Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-24 / 5. szám
XXXII. évfolyam. FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. JCgyes szám ára 20 fillér, neFŐSZERKES2TŐ: Berenczei KOYÁTS BÉLA. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldenderidojt: * •’ Nagykárolyban, Jókai-utcza 2. sz. / Hirdetések jutányos áron közöltetnek. „Myilttér“ sora 4Ő fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza. Száj és zseb. A képviselőháznak 1905. junius 21-iki ülésén a Ház egyhangú határozattal fogadta el a lex Bánffyánát, a mely töbek közt ezeket mondja : „ .. . a képviselőház kimondja, hogy a kormány nemcsak súlyos alkotmánysertést követett el a Ház elnapolásának kieszközlésével, hanem hogy fennállása és egész kormányzata alkotmányellenes, hogy az állami jövedelmeknek különösen a közadóknak igénybevételére és az állami kiadások eszközlésére jogosítva nincs . . .“ stb. „. . . Amennyiben pedig a kormány ezen tiltott ténykedéseket mégis teljesítené, a Ház annak összes tagjait előre figyelmezteti a törvénytelen tényekkel összekötött anyagi és büntetőjogi következményekre. “ A Ház tehái már junius 2l-én arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a kormány a költségvetés megszavazása nélkül semmi néven nevezendő állami kiadást nem eszközölhet. Arról, hogy a képviselők ennek daczára augusztus elsején is, november elsején is fölvették a maguk ellátmányainak negyedévi részletét, most mar nem is beszélünk. Elvégre is az a pénz már elúszott, s a mi elmúlt, azon már hiába veszekednénk. Ami ma Írásra késztet bennünket, az a múltaknál sokkal aktuálisabb és frappánsabb dolog. A kormány talán —nem rendelkezhetvén a szükségelt állami bevételekkel — a most következő februári évnegyedre nem szándékozik T A R C Z A. Fekete sorok. Balogh Mártát eljegyezték, — így áll a lapokban, — Fekete sorokban A Deér gyereknek, Könnyei peregnek, Egy leány képére, Hüllen kedvesére! . . . Deér Pistát eltemették, — így áll a lapokban, — Fekete sorokban 1 . . . Frey Imre A divány. Irta : Thury Zoltán. Genes András, aki a negyedik emeleten kis udvari lakásban lakott, csúnya botránynyal hurczolkodott ki a házból. Rabiátus ember, brutális ember, akit be is fognak különben még zárni azért, amit a háziúrral, egy bizonyos Hermann nevezetű, igen intelligens, aranyke- retü evikkert hordó, kis pohos úrral cselekedett meg. A háziúr tudniillik jogalapon állott, Genes András pedig a jogosulatlan megtorlás terére lépett. És a nyavalyás ember, társadalmilag is mélységesen messze áll egy háziúrtól. írnok tudniillik. Genes Andrásnak felmondott a háziúr, mert nem tudott fizetni. Uj lakás után nézett tehát s amikor már előleget is adott reá, rémséges aggodalomban volt pár napig, hogy visszahozzák a pénzét. A háziurak tudnillik, mondják, összeköttetésben állanak egymással s az egyik hirt ad a másiknak arról, hogy melyik lakó nem fizet. többé folyósítani a képviselői, házelnöki, alelnöki és jegyzői ellátmányokat, s ime, a Ház elnöke, Justh Gyula most egyszerre és egészen váratlanul kérvényt terjeszt Kristóffy belügyminiszter elé, hogy február elsején is — folyósítsa a szóban forgó képviselői, házelnöki stb. ! ellátmányokat! íme, ismét egy fölemelő példája annak, minő tettekre ragadja a fenkölt lelkeket a haza- szeretet. Justh Gyula volt az, aki a junius 21-iki ülésen határozatilag. kimondotta, hogy a Ház elfogadta a lex Bánffyánát. O volt az, aki a hazafiui felháborodás czikkázó villámával vágta a Fejérváry-kormánynak a szemébe, hogy: „ez a szemétnép!“ És ime, most ugyanez a Justh Gyula, a Ház nagytekintélyű, lánglelkü, hajthatatlan és büszke elnöke mégis felretévén minden személyi, politikai, meg hazafiui undort és gyűlöletet, — lássátok — most a maga egész nagyságában és méltóságában megalázkodik a „hazaáruló bitangok“ előtt, és — a markát tartja. A gázsiért. A képviselő urak 6400 koronás gázsijának, valamint a saját maga 6400 korona képviselői s 24.000 korona elnöki gázsijának és 4000 korona elnöki lakbérének a februári évnegyedre esedekes lész- leteiért, vagyis röviden szólva: a hazáért. Érdekes volna tudni, hogy miképp fogalmazta meg Justh Gyula ezt a kérvényt? Úgy irta-e, hogy : „Van szerencsém Nagyméltóságodat tisztelettel kérni stb.“, és „kiváló tisztelettel maradtam Nagymcltóságodnak stb“ ? — avagy talán igy-e : „Hallja maga, hazaáruló szemétnép, aszon- dom, hogy rögtön folyósítsa a számunkra azokat a gazmódon összeharácsolt judáspánze- ket, mert különben stb.“ és az aláírásnál: „fogadja maga, Jakab, házelnöki megvetésemet, egyebekben pedig Pozsgay kamerádom- mal együtt köpök rá magukra.“ ? Ezt igazán fölötte érdekes volna tudni. Erre csakugyan a magyar nemzet is joggal kiváncsi lehet. Mert — úgy hiszszük — ahhoz már valóban köze van a nemzetnek, vájjon ama hires nemzeti ellenállás vezérei megszervezői igazán az „utolsó csöpp vérig“ állnak-e ellent (amiként azt ugyancsak Justh Gyula hagoztatta), vagy pedig csupán a — gázsi kiutalványozásáig ? A nemzetnek tudnia kell ezt, mert ettől függ, hogy érdemes volt-e ennek a nemzetnek csak egy napig is hinni s megbízni a koaliczióban ? A koaliczió őszinteségében, hazafiságában, tisztességében és becsületében, vagy — jerünk haza a mi sziikebb pátriánkba, — Nagykároly város őszinteségében. Rezisztencia, opposicio, harsogás a „szemét kormány“ ellen és a vége micsoda ? Áthelyez a kormány egy iczinyke-piczinyke hivatalocskát Szatmárra és a képviselőtestület ijedt és jajongo hangú instanciát meneszt a kormányhoz. Igen: a „szemét kormányhoz.“ Nevetni lehetne az embernek, ha nem kellene sírnia a közállapotok eme megdöbbentő elfajulásának láttára. — Hja! hja! — a száj és a zseb! Azonban a pénzt nem adták vissza s a szegény hányt- vetett, zaklatott életű Genes Andrásba egy kis önbizalom költözött. Az uj lakásban talán szerencsésebb lesz. Mellékeresethez jut, ügyvédnél, közjegyzőnél vagy valami üzletben. Biztatták is jobbról balról. Szóval elhatározta, hogy már az első megjelenésével is imponálni fog az uj házban. Takargatja a szörnyű szegénységet. S a díványt, a díványt például csakugyan nem lehet úgy elvinni, ahogy ott szégyenkezett az ágyak mögött. Nagyot néz rajta az uj házmester, amikor fölczepelik a lépcsőn. Kilógott szegénynek a bendője. Tengeri fű meg egyéb töltelék. Genes András tehát azt mondta az asszonynak, hogy alkudjon meg valami olcsó mesteremberrel s az aztán csináljon uj huzatot a díványra. Egy kicsit egyengesse meg egyébképpen is, a fődolog azonban az, hogy' külsőleg rendbe legyen hozva. Az asszony talált olcsó mesterembert s másnap reggel megjelent két legény a lakásban a díványért. Le is vitték. Genes András azalatt mosakodott a konyhán s csak zavaros szóbeszédet hallott künn. A gyerekek kérdezősködtek, valakik feleltek nekik, aztán bámultak és sorra mondták el az újságot. Nem engedi elvinni a háziúr a díványt. Aztán megint másik gyerek jött be s az is elmondta ugyanezt, de hozzátette az okot is. — Mert még tartozik. A két legény pedig a folyosón állott s Genes András szegény, kezében a törülközővel, rájuk meresztette a szemeit s nem tudott nekik semmi okosat mondani. Néhányan a szomszédban kíváncsian figyelték a dolgot. — Mindjárt elintézem mondta Genes Andás s magárakapva a kabátját, lehetőleg nyugodtan és méltó- ságosan ment le a lépcsőn az első emeletre. Itt rekedt meg tudniillik a divány. A maga szörnyen tépett állapotában, tátongó gyomrával és sántán, mert az utón ienmaradt az egyik lába is. Mellette pedig semmivel se kisebb személyiség állott, mint a háziúr. Egy bottal böködte s rákiáltott Genes Andrásra. — Kivinni a bútort? Hol tanulta ezt? — Nem látta kérem, hogjr csak reparálni viszik ? Észrevehette, hogy a kárpitos emberei hozták le. Holnapra vissza is hozzák. — Ezt ugyan nem. — Miért nem ? — Mert el se viszik. A bútor a házban marad, mig a tartozás rendezve nincs. — Persze, hogy itt marad. Hiszen fenn van minden. Nem is akarok elvinni semmit. — A divány is itt marad. Genes András körülnézett s szorongva látta a folyosón, meg a lépcső korlátjához dűlve a sok érdeklődőt. Csupa asszonyt, akik közül még egy se ért rá arra, hogy megfésülködjék. Lomposak voltak, viseltes, zsirfoltos reklikben, mosdatlanul, álmosan, de éber kíváncsisággal figyelve minden szóra. Némelyik nem hallotta a halkabb szavakat, annak valamelyik másik magyarázta meg, hogy mi történik. Genes Andrásnak megütötte a fülét egy-egy felvilágosítás : — Ki akarta vinni a díványt s a háziúr észrevette. — Lopva. — Persze. — A szegény ember rettentő zavarba jött s halkan könyörögni kezdett. Most már ne vigyen bele a szégyenbe. Rám figyel az egész ház. Nem hittem, hogy kifogása lesz az ellen, hogy ezt az értéktelen rongyot átvigyem a műhelybe. Mindössze egy napra. Holnapra már kész s visszahozzuk. Még ön is jól jár, mert kijavítva legalább is kétany- nyit ér, mint most . . . A kis pohos ember türelmetlenül intett s belevágott szavába, — Nem és nem 1 Nekem hiába beszél. így el lehetne hordani az egész holmit. Szó sincs róla. Vitesse vissza a lakásba. Az írnok elkényszeredetten képzelte el azt az utat, amit visszafelé tesz meg a divány. Fel a lépcsőn, végig a folyosón s a sok asszony, cseléd mind jól megnézi, ebben a rettenetes állapotban. És nyilvánvaló lesz az, hogy csakugyan ki akarta lopni a házból s rajtakapták a stiklin. A gazságon, úgy is lehet mondani. Panaszosan, nyavalyásán nyögött: — Azt nem tehetem, kérem. Értse meg, hogy nincs veszedelemben a követelése. Hogy, ezt a bútordarabot nem engedi ki, az nem egyéb, mint akadékoskodás. — Fenn ismétlődött a szó akadékoskodás, azt
