Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-21 / 13. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY mussal alázná meg a nemzetet. A házfölosz- latás ténye még nem abszolutizmus. És ha nem akar egyebet, csak szétrobbantani ezt a mostani parlamentet^ akkor bizony nem a legrosszabbat akarja. És ha módot akar adni a nemzetnek, hogy ennél méltóbb parlamentet válasszon, akkor bizony jót akar. Csakhogy a nemzet minden törekvése meddő és hiábavaló lesz, ha a koaliczió lidércznyomásától meg nem szabadul. — Az országgyűlés fóloszlatásától az uj választásokig ne nyűgözze le a koaliczió terrorizmusa. Vá- laszszon képviselőket a saját akaratából, ne pedig feudális és ^ klerikális urak akarata és parancsa szerint. És ha a nemzet akarata érvényesülni ' fog a választások idején, akkor győzni fog a választások után is. — A hatás városunkban. Miként egész Magyarország, úgy városunk is lázban égett a tegnapelőtti nevezetes hétfőn, az országgyűlés feloszlatásának napján. Az emberek már a kora reggeli órákban csoportokba verődve állottak az utczákon, élénken vitatkozva a bekövetkezendő események felől. A vendéglőkben, a megye épületében, a járásbíróságnál, szóval a hol sokan fordulnak meg, mindenütt csak a házfeloszlatásról lehetett hallani. Az első pozitív hir a déli órákban érkezett. Debreczeni polgármester kapta ugyanis a telefon-értesítést, hogy a képviselőház a királyi kéziratnak fel- bontatlanul való visszaküldése mellett határozott, mire az országgyűlést a királyi biztos kiküldöttje feloszlatta. Ez a szűkszavú jelentés még jobban felizgatta a kedélyeket. A postán egyre csillingelt a telefon, a kiváncsiak Budapesttel óhajtottak volna beszélni. Összeköttetést azonban a fővárossal absolute lehetetlen volt kapni, a vezetéket a közbeeső állomások már előre lefoglalták. Végre úgy három óra tájban hosszabb sürgöny jelentette az eseményeket. Az „Az Újság“ szerkesztősége táviratozta ugyanis az Eigner czégnek a következőket: „Országgyűlést tiz órakor Rakovszky nyitja meg, Justh beteg. Elnök bejelenti Nyírinek teljhatalmú kormánybiztossá való kinevezését, továbbá, hogy a ház elnökségéhez Nyíritől levél érkezett, mely valószínűleg a ház feloszlatását rendeli el, ajánlja, levél felbontatlanul vissza küldését. Ház elfogadja, elhatározza, hogy legközelebbi ülését szerdán tartja. Képviselők távozni akarnak, ekkor egy honvéd százados lép az elnöki emelvényre, felolvassa a feloszlató kéziratot és katonákkal, rendőrökkel a teremből kivezetteti a képviselőket. Házat bezárják, kapukat Messze, ahol az ár Eget ér, Vörös szárnyú, vagy vizi szekér Tör elő a Vizen. Vörös szárnya repesve csapdos. Megállóit. Vár. Pihen. Honnan jön ? Mit hoz ? Idetart-e ? O jön : az uj vezér ? Milyen vörös iromba szárnya. Uj hajnalnak a pírja, lángja, Vagy vér az, újra vér? Várunk. S áll, áll a lilás ködben A nagy vörös szekér. Uj vizeken járok. Ne félj hajóm : rajtad a Holnap hőse, Röhögjenek a részeg evezősre. Röpülj hajóm, Ne félj hajóm : rajtad a Holnap hőse. Szállani, szállani, szállani egyre Uj, uj Vizekre, nagy szűzi Vizekre, Röpülj hajóm, Szállani, szállani, szállani egyre. Uj horizónok libegnek elébed, Minden perczben uj, félelmes az Élet, Röpülj hajóm, Uj horizónok libegnek elébed. Nem kellenek a megálmodott álmok, Uj kínok, titkok, vágyak vizén járok, Röpülj hajóm, Nem kellenek a megálmodott álmok. Én nem leszek a szürkék hegedőse, Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze, Röpülj hajóm, Én nem leszek a szürkék hegedőse. lepecsételik. A Hivatalos Lap rendkívüli kiadása is közli a feloszlató kéziratot. Az Újság szerkesztősége“. Ez a sürgöny aztán kézről-kézre járt a kávéházakban, az utczán és az előkelőbb házaknál, úgy hogy rövid fél óra alatt az egész város tisztában volt a történtekkel. Az emberek nagy lidércznyomástól szabadultak meg, mert mindenki biztosra vette, hogy az összeütközés a képviselők és a katonák között kikerülhetetlen. Az izgatott közönség azonban e hir daczára sem csilapodott le, úgy hogy a hajnalban Budapest felől érkező személyvonatot, mely az esti lapokat hozza, már körülbelül 150 főnyi tömeg várta, széjjel kapkodván mindjárt az érkezést követő pillanatban az újság példányokat. Az állomás gyenge világításánál a váró- és étteremben egymás hálán állottak az emberek, mohón olvasván a részletes leírásokat. Egy-egy izgatottabb színes jelenetet szinte önkéntelenül fenhangon kezdtek olvasni némelyek, mikor pedig a koaliczió gyáva, (ő szerintük „méltóságteljes“) kivonulásáról olvastak, szinte gyűlölettel tört ki belőlük az elkeseredés: Lángba borítják az országot és még be sem várják a szuronyokat, már szaladnak hazafelé.“ A tegnapi napon már nyugodtabban tárgyalták az eseményeket, úgy hogy a délutáni lapoknak már nem volt izgató hatása. Az események a mi véleményünket sem változtattak: A tegnapelőtti napon egy korhadt alapokon felépült osztályuralom lett megtörve és megsemmisítve, hogy helyére álljon — nemsokára — egy a dolgozó Magyarország egyetemes akaratából választott igazi, becsületes népparlament. A vármegyei tisztviselők helyzete. A politikai harczok hullámai ma minden osztályt érintenek és gyakran érdekes tüneteket mutatnak fel, melyek megérdemlik a mélyeb b tanulmányt. A hullámok megostromolták a magán és nyilvános tisztviselők külömböző osztályait is és minde- nünen erőtlenül hullottak vissza, mert mindenki természetesnek tartotta, ‘hogy a tisztességes kenyér- kereset, a családfenntartás feltétele nem olyan egyszerű áldozat, melyet meghozni hazafiui kötelesség lenne. Egyedül a vármegyei tisztviselői kar az, melyről ezt megkívánják nem gondolva arra, hogy attól a miniszteri tisztviselőtől, aki miniszteri utasításra meghozza a hazaáruló rendeletet, melynek csak végrehajtása van a vármegyei tisztviselőre bízva, hasonlót követeljenek vagy legalább is hazaárulónak nyilvánítsák. Ezt is, azt is az állam fizeti, a mérleg szerint nagyobb bűnös az, a ki a rendeletet meghozza, mint aki azt végrehajtja s minden bajnak kútfejet szoktak megsemmisíteni s mégis mindezek kimaiadnak á nehez helyzetből, egyedül a vármegyei tisztviselőre szakad minden teher, minden hazaárulási vád. Mindennek oka egyszerűen az, mert a tisztviselők választása a vármegye kezében van, legalább névleg s a vármegye ezt úgy hálálja meg, hogy minden tisztviselőjének szive mélyén felfakad egy őszinte, határtalan óhaj, hogy mielébb megszabaduljon a vármegyének őt szeretettel átölelő karjai közül. Ha a vármegye azt az erőt, melyet a tisztviselőkben bir, meg akarta volna tartani komolyabb időkre, nem lett volna szabad azt eltekozolni s nem lett volna szabad bebizonyítani, hogy azzal az erővel nem tud élni, nem kellett volna bebizonyítania, hogy a mai nehéz