Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-07 / 9. szám
SZATMARMEGYEI közlöny el a vezérlő-bizottság két szakminiszteri tárcsájára a király jelöltjeit melyeket ő a régi 67-es gárdájából jelölne ki. Ezt a feltételt a vezérlő-bizottság nem találta teljesíthetőnek. Látni való tehát, hogy a béke kicsinyes személyi kérdéseken hiúsult meg. — Szakitás-e vagy sem ? Amíg ez a mindenek felett való fontosságú kérdés tisztázva nincs, időelőtti minden további kombináczió. A mi értesülésünk szerint nem történt szakítás, hanem a királya koaliczió válaszából kirekesztette azt, ami a 67-es alapokon túl menő követelés és a 48-as párt saját programm- ján alapszik. * Máig csak annyi következik ebből, hogy tessék a koaliczió 67-einek tovább szőni a fonalat, úgy, hogy a korona és a függetlenségi párt, a mai legjelentékenyebb párt között az ür áthidaltassék. Koaliczióvá a 67-es elemek tették a koali- cziót. Ne tessék most visszariadni attól, hogy az ódiumot nem a függetlenségi párt akarja viselni. A 67-eseknek kell most a béke utolsó lehetőségéig is helytállani. _________________ Pén zintézeteink. Nagykároly, 1906. február 6. Esztendőről-esztendőre tapasztalható az érdeklődés, amely az évzáró után pénzintézeteink üzleti eredménye felé fordul. Ezt az érdeklődést annyira természetes okok keltik fel, hogy szinte magyarázni is alig kell. A pénzintézet is magánvállalat abban, hogy fő czélja a részvényekbe fektetett pénz hasznos gyümölcsöztetéséről gondoskodni; de ehhez a czélhoz az érdekszálak óriás tömege fűződik, amely érdekszálak a gazdasági élet millió és millió tényezőjéből indulnak ki. Mindenkinek, akinek keresete hitel, pénzforgatás nélkül nem képzelhető el, egyformán érdekét alkotja az, hogy a pénz- piacz áradata kedvezően áramlik-e, vagy szükebb körre kénytelen vonni hullámgyürüit. Az igazgatósági jelentések lendületes részében bizonyára az idén is, régi ismerősként lehet köszönteni ezt a frázist: „a rósz közgazdasági viszonyok daczára.“ Nos, ez egyszer ez a kedves mondás el is maradhat. Nem mintha a vizsonyok kedvezők lettek volna, sőt ellenkezőleg. De ezek a viszonyok a pénzforgalomnak alig ártottak. Igaz, hogy az állami vállalkozások szünetelnek, a magánosok vállalkozó kedve se pezs- dült fel, nagyobb ipari és kereskedelmi alapítások nem történtek s az ex-lex hatása minden vonalon érezhető volt: de ez talán még emelte a hitelszükségletet. A mezőgazdasági hitellel foglalkozó bankok forgalma se akkor lendül fel, ha jó termés van, hanem mikor inségesztendő áll be; s ugyanez áll az ipar és kereskedelem hitelszolgáltatóira. Szó sincs róla, hogy a sók elmaradt munka és elmaradt üzlet ugyanoly arányú hitel elmaradását jelenti; de ennek daczára a pénz iránt való kereslet nem csökkent. Csak igy volt lehetséges, hogy az év legnagyobb részén a bankkamatláb aránylag alacsony volt, s a pénzintézetek tőkéiket mégis e kamatlábnál jóval magasabb gyümöl csöztetéssel helyezhették el. A három és fel százalékos bankkamatláb a helyi hitelforgalom túlnyomó részében hattól hétig terjedő leszámolási százalékot jelentett, ezt csakis az élénk hitelkereslet okozhatja. asszony főztjére, ha nem tartanátok tőle, hogy az öreg Hidegkuthy Ákos rátok uszítja a komondorait ?... Devecsery szavai után nagy csendesség támadt a teremben. A hadnagynak ugyanis igaza volt. Hidegkuthy Ákosné hét vármegyében a legszebb asszony hírében állott, az ura pedig, az öreg Hidegkuthy Ákos, hires nem szeretem legény volt. Eddig nem is igen jutott eszébe senkinek látogatást tenni náluk, most azonban, hogy Devecsery igy rátapir.tott erre a dologra, valamit csak kellett neki felelni. Ozoróczy főhadnagy csendesen szivarozva hallgatta a vitát, mikor azonban a Devecsery szavaira beállott a