Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-28 / 6. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY egész csomó törvényhatósági tisztviselőnek a sorsa, jövője és könnyelműen eljátszott exisz- tencziája ma nem terhelné a koaliczió lelkiismeretét. A mámornak vége van, térjenek vissza a renitens törvényhatóságok a törvényes rend és alkotmány tiszteletéhez. — A szatmári jegyzők nem politizálnak. Szatmárról Írja tudósítónk: A szatm ármegyei körjegyzők Farkas László elnöklete alatt tegnapelőtt Szatmáron gyűlést tartottak, a melyen az összes körjegyzők részt vettek. Az ülés tárgya a megyei tisztviselőknek a körjegyzőkhöz intézett átirata volt a nemzeti ellentállásra irányuló teljes szolidaritás tárgyában. Noé Miklós peleskei körjegyző a legvégső ellentállást javasolja, amelylyel szemben Bodoky és Komoróczy körjegyző a kérdést a napirendről levenni javasolja. Hosszas vita után az utóbbi indítványt fogadták el. Azt hisszük, a szatmármegyei jegyzők példája nem marad hatás nélkül a többiekre, mert a helyzet a jegyzőkre vonatkozólag más, mint a többi tisztviselőkre. Ha ugyanis a jegyzők engednének a koaliczió lázitásának, elmozdittatván, kapnának talán ideig-óráig fizetést az illetékes jóléti bizottságoktól, csakhogy ez a fizetés éppen a törvényben megállapított fix összeg volna, holott köztudomású, hogy a jegyzőknek mellékkeresete képezi jövedelmük túlnyomó részét. Nem mennek ki tehát állásaikból a jegyzők azért, mert ezáltal jövedelmük, melynek alapján berendezkedtek, felére vagy harmadrészére csökkenne. A székhely kérdéséhez. Egyik szatmári laptársunk vezérczikket irt a székhely kérdéséről. Elolvastuk a czimet s elhatároztuk, hogy anélkül, hogy tovább olvasnék, írunk a székhely kérdésről, azután átolvassuk a czikket s reflectálunk az ott elmondottakra. Megengedjük, hogy ez hihetetlen eljárás, de kiváncsiak voltunk a magunk felfogására e kérdésben minden irányítás nélkül, a második czikkel pedig tartozni véltünk laptársunk és olvasó közönségünk iránt való tiszteletből. Ezen bevezetés magyarázza meg czik- künk I. és II. alatti megkülömböztetést. I. A székhely kérdése vármegyei életünk tengeri kígyója, mely időnként kisebb s nagyobb hullámokat ver s nem is fog elnyugodni teljesen mindaddig, még végleges megoldást nem nyer. Mi, mint nagykárolyi lap, természetszerűleg a status quohoz tartozunk, de mint olyan lap, mely lassanként az egész vármegye érdekeinek igazságos és hű szószólói akarunk lenni, nem sikolhatunk át hangtalanul e kérdés felett s ha már kényszerülve vagyunk hozzá szólani, csak úgy elégíthetjük ki lapunk mindkét czél- ját, irányát, ha teljesen az igazság és méltányosság ösvényére lépve, habozás nélkül haladunk ezen az utón. Mindenek előtt megállapíthatjuk a múlt évek történetéből azt az alaptételt, hogy a status quo ere|e hatalmas és erős s e kérdés el- dőltének elodázása ebben leli magyarázatát. A megszokotthoz öntudatlanul ragaszkodnak még azok is, kiknél e ragaszkodás némi kényelmetlenséget okoz is. Rendesen kell, valami más, az ügygyei egyáltalában össze nem függő oknak merülni fel, mely a megszokottság érzetét megzavarva, az addig észre sem vett alkalmatlanságot tűrhetetlenné teszi. A székhely kérdésnek történetét nyugodtan tanulmányozva, kétségtelenül ki lehet mutatni, hogy mindig volt ok, mely emócióba hozva az egyéneket, mindig a székhely kérdés kitöréseiben ormolt. Ez az ok pedig kivétel nélkül egy volt; egy bizonyos elégedetlenség érzése a vármegyei központi kormányzattal, mert azon időkben, midőn a harmonia meg volt a központi kormányzat és a vármegye közt, a székhely kérdése mindig elüle, megszűnt erő lenni, de mihelyt bármely formában Nagykároly városa akart a vármegye lenni, mihelyt Nagykároly városa nem kormányozni, de uralkodni akart, a székhely kérdése mindig hatalmasodó erővel lépett fel. A székhely kérdésének fellépte mindig annak bizonysága, hogy Nagykároly városa megszűnt magát a vármegye részének tekinteni, hanem magát a vármegyének képzelte. A székhely kérdésének mai fellépte szülte e gondolatokat nálunk s ezen a nyomon indulva azt hisszük, nyugodtan állíthatjuk, hogy a legutóbbi mozgalmak eredménye e kérdés felébredése s ismét azon helyzet állott elő, a hol a vármegye nagy közönsége kiszorítva, elnyomva a maga természetes szerepkörétől, unja a jelenleg fennálló helyzetet s annak megváltoztatását egy uj helyzet megteremtésével akarja orvosolni, a hol uj emberek és uj tényezők sorompóba állításával legalább a jelenlegi helyzetnek megváltozását reméli s ez által jelenlegi vezetőinek egy részétől szabadulni akar, úgy Ítélvén meg a helyzetet, hogy ezeknek bár múló súlyt is Nagykároly városa ad, de mihelyt semleges térre vettetnek át, nagyon könnyűnek fognak találtatni. Az 1889—92. évi nagy székhely küzdelem eredetét a központi vezetés hibáiban találja, a nagy küzdelem Nagykároly város vereségével végződött s mégis a székhely megmaradt, mert a következő évek nagy alkotásai, szabad szelleme, a közérdekek kielégítésére irányzott törekvések akaratlanul is enyhitőleg hatottak a közvéleményre és szinte sajnálták az emberek a békés egyetértést felzavarni a székhely kérdésével. A legutóbbi idők eseményei azonban ezt az érzetet megölték s egyáltalában nem nagyítunk, midőn állítjuk, hogy azon nagyszámú egyének előtt, kik nem e város szülöttei, az innen való távozás gondolata nemhogy fájdalmas lenne, sőt ellenkezőleg tetszős, mert nagyon kevés egyén bir elegendő filozófiával, hogy az egyes emberek időtlenségeit csak: az időjárás szeszélyeihez hasonlítsa s ne találja kellemetlennek ha egy futó zápor után czipőjén sáríoltokat lát. Hallottuk különben azt is, hogy az egész székhelykérdés nem egyeb, mint epen a nagykárolyi ellenzéktől felállított csapda a főispán megszólítására. Megvalljuk, ezt nem tételeznők fel ezen urakról, még ha meg sem volnánk győződve, hogy a kérdés sokkal mélyebb hullámokat vert, mintsem egy ilyen frivol oknak tarthatnék annak megindítását. De ha ez lett volna is a czél, a mit ismételve tagadunk, ezzel nem értek el semmit, mert a főispánnak ezzel a kérdéssel mindaddig nem kell komolyan foglalkozni, mig a Szatmár városi főis- pánság kérdése megoldva nincs, mert lehetetlen, hogy e kérdés megoldására addig lépések történhessenek, mig Szatmár városa főispánja által ismét össze nem forr a vármegyével, hogy a kivitel nagy kérdésének szálai egy főispán kezében fussanak össze. Mi e mozgalom fontosságát nem tagadjuk, de a status quo fenntartása iránt addig semmi aggodalommal nem viseltetünk s a vármegye nyugalmát felverni okot nem találunk, mert e kérdés megoldása bármely formában csak úgy lehetséges, ha egy főispán veszi azt kezeibe, a ki mind két törvényhatóság főispánja. A ki egy kissé gondolkozik ezen, igazat fog adni nekünk s mi a magunk részéről Nagykároly városa részére csak akkor látunk veszedelmet, ha Szatmár városa felhagy eddigi politikájával s egy főispánt akar a vármegyével. De midőn megindultunk az igazság utján, el kell mondanunk még egyes-mást Nagykároly városára vonatkozólag is. Elébbi kijelentésünk nem vehető teljesen megnyugtatónak Nagykároly városára nézve, annyival kevésbbé, mert Nagykároly városára nézve azt lehet mondani : a létkérdése a székhely kérdése s ha hibák követtettek el a múltban, azok intő példák legyenek s ne feledje el a város azt a tanulságot, hogy maradandó, a városnak igazán javára szolgáló intézkedések csak akkor történtek, mikor a város csak része volt a vármegyének és nem a vármegye maga akart lenni. Nem politikai meghunyászkodásról beszélünk, nem a mindenkori kormányzat feltétlen támogatásáról, hanem a modorról, melynek udvariasságát nincs jogunk kétségbe vonni, de a spanyol grand és a czipész inas udvariassága közt minden esetre van egy kis külömbség. Nagykároly városának közönsége oly csekély, hogy egy családnak távozása is hiányt okoz s mindenesetre egy főispáni család ott vagy ott nem lakása — a múlt példája bizonyítja — társadalmi életére hatással van. Figyelembe nem véve a székhely kérdését, csak arra figyelmeztetjük a város közönségét, hogy ha egyszer a vármegye főispánja, ki egyszersmind Szatmár város főispánja is áttenné lakását (a mi nehézségekbe sem ütközik,) Szatmár városába, a hol a vármegye közönségével szabadabban, könnyebben érintkezik, hol lenne Nagykároly városának súlya s vájjon nem lenne-e ez igazi kezdete a székhely kérdés megoldásának? vájjon nem igy fogja-e kezdetét venni az egykor. II. Laptársunk czikkét elolvastuk s megnyugvással mondhatjuk el, hogy mindenki érezni fogja állításunk igazságát, hogy az első czikket megírtuk annak elolvasása előtt. A czikkre reflectálnunk azonban feleslegesnek tartjuk, mert — bocsánat — semmi hiteles adat nincs előttünk gr. Károlyi István nyilatkozatáról, azt pedig, amit a választási harcz hevében általánosságban mondott vagy mondhatott, ezen különleges kérdésben, mint teljesen kötelezőt el nem fogadhatjuk. Valakit nagyon kellemes, szeretetreméltó embernek tarthatunk, a kinek jóakaratunkat is felajánljuk, de ha leányunkat megkérné, meglehet dühbe jönnénk. Amint első czikkünkből látható, mi gr. Károlyi Istvánt e kérdésben más álláspontot foglalónak tekintjük s ha tévedtünk volna s laptársunknak volna igaza, akkor meg van a béke, az első czikkre nincs szükség, a vármegye holnap költözik, mert Nagykároly városának sem lehetne ellenvetése, azonban közöljük az I. sz. czikket, mert meg vagyunk győződve, hogy-e kérdésben mi jobban ismerjük a gróf urat, mint t. laptársunk. Utazás egy választás körül. ( — Felsült ellenzéki agitáczió. —) Hogy milyen eszközökkel dolgoznak a koaliczió viczinális bajnokai, s hogy apró-cseprő dolgokban mit érnek el egetverő handabandázásukkal, jellemző erre nézve, az alábbi kis eset: Nyirmegyes község vármegyei bizottsági tagjainak választása megsemmisittetvén, az uj választás január 23-ra lett kitűzve. Nosza elő a nagy ágyúval: az érdekelt körök a járás legtekintélyesebb (? ?) függetlenségi férfiéval Szúnyog Mihály képviselő úrral körlevelet írattak a szegény nyirmegyesiekhez. Szól pedig ez az érdekes levélke a következőképen: Tisztelt barátom ! A nyirmegyesi választó polgárok 1904. deczem- ber 30-án két függetlenségi polgárt küldöttek a törvényhatósági bizottságba. Ezt a választást kicsinyes okokból megsemmisítették az osztrák hatalom közegei, mert a választás nem az ő szájuk ize szerint történt. Egy évig húzta- halasztotta a darabont kirendeltség a választást, hogy ezzel a két szavazattal is kevesbítse a megyei ellenállás erejét. Végre a vármegye szerencséjére (?) olyan ember került az alispáni hivatal élére; a ki nem áll a hatalom zsoldjában, hanem hazáját szolgálja. Az uj bizottsági tag választás folyó hó 23-ára van kitűzve. A darabontok hasztalan erőlködnek, hogy a nyirmegyesi polgártársaim hazafiasán érző lelkét megtán- toritsák. Nyirmegyes évtizedek óta bevehetetlen vára a függetlenségi eszmének, s az is marad továbbra is. Nem akadhat ott olyan polgár, a ki másra, mint a függetlenségi párt jelöltjeire adná szavazatát. Az egyik jelöltünk : Tukacs Lajos lelkipásztorunk, rendithetlen hazafi, dísze és ékessége Nyirmegyes községének, nem szorul arra, hogy érdemeit kiemeljem. Ellene nem szavazhat Nyirmegyesen senki sem, mert a ki ellene szavaz, az bűnt követ el; a másik jelöltünk: dr. Fuchs Jenő mátészalkai ügyvéd, a függetlenségi párt titkára, a ki már eddig is kitüntette magát a nemzeti küzdelem porondján és buzgó pártfogója, tanácsadója az egész kerület szegénysorsu, jogvédelemre szoruló polgárainak. Nyirmegyes község nagy hasznát látja, ha dr. Fuchs Jenőt megválasztja. Én, az Ön függetlenségi képviselője, rendithetlen hive és barátja kérem, ajánlom, hogy minden tétovázás nélkül Tukacs Lajosra és dr. Fuchs Jenőre adja szavazatát. A szavazó lapokat mellékelem. A haza veszélyben van! Minden igaz magyar embernek készen kell állnia, hogy a vezér hivó szózatának engedelmeskedhessék, — Tartsunk össze rendithetlenül s a győzelem a miénk ! Kelt Budapesten, 1906. január. 19., tisztelő hive és barátja: Szúnyog Mihály. Risum teneatis ! Ha már összehordott a tisztelt képviselő ur egy csomó banális, elkoptatott agyonlengyelzoltánozott frázist, legalább ne járassa le azt a történelmi értékű szólamot : veszélyben a haza! — Bármilyen egyszerű emberek legyenek nyirmegyesi polgártársaink a t. képviselő ur mégsem fogja tudni elhitetni velük, hogy a veszélyben forgó szegény magyar hazát Tukacs és Fuchs urak megyebizottsági taggá választásával megmentik a súlyos veszélyből. — At. képviselő ur következőkben : „kicsinyes okokból megsemmisítették az osztrák hatalom közegei, mert a választás nem az ő szájuk ize szerint történt stb.“ — előkelőén bírál, és kevésbbé előkelőén gyanúsít. Mint regiig) vármegyei ember pedig tudhatná, hogy nálunk az ilyennek csak
