztek e férfias sportra, melyet a helyi katonai hatósággal való megállapodás után nyombán meg is fognak kezdeni. — Gör. kath. papok háborúskodása. A Szatmármegyei Közlöny múlt heti számában Kérdések czimü, czikkünkre vonatkozólag az alábbi levelet kaptuk: Szatmár, 1907. október 17. Tekintetes Szerkesztő Ur! Kérem szíveskedjék becses lapjában alábbi soraimnak helyt adni. Ha kiváncsi megnevezi magát, szívesen adok felvilágosítást; miután én ismeretlen egyénekkel nem szoktam szóba állam. Hubán Gyula, szatmári gör. szert. kath. esperes-lelkész. Várjuk a „kiváncsi“ jelelentkezést. — Istentisztelet a királyért. Á nagykárolyi sta- tusquo izr. hitközség templomában a betegen fekvő magyar király felgyógyulásáért szerdán reggel külön istentisztelet lett tartva. — Uj kamarások a vármegyében. Ő Felsége a király Szatmárvármegyéből legutóbb kamarási méltósági rangra emelte liptó-szent-iváni Szent-Iványi Tibor I. huszárezredbeli hadnagyot, vetési földbirtokost, továbbá báró urai Uray Bálint főrendiházi tagot, tyukodi földbirtokost. — Nagykároly város utczáinak világítása. A „Szatmármegyei Közlöny“ ma egy heti számában panasz tárgyává tettük azt, hogy Nagykároly város utczái az utóbbi időben gyéren vannak világítva, ami különösen a színházba járó közönség hátrányára van s nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a közönség nem pártolja kellő mérvben a most itt működő színészeket. Nagykároly város ianácsa, méltányolva eme jogos felszólalásunkat, legutóbb tartott ülésében elrendelte, hogy a színi évad tartama alatt éjjeli 11 óráig az összes utczai villanylámpák égve maradjanak. — Szerencsétlenség? Vagy vétkes gondatlanság? E hó 16-án Czier Márton csanálosi lakos fogatával Nagykárolyban a Kálmánd-utczán haladt, amidőn egyszerre csak rosszul lett, a gyeplő kiesett kezéből és a szerencsétlen ember a szekérben hátrahanyat- lott. A lovak haladtak egy darabig, aztán megálltak. A rendőrség emberei a kocsit behajtották a városháza udvarára. Ez este 10 órakor történt, reggel Czier Mártont a kocsiban fekve halva találták. "A megindított vizsgálat lesz hivatva kideríteni, kit terhel a felelősség a szerencsétlen ember haláláért, mert nem áll az, hogy részeg lett volna és azt beszélik, hogy kellő orvosi segély igénybe vételével meglehetett volna menteni a hirtelen rosszul lett embert. — Öngyilkos kávéházi pénztárosnö. A nagykárolyi Balaton-kávéház egyik kaszirnője, Kovács Emma, egy 22 éves székely leány kedden délelőtt állítólag reménytelen szerelem miatt öngyilkossági kísérletet követett el. Mellbe lőtte magát. A súlyosan sérültet a nagykárolyi közkórházban ápolják. Uj erőt ad A SCOTT-féle Emulsio akkor is, mikor más szer már nem használ. Mindig veszélyes kétes értékű szerekkel kísérletezni, amikor az ember egészségéről van szó. Gyengeség esetében különösen lábadozóknál, vagy vérszegénység, tüdőbaj, túlterhelt munkából származó betegségek folytán az elővigyázatos ember azonnal ahhoz e szerhez folyamodik, mely számtalan esetben, kivétel nélkül hatásosan és biztosan gyógyítja a gyengeséget. Ez a szer a SCOTT-féle Emulsio. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. Kapható a gyógyszertárakban. Az Emulsió vásárlásánál a SCOTT-fél# módszer védjegyét — a halászt — kérjük figyelembe venni. NYI LT-TÉR. (E rovat alatt közlőitekért a ;szerkesztőség|nem|felel<5s.) s KALOGÉN Brázay sósborszesz FOGKRÉM A legjobb )