Szatmármegyei Közlöny, 1907 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-05 / 18. szám

SZATMARMEGYEI közlöny Egyesület “-nek feltétlenül megkellett volna emlékét ünnepelni. De sajnos, nemcsak itt, hanem kivéve Győr városát, máshol sem történt az. Szomorú dolog, hogy mig egy hatodrendü politikusnak, miniszternek, hírre kapott zsurnalisztának azonnal szoborra gyűjtenek, addig a fővárosi és vidéki szépirodalmi körök, iskolák, kik Révai tudományából élősködnek és akik mindig készen vannak politikai tüntető ünnepek rendezésére és csiribiri nagyságok ünneplésére, Révairól, a sokat hánytvetett piaristáról megfeledkeztek. Hjha, régi dolog, hogy nálunk a tudomány és a tudós ember nem sokat számit. No meg az illetékes körök Nagykárolyban bankalapítással vannak elfpglalva. — A nagykárolyi tv. ref. egyházmegye ez évi tavaszi közgyűlését holnap d. e. 10 órakor tartja Nagykárolyban, amikor is a rendes tárgyak és folyó ügyek elintézése előtt Berey József újonnan választott esperes, továbbá Dr. Falussy Árpád és Dr. Szepesy Károly világi tanácsbirók és még egy papi tanácsbiró ünnepélyes beiktatása tartatik meg. — A Szatmármegyei Gazdasági-Egyesület e hó 1-én tartotta közgyűlését tisztujitással kapcsolatban. Az elnöki tisztségre dr. Falussy Árpád lett megválasztva, Nagy Lászió volt főispán helyett. A közgyűlés a kép­viselőház napirendjén levő cselédtörvény ellen foglalt állást, miután a gazdák érdekeit sérti és felír a kép­viselőházhoz, hogy vegye le a napirendről. — Vármegyék gyűlése. Az északkeleti vármegyei szövetkezetek intézősége Szatmáron, a városháza nagytermében május hó 15-én délelőtt 10 órakor intéző bizottsági ülést tart. — Kezelötiszti kinevezés. A király a szatmári 12-ik honvéd-gyalogezredhez Suránszkv János hadnagy­kezelőtisztet főhadnagy-kezelőtisztté nevezte ki. — A róm. kath. hitközség rendkívüli közgyűlése. A róm. kath. hitközség f. évi május hó 12-én d. e. 10 órakor az elemi fiúiskolában rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy: Az adókulcs megállapítása. Nagykároly, 1906. április 26. Az elnökség.-- Tüntető körmenet. A nagykárolyi munkások május 1-én zeneszóval tüntető körmenet rendeztek. A Polgári Kaszinóból az általános választói jog éltetése közben a Lövöldébe vonultak, ahol Skultéty Imre debreczeni párttitkár hosszabb beszédben fejtegette a nap jelentőségét. — A „Szatmármegyei Általános Tanitó-Egyesület Nagykárolyi-köre“ folyó évi tavaszi közgyűlését május hó 8-án tartja Nagykárolyban, az ev. ref. nagyobb leányiskolában. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Gyakorlati tanítás. 3. Felolvasás, tartja Szőke Kornélia, nagyecsedi állami iskolai tanitónő. 4. Felolvasás, tartja Riesenbach Mór nagykárolyi izr. isk. tanító. 5. Indít­ványok. — Külön meghívók a köri gyűlésre nem küldetnek. — Dr. Korányi Ferencz orvos lakását a dr. Ál- dorné-féle házba (a volt közjegyzői iroda helyiségébe) helyezte át. — A szatmárnémeti-i ev. ref. tanitóképzö-intézet I. évfolyamába az 1907—8. tanévre 30 növendéket veszünk fel. Okmányokkal felszerelt levélbeli jelent­kezések az intézet igazgatóságához intézendők. Kívá­natra értesítőt küld az igazgatóság. — Pártértekezlet. Felkérem a vámegyei függet­lenségi párt t. tagjait, hogy a f. hó 14-iki vármegyei közgyűlés tárgyainak megbeszélése czéljából 13-án este 9 órakor Nagykárolyban a Polgári Olvasókörben tartandó értekezleten megjelenni siveskedjenek. Luby Géza megyei pártelnök nevében és megbízásából Dr. Adler Adolf, nagykárolyi pártelnök. — A helybeli iparkiállitás rendező-bizottsága leg­utóbb tartott ülésében elhatározta, miszerint felkéri a kormányt, hogy magát a