Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-19 / 48. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY A honvédség lejáratása felé. A magyar közönség és ennek „közvéleménye“, a magyar sajtó semmi figyelmet sem fordít arra a kitartó hadjáratra, amelyet Ausztriában a honvédség lejáratása végett rendszeresen folytatnak és mely végczéljául még a honvéd névnek is eltörlését tűzte ki. Katonabarátok sohasem voltunk, sőt nyíltan kimondjuk : gyűlöltük mindig a militarizmust. A militariz- must, mely nálunk még egy idegen népnek sok százados elnyomó törekvéseit is jelképezi és tényleg végre is hajtja. Nemzeti törekvéseink, hazánk védelme azonban mindnyájunktól megköveteli azt, hogy „elvei föntartá- sával“ — ezzel a jelenleg divattá lett móddal még a névleg közös, tényleg osztrák hadseregben is egy-egy arkimedesi pontot igyekezzék elfoglalni, hogy onnan segítse ezt az intézményt feke-sárga sarkaiból kimozdítani. A magyar sajtó nagy része süket és vak. Nem lát és nem hall semmit, ami a leglokálisabb politikán túl terjed. Politikusaink pedig a múltban olyan mame- lukok voltak, akik a fáktól az. erdőt sohasem látták. Régi fogása az az osztráknak, hogy mig ő maga meszszebb, távolabb, nagyobb czélok felé tör, a magyart benső marakodásokra birja, avagy közjogi paragrafus rágással izgatja, foglalkoztatja. Mi meg rohanunk az elénk tartott piros posztónak és mialatt azt öklözzük, a viador, az osztrák, zavartalanul űzi kis és nagy játékait. Az osztráknak a honvédség mindig szálka volt a szemében és valljuk be őszintén, de büszkén is: honvédeink 48-ban adtak rá elég okot, hogy még a nevüktől is fázzanak ezek a kiporolt nadrágos urak. Az egyensúly föntartása szükségessé tette ugyan, hogy odaát is létesítsenek „honvédséget“, azaz hogy : „Landwehrt“, de ezt csak kényszerűségből tették és egyáltalában nem látják be, hogy mire való nekik két teljesen azonos szellemű, azonos nyelvű sereg föntartása, mikor az „egy“ is lehetne. Nálunk a honvédségnek a negyvenyolczas honvédségben fényes múltja, szivünkben gyökere van. Nálunk a honvédség a külön nemzeti hadsereg képviselője, nemzeti önállóságunknak házi használatra engedélyezett egyedüli kifejezője. Őnáluk a meglevő haderő nem eléggé megokolt ketté osztása, „honvéd“ neve pedig egy kellően gyűlölt idegen, a múltban ellenséges, a jelenben szeparatisztikus törekvést szolgáló magjmr intézményre emlékeztető, kellemetlen memento mori. Egy nyugalmazott osztrák törzstiszt igy fejezte ezt ki nemrég: „Ugyan hogyan tetszenék a magyaroknak, ha magyar fiiukból „kozák“-ezredeket létesitnénk ?“ Hát bizony, a magyar fiú, aki a közös hadseregbe sem igen kivánkozik, a „kozák“ nevet el nem tűrné sehogy sem. — „No látja — az osztrák meg kénytelen volt az őt megverő magyar „ kozákok “-nak, a honvédeknek a nevét fölvenni“. Ezek és hasonlók csak érzelmi okok! De a Landwehr azonkívül bizonyos kicsinylésben is részesülni szokott — felülről, sőt mindenféle tekintetben kedvezőtlenebb viszonyokban kell élnie. így aztán „lassan-lassan“ oda fejlődtek a dolgok, hogy ma már a közös hadseregben és a Landwerhben a „Landwehr“ nevéről máskép nem is beszélnek, mint : „der Titel „Landwehr“ ist ganz unpassend und nicht mehr zeitgemäss“. (A „honvéd“ név már egyáltában nem illő és többé nem korszerű“.) A maradiságáról világhírű osztrák hadsereg tehát egyszerre annyira modern lett a honvéd névvel szemben, hogy már a korszerűtlenséggel is érvel ellenne. És e kifakadásokat, agitáló iratokot I. Ferencz József, Ausztria császárjának hűségesen az asztalára teszik reggelenként ! És én magát mégis megcsókolom . . . Ott ni . .. erősködött a fiú és az asszony vállára mutatott. Tarpatakyné hangosan kaczagott. Igazán mulatságos. A fiú hirtelen felugrott. Oda állott az asszony elé és dadogó ajakkal mondta : Meg . . . meg . . . megcsókolom . . . Tarpatakyné bosszankodni kezdett. Rendre akarta már utasítani a gyereket, mikor az hirtelen körülkarolta a derekát és vadul, dühösen csókolta meg a vállát. így ! Most kergessen el! Tarpatakyné szinte elszédült. Értelmetlenül, szinte elképedve bámult a gyerekre, aki daczosan, villogó szemekkel állott előtte. Hát kergessen el! — lihegte újra a fiú. Nem, nem . . . felelte zavartan Tarpatakyné és leült. Maga gyerek és nem tudja mit csinál. Valami meleg gondolat csapta meg az asszonyt. Kéjesen bizsergett végiga vérén az a gondolat és megrázkódott. Ez a gyerek szerelmes belé. Ah, egy jómagával örökké elégedetlen kövér asszonynak, aki önmagában éppen ezért mindig a világ legcsunyább teremtését látta és fogyni, fogyni akart sokat, nagyon sokat, jól esett ez a gondolat. Gyöngéd hála támadt a szivében a fiú iránt és megfogta kezét: No lássa, én még sem haragszom magára , . . A fiú dühösen kapta ki kezét. És miért ? Mert maga kedves fiú . . . Úgy? A gyerek felsziszszent. Tarpatakyné ismét szelíden megfogta a gyerek kezét és beszélni akart hozzá. Talán arról, hogy milyen czéltalan ez a gyerek szerelem, hogy hisz ő (a gyerek) még oly nagyon fiatal s több eféle. De ekkor érezte, hogy mint remeg a fiú keze az övében s önkéntelen lehunyta szemeit. Talán várt valamit. Talán azt, hogy nyakába borul a fiú és megCsoda-e, ha a magyar honvédek egyenruhája most egyszerre a közöshöz hasonlóvá vedlett ? Elvették az atillát, ezt az igazán nemzeti és specziálisan magyar ruha darabot s helyette az osztrák zsánerű dolmányt írták elő részükre. A zubonyokról lekerült az arany zsinór. Csoda-e, hogy a honvédséget tüzérséggel kívánták ellátni mindaddig, amig ezzel újabb lépést láttak a beolvasztás felé, de menten befagyott a tüzérség eszméje, amikor arról kellett meggyőződni, hogy a magyar nem szűnt meg kurucz lenni ? Csak mikor már meg van az osztrák, akkor került a sor miránk, hogy ezzel is kifejezés adassék annak a következetesen betartott eljárásnak, hogy a magyar mindig hátrább álljon, mint az osztrák. Szüntessék be az osztrákok az ő Landwehrjeiket, vagy nevezzék el kozákoknak, ha az bennük szebb történelmi emlékeket ébreszt, de újabb közös intézmények létesítéséhez magyar ember hozzá nem járulhat, szemünk fényének, dicső honvédségünknek újabb háttérbe szorításához segédkezet nem nyújtunk, sőt ellene leszünk minden rendelkezésre álló erőnkkel. Előfizetési felhívás. Van szerencsénk T. olvasóink tudomására hozni, hogy a XXXII. év óta fennálló „Szatmár- megyei Közlöny“ kiadó tulajdonjogát átvettük. Felelős szerkesztőül Kunéry Kálmán iró urat nyertük meg, kinek avatott kezében biztosítva látjuk lapunk szellemi sikerét. A „Szatmármegyei Közlöny“ XXXII. éves múlttal bir és ezen idő alatt irányzata, szellemi nívója — egy pár hónapot kivéve — általános közmegelégedésre szolgált nemcsak Nagykároly városiban, hanem az egész vármegyében. Mi szerény tehetségünkkel igyekezni fogunk mindég a legjobbat nyújtani es a legnagyobb áldozatoktól sem riadunk vissza, hogy előfizetőink olvasó igényeit kielégíthessük. Minden nagyhangú Ígérgetések helyett csak annak kijelentésére szorítkozunk, hogy minden személyeskedést szigorúan kerülve fogjuk szolgálni a közügyeket. Kérjük olvasó közönségünk széleskörű támogatását, Lapunk előfizetési ára : Egész ivre.................8 kor. Félévre .........................4 „ Ne gyed évre'. . ... 2 „ Egyes szám ára . . 20 fillér Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. Bárki kívánságára lapunkat egy hónapig teljesen díjtalanul és ingyen küldjük. Nagykároly, 1906. augusztus 4. MANYÁK ÉS TÓTH laptulajdonosok. csókolja az arczát, ajkát, a vállát, a haját. Oh igen, igen ezt várta. Valami bolondos vágy fogta el, hogy szerelmes ajk érintse az ő ajkát. Láng lobbant vérébe, emésztő, szerelmes láng. És most már férfi volt előtte ez a gyerek. És ekkor egyszerre azt érezte, hogy ellöki kezét ez a fiú. Rémülten nyitotta föl szemét és felsikoltott. A gyerek ott állott előtte dühösen, toporzékolva. Lángoló tekintettel nézett reá és rekedten rikácsolta : Hiszen én magát ki nem állhatom ! Ki nem állhatom ! Tarpatakyné lesújtva, érthetedenül bámult a fiúra. Kövér alakja megreszketett és kinyújtotta jobbját. Takarodjék! És ebben a pillanatban a meredek ösvényen feltűnt a társaság, amint rendetlenül törtettek lefelé, elől az orvos hadonászott a karjaival : Na, na, mi az ? Hogyan mulattak ? kérdezte az orvos vidáman. Tarpatakyné őnagysága halálsápadtan fordult a társaság felé, azután vakmerőén vágta feléjük : No hiszen pompásan mulattam. Majd megölt a nevetés, képzeljétek el, szerelmi vallomást kaptam. Hogy, hogy ? Kérdé a társaság meglepetve. Ez a gyerek . . . Nem folytatta tovább. Gúnyosan nézett a fiúnak a szemébe és sarkon fordult. A gyerek pirulva, rekedten rikácsolva kiáltotta : Hazudik, hazudik. A kis lány pedig szótlanul vonta ki kezét a fiú kezéből és hidegen elfordult. És a társaság vidáman, nevetve ment tovább. A fiú pedig ott állott könnyes szemmel, összeszoritott ajakkal a mohos szikla — élen és — gondolkozott. íme gyerekfejjel egy asszony játszotta ki s egy lány hagyta már el . . . Mehetett hát ki az életbe. HÍREK. — Személyi hir. Dr. Falussy Árpád vármegyénk főispánja folyó hó 17-én délután érendrédi birtokára utazott. — Ünnepélyes szentmise volt a jóm. kath. templomban e hó 18-án d. e. 9 órakor Ő telsége a király születés napjának 76-ik évfordulója alkalmából. A szentmisén — melyet Dr. Titz Antal plébános mondott Pap István és Horváth Jenő lelkészek segédkezése mellett — az összes hivatalok tisztikara, hivatal főnökeik vezetése alatt és a m. kir. honvédség és csendőrség tisztikara részt vett. — Szolgabirák áthelyezése. Vármegyénk főispánja Dr. Falussy Árpád Jeszenszky Béla mátészalkai szolga - birót —- Nagykárolyban; Dr. Galgóczy Árpád erdődi szolgabirót — Csengerbe ; Kállay Ödön csengeri szol- gabirót — Mátészalkára helyezte át. — Eljegyzés. Dávid István tasnádi kir. járásbiró a napokban váltott jegyet Sántha Dezső tasnádi kir. közjegyző leányával, Evelinnel. — Áthelyezett kegyesrendi tanárok. A kegyesrendi kormány intézkedése folytán Molnár Kálmán — Debre- czenbe, dr. Pécsi Ödön Máramaros-szigetre, Bárdossi Ferencz Nagykanizsára, Polgár György Pozsony-szent- györgyre és Niklos János saját kérelmére Kecskemétre helyeztetett át. — Viszont városunkba jönnek : Arendt Endre Trencsénből, Sróff Gábor Kis-Szebenből, Hatvani Ede Kecskemétről és Barna Leander Váczról. — Esküvő. Kosa Ede kölesei ref. lelkész a napokban esküdött örök hűséget néhai Fekésházy Péter uradalmi jószágigazgató leányának Lujzának. — Á „budapesti egyetemi hallgatók nagykárolyi köre“ e hó 16-án csütörtökön, a „Polgári Olvasókör“ nagytermében rendezett hangversenynyel egybekötött tánczvigalma igen szépen sikerült. A mulatság védnöke dr. Falussy Árpád főispán volt, ki kedves nejével együtt fél 9 órakor Ilosvay Aladár alispán társaságában jelent meg az estélyen; a figyelmes rendezőség a fő- ispánnét a terembe lépésekor egy remek virágcsokorral lepte meg. Ezután nem sokára fellibbent a kortina és megjelent a színpadon Adler Ernő és igen sikerültén adta elő Makkai Emil „Műkedvelők“ ez. prológját. Utána Bérezik Árpád egy felvonásos vigjátéka, a „Tulipános lányok“ került színre, melynek előadásával szereztek megérdemelt tapsokat a szereplők. Kerekes Anna, Boriska, Kacsó Irén Leonie, Janitzky Irma Ilonka, Bornemissza Malvin Lipike, Govrik Anna Mariska, Illés Jolánka a szobaleány, Borody Dezső Zoltán és Toóth József Elemér szerepét adták kitűnő alakításban. Sok taps és a hölgyeknek azonfelül egy- egy virágcsokor volt a jutalom. A műsor harmadik számaként, Kun László: „Petőfi a Hortobágyon“ ez. remek melódiáját szavalta, Brandsch Gyula kellő präeczi- zitással, melyet zongorán : Czukor István, hegedűn: Taub Géza és czimbalmon : Chirke Vilmos ^kísért, kiváló gyakorlottsággal kezelve hangszerüket. Ők is megérdemelték a sok tapsot, melyben bőven volt részük. Végül Erdélyi Zoltán „Megjött a papa“ bohókás egy felvonásának kitűnő előadása keltett általános derültséget. A megérdemelt sikerből az oroszlán rész Papp Béláné úrnőt illeti meg. Teljesen otthon érzi magát a színpadon, játéka kedves és hóditó, hogy határozott tehetsége van az ártistasághoz ezt ismételten bebizonyította. Algay Ödön a férj szerepében mutatott be igen sikerült előadást, mig Puskás László, mint a papa nevettette meg a közönséget. Illés Irma igen jó szobacziczus volt. A lelkes tapson kívül a hölgyek még egy-egy virágcsokrot is kaptak. A hangverseny után kedélyes társalgás közben eltöltött vacsora következett, melynek végeztével kezdetét vette a táncz, mely kiváló jó kedvben a kora reggeli órákig tartotta együtt az aranyos ifjúságot. A honvédség köréből. Dr. Hollóssy Árpád m. kir. honvéd főorvos Budapestről a helybeli zászlóaljhoz helyeztetett át. — Az idei fösorozás. A honvédelmi miniszter legközelebbi körrendeleté értelmében az 1906. évre vonatkozó fősorozást október 10-től, november 30-áig terjedő időközben kell megtartani. A fősorozásra vonatkozó tervek, az idő előrehaladottságára való tekintettel, vármegyénként mielőbb megállapitandók. — Gyászeset. A vármegyei jegyzői kar egy igen derék és szorgaslmas tagja Kondor Sándor, Cseke nagyközség jegyzője, folyó hó 12-én hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 13-án délután ment végbe nagyrészvét mellett. Halálát özvegye szül. Décse Berta és négy gyermeke siratja. Béke lengjen hamvai felett! — Tánczmulatság Bikszádon. A bikszádi gyógyfürdő igazgatósága aug. hó 25-én szombaton, a fürdővendéglő nagytermében zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépti dij nincs, hanem a meghívó egyúttal belépti jegyül is szolgál. A zenét Fátyol Józsi zenekara fogja szolgáltatni. — A körorvosok fizetése. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter méltányolva a vármegyei körorvosoknak a fizetés-javítás tárgyában évek óta hangoztatott panaszát, már legközelebb rendezni óhajtja a körorvosok illetményeinek kérdését. E czélból rendeletet intézett valamennyi vármegye alispánjához, hogy a vármegye járásainak székhelyén lakó körorvosokra vonatkozó kimutatásokat tiz nap alatt terjesszék fel. E kimutatások a körorvosok működése körére, fizetésére és uti- átalányára vonatkoznak. — Halálozás Városunk egy köztiszteletben álló tekintélyes polgára, Serly Ferencz, a helybeli ipartestületnek 20 éven ót volt elnöke, megyebizottsági, képviselőtestületi tag folyó hó 15-én délután V2 5 órakor élete 69-ik es boldog házasságának 41-ik évében elhunyt. .Temetése e hó 17-én délután 3 órakor ment végbe óriási részvét mellett. A család a következő gyászjelentést adta ki: Fájó szívvel, de Isten