visszonyok közt a közigazgatási pálya szegény, becsületes, igyekvő embereknek nem való, hanem megmarad annak a régi úri mulatságnak, mely a democratia elveivel rég teljes ellentétben áll. A mai viszonyok bebizonyították, hogy a vármegyei választási rendszer nem a modern allamba való, hol minden habozás nélkül átadhatja magát valaki a becsületes munkának, melyért megkövetelheti léteiének feltételeit, hanem az egész pálya a becsületes, munkabíró egyéntől függetlenül dobja fel élte derekán a pályáját tönkretevő esélyeket. A bíróság soraiban váltakozva látjuk a külömböző politikai felfogásokat nyilvánulni, anélkül, hogy ezért valaki egy zokszót is tenne, igy van ez a többieknél is, egyedül a szegény vármegyei tisztviselő az, kinek ma a lét és nem lét kérdése felett kell töprengeni, hogy egész kedély világát, családi nyugalmát eleméssze. Lelkiismeretlenség kell ahoz, hogy az a kép meg ne hasson valakit, melyben ma a vármegyei tisztviselő él, lelkiismeretlenséggel kell vádolnunk azokat, kik naponta fokozottabb hévvel szorítják a meredély szélére a tisztviselőket. És minél melyebben meghat a szomorú kép, annál szomorúbb az a komédia hatása, mely a tisztviselők tanácskozásai közben előttünk lejátszódik. íme most is összegyűlnek a tisztviselők küldöttei a fővárosban, állítólag 500-an, igaz hogy ezt senki hitelesen meg nem állapította, igaz, hogy a tudósítás maga is hozzáteszi, hogy a vezérlő bizottság tagjaiból is volt jelen, igaz az is, hogy a névszerinti kimutatás elenyésző csekély nevet sorol fel, de ez mind legyen mellékes. Összegyülének Beniczky Lajos Pestvármegye alispánja elnöklete alatt, hozának határozatot négy pontban, melyek a tisztviselőket a nemzeti ellenállás áldozatául odadobja és — mi történik ?! ... Mikor ezt a határozatot minden figyelmeztetés, minden jóakaratu beszéd nélkül Beniczky Lajos alispán kimondja, kijelenti — nem azt, hogy ő leend az első áldozat, hanem azt, hogy néhány nap múlva — be fogja adni lemondását, a melynek nyomán természetesen sok, sok évi szolgálatai után tekintélyes nyugdijat fog élvezni azon titkos reménynyel, hogy a legelső alkalommal, midőn erre alkalom leend, a vármegye hazafias közgyűlése nyugdíjként visszamenőleg hazafias önfeláldozásáért (? !) megfogja szavazni még azon csekély külömbséget is, mely fizetése és nyugdija közt fennmaradt!! . . . Hasonlót mondhatunk Budapest polgármesteri karáról is. Ezek is nyugdíjba mennek az esetleges felfüggesztés elől. Risum teneatis amici! Ezek aztán a vármegyei tisztviselők vezetői, ezek ezután a valódi, igaz, nagy hazafiak! Felfordult közigazgatás. (Nyílt törvénytelenség. — Jogfosztás a hazafiság jegyében.) A lejtőn megállani nem lehet. Aki egyszer arra rálépett, az rohan, bukik mind lejebb-lejebb, s ha felébredt lelki öntudata a lejtő közepén visszatérésre ösztökölné is a lesodort egyént, visszatérni már nem képes. Hiába küzködik, iparkodik még egyszer vissza a lába alól elvesztett talajra, nem sikerül, — s belátva küzdelme meddőségét becsukott szemmel hagyja magát sodortatni tovább, az örvény felé. így vannak a közigazgatás tisztviselői is. Avagy merné-e valaki mondani, hogy az úgynevezett nemzeti ellenállás megindultakor egyetlen tisztviselő is gondolta volna, hogy a dolgok ide fejlődnek, s nyitott szemmel ment volna a „ma" eseményei elé ? Az alábbiakban pár képet nyújtunk a közönségnek arról, hogy a renitenskedő tisztviselők mint viselik szivükön az általuk örökösen emlegetett szent „törvény“ mindenható paragrafusait, és az őket választó közönség jogos érdekeit. Még deczember havában történt, hogy Izik Vilmos mátészalkai szolgabiró rokoni összeköttetésbe kerülvén főszolgabirájával llosvay Endrével, — a törvény értelmében áthelyezését kérte. Nagy László főispán helyt adva a jogos kérelemnek Izik Vilmos szolgabirót Szatmárra, — Szabó Zsigmond szatmári szolgabirót Fehérgyarmatra, és Gulácsy Tibor fehér- gyarmati szolgabirót Mátészalkára helyezte át. Ehhez az áthelyezéshez llosvay Aladár vármegyei főjegyző is szerkesztett valami hozzájárulás félét, vagy tudja Isten micsoda közigazgatási csodabogarat, — melynek jogi méltatására a továbbiak kapcsán visszatérünk. Az áthelyezett szolgabirák el is foglalták helyeiket Gulácsy Tibor kivételével, akinek nem igen „smakkolt“ az llosvay Endre erélyes keze alá kerülni. Hiába sür- getőzött llosvay főszolgabíró, Gulácsy szolgabiró nyugodtan csücsült fő-fő koalicziós barátai védő árnyékában, s egyáltalán semmi hajlandóságot sem mutatott a nyíri homokra való költözésre. Na de nem azért független urak most a megyei tisztviselők, hogy ilyen csekélységen fennakadjanak. llosvay főjegyző fogta magat, s Jeszenszky Béla nagykárolyi szolgabirót Mátészalkára, Gulácsy Tibor szolgabirót pedig Nagykárolyba helyezte át, hivatkozva az 1886: XXI. t. ez. 68. § ának l) pontjára. A legkomolyabban hisszük llosvay Aladárról, hogy mikor az áthelyező végzést papírra vetette, kínosan mosolygott ezen a közigazgatási abszurdumon, melynek igaz neve: a törvény világos megsértése. Mert lássuk csak az 1886: XXL t. ez. 68. §-ának 1. pontját : „(Az alispán) — rendelkezik a törvényhatóság tisztviselőivel, a segéd, kezelő személyzettel, s ha hivatalos kötelességének teljesítésében — vagy valamely hivatalos megbízásban — egyik vagy másik pontosan el nem jár: a teendők teljesítésével más rendes vagy tiszteletbeli tisztviselőt biz meg, s azt a házipénztárból a hanyag tisztviselő fizetésére utalványozott napidijakkal látja el.“ Az idézett §-ban egy kifejezés van, amelyre hivatkozhatik vármegyei főjegyző: „rendelkezik a törvényhatóság tisztviselőivel“. Igen. Beosztja a különböző reszortokba a tisztviselőket, szabadságot engedélyez, kiküldheti őket kiszállásra, stb. stb. De legtávolabbról nem jogosítja fel a törvény idézett §-a arra, hogy azokat ide vagy oda helyez- gesse. Napnál világosabban bizonyítja ezt az 1886: XXL t. ez. 57. §-ának B. h. pontja mely szerint : (Vármegyei főispán) — a szolgabirákat az alispán esetleg az érdekelt főszolgabirák meghallgatása után járásokba beosztja és a mutatkozó szükséghez képest időközben egyik járásból a másikba áthelyezi. A szolgabiráknak áthelyezése tehát törvényben lefektetett joga a főispánnak, melyet vagy ő gyakorolhat, vagy senki. llosvay Aladár újabb hite szerint nincsen főispán. All right! De llosvay Aladár — mikor és kitől kapott felhatalmazást arra, hogy törvényben fekvő főispáni jogokat gyakoroljon? — Talán Szabó Alberttól, mert hős Szatmárvármegye tisztviselőit ma ő vezeti, parancsokat ő osztogat! — Annál valószínűbb, hogy ő tőle, mert egy múltkori nyilatkozatban rejlő mély jogászi tudása pendantja ennek a közigazgatási jogi aberrationak, amely llosvay Aladártól sohasem kerülhetett volna ki.