kiállításon képviseltesse, arany­érmet és dicsérő oklevelet adjon ki, a kiállítást anya­gilag támogassa, az iparkamarákhoz körrendeletét intézzen, hogy ipartestületeket kérjék fel, miszerint tagjaikat a kiállítás minél tömegesebb megtekintésére buzdítsák, végül, hogy az iparkiállitást látogató iparo­sok részesüljenek kedvezményes vasúti jegyekben. — Eljegyzés. Grosz Ignácz kismajtényi lakos, ápril hónapban eljegyezte Weisz Májer leányát Lénit. — Kétszer egymásután ! Olvasóink figyelmét is­mételten felhívjuk arra, hogy sorsjegyeiket a Dörge Frigyes bankházában, Budapest, Kossuth Lajos- utcza 4. sz. alatt vásárolják. Hogy mennyire igazunk volt ezen ajánlásunkkal, azt a legjobban bizonyítják a most befejeződött húzások. Számos oly főnyeremény volt, melyet ezen valósággal szerencsés bankház vevője ért el. Ismételten nyerték ott a legnagyobb nyeremé­nyeket, igy most legutóbb még egymásután kétszer is. A 18-ik sorsolás alkalmával lett a 37553. számú sors­jegyre 400.000 korona kifizetve és a 19-ik sorsolásnál 1907. április 15-én már ismét a nálunk vásárolt 8881. számú sorsjegy nyerte meg a 400.000 koronás főnye­reményt. Oly szerencsés esemény ez, amely az osztály­sorsjáték fennállása óta még nem fordult elő. A leg­jobban örvendünk annak, hogy az egész óriási összeg (a 39268. sz. sorsjegyre eső ÍOÜ.OOO koronás is) Ma­gyarországban maradt. Ezek után a legmelegebben ajánlhatjuk tisztelt olvasóinknak, hogy a mostani 20-ik húzásra sorsjegymegrendeléseiket (egész 12 kor, fél 6 kor., negyed 3 kor., nyolczad 1 korona 50 fillér) Dörge Frigyes bankházánál, Kossuth Lajos-utcza 4. sz., minél előbb eszközöljek, mert bizonyos, hogy az egész világ részt akar venni a szerencsében ; igy hát a sorsjegyek a legrövidebb idő alatt eladatnak. Azok a megrendelők, kik lapunkra hivatkoznak, a leg­figyelmesebb kiszolgálásban részesülnek és mindazon előnyökben, amit egy elsőrendű bankház csak nyúj­tani képes. — Czáfolat. A Lippón tartott oláh népgyülésről szóló múlt heti hírünkre vonatkozólag Nyisztor Ignácz válaszuti körjegyző annak közlésére kér bennünket, hogy ő a jelzett népgyülésen nem csak hogy jelen nem volt, de a gyűlésről tudomása sem volt. — Vadászati jog bérbeadása. Nagykároly város határán gyakorolható vadászati jog f. hó 24-én d. e. 10 órakor a városházánál Jobbágy Sándor aljegyző hivatalos helyiségében tartandó nyilvános átverésen bérbeadatik. — A tündéri Margitsziget gyönyörű fekvése, ki­tűnő levegője, fenséges csendje folytán megér­demli azt, hogy mindenki oda zarándokoljon. — Betegeknek elsőrendű gyógyhely és legmodernebb kellékekkel ellátott gyógyító alkalmatosságai arra pre­desztinálják, hogy necsak a magyar látogassa, hanem az idegen is, mert hydroterapikai intézete, elektromos fény és napfürdői, svéd gymnasztikái, lég és szénsavas vízfürdői egyesítve az artézi forrás világhírű vizével, Bulling inhalatorium külön szakorvos vezetése alatt is tényezője a biztos gyógyulásnak. Prospektust szívesen küld ingyen az Igazgatóság. — A sorozás eredménye városunkban. A nagy- károlyi járásban az első korosztályban: 531 a máso­dikban : 263, a harmadikban: 254, magasabb korú 5, önként előállott: 6, összesen 1059 állítás köteles volt. Ebből besoroztatott: 242, póttartalékos 74. Alkalmatlan volt: 535. Távollevők: 208. Nagykároly város és az itt tartózkodó idegen illeteségüek közül az I. korosz­tályban volt: 139, a Il.-ban 87, a 111.-ban 65, maga­sabb korosztályú kettő. Összesen : 300. Ebből besoroz­tatott: 50, póttartalékos: 17, elbocsájtatott:. 161, távol­levő : 65. Besorozták egyévi önkéntesnek: Nagy Gábort (időelőtti), Tóth Jánost, Serly Istvánt és Thanhoffer Istvánt a sorszám rendjéből. — Am. kir. szab. osztálysorsjáték játékterve, melyszerint a XX. sorsjáték húzásai május hó 23 és 25-ikén kezdődnek meg újra, a világon jelenleg fenn­álló sorsjátékok között a legkedvezőbb. Nincs az a sorsjáték, amely oly rövjd időn belül a nyeremények oly tömegét fizetné ki, mint ép az osztálysorsjáték Habár a különböző sorsjegy válallatok sorsolási terve­zetükbe ki is mutatnak nehány millió koronát, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezen összeg csak 50—60 év alatt jut kifizetésre, mig ellenben a magy- kir. szab. osztálysorsjátéknál 16,457.000 korona kerül rövid féléven belül kisorsolásra. — Dr. Rácz Lajos, a debreczeni kereskedelmi és iparkamara fogalmazója: „Az ipari béke megvalósítása“ czimü tanulmánya május hó közepén fog megjelenni. Szerző ez utón is kéri azokat, kik még előfizetni kí­vánnak, hogy előfizetésüket lehetőleg május 1-ig czi- mére (Debreczen, Iparkamara) küldjék be. (A könyv ára 2 korona 50 fillér.) Ajánljuk a közérdekű munkát az iparosság és a közönség figyelmébe. — (Egy munkás-család szerencséje.) Régi igazság, hogy a hol legnagyobb a szükség, legközelebb a se­gítség. Különös hálával emlegeti ezt az igazmondást az a szerény munkás-család, mely a szerencsés sors jóvoltából a fenyegető szükségben tisztes vagyonhoz jutott. A szorgalmas derék családfő önhibáján kívül munkáját, kenyérkeresetét veszítve, hiába kopogtatott uj munka, uj foglalkozás után, mindenütt zárt ajtókra talált a munka hijján. A szerény otthonba már-már a fenyegető nyomor költözött, midőn a szerencse egy sugara ismét boldogságot varázsolt a kétségbeesett családi körbe. A derék munkás ugyanis a jobb na­pokban megtakarított fillérekből osztálysorsjegyet vá­sárolt és ujjongó örömmé változott kétségbeesése, midőn a napokban a Gaedicke A. budapesti bankház, melynél a szerencsés sorsjegyet vásárolta, arról érte­sítette, hogy a 60.000 koronás főnyereményt nyerte meg. A Gaedicke bankház, melynek a szerencse állandó kísérője, nyolcz nyolczadban adta el a sorsjegyet és a munkás-családon kívül még számos szegény sorsú kis embernek teremtett jólétet. —- Munkáspiacz. A városi tanács a munkások várakozó helyéül, munkás-piaczul a Nagypiacztérnek a Czédulaház melletti részét jelölte ki, s megengedte, hogy a munkát kereső munkások ott tartózkodjanak, s ott a munkást keresőkre várakozzanak. — A nagy­károlyi rendőrkapitányi hivatal ezen körülményről a nagykárolyi járás összes községeinek elöljáróságát értesítette. — Az első Alföldi Cognacgyár Részvénytársaság és Szeszfinomitógyár Kecskeméten, budapesti köz­ponti irodájának. V., Mérleg-utcza 11. szám, heti üzleti jelentése : Finomított szesz adózva nagyban 153 K, kicsinyben 158 K. Finomított szesz adózatlanul 53 K, kicsinyben 55 K. Nyers szesz adózva nagy­ban 153 K, kicsinyben 157 K. Denaturált szesz nagy­ban 42 K, kicsinyben 44 K. — Tisztujitás Nagybányán. Mint értesülünk a főispán május hó 22-ére tűzte ki a városi tisztújító közgyűlést. — Esküvő. Dr. Ajtay Nagy Gábor ügyvéd má­jus hó 9-én, áldozócsütörtökön tartja esküvőjét Nagy­bányán Torday Imre városi tanácsos, h. polgármester leányával Gizivel. — Törvényszéki tárgyalás. A szatmári törvény­szék előtt szerdán Klepner Izidor, Lébi Simon és Reich Ignácz azon váddal terhelve álltak, hogy Ráksa község házába betörtek, onnan elszállították a vasszekrényt s ennek 6900 korona tartalmát elrabolták. A törvény- széki tanács igy alakult meg : elnök Pap Endre; bírák dr. Némethv József és Jeney Sándor: közvádló dr. Papp Szilviusz alügyész,- a vádlottak védője dr. Kele­men Samu országgyűlési képviselő és dr. Farkas Jenő ügyvédek; tolmács Hozás János. A tárgyalás 3 nap folyt. Dr. Kelemen a vádlottak mellett hatalmas, szónoki fordulatokban és jogi érvekkel bővelkedő be­szédet tartott. A törvényszék az összes vádlottakat felmentette azon okból, hogy a gyanuokokat tárgyi adatok nem támogatták. A közönség az ítéletet zajosan megéljenezte. A kir. ügyész felebezett. A vádlottakat azonnal szabad lábra helyezték. — Gyermekgyilkosság gyanúja alatt. Varga Juli­ánná cselédleány Nagybányán ezelőtt egy párhéttel egy gyermeknek adott életet. Mintegy két hét múltán a kisded hulláját a leány egy kosárba téve a Zazar folyó partjára dobta ki. A nyomozás folytán nemsokára kiderült, hogy kitette a folyópartjára a hullát, mire a leányt a csendőrség letartóztatta. A vizsgálatot ez ügyben egyelőre a nagybányai kir. járásbíróság esz­közli. Varga Juliánná azt állítja, hogy a gyermek a szü­lés után mindjárt meghalt és ő félelmében rejtette el a hullát a kosárba. Mikor az már foszlásnak indult, akkor dobta ki a folyó partjára. A további vizsgálat lesz hivatva kideríteni, hogy vájjon tényleg bünös-e Varga Juliánná. — Késelés az Avasban. Terep községben Tatár Mihály és Stecz Juon egy talált késen hajba kaptak, mindegyik azt állította, hogy ő látta meg előbb. A veszekedés hevében Tatár egy kővel Steczet fejbe vágta, mire ez egy karóval Tatáron s az odakerült Manica Vaszilon vágott végig. Most a Manica öcscse is bele szólott a dologba s a nála levő késsel össze­szurkálta Steczet, aki most élethalál közt fekszik. A vérengző Manicát a csendőrség elfogta s beszállították a szatmári kir. ügyészség börtönébe. — Gyilkos apa. Jakab Károly nagyari gazdálkodó 10 éves fiát hirtelen haragjában egy konyhakéssel úgy fejenszurta, hogy az egy pár perez múlva meghalt. A gyikos apa azonnal jelentkezett Fehérgyarmaton, hol le is tartóztatták s ellene a vizsgálatot megindították. IST37"Iltt ér_ (E rovat alatt közlőitekért a szerkesztő ég nem felelős.) KALOGEN Brázay sósborszesz FOGKRÉM a LEGJOBB ★★ SzabolcsYármegyeih. é. vasút részvénytársaság. 113—1907. szám. a „Szabolcsvármegyei helyi érdekű vasút részvénytársaság1‘-nak 1907. évi május hó 17-én (pénteken) déli 12 órakor Budapesten, V., Fürdő-utcza 3. sz. a. (I. emelet) tartandó A Napirend: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése és az 1906. évi mérleg végleges meg­állapítása. 2. Határozat a tiszta nyereség hovaforditása iránt. 3. Határozat az igazgatóság és felügyelő­bizottság részére adandó felmentvény iránt. 4. Az igazgatóság megválasztása három évre. 5. A felügvelő-bizoltság kiegészítése. 6. Az igazgatóság, végrehajtó-bizottság és felügyelő-bizottság tiszteletdijának megállapítása egy évre. Budapest, 1907. évi április hó 30-án. Az igazgatóság. Jegyzet. Azon részvényesek, kik szavazati joguk­kal élni kívánnak, kötelesek részvényeiket a le nem járt szelvényekkel együtt a közgyűlésre kitűzött határ­nap előtt öt nappal, vagyis legkésőbben 1907. évi má­jus hó 12-ig bezárólag a szokásos pénztári órák alatt Budapesten: a „Magyar Általános Hitelbankinál (V., Ná- dor-uteza 12. sz), vagy Mfm. Frankfurtban: a „Dresdner Bank“-nál letenni. Az államkincstár, Szabolcs és Szatmárvármegye, valamint Nyíregyháza város az általuk átvett törzsrész- vényeket letenni nem tartoznak. (1. alapszabályok 26. §-át.) Minden letett részvény egy szavazatra jogosit. Azon részvényeseknek, kiknek részvényeik még ki nem adattak, közgyűlési jogaik gyakorlására nézve azon érvényben lévő kötelezvényeik vagy nyilatkoza- taik szolgálnak alapul, melyekkel magukat befizeté- seikre kötelezték. (1. alapszabályok 28. §-át.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom