Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-14 / 12. szám
SZATMARM EGYE! KÖZLÖNY bármelyik ilyen képviselői hazaffyas szónoklásnak nincs semmi értelme. Nagy hangú kijelentések, izgató mondások még inkább megfeszítik a nép idegeit, a melynek pedig nem erre, hanem békére, hogy pedig ez lehessen, a kedélyek lecsillapítására van szükségé. — Eljegyzés. Gyárfás József helybeli kereskedő eljegyezte Lőwmger Mór Központi Takarékpénztári könyvelő húgát, Ilonát. — Előadás. A szatmármegyei gazdák egyesülete márczius 20-an tartja szatmáron rendes évi közgyűlését, ez alkalommal Rázó Imre magyar óvári gazdasági akadémiai tanár előadást fog tartani a műtrág} ázásból. — Lelkészválasztás. A szatmartnegyei dancshazi ev. ref. gyülekezet a napokban tartotta meg lelkesz- valasztásat. Nagy többseggel Ballay Aladár józsefhazi papot választották meg lelkipásztornak. — Meghívás. Az izr. tanulósegélyző-egylet evj rendes közgyűlését a „Szentegylet“ helyiségeben f. hó 18-an vasarnap esteli 5V2 órakor tartja meg, melyre az egylet t. tagjait ez utón is meghívja az elnökség. Tárgysorozat: 1. Közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítők. 2, Évi jelentés. 3. főrabbi ur kérvényé a Talmud Thora javára. 4. Pénztarvizsgáló bizottság jelentése és ennek kapcsán a tisztikar részere a felmentvény megadása. 5. A tisztikar és választmány lemondása és uj tisztikar és választmány választása. 6. Esetleges indítványok. — Tanügyi hírek. A vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur 1906. évi február 1-én 108107—1905 sz. a. kelt rendeletével Krasznabélteken 1906/7. tanévtől kezdődőleg magyar tannyelvű külön szaktanitós gazdasági ismétlő iskola szervezését határozta el. Egyszersmind Bodnár György Szatmárvármegye kir. tanfelügyelőjének a külön szaktanitós gazd. ism. iskolák tervbe vett nagyarányú fejlesztéséért elismerését fejezte ki. — A helybeli ipartesület folyó évi febr. hó 18-án délután 3 órakor az Ipartestület tanácstermében rendes évi közgyűlést tart; ha a jelzett napra kitűzött rendes közgyűlés a megjelenő tagok csekély száma miatt határozatképes nem lenne, 8 nap múlva vagyis február hó 25-én délután 2 órakor fog a közgyűlés megtartatni és a jelenlevők számára való tekintet nélkül érvényes határozat hozatni. — Tárgysorozat: 1. Az 1905. év február hó 26-án tartott közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 2. Az ipartestület elöljáróságának jelentése. 3. Számadás előterjesztése és felmentvény megadása. 4. Az 1906. évi költségelőirányzat megállapítása. 5. A kilépő 8 előljárósági tag és 3 számvevő választása. 6. Némethi Sándor előljárósági tagnak a hazai ipar megvédése tárgyában szóbeli indítványa, ezzel kapcsolatban 48 órával előbb beadott indítványok tárgyalása.