Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-10-27 / 43. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Kolozsvári Blanka is jól adta a gépiró kisasszony szerepét. Radványinak nem sok szerep j ütött, csupán egyszer futólagosán jelent meg a színen a nem neki j való fura, komikus szerepben; őt inkább, mint dél- czeg és daliás lovagot, mint katonát tanultuk hős szerepeiben megismerni. Több szerep jutott Gyenis- nek, akiVincze, csatlós szerepében jó alkalmat talált a homályos háttérből való kibontakozásra, közönsé­günk szimpathiáját egy csapásra meghódította. A második felvonásban említésre méltók az irodasze­mélyzetből Kolozsvári Blankán kiviil még Szabadkai és Vidor, kik mindketten jó színészek ugyan, de keveset szerepeltek. Úti Gizella szintén jól ereálta szerepét. Csütörtökön a „Tökéletes feleség‘-et adták, melyben a férfiak szine-java játszott. Tihanyi, Vidor, Szabadkai, Győri, Radványi, Balázsi, Barna, vala­mennyien kitűnő színészek. Az est ünnepeltje Takács Mariska volt, kinek művészi előadását két szép vi­rágcsokor jutalmazta hatalmas és többször megis­mételt tapsviharral fűszerezve. Úti Gizellának kevés szerep jutott e darabban. Az eredmény általában igen jó volt. Pénteken a múlt heti műsor „Bob herczeg“-ét ismételték meg, hol a czimszerepet Komáromi Gi­zella játszotta, egyébként minden a régiben maradt. Mondanunk sem kell, hogy Komáromi Gizella révén hasonlíthatatlanul jobb Bob herczeget láttunk pén­teken, mint a milyen a muJt Köti volt. A jqvű net műsora a következő: Hétfőn: Ideges nők, vígjáték. Kedden: Harang, énekes legenda Szerdán: Tüskerózsa, operette. Csütörtökön : Asszony, színmű. Pénteken : Három Kázmér, énekes bohózat. Szombaton: Giil Baba, operette. Vasárnap d. u.: I. László, színmű. Vasárnap este: Víg özvegy, operette. H I R R K. — Esküvő. Modor Vidor honvédhuszár hadnagy folyó hó 29-én délután 4 órakor esküszik őrök hűsé­get olgyai Gaál Kálmán gazdatiszt és neje Balássy Berta Ieán3'ának, Bertának. — Reformáczió emlék-ünnepély. A Protestáns Társaskör igazgató-választmánya Gy. Kovács József ref. vallástanár elnöklete alatt okt. 15-én tartott gyűlésében elhatározta, hogy a reformáczió emléké­nek évfordulója alkalmával október 31-én a Protes­táns Társaskör helyiségében d. u. 6 órai kezdettel ünnepélyt rendez, melyen az ünnepély iránt érdek­lődők szives vendégekül láttatnak. — Szünetel az éjjeli ügyészség. A közvélemény' és a sajtó e botrányköve, a sajtó szabadság e durva sérelme végre közmegelégedésre kimúlt. A sajtó- törvény szellemével egyenes ellentétben álló intéz­ményt az igazságügyminiszternek október hó 3-án kelt rendelete végezte ki, mely hatályon kiviil helyezte a sajtótermékek kivételes ellenőrzési módját s ezzel a sajtó elfojtásának ezt a módját egyelőre megszüntette. Persze, nem véglegesen, mert az éjjeli ügyészséget egy uj igazságügyminiszteri rendelet ismét bármikor életbe léptetheti s igy a sajtó-gúzs csak félre van téve, de bármikor újból elővehető, amikor a kormánynak szüksége lesz arra, hogy a kritikát saját tényeivel szemben elhallg ittassá, vagy korlátozhassa. Jogrendszerünknek örök szégyene ez, mely csakis törvényhozási utón, a sajtótörvénynek törvény utján való magyarázásával pusztítható ki végkép jogéletünkből. Mindeddig csak szünetel, de nem szűnt meg. A fővárosi sajtó örömét tehát, melylyel az igazságügyminiszter rendeletét fogadta, a közvéleménynek korainak kell tartania és várnia kell e kérdésnek törvényhozás utján való elmarad- hatlan szabályozását. — Táncz mulatság. A Protestáns Társaskör igazgató-választmánya Gy. Kovács József ref. vallás- tanár