Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-07 / 9. szám
FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér <=eHirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai utcza 2. sz.) küldendők. Mi lesz most? A koaliczió egész bárgyusága jut kifejezésre azokban a dühöngő ujságczikkekben, melyek ma azt mondják, hogy Fejérváry intrikái idézték elő az Andrássy-féle propozicziók visszautasítását. Hisz senki sem akarná inkább, hogy Fejérváry ott hagyhassa a miniszterelnökséget, mint ő maga. Andrássy Gyula grófnak szükségképen tudnia kell, hogy Fejérváry Géza báró ezúttal semmifele befolyást se gyakorolt és nem gyakorolhatott a királyi döntésre, aminthogy hülye mesék azok is, melyek holmi osztrák mágnás és antiszemita befolyásra vezetik vissza a király visszautasítását. Az ok, a maga valósága szerint, a következőkben van. És hazafiság szempontjából bármily álláspontot foglaljon el bárki, első sorban arra van szüksége, hogv a dolgok valóságát lássa. Súlyos válságos pillanatok forduló pontján állunk, s ilyenkor tisztán kell odaállítani a valóságot. Az Andrássy-féle propozicziók, ha mentesek voltak is már a magyar vezényszótól, de még mindig próbálgatások voltak, hogy nem lehet-e az uralkodótól valamit a koaliczió nemzeti presztízse számára kicsikarni. Ezért hirdette volt a koaliczió, hogy a király üzenete nem ultimátum. Pedig figyelmeztették Andrássyt, mikor átvette az uralkodó üzenetet, hogy ez az. Ilyen körülmények közt az lett volna a feladat, hogy a koaliczió a lehető legkomolyabban állapodjék meg a maga ultimátumában, amit a Béke érdekében tehet és csakis ennek az érdekében, és azzal küldje fel Andrássyt. Ok azonban még próbálgattak, nem a béke _T AJ£Z A. A kadét. Irta: Carvay Andor. Sokat beszéltek róla a tiszti kaszinóban, mikor az ezredesek nevelőnőjét, a vörös Lizát, egyszerre minden különösebb ok nélkül elbocsátották. Csak két ember előtt hallgatott el a suttogás, Ozoróczy főhadnagy és a kadét előtt. A kadét előtt azért mert még gyerek és a kapitánya pesztonkája; ő reá bízta az édes apja, mikor az ezredhez került. A kapitány az ilyen dolgokban nem igen érti e tréfát. Megmondta, hogy el ne rontsák a fiuk s ehhez tartja magát Izsépy főhadnagy is, pedig ő tudvalevőleg a legmosdatlanabb szájú tiszt az egész ezredben. Ozoróczyval szemben azonban egészen más oka volt a titkolózásnak. És a főhadnagy észre is vette, hogy sugnak-bugnak a háta mögött, mert megtörtént nem egyszer, hogy bosszankodva nagy sarkantyú pengéssel hagyta ott délutáni feketéjét és úgy bevágta maga után az ajtót, csak úgy rengett. De a legcsudála- tosabb az volt a dologban, hogy a kadét is kezdte kerülni a társaságot, a hol csak kibújhatott előle, még ebédre sem jött be a kaszinóba. Tán beteg a kölyök, — mondta egyszer a kapitány. Es aligha igaza nem volt, mert egy idő óta olyan a fiú képe, mintha halódni akarna. A kapitányt bántotta a dolog, mert egyszer a délutáni rukkolás után vallatóra fogta a gyereket, a ki végre is nagy drukkolások között bevallotta, hogy adósságai vannak. A kapitány megkönnyebbülten sóhajtott fel: Hát csak ott szőrit a csizma ? hanem azért nagy hangon mordult rá a gyerekre : érdekében, hanem a maguk nemzeti presztízse érdekében. A dolog egyébként nem is mehetett egyenes utón. Mert hiszen nyilvánvaló, hogy a koaliczio 67-es elemei számára mindaz elfogadható, amit a király követelt. A függetlenségiek számára pedig nem. A 67-esek is azonban fenn akarták tartani a nemzeti dicsőségüket és takaródzni akartak a függetlenségi párttal. A függetlenségi párt pedig a 67-es takarójául semmikép sem vállalkozhatott. Próbálgatták ezt az ellentétes helyzetet összeegyeztetni és azzal ment Andrássy a királyhoz. Ez nem megy. A 67-esek tettek a koali cziót koaliczióvá, tessék most a dolog levét, ódiumát nekik, a 67-eseknek meginni és nem a függetlenségi pártra hárítani azt a felelősséget, amiért a függetlenségi párt nem is felelhet. Ezek a körülmények hozzák magukkal egész természetszerűen azt, hogy a koaliczió- ban a 67-es és 48-as politika a saját útjaira terelődik, a mi most folyamatba is került. Súlyosan zavarta Andrássy bécsi misszióját az is, hogy nem maradt titok, hogy mialatt Andrássy a béke művén fáradozik Bécsben, azalatt itt Budapesten konventikulumokat rendeznek és megbeszélik, hogy miféle csalafintaságokát hajtanak végre, ha megbízást kapnak a kormányalakításra és miféléket, ha nem kapnak. Ezek a konventikulumok nagyon ostoba, rettenetesen ostoba dolgok voltak és titkuk kipattanván, persze, hogy nem növekedhetett Bécsben a koaliczió iránt érzett, különben se túlságosan nagy — és valljuk be, méltán nem nagy — bizalom. Hát hol a Isten csudájában csináltad te ? ! A fiú azonban tán még a kinpadon se vallotta volna be, hogy mire kellett a pénz. Végre hát békét hagyott neki : még csak azt kérdezte, hogy mennyi ? Ezer forint — rebegte a fiú. No ezen aligha szopogattál krumpliczukrot' dör- mögte a kapitány hunyorgatva. Aztán hátba ütögette a gyereket és oda adta neki a pénzt. A fiú elfutott vele, a kapitány azonban még utána kiáltott: Hanem azért megírom az apádnak te kölyök ! * * * Nagy volt az elkeseredés a svadronnál, mikor az áthelyezés megjött ezredparancsban. De hogy is ne lett volna ? Ki a csuda megy el szívesen Pestről Somiba? Attólfogva, hogy megkezdődtek a készülődések az átmeneteire, az egész szolgálat csupa káromkodásból állott. Még tán a lovak se mentek szívesen, mert megtörtént, hogy a legbecsületesebb vén szürkék is kirúgtak pucolás alatt. A legkeservesebb persze az indulás napja volt. Odaát Somiban, már nem volt olyan gyötrelmes a dolog. A legénység is megbarátkozott valahogy a helyzettel, hogy a városkában körülnéztek. Hiszen csak akadt itt-ott rozmaringos ablak; a tiszteket pedig egyelőre elfoglalta az elhelyezkedés gondja, a szolgálat beosztás, mi egymás . . . Mikor azonban mindennel elkészültek s a dolog nehezén túl voltak, lassanként kezdett az unalom is rájuk nehezedni. Hát annyi bizonyos, hogy csúnya pocsék egy 8árfészekbe vezérelte őket a hadak istene. Sehol semmi mulatság az ég alatt. Reggel rukkolás, este pedig Feher Hattyú, ebből állt Somiban az élet. Eleinte csak állták valahogy a dicsőséget, egy este azonban Devecsery, a hadnagy, kijelentette a Fehér Hattyúban, a biliárdon ülve és a sarkantyus A király tehát visszautasította' 'az terjesztett propozicziókat és a kérdés már most az, hogy: mi lesz? Mindenekelőtt konstatálnunk kell, hogy nem igazak azok a hírek, melyek a tárgyalási fonál teljes megszakadásáról szálának. A király, válaszul a propozicziókra, tegnap Írást adott át Andrássynak, amelyben megismétli a maga végleges álláspontját. Ez az Írás tudomásunk szerint, teljesen ugyanazonos tartalmú a minapi királyi üzenet tartalmával. Ez azt jelenti tehát, hogy az uralkodó csak ezen az alapon hajlandó szóba állani a koaliczióval. Arra nem hajlandó, hogy holmi maszlagot adasson be a félrevezetett nemzetnek és nem hajlandó módot nyújtani rá, hogy a koalicziós urak a mellüket verdeshessék: — Ugy-e, hogy mégis csak kiváló, dicső és nagy hazafiak vagyunk mi? íme nézzétek: nemzetiszinü zászlót nem hozhattunk ugyan, de hoztunk nemzetiszinü pántlikákat. — Miért hiúsult meg a béke ? Budapesti tudósítónk irja: A béke meghiúsulásnak nem az az oka, a miről a koalicziós lapok Írnak. Ugrón kilépéséből, valamint az ellenzéki sajtó múlt heti silfid hangjából mindenki tudhatta, hogy a vezérlő-bizottság engedékenységében még az u. n. „kötelező“ határnál is tovább ment. A béke meghiúsulta tehát nem a szinte 0 fokra lemérsékelt nemzeti követelményekben, hanem személyi kérdésekben keresendő. A vezérlő-bizottság ugyanis kész miniszteri lisztét is terjesztett a Felség elé, a melyet azonban az nem fogadott el. Azt kívánta ugyanis a király, hogy miután a koaliczio majdnem min- denik tárczára 67-es politikust ajánlott, fogadja lábait lóbálva, hogy asszonyok nélkül még sem ér az élet semmit. — Hát lődd fejbe magad, ha unod, — mondta Izsépy —• majd osztanak helyetted más segédtisztet a svadronhoz. — Köszönöm főhadnagy ur a jó tanácsokat, — felelt Devecsery nevetve, — de én már csak társaság után nézek. — Ha-ha-ha! Na ez jó — kaczagott Izsépy — igazán szeretnélek látni, amint attilásan, fehér keztyü- sen beállítasz a jegyző kisasszonyékhoz, vagy a ta- nitóékhoz. — Csak mulass a rovásomon, ha neked úgy tetszik, engem azonban nem ugratsz vele? — Hát Székyéknél ? Azt a falrengető kaczagást azonban már igazán nem lehet leírni, ami ezekre a szavakra kitört. Becsky tért magához először a nevetéstől, de még mindig el-elcsuklott a hangja, mikor megkérdezte : — Hát a Szék37lányoknak akarsz udvarolni fiam ? — Miért ne, hiszen tudtommal százezres a hozományuk ! válaszolt Devecsery felpaprikázva. — De nincsen annyi tenger csillag az égen, — kaczagott Becsky, — mint a mennyi szeplőjük. Becsületemre mondom, még a szempillájuk is szeplős ! És milyen szeplők azok. Hiszen a történelemből is tudhatod, hogy már Almos vezér is úgy hitta Széky Hubát, hogy a tarka Széky. A falrengető kaczagás ismét megújult Becsky csúfolódására s nem is akart sehogy sem véget érni. Devecsery pedig ott állott a kávéház közepén, haragosan égő ábrázattal és dühösen várta, hogy a zaj csillapodjék. Végre szóhoz juthatott : — Hát én oda megyek, urak, barátkozni, ahová én akarok és ahol szívesen látnak, de ti ugye valamennyien szívesen elmennétek Hidegkuthyékhoz szép