-— Kegyeletlenség. Tímár Péter, az egykor városunkban annyira szeretett és köztiszteletben állott piarista meghalt a múlt héten. Sokan sajnálták a derék jó érzésű embert, s a helybeli rendtárs által az elhunyt emlékére és lelkiüdvéért bemutatott gyászistentiszteleten sokan vettek részt, — kik közül azonban többen megbotránkozva konstatálták, hogy az elhunyt tanár gyászmiséjén a tanuló ifjúság, melynek annyi éven keresztül volt fáradhattan lelki gondozója, — nem vett részt. Természetes, hogy ennek oka nem az ifjúság, melyről ilyen formán készséggel hárítjuk el a hálátlanság, kegyeletlenség vádját. -— De Cseh Lajos igazgató ur az ön bámuláson, politizáláson és bálrendezésen kívül szakíthatna magának annyi időt, hogy az ilyen dolgokon gondolkozzék, s ne felejtsen el olyan kötelességet ami az egész közönségnek eszébe jut. — Kínlódás és szenvedés jut annak osztályrészül, kj nem eleg figyelmes arra, hogy egészségét megóvja s ha már megbetegedett, hogy a biztos orvosságot megtalálja. Ezer és ezer ember küldött halás köszönőlevelet azért, mert kínos csuz és köszvényes bajából oly könnyen gyógyult meg a Zoltán-fele gyógyszer- tárban Budapesten, V., Szabadságtér s ezt jo tudni mindenkinek, ki testében szaggatást s csontjaiban ba- sogatást érez. Hegyközségi közgyűlés volt vasárnap délután a városháza tanácstermében Nagy Elek hegybíró elnöklete alatt, mely alkalommal a hegyközségi rendtartás nehány szakaszának módosítása után a közgyűlés az 1905. évi zárszámadást, mely szerint 1904. évi 54 K 96 f cselekvő hátralékkal 2,133 K 14 f kivetéssel : 2,135 K 87 f bevétellel szemben a kiadás 2,033 K 86 fillér volt s igy 102 K 51 f készpénz és 34 K 96 f cselekvőhátralék maradt s mely szerint a vagyonleltár 5,321 K értéket mutat — tudomásul vétetett. A hegyközségi ui létesítésére vonatkozó előterjesztés Vetzák Ede azon indítványa értelmében fogadtatott el, hogy egyelőre a keresztig készíttessék el a kövesut s a költségek fedezésére önkéntes adományok gyüjtessenek, a begyülemló összegen felüli összeg pedig közköltségként kivettessék. Ezután tudomásul vetetett a miniszter abbeli rendelete, hogy nem engedi meg a hegyőröknek a lőfegyvert használni, majd két folyamodónak kérelmére a tévesen kivetett hegyközségi járulék töröltetett, a tisztikar megbízatásának lejárta folytán Nagy Elek hegybíró megköszönte a bizalmat, a közgyűlést a választás megejtésére hivta fel s minthogy Nagy Elek hegybíró a közgyűlés egyhangúlag megnyilvánult bizalma daczára tovább állásában megmaradni nem akart, hegybíróvá Marian Ferencz, helyettes hegybíróvá és pénztárnokka Lukácsovits Janos, jegyzőve Balázs Marton, valasztmanyi tagokká pedig az első völgyből Csikós Bálim, Róth István Lajos es Rubletzky lgnacz, a második völgyből Bordás Imre, Nagy Gusztáv és Winkler Pál, a harmadik völgyből Samrak János, Szabó János és Varga Imre, végül a negyedik völgyből Dr. Jékel László, Miksa József és Nagy Elek egyhangúlag megválasztattak és elnök által megválasztottaknak kijelentettek. A hegyőrök, minthogy ellenük kifogas fel nem merült — meghagyattak. Einök ezután a közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére Rubletzky lgnacz ! és Vetzak Ede birtokosokat felkérvén, a gyűlést be fejezettnek nyilvánította. — Orvtámadás. Piskolt községben szerdán éjszaka a két éjjeli szolgálatot teljesítő csendőrt ismeretlen tettesek orozva megtámadták és mindkettőt baltával súlyosan megsebesítették. A vizsgalat foiyük. — A kasszafurók pőre. A nagy károlyi, zilahi és huszti kasszafurók ügyében, mint nekünk Zilahról jelentik, holnap kezdődik a főtárgyalás a zilahi törvényszéknél. Bírák lesznek: Hiry Ferencz elnök, Baróthy Géza és Bokor István szavazó bírák. A vádat Diószeghy ügyész képviseli. Védők Polónyi Géza, Kelemen Samu és Vtsontai Soma lesznek. (Hát ezek a képviselő urak nem akarnak hétfőn az ország- hazban lenni? Szetk.) — Tanfelügyelői látogatások. Bodnár György kir. tanfelügyelő január hó folyamán meglátogatta a pálfalvai, ombódi, pettyéni, szamoskóródi, dobrácsapátii, krassói és kiskolcsi állami iskolákat, valamint a szatmári tanítóképző-intézeteket. Springer Ferencz kir. s.-tanfelügyelő meglátogatta az apahegyi, avasujvárosi és kőszegremetei ev. ref., a ráksai, rózsapallagi, kányaházai, bujánházhai, turvékonyai, bikszadi, avasujfalusi, óhutai, p ipbikói valaszuti, veresmarti, mogyorósi pácza- falui, felsőhomoródi, középhomoródi, ivácskói és sza- mosteleki gör. kát., az ujhutai szinfalui és alsóhomo- ródi róm. kath., az avasfelsőfalusi, avasujfalusi, mozesfalusi és apai állami iskolákat. Gálffi Lajos, kir. s.-tanfelügyelő a patóházi és nagypeleskei áll., a lázári, zajtai és jánki r. kath., a rozsályi, jánki és petei gör. kath., a lázári, pusztadaróczi, rozsályi, gacsályi, kisnaményi, jánki, simái, nagygéczi és atyai ev. ref. végül a nagypeleskei gazd. ism. iskolákat. — Előre! A „Polgári Kaszinó“ czimü bagolyvárban lefolyt tisztikar választásáról irt referádánkra e héten — jó későn, válasz érkezett a Nagykároly és Vidékében. A névtelenül megjelent czikkre nincs mit válaszolnunk ; az lehet egyéni felfogás, de semmi esetre sem fejezi ki a zsidóság felfogását e tárgyban. A választ különben sokkal jobban megedja majd a kilépendő tagok száma a mely — mint a körözött iv bizonyítja — e héten is öt uj taggal szaporodott. — Végre azon kellemes helyzetben vagyunk mi is, hogy a magyar anyáknak egy örömhirrel szolgálhatunk és pedig, hogy a hírneves Scott-Ernulsió immár Magyarország minden gyógyszertárában kapható. A Scott-Ernulsió csukamájolajból készül, mész- és nát- ronhypophosphit hozzáadásával és felülmúlja az összes, ebben a nemben nyers közönséges csukamájolaj név alatt forgalomba hozott készítményeket. A Scott-Ernulsió nemcsak sokáig tartható, hanem könnyen bevehető és emészthető is és semmiféle kellemetlen utóize nincs. — Meghívó. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület f. évi február hó 21-én, szerdán d. e. 11 órakor Szatmáron, a városháza tanácstermében igazgatósági ülést tart, melyre az igazgatóválasztmány tagjait meghívom. Szatmár, 1906. február 14. Domahidy Sándor elnök. Tárgyak : 1. A múlt ülés jegyzőkönyvények hitelesítése. 2. A szőlőtelep visszabocsájcása ügyében kiküldendő bizottság megválasztása. 3. Törlendő tagok. 4. Uj tagok felvétele. — A legszebb asszony vagy leány is szükségét érzi néha, szeplök és más arcztisztátalanságok eltávo- iitására. Ily esetben a legjobban ajánlható szerek a székelyhavasi bivalytejből készült „Alba“ szappan (ára 1 korona), „Alba“ hölgyper (ára 1 kor. 50 filler), melyek semminemű ártalmas vegyi terméket nem tartalmaznak. Kaphatók mindennütt. Készíti Balázsovisch Sándor gyógyszerész, Sepsiszentgyörgy 154 szám. — Köszönet. A „Nagykárolyi Takarékpénztár- Egyesület“ szives volt a helybeli izr. iskola részére 10 koronát adományozni, mely kegyes adományért fogadja a tekintetes Igazgatóság ezúton is hálás köszö- netemet. Peiszner Lajos, iskolaszéki elnök. — A népkonyha czéljaira újabban adakozni szívesek voltak : Márton Ilka úrnő ivén : Ringelhann Gyula 4 K 50 f, Kaufmann Alfrédné 3 K, özv. Farkasné, özv. Füzy Istvánná 2—2 K, Serly Ferencz, Osváth Mórné, Kárpáthvné, Tóth Sándorné, Márton L. 1 — 1 K, Czeha 80 fillér, K. L. 20 fillér. Összesen 17 korona 50 fillér, továbbá a Kereskedelmi és Iparbank 100 K, Központi-Takarékpénztár 10 K, mely nagybecsű adományokért hálás köszönetét mond a vezetése alatt álló népkonyha nevében : Kufmann Mártonná, elnök. Tarka krónika. (A láb és a pék. — Aranygyapjss viczcz 1 — Szirmay — Schvarcz.) (A Magyar Király kavéházban beszélget két megfigyelő : — A. és B. — A. következetesen B-nek feketéjébe veregeti a szivarhamut, B. pedig buzgoan köpködi le A. vadonatúj lakk czipőit) A: . . Hát most már azt mondja meg nekem maga terhelt agyvelejű tapir, hogyan merészel a „Szatmárvarmegye“ katonai dolgokról irni ? — Szabó Bérezi örök időkre alkalmatlannak találtatott s külön rendeletben szigorúan eltiltatott mindenfele katonai szolgálattól. Még a finanezok is kitagadnak! — Vetzák Edusnak ha légy száll az orra hegyire gukkeren nézi meg, olyan rövidlátó. Cseh Lajos barátot katonai szempontból legfeljebb a „szoknyaregiment zupás őrmesterének“ lehetne tekinteni. Kovács Dezső ur a pohos... — B : Hap! —- hap! — hap — ták! — A : Mi baja kis teve? — B : Kovács Dezső ur katona. —- A : Menjen a fenébe! — B : Istók báró katona. — A: Oszt szeretném tudni milyen brancshoz tartozik ? — B : Hát nem látja a lábairól ? — tartalékos pék az istenadta ! * * I * Múlt hó végén történt a gr. Károlyi István által I rendezett mérki vadaszat alkalmával. — Előre is megjegyezzük, hogy ez a kis história kedves kis csemege lehetne egy koaflicziós újság hasábjain is, de olyan eredtinek és jellemzőnek találtuk, hogy7 nem zárkózhattunk el a közlésétől. Gr. Károlyi István előtt a vadászat folyamán felrebbent egy csomó fogoly. A gróf, ki mint mindenben úgy a vadászatban is sangvinikus, kapta a puskáját, — piff! — paff! beleduplazott a csapatba, szerencsésen! e is esett vagy 4—5 fogoly. Vadászat végén figyelmezteti a társaság egy tagja Károlyi István grófot: — Meltoságos Uram ! — nem szabad ám már foglyot lőni! — Nem szabad ? — csattan fel Károlyi, — hát ha aranygyapjas rend lógott volna a nyakukban, nem közibiik lőttem volna ? ! * . * * Pestre utazott a Szirmay család doyenja, egy jóképű, ősz magyar bácsi. Amint nyugodtan pipázgat a fi 1 l. , L toppan egy jól öltözött, erősen szemita jellegű fiatal ur. Egy utazó rutinirtságával helyezi el kézitáskáját, esernyőjét, kalapját, — kibontogatja plaidjét, s közbe beszédbe elegyedik az öreg Szirmay bácsival. Szó szót ér, végül is a fiatal ember bemutatkozik : — Szirmai vagyok : Az öreg ur nézi egy kis ideig, majd megkérdi csendesen: — Ugyan kedves ecsém, melyik ágából való a Szirmayaknak ? — Mert én ismerem a Szirmay familia majdnem valamennyi tagját, de ecsémre nem emlékezem ?! — Kérem, én ezelőtt Schvarcz voltam! — feleli a fiatal zavart mosolylyal. — Látja, látja. Én meg ezelőtt voltam Szirmay' és most „schvarcz“ vagyok! — dünynyögi az öreg ur, s keserűen veri ki pipájából a jófajta szüzdohányt. líT3rilttér(E rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség nem felelős.) Tudomásul. Meszest Ferencz asztalos-mester nagykárolyi lakos 1903. évi május havában egy Sarkadi N. Zsig- mond nagykárolyi nyomdatulajdonos nyomdájában készült „Felhívás szaktársaimhoz“ czim alatt közzétett nyomtatványban ellenem becsületsértő kifejezéseket használt. Én annak idején ezen lapok hasábjain arra kértem a t. közönséget, hogy ezen nyomtatvány tartalma tekintetében véleményét addig függőben tartani szíveskedjék, mig az általam teendő feljelentés . folytán az erre illetékes bíróság ítéletét meghozza, mely ítélet tartalmát annak idején közölni fogom. Minthogy az ügy a bíróságnál csak mostanában nyert befejezést, tudatom, hogy a szatmárnémeti tek. kir. törvényszék mint büntető bíróság 8523—1904. b. sz. Ítéletével Meszesi Ferenczet ama cselekménye miatt, hogy a jelentéshez mellékelt általa készített és nyomtatásban megjelent kelet nélkül „Felhívás szaktársaimhoz“ czimű czikkben reám nézve meggyalázó kifejezéseket használt, nyomtatvány utján elkövetett becsületsértés vétségében bűnösnek mondotta ki és ezért őt 50 korona fő és 20 korona mellék pénzbüntetés, 100 korona képviseleti költség és 226 kor. 16 fillér eljárási költség megfizetésére Ítélte, mely Ítéletet 411--1905. B. számú Ítéletével a debreczeni tek. kir. Ítélőtábla is, helyben hagyta, s minthogy a nagyméltóságu m. kir. Curia 3131 —1905. B. számú végzésével a táblai ítélet ellen bejelentett semmiségi panaszt visszautasította a kir. ítélőtábla ítélete jogerős. Kelt Nagykárolyban, 1906. évi február hó 15-én. Előttünk: Tisztelettel: Ifj. Kir illa Adolf, Bunda Miklós. Merts László. Felelős szerkesztő: STERNBERG OTTÓ Főmunkatárs: RÓNAY LÁSZLÓ. Laptulajdonos :RÓTH KÁROLY szerint a csukamájolaj emulgálása által készül a világhírű SCOTT-féle EMULSIÓ. A csukamájolaj régen kipróbált és gyógyitó ereje valóban csak a SCOTT-féle EMULSIÓ-ban jut teljesen érvényre, mivel ezen formában a csukamájolajat mindenki szívesen veszi be. Általa az egész szervezet sokkal erősebb lesz és betegségek eseteiben a szervezet ellentálló képességét sokkal jobban növeli, mint a közönséges csukamájolaj. A SCOTT féle EMULSIÓ jó izű és határozottan könnyen emészthető. SCOTT-féle EMULSIÓ a legfinomabb nor- végiai gyógycsukamájolajból készül mész és nátron hypophosphitok hozzáadásával. A SCOTT-féle EMULSIO valódiságának jele: „a hátán nagy csukát vivő halász“ védjegy. 1—2 Kapható minden gyógyszertárban. Ezen lapra való hivatkozásnál és 7 5 fillér levélbélyeg beküldése ellenében minta üveggel bérmentve szolgál: Dr. BUDAI EMIL „Városi gyógyszertára“ BUDAPEST, IV., Váczi-utcza 34/60. Egy eredeti üveg ára: 2 K 50 /.