Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1906-11-25 / 62. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY részéről történt provokálása milyen körülmények között folyt le s lettek e nevezett által a tettleges insultálás miatt lovagias elégtétel adásra felhiva. A kihallgatás folyamán tanuk egyértelmüleg azt vallották, hogy a provokálásról egyáltalán mit se tudnak és az elkövetett tettleges insultálás miatt nem lettek provokálva. Remél­jük, a becsület bíróság igazságos Ítéletével eléri méltó jutalmát egyike azoknak aki Nagy Lászlónak készséges szolgálatait felajánlotta s nem átalotta a hazaárulókkal szövetkezni. — Rendkívüli köz igazgatósági bizottsági ülés volt folyó hó 19-én, mely a bevonulva volt póttarta­lékosok kártalanításánál a számítási alapul szolgáló egység napszámárakat járásonként és városonként a következőkben állapította meg: Nagykároly városra, valamint a csengeri, fehérgyarmati, mátészakai és nagykárolyi járásra nézve 2—2 korona a többi járá­sokban, vaamint Nagybánya és Felsőbánya városok­ban 1 K 60 fillér. — Házimulatság. A nagykárolyi kath. legényegye­sület f. hó 25-én, vasárnap este saját helyiségében kedélyes házimulatságot rendez a következő program­mal: 1. Pósa Lajos: Pataki Piroska. Szavalja Lukács Mariska. 2. Katona Árpád: Ha megszólalnak majd a trombiták. Szavalja Kiss János. 3. Tolnai Lajos: Szegéné vándorló legényről. Szavalja Tomsa Mariska. 4. Gabányi: Filippo. Előadja : Széchenny Lajos. A kik a legényegyesület kedélyes s fesztelen házimulat­ságait ismerik, bizonyára örömmel fogadják e hirt és 7 órára megjelennek teljes számban az egyesület sze­rény helyiségében, hol szívesen látja őket az elnökség. — Földmunkás kongresszus. Szatmárvármegye összes földmivelő munkásai ma vasárnap Szatmá- ron kongresszus tartanak, melyen a munkások­nak a jövő évi aratás ügyében követendő egyöntetű eljárás módozatát fogják megbeszélni. — Szinielőadás- A pauli sz. Vinczéről nevezett irgalmas nővérek vezetése alatt álló nagykárolyi „Margit“ leánynevelő intézete november 18-án s 19-én egy kedves ünnepet rendezett, hogy annak jövedel­méből ifjúsági könyvtárt szerezzen. A gyermekek „Árpádházi Szent Erzsébet czimü színmüvet adták elő oly élethüséggel, hogy a megjelent közönség iga­zán nem tudta, hogy a gyermekek játékában gyönyör­ködjön e avagy csudálja azt a fáradságot nem ismerő türelmet és kitartást a melylyel a kedves nővérek a kis szereplőket betanítottak. — Az iparosok szövetsége. Az iparosok szövetsége megalakítása ügyében az alapszabályok kidolgozására kiküldött bizottság már megkezdette működését : Ugya­nis a bizottság Némethy Sándorral élén elkészítette az alapszabály tervezetet melyet még a folyó hóban összehívó alakuló gyűlés elé terjeszt elfogadás végett. — Tisztelt olvasóink! Bizonyara szívesen fognak megismerkedni a „Scott-féle Emrlsió“-val mely általá­nosan ismert háziszer, vagyis csukamajolaj, csakhogy az utoubi teljesen jo izü és igen könnyen emé*zthető formában nyújtja. Germekek különös előszeretettel veszik be a „Scott-fele Emulsio“-t, mert jól izük. Kapható a gyógyszertárakban. — Uj posta állomás Szatmár vármegye Salyi községben Sályi elnevezéssel 1906. évi deczember ho 1-én a postaügynökségekre meghatározott teljes mű­ködési körrel postaügynökség lép életbe. A postaügy­nökség postai összeköttetését a Salyiról Jankra és vissza naponként közlekedő gyalogküldönczjárat utján a jánki postahivatallal fogja kapni. A postaügvnökség kézbesítési kerületeben Sályi, Hermánszeg és Szamos- ujlak községeket, Balog, Fogarassy, Szegedy, Zoltán és Hadik-Barkóczy tanyakat osztom be. Ezen helyek utolsó postája Jank. A postaügynökség ellenőrző hivatala Jank. — Egyidejűleg Hermánszeg községben posta fel- és leadó állomást létesítek, s a honnan a közönséges levélpostai küldeményeket a könyvelt küldeményekről kiállított értesitvényeket a fent említett postajárat záros táskában fogja szállítani. Posta igaz­gatóság Nagyvárad. — Szép jó- praktikus és olcsó ajándékot vásárol­ni mindenki hajlandó, ám de nehéz a jó tanács. Meg­könnyítheti magának mindenki, díjtalanul meghozta- ja az otszáos jó hirü Löfkovits Arthur debreczeni ékszerész cég nagy képes árjegyzékét. — Nemzeti karácsony. Az Országos Iparegyesület a következő kérelmet intézi a magyar közönséghez : Minden esztendőben mikor közeledik a karácsony, fel szoktuk keresni a hazafias magyar közönséget kérő szavukkal: „csak magyar iparczikkeket vásároljon ka­rácsonyi ajándékul.1* A szeretett ünnepén fogadja tevé­keny szeretetéb« a magyar ipart, adja szeretettéinek ajándékul azt, ami magyar szívnek legkedvesebb lehet: a magyar elme, magyar kéz, magyar munka termékét. Ezt a mindenesztendei kérelmünket ezidén is ajánljuk bizalommal minden magyar ember figyelmébe. A karácsonyi vásár még nem kezdődött meg, de nem­sokára megindul. Azért lépünk figyelmeztető és kérő szózatunkkal a nyilvánosság elé már most, hogy kellő ideje legyen mindenkinek felkészülni a nemzeti kará­csonyra. A vásárlónak: hogy jóelőre rendeljen magá­nak olyan karácsonyi ajándékot, amilyen a magyar ipar ptodukálni tud, vagy válasszon magának olyat, amit készen kaphat otthon. Az iparosnak: hogy a nagyszabású rendelésnek eleget tehessen. A kereskedő­nek : hogy kellő időben beszerezhesse a kellő válasz­tékot magyar iparczikkekből. A nemzeti érzésnek nem lehet szebb és hasznosabb nyilvánulásai mint a magyar munka pártolása. Erre nincs szebb alkalom, mint a szeretett ünnepe, amelyen ajándékkal kedveskedjünk szeretetteinknek. A szeretet adójából kapja meg a jogos részét a magyar ipar is, amely annyira érdemes és annyira rászorult szerető istápolásukra. Adjunk karácsonyi ajándékot a magyar iparnak is! A magyarok karácsonya legyen az idén valóságos nemzeti karcsony! — Hazai beszerzési források. Az Országos Ipar­pártoló Szövetség a magyar közönség régen hangoz­tatott óhajának tesz eleget, mikor kiadja a hazai be­szerzési forrásokat. Ez a füzet mely, nélkülözhetetlen segédeszköze lesz az iparpártolás iránt érdeklődő vá­sárló közönségnek, tartalmazza a füszerkereskedésben férfi- és női-divatárukereskedésben, papirkereskedésben és vaskereskedésben kapható összes iparcikkek hazai termelőinek névsorát, oly átnézetes összeállításban, hogy a laikus közönség egy szempillantás alatt meg­kaphatja a szükséges útbaigazításokat. Az Országos Iparpártoló Szövetség titkársága (Budapest, VI., Király- utcza 34.) fölkéri Magyarország előkellő könyvkeres­kedőit, szíveskedjenek bejelenteni, hogy a november hó folyamán megjelenő füzetből hány példányt óhaj­tanak eladásra. A tartalmas füzet ára 40 fillér. — Havas testvérek a központi kávéház uj bérlői mindent elkövetnek, hogy vendégeik kényelmét meg­szerezhessék. — Kitűnő konyha s városunkban szo­katlan pontos kiszolgálás és tisztán kezelt italok mellett igyekeznek a kávéház, étterem és szállodahelyi­séget a vidéki közönséggel is megkedveltetni. A tulaj­donosok elfogadnak minden abonomát is, valamint kosztnak házhoz való kihordását is. — Az igazságos Ítélet. Ama sok évi basáskodás után, amelylyel a külföldi cognacgyárosok hazánkban a közönség ízlését kormányozták, elérte a nemezis, Az Első Alföldi Cognacgyár R.-T. barack-cognacja, a likőrök királya kiseprüzi az összes külföldi cognac- termékeket. — Nyakszirtmerevedés. Szatmárnémetiből jelentik, hogy az államvasutak ottani injernátusában, a hol több száz növendék van, Semtei Zoltán 8 éves növendék gya­nús körülmények között meghalt. A városi tiszti főorvos rendeletére eszközölt bonczoiás megállapította, hogy a növendék nyakszirtmerevedés tüntei tözött halt meg. A polgármester intézkedésére az intézet nyolcz napra bezárták a fertőtlenítést elrendelték, egyben pedig széleskörű égészségügyi óvintézkedést tettek, A polgár- mester az ügyről azonnal jelentést tett a közoktatás- ügyi miniszterhez. — Az Első Alföldi Cognacgyár Részvénytársaság. és szeszfinomitógyár Kecskeméten budapesti központi irodájának (V Melleg-utcza 11.) heti üzleti jelentése: Mai zárlatának Budapesten: Finomított szesz adózva nagyban l'öO kicsinyben L54 Finomított szesz adózat­lanul nagyban 72 kicsinyben 45 Nyers szesz adózva nagyban 1*51 kicsinyben L55. IbT3rilttér_ (E rovat alatt közlőitekért a szerkesztőség nem felelős.) Szoptató anyák sokszor oly időben érzik magukat teljesen kimerült­nek, mikor éppen erőre és legjobb egészségre volna szükségük, hogy anyai kötelességeiknek megfelelhesse­nek. Különösen ők tálalnak tehat a Scott-féle Emui­si o-bati egy valósággal felülmúlhatatlan tap- és erősítő szert. A legjobb gvogy-csukamajolajból alpsosphorsa- vas mész és nátron hozzáadásával készülvén, feltétle­nül jó izü és rendkívül könnyen emészthető, az étvá­gyat gerjeszti és igv fiatal anyák erősítésére minden más szemel jobb. A Scott-féle Emulsio segélyé­vel megszüntetjük a gyengeséget és gyorsan uj erőre, uj életkedvre teszünk szert. — A Scott-féle Emul­sio sokkal hatásosabb es megbízhatóbb, mint a közön­séges csukamáj-olaj. A Scott-féle Emulsio valódiságának jele a „hátán nagy csukahalat vivő halasz“ védjegy. Ezen lapra való hivatkozással és 75 fillér levélbélyeg beküldése ellenében mintával bérmentve szolgál: Dr. BUDAI EMIL „Városi gyógyszertára“ BUDAPEST, IV., Váczi-utcza 34/50. Egy eredeti üveg ára: 2 K 50 Kapható minden gyógyszertárban. Felelős szerkesztő: KIINÉRY KÁLMÁN. Főmunkatárs: S I M K Ó ALADÁR. Laptulajdonos: MANYÁK ÉS TÓTH. 31 üarácsonyi vásár kexdetét vette Policzei Ig'nácz czégnéi Nagykárolyban, sarok helyiség Hadnagy Ignácz ur házában; — ahol a legújabb karácsonyi játékok és kará­csonyfa díszek óriási választékban, nemkülön­ben női-, uridivat, rövidáru, szövöttáru és kézimunka czikkek rendkívüli olcsó árban árusittatnak. 1—4 Szakvélemények az ESTERHÁZY C06NACRÓL: A magy. kir. műegyetem borászati laboratóriuma által hiva­talosan megejtett és általunk tudomásul vett vizsgálatok alapján az ESTERHÁZY COGNACOT betegeinknél alkalmaztuk és az sikeresen használva mint kitűnő minőségűt és a franczia Cognacokkal vetekedőt a legjobban ajánlhatjuk i Dr. Tauffer Vilmos egyetemi tanár, Dr. Stiller Bertalan egyetemi tanár, Dr. Róczey Imre egyetemi tanár, Dr. Pertik Ottó egyetemi tanár, Dr. Kótly Károly egyetemi tanár, Dr. Ángyán Béla egyetemi tanár, Dr. Poór Imre kir. tanácsos, egyetemi tanár. Dr. Báron Jónás egyetemi tanár. Az ESTERHÁZY COGNAC minden előkelő fűszer- és csemegekereskedésben kap­ható- 4-1 Körözés. Máté László tyukodi Margit-majori bér­gazdaságában folyó hó 14-én 3 drb csikó el- bitangolt. A csikók leírása a következő: 1 drb 3 éves, pej, heréit, hátulsó lábára kesely; 1 drb két éves, kancza, a bal nyakán Z. B. jegy­gyei; 1 drb 2 éves, sárga kancza, balszemére fájós. Köröztetik és megtalálásáról a tulajdo­nos, vagy Tyúkod község elöljárósága értesí­tendő. 