elnöklete alatt október 15-án tartott gyűlésében elhatározta, hogy november 10-én, 8 órai kezdettel, a Protestáns Társaskör helyiségeiben, konczerttel egybe­kötött tánczmulatságot rendez. A műsor összeállításával, mely előre is fényesnek ígérkezik, az elnökség bízatott meg. (Belépti-dij személyenként 1 korona.) A Szatmárvármegyei nőiiparegyesület két 450 koronás ösztöndíját vármegyénk főispánja Komoróczv Sarolta és Winkler Katalin szatmári polgári leány­iskolái növendékeknek, mint a pályázók között leg­érdemesebbnek Ítélte oda. — Segély a rendezett tanácsú városoknak. Vesz­prém vármegye törvényhatósági bizottságának leg­utóbbi közgyűlésén elhatározták, hogy a törvény- hatóság felíratott intéz a képviselőházhoz, hogy az állam a rendezett tanácsú városokat is segélyez ze személyi kiadásaik egy részének fe­dezésével. A törvényhatóság e határozatot pártolás végett megküldte Szatinárvármegye törvényható­ságának is. — Tűzvész pusztítás a Szatmár város tulajdonát képezett erdőben. Vasárnap e hó 20-án virradóra riasztó hir zavarta fel Avasfelsőfalu csendjét — ég a bérezi erdő! — Cservenka János h. körjegyző és Magyar György városi erdővéd szekérre ültek és a tűzvész színhelyére igyekeztek. Midőn már meg­érkeztek több száz hold terület volt lángokban. A tűz a Sez-diilőben keletkezett és onnan terjedt a nagybányai határ felé, a város tulajdonát képezett Kiszely-féle rét irányában, hol ismét 100—150 hol­don pusztított. Nehéz küzdelmes munkával sikerült a városi erdőt veszélyeztető tűz tovaterjedését meg­akadályozni, a csendőrök által összegyűjtött falu­beliekkel. Cservenka János helyettes jegyző a vész­ről azonnal értesítette a szatmári erdészeti hivatalt, mely még az éj folyamán intézkedett az oltásról, kimenvén a vész színhelyére 3 tűzoltóval és 50 emberrel, kik tíz órai munka után tudták csak tel­jesen megakadályozni a tűz pusztítását. — Ezer szerencse, hogy szélcsend volt, különben a száraz­ságban óriási pusztítás keletkezett volna be. A gyors és helyes intézkedés különben. Cservenka János jegyző érdeme. — Tánczmulatság. A nagykárolyi czipész- és csizmadia munkások és munkásnők szakegylete 1907. évi november hó 3-án vasárnap a „Polgári Olvasó­kör“ nagytermében saját könyvtára javára világpos­tával egybekötött zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépő-dij: Személy-jegy 1 korona 20 fillér. Család­jegy (3 személyre) 3 korona. Kezdete este 7 órakor. Azon hölgy, ki legtöbb képeslapot kap, valamint aki legtöbbet elad: egy értékes ajándéktárgyban fog részesülni. — A házi szarkák. Makay Lajos nagykárolyi te­metkezési intézet tulajdonos lakásából a napokban 1069 koronát elloptak. A folyamatban lévő nyomozás már ez ideig annyit derített ki, hogy a lopásban a Makay kocsisának és Szabó Kálmánnak, Makay Lajos sógorának egyik Szűcs nevű tanulója is részes. Kide­rült továbbá az is, hogy Szűcs gazdájától, Szabó Kálmántól is nagyobb mennyiségű ruhaneműt lopott el. Tekintettel arra, hogy a lopásban állítólag egyes vidéki emberek is részesek, a nyomozást a nagykárolyi ren­dőrség a csendőrséggel együtt végzi. UJ”' — A Szatmár—mátészalkai vasút épitő munkáihoz a budapesti Gregersen G. és fiai ezég a kereskede­lemügyi miniszter által kiadott ideiglenes építési enge­dély alapján a napokban hozzáfogott és a munkálatok vezetésével Schreiber Mihály főmérnököt bízta meg. A még szükséges területek kisajátítási eljárását már megindították és ennek befejezte után a munkálatokat fokozottabb erővel fogják folytatni. — Uj postaügynökség. Szatmárvármegye Kispe- leske elnevezéssel 1907. évi november hó 1 én postai ügynökség lép életbe. A postaügynökség kézbesítési köre Kispeleske, Garbolcz és Méhtelek községekre terjed ki. — Borzalmas szerencsétlenség. Borzalmas sze­rencsétlenség történt vasárnap a kapnikbányai Róta- Anna aranybánya zuzójában. A zuzót hajtó nagy kerék szija elkapta Birtás János 13 éves hut s a szó szoros értelmében darabokra tépte. Birtás ször­nyet halt. A szerencsétlenség helyszínére kiszállott Szentpétery Ferencz vizsgálóbíró is s a megejtett vizsgálat kiderítette, hogy a szerencsétlenséget Bir­tás gondatlansága', okozta s azért a bányamű veze­tőségét a legcsekélyebb felelősség sem terheli. — Megszűnt a sertésvész. Nagykároly városban a sertésvész megszűnvén, a sertés vásár hétfőn meg­nyittatott. A vész utáni első vásárra mindössze 8 darab sertés hajtatott fel. — Halál a síneken. A nagysomkuti vonat teg­napelőtt éjjel Barlafalu község mellett egy 25—30 éves férfiút gázolt agyon. A dolog úgy történt, hogy az ismeretlen ember valószínűleg öngyilkossági szándékból a sinek közé feküdt s a nagy sötétben a mozdonyvezető nem láthatta s igy. nem volt mód­jában a szerencsétlenséget megakadályozni. Az illető külsejéről Ítélve czigány volt, borzalmasan összeron­csolt hulláját bevitték Barlafaluba. Kilétét ez ideig nem sikerült megállapitani. — Szerencsétlenség a tasnádi utón. Talérosi Nagy Imre a pénteki tasnádi heti vásárról egy fával megrakott szekér tetején akart Nagykárolyba jönni. A lovak valamitől megijedtek és a szekeret az árokba fordították. Tallérosi Nagy Imrére a fa ráesett és teljesen összetörte. Mire Nagykárolyba szállították: meghalt. — Leégett falu. Udvari szatmármegyei község folyó hó 19-én a legnagyobb részben leégett. Mintegy ny oícz van ház, melléképületek és a csűrökben felhalmozott nagymennyiségű búza és takarmány pusztult el. Az oltás, melyhez a szatmári tűzoltóság is kivonult a nagy szél miatt lehetetlen volt. A tüzes perjét és füstöt a szél egész Szat- márig elhordta. A kár nagy. — Szaporodnak az éhes emberek. Nagykároly város rendőrségéhez e héten mintegy 12 lopási ügy­ben tétetett panasz. A nyomozási eljárás mindenik ügyben folyamatban van. — A debreczeni és nagyváradi csapatkórházak közélelmezésének biztosítására a temesvári 7-ik hadtest pályázatot nyit. Ajánlatok nov. 6-ig nyúj­tandók be. Bővebb informáczió a kereskedelmi és iparkamaránál szerezhető. — Öngyilkos bérlő. Grünfeld Sámuel nevetlen- falui bérlő a napokban látogatóba ment Kökényesdre sógorához, Fried Lajos bérlőhöz. Vacsora után a be­szélgetés közben Grünfeld egyszer csak fölállott mond­ván, hogy rosszul érzi magát s kiment. A rosszulléte nem volt feltűnő, mert beteges ember lévén, gyakran előfordult nála pár pereznyi rosszullét. Most azonban szokatlanul sokáig maradt künn s sógora és nővére keresésére indultak. Végre megtalálták az istállóban a jászolhoz támaszkodva. Ijedten futottak hozzá, azt hí­vén, hogy csak elalélt állapotban van. Azonnal élesz­teni próbálták, de hasztalan, mert már halott volt. Mellette hevert a revolvere, melylyel szivenlőtte magát. Grünfeld szívbajos volt és végzetes tettét ennek tulaj­donítják. — Állatdijazás. A szatmárvármegyei gazdasági egyesület Erdőd nagyközségben a november 7-iki országos vásáron állaldijazást fog tartani. Ez alka­lommal a földmivelésügyi miniszter dijaival a saját nevelésű magyar fajú 2 éves üszők és borjas tehenek fognak dijaztatni. A díjazásban résztvenni óhajtók fel­kéretnek, hogy a felhajtani szándékolt állatok számát Erdőd község elöljáróságánál folyó évi november hó 6-ig szóval, vagy írásban bejelenteni szíveskedjenek. — Erdőd, 1907. évi október 20. Az elöljáróság. — A reklámpénz. Lakatos (Bangó) Péter kap- lonyi czigánykupecz a hétfői nagykárolyi heti­vásáron egy tyukodi embertől egy tehenet vásárolt és Gedicke-féle 100 koronáshoz hasonló osztálysors­jegy reklámczédulával akart fizetni. Egy rendőr észrevette és letartóztatta. — Színészet Mátészalkán. Molnár Gyula johirü színtársulata szerdán vonult be Mátészalkára. Az első előadásokból Ítélve a társulat elsőrangú erőkből van összeállítva és tekintettel az eddig itt működött kisebb társulatokra, messze túlszárnyalják a város igényeit. A közönség méltányolja is az igazgató áldozatkészségét és naponta zsuffolásig megtölti a Hungária szálloda nagytermében épült színházat. A 26 tagból álló társulat elsőrendű erői: M. Jászay Mariska, Mezey Ella, Füzesi Lenke, Erdőss Jolán, Péchy László, Rajz Ödön, Timár Béla, Kovács Andor, Makovczy Levente, Kerner Jenő, (karmester) stb„ kik a fővárosi színházak legfrissebb újdonsá­gaival nyújtanak Mátészalkának igazi művészi élvezetet. — Szabadalmi kiállítás. A kereskedelmi és ipar­kamara folyó hó 20-án megnyíló kiállítására már eddig is számos érdekes találmányt és modellt küldtek be a kiállítók. Különösebb érdeklődésre tarthat számot Kis János ujrendszerü ágyvasalása, Fekete János cserélhető dobsine, Parche Gyula cserépkályha gyorsfűtője, Iványási György kettős borsajtója, Prietzer Mór sajtója, Balázs Sándor hal­fogó csapdája, Cselleng Gyula állítható ajtósarok és ablakvasa, Péter Lajos puskatámasztékja, Szeszák Gyula mosógépje. Különösen érdekes továbbá Nagy Lajos zár betétje kétfelől nyitható lyukas kulcsosai, Gőth Lajos szétnyíló biztonsági lovagló kengyele stb. stb. Beküldőitek továbbá több ipari géptalál­mányt és gazdasági újítást. Kun István önműködő boroshordó táplálója szintén figyelmet érdemel, úgy­szintén Moskovitz Ignátz ágyja, fotel és asztallá átalakítható bútordarabja. — Hazai beszerzési források czimen a Magy. Kir. Kereskedelmi Muzeum igen hasznos czimtárt adott ki, mely alkalmas lesz a fogyasztó közönsé­get tájékoztatni, hogy hol és kitől kaphat magyar iparczikket ? A czimtár 5000 oly ipari czikk fajt so­rol fel, melyet már készítenek az országban. E czimtár a hatóságoknak, tanítóknak és intézeteknek ingyen küldetik szét. Mágnások a Magyar Védő Egyesület (Budapest, VIII. kér. József-körut 8.) kaphatnak, csupán a szétküldés és kezelési munkák ellenében számított 1 kor. beküldése mellett. A czimtárból esetleg hiányzó czikkek tekintetében a Magyar Kereskedelmi Muzeum készséggel ad bár­kinek tájékoztatást. lévő anyáknak nincs jobb barátjuk, mint a SCOTT- féle Emulsió. Testi gyengeség és bágyadtság ha kínozza őket, úgy a SCOTT-féle Emulsio épp oly csodálatos, mint kielégítő hatással van. Uj erőt és uj életkedvet kölcsönöz a SCOTT, mintha varázsital lenne. De még több örömet okoz a szülőknek, ha a csecsemő megszületik, mert egészsé­ges szinében és erős formáiban a szülők különösen gyönyörködnek. Ez onnan van, mert az anya által bevett SCOTT-féle Emulsio a gyermeket is táplálta s erősí­tette, szóval mindkettőre a legkellemesebb hatást gyakorolta. Az Emulsió vá­sárlásánál a SCOTT-féle módszer védje­gyét — a ha-» lászt — kérjük figyelembe venni. NYÍLT-TÉR. (E rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség nem felelős.) Brázay sósborszesz FOGKRÉM A legjobb t Kiadó üzlethelyiség! Nagykárolyban a nagypiaczon, gr. Károlyi György-téren, Cservenyák-féle házban a volt Kínál József-féle üzlethelyiség, azonnal kiadó. Bővebb felvilágosítás nyerhető: Wagner Lajos czégnél. ,_3 Egy eredeti üveg ára 2 Ke 50 fillér. Kapható a gyógyszertárakban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom