Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-14 / 2. szám

szatmArmegyei közlöny zetében éltető elemül s egybefüző kapocsul pusztán személyes kultuszt bir s mint ilyen, az individualizmus ingatag alapjára s termé­ketlen fövényére van építve : annak a pártnak reménye ahhoz, hogy a vármegye életének irányt szabjon, azt maradandó alkotásokkal gazdagítsa, hosszú életű legyen, nem lehet, s ahhoz, hogy minket jól felfogott kötelességeink teljesítésében indokolatlan támadásokkal megakadályozhasson, az érett megfontolással választott ösvényről leterelhessen s erkölcsbiráskodása kapcsán fe­nyegethessen: sem joga, sem ereje nincsen . .. A mi ellenzéki sajtónknak legújabb termé­keit olvasni valóban nagy élvezet! Ki van adva a jelszó, minél sötétebbre festeni a hely­zetet, minél kétségbeejtőbbeknek Írni le köz­állapotainkat. Sötét alapon, sötét háttérrel fes­tenek, hogy meg ne lássa senki a fényt, a derűt és „megpendül Izsák száraz fája s szerteszét hangzik a — toborzó“. Csodálatos hangja van ennek az általános verbunkosnak. Végigmegy a „járom“, a „fosz­togatás“, a „sanyargatás“, az „erőszak“ me- lodramatikus ütemén, hogy a „jogtiprás“, a „rabszolgaság“ hatalmas fináléjában végződjék. A festés ügyes, de attól tartunk, hogy a kép hatása csupán külső lesz s bensőleg senkit sem ragad meg, az igazság erejével hatni sen­kire sem fog. A politikai élet terén a nagy hangnak nincsen semmi hatása ; nincs különösen a népre, melyet a kölcsönösen s közösen előadott symphonia elvarázsolni kíván ; egyedül a sv- kernek s az eredménynek van. Ez pedig el nem tagadható, el nem takarható, mert sokkal kézzelfoghatóbb, mintsem azt az érzelmeket lenyűgözni igyekvő, tartalmilag azonban üres szólamokkal a józanul látó szem elől elvonni lehetne. A józanul látó szem s tárgyilagosan gondolkodó elme előtt pedig_ tisztán áll, hogy közjogi viszonyunk fejlesztését, az államkor­mányzat minden ágában tapasztalható fellen­dülést, államháztartásunk a rendes kerékvágásba zökkenését, kulturális állapotainknak s külö­nösen a népoktatásnak javulását, az igazság­szolgáltatás, a közigazgatás terén felmerült hiányoknak orvoslását, iparunk kereskedelmünk­nek, földművelésünknek élet- és virágzásra képes rendezését, forgalmi eszközeinknek a központ és vidék igényeinek megfelelő kiépí­tését, épen azon törvények üdvös intézkedé­seinek köszönhetjük, melyeket törvényhozásunk a szabadelvű párt domináló vezetése mellett meghozott s végrehajtott. Mind az, ami nem egyéb, mint az ered­ményes működésnek tagadása — különösen ha érzelmi szólamokkal tarkázott köntösbe öl töztetik, — legnagyobbrészt frázis. S az afféle frazeologikus czikkekben épp azért nem is az az érdekes, amit mond, hanem az, amit elhall­gat, de ami a sorok között könnyen kiolvas­ható. Mert nem kell valami kiváló s finomabb T A R C Z A. Kapások. Irta: Gábor Andor. A nap már az erdőcske fái mögött vöröslött, mikor az asszonyok és a lányok munkához fogtak. Csendesen kezdtek hozzá, mert ilyen korán reggel az ember didereg, tehát gyorsan kell mozgatnia kezét- lábát, különben fel nem melegszik. Hát nem is igen beszélgettek. Csak Maritól, a sovány szőke asszonytól, kérdezte meg az előtte kapáló leány : — Miért olyan gyűrött az