1 — 1 Közvetlen gyorsvonat összeköttetés Budapest és Bécs, valamint a magyar királyi államvasutak és az azon tú fekvő csatlakozó vasutak alant megnevezett főállomása között. 850 210 150 645 735 150 336 1017 7IO 330 117 1030 556 1122 740 215 1225 726 328 74O 215 253 1112 1050 729 $ 725 1204 212 431 235 648 849 915 224 545 95Ö 440 725 1212 427 g-* 200 * to 654 9'S. 1112 w”1 fi 130 725 515 235 1030 915 553 920 700 1220 800 217 755 800 1248 320 837 1033 650 1.36 7ÍÖ Too 732 320 636 115Ö 930 IO“ 8'« 1206 106 3'10 700 755 “720 133 1035 526 515 9j5 6M~ 1224 556 1122 940 235 639 225 8O0 1 149 1016 52] 54<i ind. Budapest k. p. u. érk. (Bruck-Királyhidán át) A érk. Wien Stb. ind ind. Budapest k. p. u. érk. érk. Graz Sb. ind. ind. Budapest k. p. u. érk. érk. Ruttka ind. Breslau ind. ■o Berlin (Friedrlchstr. ind ind. Budapest k. p. u. érk. érk. Kassa ind. érk. Csorba ind. ind. Budapest k. p. u. érk. érk. Munkács ind. » Lemberg ind. ind. Budapest k. p. u. érk. érk. Debreczen ind. Szatmárnémeti ind. V Máramarossziget ind. n Stanislau ind. ind. Budapest k. p. u. érk. érk. Arad ind. V Gyulafehérvár ind. n Bukarest ind. ind. Budapest k. p. u. érk. érk. Kolozsvár ind. n Bukarest ind. ind. Budapest k. p. u. érk. ind. Újvidék ind. » Belgrád ind. ind. Budapest í. p. u. árt. érk. Zágráb m. á. v. ind. n Fiume ind. ind. Budapest k. p. u. érk. érk. Pécs ind. ind Budapest k. p. u. érk. érk. Szabadka ind. Bosna-Brod ind. Sarajevo ind. » Gravosa ind. ind. Budapest ny. p. u. érk. Wien Stb.)Marcheggen , érk. Wien Nb.) át* W ind. Budapest ny .p. u érk. érk, Zsolna ind. Breslau ind. » Berlin (Friedrichstr) ind ind. Budapest ny. p. u. érk w érk. Temesvár-Józsefv ind. t 145 710 850 210 210 950 540 iTÖ 1240 910 559 245 1005 5O6 439 hu 130 1010 840 505 219 130 1010 4O8 25T 730 150 935 857 4Sö 642 216 1158 .> l10 935 ■gS 813 4I6 áh 357 1136 H-O f500 • 750 1110 805 150 523 935 1259 Bukarest ind. I joo IO00 756 429 541 850 1Ö0 3 800 810 ISO 905 822 344 100 951 355 654 545 14U 7OO 995 905 300 5öÖ 800 225 1 .-------p5 94 5 346 314 1005 610 4 39 1131 115 630 75O 222 555 1025 MÁV. TÉLI MESETRENDJE. Érvényes 1906. október hó 1-től. Nagyárolyba érkezik: Debreczen-fclől gyors v. 1-32 „ . , személy v. 6 10 . .. .. gyors v­807 „ „ , motor v. 11-18 „ „ „ személy v. 4-41 „ „ „ személy v. 719 Nagykárolyba érkezik: Szatmár-felől tszsz. v. 4'48 „ „ „ személy v. 808 n , 0 gyors. V. 7-23 „ „ „ személy v. 946 , > » gy°rs v­2’53 „ „ „ személy v. 3-70 Nagykárolyba érkezik: Zilah-felől vegyes v. 710 „ » * vegyes v. 7'25 Nagykárolyba érkezik : Csap-felől vegyes v. 7-00 . » . vegyes v. 8-31 . e » vegyes v. 802 Nagykárolyból indulDebreczen-felé tvszsz. v. 4-58 „ „ , személy v. 818 „ „ n gyors v. 7'25 „ „ » személy v. 9'AO . » » gyors v. 254 „ „ „ személy v. 3'58 Nagykárolyból indul Sz.-németi felé gyors v. 1 "33 „ . » személy v. 618 „ „ „ gyors v. 8 09 „ „ „ motor v. 11 28 „ „ „ személy v. 4'52 „ „ „ személy v. 7'29 Nagykárolyból indul: Zilah-felé vegyes v. 509 „ „ , vegyes v. 4II Nagykárolyból indul: Csap-felé vegyes v. 4-54 „ , n vegyes v. 4'20 „ „ „ vegyes v. 813 Az éjjeli idő esti 6‘0J órától reggeli 5'59 perczig perczeket jelző számjegyeknek aláhúzásával van 2kitüntetve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom