Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-30 / 54. szám
Nagykároly, 1906. szeptember 30 XXXII évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. SZERKES2T0SEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK : Egész évre 8 krrona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyhazak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-5» Egyes szám ára 20 fillér. «•=Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetéseit és előfizetési dijait a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcza 2. sz.) küldendők. Magyar ipar és technika. Mióta a gazdasági függetlenség nem egyes pártok jelszava többé, hanem törvényben biztosított iránya a fejlődésnek, ezt sokan egyértelműnek veszik azzal, hogy Magyarország minden előkészület nélkül mihamarabb iparos államá alakul át. A kinek közvetlen tapasztalatokon alapuló ismeretei vannak arról, hogy a fejlődésben levő magyar ipar a világ verseny intéző tényezőivel lesz kénytelen megküzdeni; az első sorban nem arra gondol, hogy itt az aratásnak gazdag tere fog nyílni, hanem a vetésre függeszti szemét és annak meg- érlelését igyekszik biztosítani. Az ipari termeléshez első sorban megfe- felő munka erő kell. Nem elég a kínálkozó tőke és vállalkozási kedv, ha az iparral foglalkozóknak nincs meg a kellő szakképzettsége, intelli gentiája, műveltsége, tekintélye és tisztelete. Mert hiába sopánkodunk iparunk lassan fejlődésén, ha a tanonczfelvétel nincs képesítéshez kötve és ha a felszabadult iparos nagyrésze alig tud irni, olvasni; hiába sopánkodunk, ha az ipari foglalkozást lenézzük és incselkedő úri gyermekeinket büntetés képen az iparos pályával ijesztjük; hiába sopánkodunk, ha még az iparos szülő is tehetségesebb gyermekét nem az iparra, hanem hivatali pályára tereli és hiába sopánkodunk, ha egy kivetelkepen ipánál foglalkozó főurral, azonnal „ipargrof“ vagy „cognac gróf“ epithetonokkal csúfságra járunk. Ha a külföldihez hasonló képzett és intelligens magyar iparos osztályt akarunk teremteni, előbb társadalmi felfogásunkon kell változtatnunk. És változtatnunk kell úgy az alsóbb, mint a felsőbb rétegekben, a mennyiben az iparosság tudományos képzettségű vezetője a mérnök és ma még ez a hivatás is kizárólag ke- nyerkereső gyakorlati foglalkozásnak tekintetik, mely csak azoknak való, a kiket a megélhetés kényszere terel ebbe az irányba. És ehhez képest kialakult egy felfogás, mely például a jogi tudományok művelését még mindig előkelőbb, úribb életczélnak tekinti, s ez a felfogás szülte azután a művelődésnek azt az egyoldalúságát, a mely „akadályozza a magyar társadalom teljes kiforgását.“ De akadályozza ez a felfogás, a nemzeti vagyon értékének azt a rohamos emelkedését is, a melynek, hogy messzebb ne menjünk, a szomszéd Ausztriában tanúi vagyunk. A meddig nagybirtokosaink meg nem győződnek róla, hogy mezőgazdasági ipa; ágakat csak azok létesíthetnek, akik értenek is hozzá és e szakértelem megszerzése vegeit fiaikat a műegyetemre küldeni el nem kezdik, addig Magyar- ország nem szűnik meg őstermelő állam lenni és földjének kincseit soha sem fogja saját javára kiaknázni tudni. Ezt a társadalmi reformot, melyre nekünk oly nagy sükségünk van, kellene szomszédainktól mielőbb eltanulni Semmit sem üdvözölnénk melegebben, mintha mielőbb megindulva az átalakulásnak e szükséges folyamata, s nemzetünk ifjúságának még nagyobb perczentje kerülne a technikai pályákra. Rá is mutatunk arra -a társadalmi rétegekre, melynek képviseletét a műegyetemen annál nagyobb örömmel látnák, mert ez a rétég a mérnöki pályának, —hogy úgy mondjuk nagyobb társadalmi népszerűséget szerezne a nélkül azonban, hogy a kenyér keresetre utalt ifjúságnak, a már ma is túlterhelt mérnöki pályán való előhaladását akadályozná. Közgazdasági szempontból oly fontos dolognak tartjuk a nagybirtok és vagyon képviselőinek a jogi pályáról a technikai pályára való terelését, hogy ha csak egy második műegyetem felállítása utján volna is elérhető, még ezt az áldozatot sem tartanók nagynak, szemben az általa elérhető anyagi és erkölcsi haszonnal. A jelen viszonyok között azonban egy második uj műegyetem tui productiora vezetne ; azért a gazdasági függetlenség közelgő korszaka, csak arra késztet minket, hogy a műszaki pályákra lépő fiatalság tudományos készültséget jobban mélyítsük és gyakorlati kiképzését magasabb fokra emeljük. A világversenyben való részvételünkre úgy kell előkészülnünk, hogy mérnökeink kiképzését úgy intensiv, mint extensiv irányban tökéletesítsük. E tekintetben nem fogunk kitérhetni a mélyreható reformok elől, miért is előre meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy kimerítőbben kell tanítanunk és többfélét, még ha a tanszékek és ezzel kapcsolatban az évfolyamok és szakosztályok szám. nak szaporítását kellene is indítványoznunk.'Szóval műszaki téren sokkal inkább a komoly törekvés és a megfeszített munkálkodás, mint a könnyű boldogulás korszaka előtt állunk es ezert sohasem volt időszerűbb a figyelmeztetés hazánk ifjúságához, hogy bensőhivatás és a tanulásnak nagyon erős akarata nélkül műszaki pályára ne lépjen. K. Jónás Ödön, egyetemi rektor. T Á R C Z A. Ne kérdezd . . . Ne kérdezd, üdvünk meddig élhet? Mi lesz, ha szivünk majd kiég ? Szerelmünk most egy örök élet Minden kéjét oszthatja még. Csókolj édes, még szilajabban, Hadd hulljon csókra csók, ne bánd . Csak a mi meghalt, halhatatlan . . . Egyetlen egy ily pillanatban Évmilliókat élek át. lm osztja illatát a rózsa, lm, nászdalt zeng a csalogány, És egy ez illat, egy e nóta, Tavaszok végtelen során. Mit bánja a dal, hogy ki zengi S az illat; mily rózsán fakad, Sírunkon más fog mást ölelni . . . Csókolj, öröklét üdve semmi. Ha elvész egy ily pillanat! Telekes Béla. Beugrás. Irta : Zöldi Márton A „Szatmármegyei Közlöny“ eredeti tárczája. A nagy bonviván, Lotáry Antal, mint rendesen baráti körben vacsorázott. Barátai, tisztelői agglegénynek tartották, pedig nem volt az ... Ez a nagy, fényes talentumu színész nem szeretett színházi dolgokról beszélni. Mikor a színpadról lelépett, egyszerű polgár szeretett lenni. Melegen érdeklődött a természettudományok iránt, ösmeretei ugyan rendszertelenek voltak, de szívesen ragadott meg minden alkalmat, hogy azokat bővítse. _ Ha politikai téma került szóba, szava néha a szenvedélyességig fokozódott. Erősen radikális elveket vallott s nem egyszer mondotta, hogy életének legszebb ábrándja az lenne, ha egyszer a parlamentben elmondhatná nézetét. — Azt hiszem, nagy siker lenne, mondotta szinte félénken az az ember, ki esetről-esetre a legnagyobb sikereket aratta. Egy kritikusa, Dusán Imre jóhirü esztétikus, ki húsz év óta az árnyék hűségével kísérte és dicsőítette a nagy bonvivánt, vacsora után epés hangú megjegyzést tett egyik utóbbi előadásra. — Ennek a mostani igazgatónak nincs öntudatos terve. Minden inczidentálisan történik. Micsoda vakmerőség volt például egy kezdőt, kinek tehetsége legi alább is aggályos, Meden szerepében beugratni. Az nem ok, hogy a tragika hirtelen beteg lett. Tessék más darabot előadatni, de az ilyen vakmerő koczkázatok... A nagy bonviván már az utolsó szavaknál taga- dóan rázta a fejét. — Nincs igazad Imre, mondotta. Az esztétikus csodálkozva kérdezte : — Te barátja vagy a beugratásoknak ? A nagy bonviván kissé színpadiasán lóbálta a fejét. — Édes barátom, mondotta könnyű sóhajjal, én azt ami vagyok, a beugrásnak köszönhetem. Ha’ az igazgató, az öreg Bodaj, ezelőtt harminczkét esztendővel, nem ment volna neki egy kissé vakmerőnek tetsző koczkázatnak, akkor én most a legjobb esetben falusi jegyző lennék . . . Igen falusi jegyző . . . Aztán nem minden melankólia nélkül hozzátette; ” Eldönthetetlenül hagyom, hogy így történt-e helyesebben vagy amúgy, de ha akarjátok, elmondom az én beugrásomnak a történetét. Ma már kevesen tudnak róla. A nagy bonviván szivarra gyújtott s feszült figyelem között kezdett beszélni. — Hogy abba hagytam iskoláimat, hogy megszöktem hazulról, ez a regi sablon. Nálunk akkoriban igy kezdték a szinészpályát. Szinésziskolák nem voltak de tehetségek bőven. A kettőnek alig van egymáshoz köze. Két évig nem játszottam, csak éppen előfordultam a darabokban. Mert minden színdarabban van olyan husz-harmincz szavas szerep, melyet akárki elmondhat. Nos, én ilyen akárki voltam havi huszonöt forint fizetéssel, melyet nem nagyon pontosan fizettek. A lelkem tele volt égő vágygyal, nagyratörő gondolatokkal A színész lelke gyors sikereket áhit. Hiszen csak egy szerep kell hozzá, hogy vágyát teljesültnek vélje. \h, ti nem tudjátok mi az, szerep után vágyakozni. Huszthy Zoltán fényképésznek Kossuth-utcza 5-ik szama saját házánál kizárólag e czélra épített gyönyörű szép műterme öltözöszobával s az állandóan nyitott remekszép képcsarnokkal, teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.