nagy csendesség, kivette a szájából a tra- bukkóját, és a hadnagy felé fordulva minden szót jól megnyomva, csendes gunynyal kérdezte : — Hát ki mesélte neked gyermekem, hogy valakire már ráuszította Hidegkuthy Ákos a komondorait ? Devecsery zavarba jött és nem felelt Ozoróczy kivárta egy kicsit a dolgot, aztán csendesen hozzátette : — Na, mert én ma ott jártam náluk s ha nem veszekedtetek volna már előbb, megtudjátok, hogy holnap délre a svadront szép asszony főztjére várja az öreg Hidegkuthy Ákos . . . Valóságos fergeteg tört ki erre a bejelentésre. Majd felemelték Ozoróczyt székestől együtt a nagy lelkesedésben, csakhogy nem engedte, maga körül csapkodott a pálczájával. Devecsery pedig azon melegében odajárult elébe, hogy szavaiért illő módon megkövesse. Nagyon beszoktak a tisztek a Hidegkuthy kúriára. Már ott tartottak, hogy a napos még a parancskönyvet is odavitte aláíratni Hidegkuthyékhoz. A szép asszony szívesen látta valamennyit s az öreg Hidegkuthy is jobbnak bizonyult a hírénél: nem nézte rossz szemmel a huszárokat. Udvarolni természetesen mindenki udvarolt a szép asszonynak, de valami különösebb kitüntetésben egyik sem részesült. Dévajkodott, enyelgett mindenikkel, A nagykárolyi pénzintézetek elmúlt évi működésének adatai megannyi jelei annak, hogy igen okosan használták föl az olcsó pénz előnyeit s okosan rendezték be arra az előreállott időre, amikor a pénz drágulni fog. A betétek állandó emelkedése, s az uj kibocsátások sikere az intézetek iránt való bizalom növekedését, a váltő-tárczák emelkedése pedig az intézetek hivatásának helyes szolgálatát illusztrálja. A tartalékalapok nagy állása és tekintélyes gyarapítása pedig azt igazolja, hogy nem űznek tiszta osztalék- politikát, hanem a rájuk bízott tőkék biztonságát, a pénzpiacz szilárdságát igyekeznek minél magasabbra emelni. Egy tekintetben azonban jogos panasz érheti a pénzintézetek működését. Amig a bank kamatláb emelkedését siettek követni, még az előbbinek ugrását jóval meghaladó mértékkel is, — addig a betétek után legnagyobb részük ma is azt az alacsony kamatlábat számítja, mint az olcsó pénz idején. Pedig ha a bankkamatlábra hivatkoznak a leszámítolásnál, akkor ne méltóztassanak a betéteknél se megfeledkezni arról. Óhajtandónak találjuk, hogy összes pénzintézeteink a betéti kamatokat — a tőkekamatadó fizetésének vállalásával — 41/2°/o-ra emeljék fel. Most a drága pénz esztendejében vagyunk. A bank-kamatlább alól nemcsak a helybeli, de az országos pénzintézetek se emanczipálhatták magukat. De remélni szeretjük, hogy az itteni pénzintézetek az üzleti érdekek tulhajtásával nem fogják az amúgy is súlyos helyzetet jobban nehezíteni, hanem a nehéz időkben is a részvényesek igényein felül, az fogja őket irányítani, ami a pénzintézeteket kiemeli a más magánvállalkozások sorából: a közönség érdeke. * * * Ezzel kapcsolatosan nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nézetünket az együttes „ügyészi és igazgatósági állás“ inconpatibilltása felett el ne mondjuk. Szükségesnek tartjuk ezt annál is inkább, mert biztos tudomásunk szerint egyik helybeli pénzintézetünk igazgatóságának éppen a legközelebbi időben lesz alkalma bizonyságot tenni a felől, vájjon a kezeire bízott intézetet hajlandó-e továbbra is a kereskedelmi moral és aethika szerint vezetni, vagy előbbre teszi-e egyesek anyagi előnyét a részvényesek egyetemének előnyénél ? Fővárosi és nagyobb vidéki intézeteknél az ügyészi állás az intézet belső keretében van beillesztve ; és épen úgy mint van könyvelői osztály, van jogügyi osztály is. Kisebb vidéki intézeteknél az ügyészi állás külön van rendszeresítve és már a közhitbe átment tudat az, hogy az legalább is szerény, de biztos polgári megélhetést biztosit. Hogy az intézet ügyésze egyszersmind annak igazgatósagi tagja is lehessen, ez csak „mucsai“ állapotokra vall. A pénzintézet czélja, hogy az ipar, kereskedelem és kisiparosság fejlesztésén kívül, részvényeseinek is befektetett tőkéjük után tisztességes osztalékot biztosítson, de nem lehet czélja az, hogy kizárólag egyes egyének érdekeit istápolja. Eltekintve a fél által fizetendő ügyészi munkadijtól — tisztelet a kivételnek — egyesek a jogügyi tanácsot is a kölcsönveendő Összeg nagyságához aranyitják és szabják meg, mit magyarul províziónak is szokás nevezni. Ehhez járul még az igazgatósági jutalék a napibiztosi dijak és az ügyészi készfizetés, ha humorizálni volna hajlandóságunk, el lehetne mondani, hogy az intézetet felébe, egyharmadába bírják. A bírálatnál úgyis mint ügyész, úgyis mint igazgatósági tag latba veti véleményét és a többnyire laikus, a kereskedelem és üzleti eleihez alig valamit értő iparigazgatóságnál, mindig a saját akaratát érvényesíti, nem mondjuk az intézet kárára, de mindig saját előnyére. Egyes intézetek alapszabályaikban is világosan kimondják, hogy az intézet ügyésze nemcsak hogy személyi hitel vagy más érdekeltségi viszonyban nem állhat az intézettel, de igazgatóságánának tagja sem lehet. Sok és sok érv áll rendelkezésünkre, úgy jogi mint kereskedelmi szempontból teljesen megvilágítani a helyzetet, de alkalmilag még visszatérünk az egész „pénzintézeti szervezet“ részletes megvitatásánál és erre vonatkozó nézeteteinket bővebben ki fogjuk fejteni. Közgyűlés. A városi képviselő-testület folyó hó 4-én délelőtt 10 órakor közgyűlést tartott a városháza tanácstermében. A bizottsági tagok közül mintegy 80-an vettek részt a gyűlésen. A tárgysorozat első pontja; a kereskedelemügyi m. kir. miniszter leirata volt melyben a foglalkozást közvetítő és cselédszerző üzletekről alkotott városi szabályrendeletnek bizonyos megjelölt irányban való módosítását kívánja. A szabályrendelet a miniszteri leiratnak megfelelőleg módosíttatott. A második pont, vagyis a gazdasági részek kérelme birtokuk tulajdonjogának rendezése tárgyában, részben teljesittetett. Ezután a városi bizottságok megalakítása következett, melynek eredményéről hírrovatunkban számolunk be. A választás megejtése után ifj. Nagy Antal mint a „városi független párt“ tagja szólalt fel. Szavaiban csudálkozásának és megütközésének ad kifejezést, hogy ők szombaton este más lisztát állítottak össze az egyes bizottságok számára, Vetzák elnök ur biztosította is őket, hogy az ő névsorukat fogja a képviselő- testület elfogadni, és — ime — mégis a tanács névsora győz. Debreczeni polgármester aztán szépen kioktatta Nagy Antalt, hogy határozhat a független párt bármikép, garantálhat bárki nekik a határozat keresztül- meneteléről, min. énkor és minden ügyben olyan határozat fog hozatni, melyet nem egy part, hanem a polgármester elnöklése alatt gyűlése z ő képviselő-testületi tagok többsége fog elhatározni. A kis inczidens erre véget ért . . . Ámán János volt városi rendőr azon kérelmét, hogy a részere megállapított végkielégítési összeg egyszerre fizettessék, Rooz Samu felszólalása alapján a tanács javaslata ellenére a képviselőtestület teljesítette. Az 1906. év január hónapi pénztárvizsgálati jegyzőkönyv tudomásul vétetett. Egyéb tárgy hiányában a gyűlés véget ért. A budapesti Uránia Színház városunkban. A közel napokban kellemes szellemi élvezetben lesz része városunk intelligens közönségének. A budapesti Uránia Színház vidéki osztálya rándul le hozzánk, hogy mü- sordarabjainak legjavát bemutassa s kulturális hivatásának megfelelően elsőrangú magyar irodalmi termékek utján terjeszsze az ismereteket. Az ezen alkalommal színre kerülő müvek szerzői egytől-egyig kiváló tagjai a főváros irói gárdájának, a mi magában véve is ga- rancziát nyújt a tartalom és összeállítás kitűnő voltáról. Mint elsőt az elsők között emeljük ki Pékár Gyulát, kinek nevéhez a budapesti anyaszinház legszebb sikerei fűződnek s kinek most bemutatóra kerülő „Párisi asszony“-a a múlt színházi évad legfényesebb attrak- cziója volt. Ebben a darabban a Pékár Gyula rengeteg tudásának, finom szellemességének minden varázsa hanem aztán annyi is volt az egész. Csókja csak az ura számára volt. Hát tárgyalták is eleget ezt a dolgot éjszakánkint a Hattyúban, hova a Hidegkuthyéktől elmenőben még egy pohár borra betévedtek. Akkor este is a szép asszony körül forgott a beszéd. Csak a hangulat volt sokkal zajosabb. A pezs- gős üvegek szélesebb kedvbe kergették bele a társaságot, mint máskor. Különösen Ozoróczyra járt rá a rúd. Az ő rovására élezelődtek sokat. Még a különben jámbor természetű kis doktor is évődött vele : — Ugyan hagyd el fiam ! Mit erőlködsz ? Nem olyan ám az az asszony, mint a vörös Liza volt! Elfojtott kaczagás felelt a doktor szavaira — most történt meg ugyanis először, hogy ezélzás esett a vörös Liza dolgáról. Ozoróczynak lángba borult a képe és átnyúlva az asztalon a pezsgős üvegek között élesen szólt rá a kis doktorra: — Doktor, tudod, hogy nem szoktam szószá- tyárkodni, hát állok tiz üveg mummot, hogy egy hét múlva enyém a . . . Nem birta befejezni szavait, mert ebben a pillanatban egy kemény hang szólott bele a fogadkozásba : — De hitvány ezudar ember az, aki akkor le- génykedik egy tisztességes asszony johire árán, mikor nincs senki, aki hitványságáért egy pofonnal elégtételt vegyen. Mindenki a hang irányába tekintett, s a sürü füstfelhőkön a kadét sapkája vöröslött keresztül. Ozoróczy ónszinü, halálsápadt arczczal ugrott fel helyéről. Rárohantak vagy négyen, hogy lefogják. Hangtalanul, némán küzdött a túlerő ellen, végre felhördült a hang a torkán úgy hangzott, mint a vadállati bődülés : — A kardomat! . . . A kardomat . . . Leszúrom ! . . . Leszúrom azt a ezudar kölyköt! . . Az a ezudar kölyök pedig ott állott a billiard- asztal mellett, nyugodtan, hidegen, összefont karokkal és némán nézte az Ozoróczy tajtékzó küzködésót. Csak az arcza volt egy árnyalattal rózsásabb a szokottnál. Olyan volt, mint egy piruló szép leány. A kapitány vetett véget a jelenetnek. Odaszólt Ozoroczynak. — Ne csinálj skandalumot. Holnap megverekedhetsz vele, ha akarsz. Aztán odament a kadéthoz s feladta rá a köpenyegét s haza küldte. — Menj haza! Holnap hivatlak, ha lesz rád szükség! Addig a szobádban maradsz ! Értetted ? Másnap reggel a rukkolás után egyenkint szállingóztak át a tisztek a Fehér Hattyúba; Mikor aztán együtt voltak ott fenn a nagy szálában, akkor a kapitány átküldte az önkéntest a kadétért. Nehéz lovassági kardokkal verekedtek bandázsok nélkül. Ozoróczy kötötte magát a feltételekhez. Az első összecsapás után Ozoróczy vak dühhel vetette magát ellenfelére. Csapás, csapásra hullt, s a gyerek alig védekezett. Tisztára belefutott a veszedelembe. A vége előrelátható volt. Nem is telt bele jó két pillanat sem, s a kis kadét ott feküdt sápadtan j vérző bezúzott fejjel a madráczokon, egy közös huszár köpönyegével betakarva. Mikor a kis doktor a sebet megvizsgálta, közömbös szolgálati hangon mondta a kapitányra tekintve, aki ott állott görnyedten a gyerek mellett : — Nem éri meg a reggeli rukkolást. Hanem mikor félrefordult, valamit szétmorzsolt a kezével a szemében. A kapitány maga kisérte a menetet a kadét lakására. Az orvos kötést adott, aztán elment, meghagyva, hogy valaki a beteg mellett maradjon egész éjszaka és hívják őt is, ha szükség lesz rá. — Én maradok mellette; — mondta a kapitány. Elmenőben az orvos visszaszólt;