ábrázatod ? Nem aludtál az éjszaka? — Nem sokat aludtam. Tudod, a Tercsiké nagyon nyugtalan volt. — Hát csakugyan valami veszedelmes betegség­ben fekszik ? — Tudja a jó ég, olyan forró a piczi teste, mint a tüziáng. Aztán meg furcsákat beszél. — Leli a hideg szegénykét. — Múlt héten, mikor még kihoztam magammal a munka mellé, hidegek jártak reggel, meghűlt bi­zonyosan. Aztán elhallgatott a sovány asszony. Ügyelni kell, nehogy a sok giz-gazzal együtt a répa zöld levelessét is levágja a kapa. Mert azért haragszik a csősz. Kiabál, hogy a kapás legalább annyi kárt csinál, amennyi hasznot, aztán még napszámot kér a munkájáért. Ügyelni kell, mondom. És a meggörnyedt alakok némán vágják a fényes élű kapát a még har­madtól nyirkos földbe. Kiemelik a gazt és félrevetik. Közbpn-közben egy-egy gilisztát vág el a szerszám éle. És a kettévágott gyűrűs állat ott vonaglik a föl­dön, mig rá nem lépnek. intuiczió és szemlélődés annak megértéséhez, hogy a kesergő czikkeknek nagy áradata a személyes érdekek háttérbe szorulása óta indult meg. Ha már most ehhez hozzáveszszük adagját annak az idegességnek, amely az embert elfogja olyankor, midőn érzi, hogy arról a polczról és magaslatról leszorult, ahonnan egy gondtalanabb jövőbe nézhetett volna: a symphonikus köl­temény készen áll, csak egy kis inspiráczió kell hozzá. Ezt az inspirácziót azután meg lehet szerezni attól a nagy dirigenstől, aki különféle hangulatok mellett intonálja az alap­hangot a motívumokhoz. Hogy azután ezek a motívumok, hogy egyeztethetők össze a jog- egyenlőség s a lelkiismereti szabadság nagy elveivel, melyeket már a 48-as törvényhozás kimondott: ezzel a kicsiny s jelentéktelen disszonáns hanggal ugyan ki törődjék ? S ugyan ki törődjék azzal, hogy az efféle „érzelmi“ czikkek nagyon alkalmasak arra, hogy felkor­bácsolják a szenvedélyt a népben, azt a szen­vedélyt, mely a törvényes állapot s a fennálló rend felforgatásához vezet. A kereszténység második századának vé­gén a montanisták mindennap felkeresték Pe- puza romjait, hogy erőszakot kövessenek el az égen s a felhők megnyilatkozását könyörögjék ki ölükben az uj Jei uzsálemmel. A pepuzai szentek symphoniája ismétlődik, — hanem a felhők megnyilatkozására még várhatnak egy kissé. — A felsült jóléti bizottság. Szatmárvár- megyének van egy úgy nevezett jóléti bizott­sága. Miután ez a tisztelt bizottság sem árva gyermekeket nem ruház fel, sem népkonyhát nem akar felállítani és igy nem a mások jó­létét mozdítja elő, joggal hihetjük, hogy nevet onnan kapta, mert tagjai többé-kevésbé — jólétben vannak. Nos — ebben a derék bizott­ságban tette meg Domahidy István azt az indítványt, hogy a herczegprimás egy az összes vármegyék által delegált küldöttséget vezessen az uralkodó elé, melynek nevében a herczegprimás „kérelmezze 0 Felségénél az alkotmány és a parlamenti rend visszaállítását.