Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-28 / 30. szám
Nagykároly, 1907. julius 28. 30. &zé,iccLm XXXIII. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. = MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. .Sv1* 90'!^-' 1 '* . ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Nf#jgr;£ Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 koro Megyei községek, egyházak és iskolák részérelBgy érre |5 korona. ^ Egyes szám ára 20 fillér, Hirdetések jutányos áron közöltetnek. .Nyilttér SZERKESZTŐSÉG: KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi részét érdeklő közlemények küldendők Deák-tér 20. sz Telephon 59. szám. a hová a lap anyagi részét érdeklő közlemények küldendők NA GYKÁROLYBAN Jókai-utcza 2. sz. Telephon 56. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ : D r. ANTAL ISTVÁN. LAPTULAJDONOSOK : MANYÁK és TÓTH. 40 fillér. Uj jövedelmi források. Nagykároly, 1907. julius 28. — ő. — Lapunk f. hó 14-iki számában szóvá tettük azon javaslatokat, melyek a város jövedelmének fokozása czéljából terjeszttettek elé és a melyek Nagykároly város sanyarú anyagi helyzetét uj jövedelmi források nyitása és kiaknázása által vélték orvosolhatni. Ezen javaslatok tárgyalására kiküldött bizottság az uj jövedelmi forrásokat, mint annak idején megírtuk, egyrészt czélra nem vezetőknek találta, másrészt azon tapasztalatokra jutott azok tárgyalása közben, hogy az uj jövedelmi források feltárhatásához oly tetemes anyagi befektetés szükséges, a minőre a város jelenlegi szorult anyagi viszonyai közepette nem képes. Szegénység tekintetében, habár városunk csaknem első helyet foglal el már a pótadó nagyságából is következtetve a vidéki városok között, még sem az egyetlen e téren. Vannak más vidéki városok is, melyek szintén jövedelmeik fokozására törekszenek jelenleg, még pedig a priori konstatálhatjuk, sokkal helyesebb utón haladva czéljaik elérésében. A napokban készült el ugyanis a Miskolcz város jövedelmeit fokozni czélozó szabályrendelet, mely a játékkártyák és tekeasztalok megadóztatásáról szól. Ez alapon készül Ujhely város szabályrendelete is. A tekeasztal megadóztatásának városunkban számbavehető eredménye nem volna, mert a fennemlitett városok szabályrendeleteit véve alapul, városunknak mindössze 80—TOO korona jövedelmet hozna, ellenben a kártyaadó már nagyobb összeget tenne ki, ennek azonban némi hátránya, hogy az ellenőrzést gyakorló városi fogyasztási adóhivatal közege, az eláru- sitással foglalkozó kereskedő, vendéglős, korcs- máros üzleti helyiségeiben, a társaskörökben és egyleti helyiségekben bármikor megjelenhet és ott szemlét tarthat, .mely körülmény, ismerve az ilyen ellenőrzés elfajulásait, igen sokszor indoktalan secaturákho vezetne. A miskolczi szabó yrendelet szerint: 1. §. Miskolcz varos területén minden- dennemü játékkártya é ; tekeasztal adó alá esik. 2. §. A játékkártyák után az adó következőleg állapitfatik meg : a) 32, vagy ennél kevesebb lappal biró minden játszma után 20 fillér; b) 32 lapnál több lapból álló minden játszma után 40 fillér; c) fényezett vagy mosható kártyák után a lapok számához képest az a) és b) alatt meghatározott adó kétszeres összege fizetendő (1881. évi XXVI. t.-cz.) 3. §. Ezen adó fizetésére kötelesek a vendéglő, kávéház stb., szóval nyilvános helyek tulajdonosai, a társaskörök, egyletek, továbbá azok, kik játékkártyák eladásával üzletszerüleg foglalkoznak. 4. §. Az adó kiszabása végett tartoznak az előző §-ban megnevezettek minden játszma kártyát az átvételtől számított 24 óra alatt a városi adóhivatalhoz bemutatni. Az adó mindenkor előre fizetendő, minek megtörténtét a hivatal a kártyalapon a városi bélyegzővel igazolja. A szabályrendelet elvi helyessége nemcsak adóügyi, de szocziális jelentőségénél fogva is elvitázhatatlan. „Mert akinek tehetségében áll kártyán verni el a pénzét,^^az megfizetheti a kártyára kivetendő városi adót is. De meg a szegényebb néposztályon is segítene ez az újabb adó, mert ha nem is egészen, de legalább félig-meddig apasztaná a kártyázok számát és sokakat megmentene az éhségtől és amennyi adót fizetnének a kártyázok, annyival kevesebb adót kellene a szegény embereknek fizetni. Mert hány munkás ember van, aki most időtöltésből leül kártyázni, de a szenvedélye aztán mindaddig a kártyaasztalhoz fűzi, mig utolsó garasát is ott nem hagyja. A kártyaadó behozatalával némileg segítve lenne ezen a bajon, mert a kártyázás legdrágább időtöltés lenne és igy kevesebben volnának kitéve annak, hogy kártyázás közben kedvet kapva a hazárdjátékra, egész heti, vagy havi keresetüket a kártyaasztalnál hagyják és családjuk odahaza koplalni legyen kénytelen.“ Ezek az indokai a miskolczi javaslatnak. Van bennük sok, nagyon sok igazság. És ha megjegyzés nélkül nem is Írhatjuk alá minden sorát, ha kénytelenek vagyunk is belátni azt, hogy nagyon sok esetben az a pár fillérnyi kártyapénz többlet nem fogja visszatartani a játékosokat szenvedélyüktől, mégis azt kell mondanunk, hogy a javaslat akár fináncziális, akár szocziális indokból, de nálunk is feltétlenül utánozandó. Mert a fáradtság, amit egy ilyen szabályrendeletnek elkészítése von maga után, fényes jutalmat nyer erkölcsi tekintetben az általa elérhető szocziális eredményben, anyagi szempontból pedig az ennek révén befolyandó jövedelemben. r A R C Z A. Jőssz-e velem? Szerelmek, üdvök bűvös hazája, Pokol az útja, kapuja tárva! Ki átlépheti, nevet rá az élet! — Ha úgy akarnád, én átvezetnélek, Jössze-e velem ? A kapu tárva s pokol az útja, Átküzdeni magát hej, kevés tudja! — Ha szerelmesen rám mosolyog az arczod, Ezer pokollal felveszem a harezot, Karomba erő száll, a szivembe élet, S győztesen lépem át a kaput tevéled! Jössz-e velem ? Virágon járnál, csókon aludnál, Bánatról, búról, sohase tudnál! Dalokba fonnám fürteidet össze ! A kapu tárva, óh, mondd: velem jössz-e ? Oh, jer velem! Ilalla Miklós. Mesék. Irta: Benda Jenő. — A .Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Mondta nekem egy nagyon erkölcstelen ember: — Hazug a morálotok és ostoba. Hallgass ide, mondok neked egy néhány tanulságos mesét. — Ismertem egy nagyon előkelő és finom urat, aki ötszobás lakásban lakott, holott hatszáz forint fizetése sem volt, lóversenyre járt, havanna szivarokat szívott, a legelső szabónál dolgoztatott, sok pénzt költött asszonyra, czigányra és pezsgőre. Mindezt évi hatszáz forint jövedelemből. — Hogyan cselekedte ezt ? — Úgy, hogy megházasodott. — Gazdag nőt vett el? Nem, szegényt. De a szegény nő gyönyörű szép volt, feltűnő pompás asszony-példány. Égy igen vagyonos, magasrangu ur pártfogoltja, a rangos és költséges háztartáshoz a férj ur kezéhez minden hónap első napjaiban ez számolta le a pénzt. Mondd ! mit szólsz ehhez az emberhez? — Becstelen gazember! — Helyes! A múltkor pedig együtt sétáltam egy házaspárral, hol az asszony ugyancsak gyönyörű szép, s a férj, aki szintén nem többet, mint hatszáz forintot keres, nagyon ostoba. Mondta nekem ez a férfi: — Nincs nagyobb boldogság, mint egy jó házasság. Látod: addig, amíg nőtlen ember voltam, nyomorúság volt az életem, örökös baj, gond, küz- ködés. Amióta pedig megházasodtam, csupa öröm a sorsom. Nincs több jövedelmem, mint régen volt. Ketten élünk belőle s mégis mindenre telik. Az asszony művészettel oszt be minden garast, alkuszik a boltban, mindent feleáron vásárol. Nézdd például azt a kalapot a fején! Az hinnéd, legalább tizenöt forint! Pedig mindössze hat forint volt! — Nevettem, mert ezt a kalapot én vásároltam őnagy- ságának — szavamra megérdemelte a bájos, csó- koskedvü kicsi nő, — s a kalap nem tizenöt, hanem harmincz forint volt. Mit szólsz hozzá ? Becsületes volt ez az ember. ? — Ostoba, de becsületes! — Ne úgy mond! Becsületes, mert ostoba! Ha okos lenne, csak oly becstelen gazember volna, mint a másik. Amiből következik, hogy van becsület, amelyik színtiszta ostobaság! — Ez szofizma volt. — Lehet. Erkölcstelen meséhez erkölcstelen logika! De most más történetet mondok: Két asszonynyal beszélgettem egyszer s magyaráztam nekik : Hölgyeim! Az tisztára véletlen, ha Önök tisztességesek ! A körülmények véletlen összetalálkozása. Mert mi kell a házasságtöréshez? Hajlam és alkalom. És pedig a hajlam és alkalom nem külön-kü- lön, hanem egyszerre, együtt. Megesik ugyanannak az asszonynak esetében, hogy egyszer megvan a hajlam, de nincs meg az alkalom, máskor megvan az alkalom, de nincs meg a hajlandóság. Az ilyen asszony tiszteséges marad, de csakis a véletlen kegyéből, mert minden asszony életében voltak pillanatok, amikor hajlandó lett volna megcsalni az urát. Az egyik asszony fejét lehajtva mélyen, elgondolkozott. A másik asszony lármás, méltatlankodó haraggal zudult rám. S a két asszony közül az egyik megcsalta az urát. Mit gondolsz, melyik? — Nem nehéz kitalálni! — Persze, hogy nem! Természetesen az, aki hangosan fölháborodott. / — Még egy utolsó, rövid históriát! Egy szép asszony és egy szép férfi szerették egymást, rajongó, áhitatos szerelemmel. De jött egy kövér podegrás öreg ember s a szép asszony ennek a vén romnak kedvéért magcsalta a szép férfiút. A vén rom tudniillik igen gazdag volt s drága lakást vett a nőnek s gyönyörű ruhát. Mit szólsz ehhez ? — A nő nagyon erkölcstelen volt! — Ne zavarjuk össze fiacskám a fogalmat. A szép férfi csak szeretője volt a nőnek, mig a vén rom a hites, törvényes ura.