“ Illetékes helyen nem szeretnék, ha egy ilyen országos mozgalommal együtt járó munka és fáradság kárba veszne, miért is újólag annak kijelentésére hatalmaztak fel bennünket, hogy a herczegprimás a válság megoldásába semmi tekintetben sem óhajt befolyni. Ha a herczegprimás adandó alkalommal nyilatkozni kívánna a politikai helyzetet illetőleg, vagy irányítani óhajtaná a közvéleményt, úgy köz­jogi méltóságánál fogva, mint a főrendiház tagja a megszokott formák között alkalma nyílna erre. — Koalíciós siker. Az országos középponti statisztikai hivatal most teszi közzé az 1905. év november hónapjára vonatkozó adatokat. — így megy ez a fölöstököm idejéig. Akkor félreteszik a kapát és kimennek az ut szélére, ahol a motyójukat hagyták: egy kendőbe kötve a reggelit meg az ebédet. Ámbár az ispán a múltkoriban azt mondta, hogy nem kellene már reggel is lejönni a répaföldről, az az ide-oda sétállás idő­lopásnál nem egyéb. Kiki vigye a zsebében magával a darab kenyeret és egye meg ott, a hol a reggeli idő éri, hogy aztán mindjárt tovább dolgozhasson. Azt mondta az ispán, hogy nem kell azt a fölöstököm- félórát olyan szigorúan venni. (Nem úgy értette, hogy több is lehet, ezt tudják a kapások). Mindamellett most is kimennek az utszélre, mivelhogy az ispán ma úgysem kerül errefelé. — Csak jobb, ha az ember szépen körbe ülhet, mikor eszik — mondja a feketeszemü Borcsa, aki a legelevenebb lány valamennyi kapás között. — Hát jobb, ha lehet — feleli a Böske, aki meg a legfélénkebb. — Már hogyne lehetne, mikor mindig is lehetett? — Az ám, mindig, mig az ispán nem szólt. — Szólhat, amit akar, ami szokás mindenütt, az itt is szabad. — Ne nekem mond, hanem az ispánnak. — Annak is megmondanám, ha kérdezné, tőlem — és a Borcsa elneveti magát. A többi is elmosolyodik. — Nagy kópé ez a lány — mondja valamelyik Leülnek és barna meg barnább kenyérdarabok kerülnek elő a keszkenőkből. — Hát te mért nem eszel ? — kérdi Maritól a szomszédja. — Nem hoztam magammal reggelire való ke­nyeret. — Miért nem hoztál ? — Ejnye, de rádjött a kérdezősködés, — felel a sovány asszony. — Mert nincs elég kenyerem oda­haza. A fiamnak, akit a Tercsiké mellett otthon A statisztika nagyon elszomorító, mert kiderül, hogy a tavalyi eredményhez képest erősen csökkent a természetes szaporodás és a há­zasságkötések száma, ellenben a kivándorlás nőttön-nő. így Szatmármegyéből kerek 170-en vándoroltak ki az említett hónapban. Szükebb hazánk e tekintetben különben ötödik helyen áll az ország megyéi között, mert csak Abauj- Torna, Szabolcs, Veszprém és Zemplén megyék előzik meg a nemes versenyben. — Hanem azért csak előre drága jó urak a „honmentés“ márvánvemlékü munkájával, előre, mig haza­fias duhajkodásuknak az lesz az eredménye, hogy nem sokára e megyének minden vala­mire való munkása — odaát lesz Amerikában, a hol nincs záptojás, nincs tehetséges fiskális, nincs grófi ebéd, de van becsületes munka es megélhetés. A vármegyei közigazgatási bizott­ság ülése. — Saját tudósítónktól. — Nagykároly, jan. 12. Szatmár vármegye közigazgatási bizottsága lázári Nagy László főispán elnöklésével január 12-én d. e. 10 órakor tartotta ez évben első ülését. A közigazgatási bizottság ülése régi, megszokott helyén, az alispáni rész kistermében tartatott meg, mi­ről előzetesen hivatalosan értesítette a főispán az ösz- szes bizottsági tagokat. Megjelentek : lázári Nagy László főispán elnök, ináncsi Papp Kálmán, Böszörményi Sándor, Kemény Alajos, Kacsó Károly, dr. Serly Gusztáv, Almássy Ig- nácz vm. tiszti ügyész, Bodnár György, Orosz Sándor, bizottsági tagok és előadók, Kemény Emil, br. Rud- nyánszky Dezső vm. tb. aljegyzők. Közegészségügy. Dr. Serly Gusztáv vármegyei tiszti főorvos jelen­tése szerint a múlt hóban elhalt a vármegye területén összesen 584 ember, ebből gyógykezeltetett 346, nem gyógykezeltetett 238. — Az iskolák megvizsgáltattak, azoknak tisztasága általában kielégítő, több helyen azonban túlzsúfoltan voltak elhelyezve a tanulók. — A gyógyszertárak vizsgálatánál kifogás nem fordult elő, egyedül az avasfelsőfalui gyógyszerész ellen emel­tetett panasz. Veszett kutya harapástól sérültek 4-en, törvényszéki orvosi bonczolás volt 5, orvosrendőri 8, előbbiek erőszakos halál, gyilkosság, szándékos em­berölés, az utóbbiak vizbefulás, fagyás stb. esetében. A közegészségügy állapota kedvezőtlen Nagybányán és a mátészalkai járásban. Interpellácziók a tisztviselőit eljárásiról. . A tiszti főorvos jelentése után ináncsi Papp Kál­mán bizottsági tag konstatálván, hogy immár a máso­dik közigazgatási bizottsági ülés úgy tartatik meg, hogy azon sem az alispán helyettes főjegyző, sem az aljegyzői kar legtöbb tagja nem vesz részt, —• kérdést intéz elnöklő főispánhoz, milyen álláspon­tot foglal el a tisztviselők immár tűrhetetlen viselkedé­sével szemben, s milyen módon szándékozik ezen a vármegye közigazgatási ügyvitelét mélyen érintő s a bizottságot sértő eljárást megtorolni, — megjegyezvén, hogy elérkezettnek találja az időt a közigazgatási bi­zottság kebelében megindítandó eljárásra. Folytatása a mellékleten. hagytam, ki kellett adnom az egésznapi porcióját. Magamnak már csak ebédre jutott a sarka. — No, no, nem tudtam, hogy annyira odavagy­tok, ne haragudj, — csititja Marit a kérdezősködő. — Hogy ne volnánk oda — mondja keserűen az asszony •— mikor az uram megint katonáéknál van gyakorlaton. Van egy hete már. Ami pénzecskénk volt, elvitte magával, mert élni ott is kell. Ő pedig már rangos ember, káplár, nem kérhet másoktól. — Hát ti most a napszámból éltek ? — Abból persze. Csak élnénk, ha lehetne. De az a négyhatos csak úgy volna elég, ha egészségesek volnánk. A sovány asszony maga elé bámul, mintha összeszámlálná: hova is költötte a négyhatosokat, amit a csősz előlegezett neki mindennap, nagy szíves­ségből, mivel az asszony nem várhatta be a szombatot. — Másodnap, hogy a Tercsi lefeküdt, elhívtam a doktort, mert az uram a lelkemre kötötte, hogy úgy tegyek, valahányszor a gyerekek megbetegszenek. — Mit mondott ? — Azt mondta: semmi baj, csak egy kis láz. Tejet adjak neki, meg becsinált csirkét. — No, azt jól mondta. — Meg irt egy kis medicinát is. Fizettem neki háromhatost A medicinát meg csak másnap hozattam meg. Arra fölment az egész napszám. — Baj ... baj ... De nesze, egyél az én kenyeremből. Sokat hoztam úgyis. De a sovány asszony nem fogadja el. Úgy érzi: a torka annyira összeszorult a sok keserűségtől, hogy úgy falatot sem tudna leküldeni. Aztán, a többivel együtt felkel és megy be a répaföldre, elhagyott ka­pája mellé. A gondolata elébb odahaza jár, látja a gyerekeket. Az egyik a teknőben fekszik és sir. A másik bizonyosan ringatja . . . A nap már magasan fenjár az égen, Melegebb van. A kapások most már beszédbe elegyednek egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom