Szatmármegyei Közlöny, 1906 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-08 / 42. szám
Nagykároly, 1906. julius 8. Vasárnap. szám. XXXII. évfolyam. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTOSEG és KIADÓHIVATAL: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendendők: y agy kár olybán, Jókai-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. ügyes szám ára 20 /illér. ,<aj» <« sora Hirdetések jutányos áron közöltetnek. .Nyilttér“ Kéziratok nem küldetnek vissza. Hirdetések és előfizetési dijak a kiadóhivatalba (Nagykároly, Jókai-utcza 2. sz.] küldendők. C ‘*>. T ■< A kulisszák mögül. Még a politika laikusai is feltűnőnek találták, hogy a múlt héten szerencsésen véget élt delegácziós üléseken a néppárt vállalta el az intranzigens ellenzék hálátlan szerepét. Ra- kovszky cs. és kir. kamarás volt az, aki a Goluchovszki ellen irányuló kampányt vezette és hű segítő társai voltak neki ebben 'Molnár apát, Zboray, Buzáth és a néppártnak más leventéi. Mért éppen a néppárt? ez a kérdés lebegett mindenki ajkán és erre a kérdésre adjuk meg az alábbiakban a feleletet. Ezerkilenczszázhárom julius havában halt meg XIII. Leó pápa. Alighogy Krisztus földi helytartója lehunyta szemét, nagy pályázat indult meg Szent Péter örökére. A pályázók elseje Rampolla bíboros volt, akinek eszes, tálján arczát oly remekül örökítette meg az egyedül üdvözítő anyaszentegyház kebelébe tért László Fülöp. Rampolla, a nagy klerikális tervek főrendezője, már-már a Vatikán ura is lett volna, ha az utolsó perczben a három szigna- tárius hatalom egyike — Ausztria-Magyaror- szág — nem tiltakozik pápává választása ellen. Ezt a tiltakozó jegyzéket Goluchovszki fogalmazta és küldte Rómába. E miatt a jegyzék miatt lett Sarto velenczei pátriárkából X. Pius és bukott meg Rampulla, XIII. Leó államtitkára, aki üres óráiban — egy pápai államtitkárnak sok üres órája van — a néppárt pro- tektora is. Ez háta Rakovszky-féle hadjárat indító oka. Rampolla fáj neki, nem szeptember 23-ika és Goluchovszkiban — akiért különben mi sem rajongunk — nem a magyarok, hanem Rampolla ellenségét látja. Rampollának különben — és ezt igen kevesen tudják a közel múltban másik alkalma is volt a magyar politika vizeiben evezni, akkor azonban akaratlanul is nekünk kedvezett és hazánknak mérhetetlen szolgálatot tett a klerikális bibornok. Ez év márczius havának végén izzó aktualitással birt a magyar országgyűlés összehívásának, vagyis inkább össze nem hívásának kérdése. Fejérváryék, amint ezt ma már történelmi dokumentumok is bizonyítják, a királyt már-rfíár rávették arra, hogy ne hívja egybe az országgyűlést. A haladó-kormányt ebben buzgón támogatta az udvari intrika. Királyunknak azonban alkotmányos skrupulusain kívül vallási aggályai is voltak a koronázási eskü miatt. A kamarilla, csakhogy az uralkodót megnyugtassa, levelet irt a pápához, amelyben véleményét kérték ki, vájjon a királynak kötelessége-e a koronázási eskü szövegéhez ragaszkodni, amikor szerintük az ország érdeke az ellenkezőjét kívánja. A pápa, aki elvégre is okos ember — különben nem is választották volna a szentszékre — úgy gondolkodott, hogy I. Ferencz József elvégre is nagyon sok kat- holikus hivő uralkodója és ezert azt irta a királynak, hogy véleménye szerint azt az esküt a királynak nem kell megtartani. Királyunk megkapta a levelet, de azt nem tartotta megnyugtatónak. 0 nem a pápa magán levelét, de határozott diszpenzácziót kért, amihez a bibornoki konzisztóriumnak is hozzá kell járulnia. Rómában tehát egybehívták a bibornoki konzisztóriumot, hogy adja meg a dispenzá- cziót. És a konzisztórium egybeült, de nem szavazhatta meg egyhangúlag a diszpenzácziót. Nem, mert volt a vitában egy igen erős, intranzigens hang — a Rampolla bíborosé. O, nem tudni miért, miért nem, azon az állásponton volt, hogy az eskü — eskü és azt mindenki köteles megtartani, a császár csakúgy, mint az utolsó pór. Ferencz József tehát Rampolla bíboros jóakaratából nem kapta meg a diszpenzácziót és április kilenczedikén Wekerle Sándor ellen- jegyzésével egybehívta a magyar országgyűlést. Ez is egyike a lefolyt válság igen hite- 1 e s kulissza-történeteinek. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 5-én csütörtökön délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt. A gyűlésen kevés számmal jelentek meg a bizottsági tagok, a minek oka részben az egész vonalon folyó aratásban, részben pedig abban keresendő, hogy a legutóbbi nemzeti harczban nagyon sokszor és sokat voltak egybehiva, úgyszólván hetenként ismétlődtek a gyülésezések, tanácskozások, megber r A I^ C Z A. Az a pillanat Irta: Mohácsi Jenő. Tubarózsák fűszeres illata áramlottá be széles szallagokban a szoba légkörét. Sándor orrczimpáit kitágította és magába szitta az illatfelhők egy-egy rojtját. Végigsimitott szökés haján és barátja felé fordult. — Barátom, az én sorsom az, hogy nem tudom azt a nőt megtalálni, akit szeretni szeretnék, tartósan, egy örökkévalóságon át. Azt mondod, még nem találtam arra az egyre, az igazira? Úgy hiszem, dolgom akadt már több igazival, az enyémek voltak egy órára, egy negyedórára, rabszolgájuk voltam egy perezre, egy másodperezre — kicsiholtam belőlük egy pillanatra szerelmük minden fönségét, kiszittam lelkűk édességét és bóditó illatát, aztán ott hagytam őket. Mert minden szerelemnek csak egyetlenegy nagy pillanata van. A többi csak prológus. Crescit et decrescit. Fejlődés és haldoklás. De ez az én szerelmeim kiválósága, hogy nem haldokolnak. Villám sújtja le őket a tökéletesség magaslatán. Máriának hívták az utolsót. Nyúlánk lány volt és nem túlságosan csinos, de nagy barna szeme lelki szenzácziókat Ígért. Folyton csak gúnyolódott, de én mélyebbre láttam : nagy, barna szeme meghazudtolta. Szerette a tubarózsákat, azt mondotta, hosszú, teker- vényes szárukért, mely olyan, mint a kígyó; ilyenkor gúnyosan nevetett. De néha észrevettem, mily nehezen lélegzik, mikor egy-egy nehéz illatgombolyag ütődik ajkához. Sokat sejtettek meg velem ezek az érzéki tubarózsák. Nyaralójuk volt messze kint a zöldben és én eleinte az apja kedvéért jártam ki hozzájuk, aki régen kedves tanárom volt. Nem igen vigyáztak a lányra, bár nagyon szerették ; a felnőttek mindegyike a maga erős egyéni életét élte. Egy kiránduláson jól megfigyeltem, hogy Mária ajkaszélei igen beszédesek és akkor elhatároztam, hogy kiszeretem belőle mindazt, ami lelke mélyén nyugszik, titokzatosan, ismeretlenül. Éreztem, hogy ezt a nőt is érdemes meghódítani, de nem élettársnak, hanem csak egy föiséges pillanatra. Sarkazmusát le kellettfegyvereznem.de hogyan? Ha szerelemről beszéltem neki, természetesen kinevetett. Igen szavabiró volt ő is és frázisokkal, ha újak is meg szokatlanok, nem vittem volna nálla semmire. — Mária — szóltam neki — az élet nem szatira. — Ugyan ne idézzen — és fölkaczagott gúnyosan. — Mária, a maga nevetése keserű. — Persze, hát ne töltsön el keserűséggel, hogy rám is ilyen közönséges eszközökkel akarnak hatni ? — Egyszer közelfértem a leikéhez. Nem magamnak köszönhettem, hanem a természetnek. Komor erdőben jártunk, a többieket jóval megelőzve. Messze fejszecsattogás hallatszott és az erdő zúgott, meg zengett tőle. A levegő nehéz volt és zivataros. Mária megállt és hallgatott. Nem mertem megszólalni. Ezzel a lánynyal komolyan csak hallgatva beszélhetek és akkor is hatalmas, emberfölötti erők ajkával. Ebben az ünnepélyes perczben megszólalt Mária nehezen, fuldokolva : — Hogy illatoznak mostan a tubarózsáim ! Ez a mondat, tudtam, vakító fényességgel világított bele a leikébe. Tehát nem a tekervényes, kigyó- szerü száruk, hanem az illatuk, a fojtó, a nyomasztó ! És Mária perczei a zivatarterhes, súlyos perczek ! És Mária nem szavakat hall, lágyakat meg édeseket, hanem illatosakat és az ő zenéje a tubarózsák hatalmas illatárja! Ezentúl vele gúnyolódtam és éreztem a verőfényes napok komikumát, mikor groteszk tánezot járnak a porszemek és furcsán ugrándoznak a szivek. A napsugarak a felszínen lejtenek, de a mélységekben fullasztó levegő leselkedik. Ünnepnapjai azok lettek, mikor fel- hőboritota az ég és bizonytalan, hova csapnak le a villámok. És Mária óvatos volt és nem tudtam megsebezni zivataros napokon sem. Öldökölt a nyilaival, bár ajka- széle fájdalmakról és vágyakról hallgatott. — Mária, ugy-e, maga nem fog soha férjhez menni ? Mária vésztjóslóan nevetett. — Eltalálta. — Tudom is, hogy miért nem. Mert túlságosan sok a napfény és mert éjjel a tubarózsákat ki kell vinni a szobából, olyan folytó az illatuk. Mária csodálkozva nézett rám nagy, barna szemével, aztán lesütötte. Én pedig már éreztem a közeledő nagy pillanat suhogását. Szerelmes voltam és reszkettem a föiséges jövendő után. A beteljesedés más alkalommal esett meg. Nyugatról fekete felhők vonultak méltóságosan, lassan és az én szivem megtelt nagy, szerelmes vágygyal. Fölültem a vonatra és mig kiértem, majdnem besötétedett. Mária hozzátartozói a szomszédban voltak, a lányt egyedül találtam odahaza. Leültünk a szobában, ő a hintaszékre, én egy fotelre, k'özel hozzá. Az asztalon virágváza volt, egy csokor tubarózsával. A sarokban virágasztalka állott és rajta két cserép tubarózsa. Éretlen, csukottajku bimbók és nyiltkelyhü, szerelmesen illatozó virágok. A szerelem ünnepe volt ekkor. — Mária, — szólottám és megfogtam a kezét. — Mit akar? A hangja gyönge és fátyolos volt. Elengedtem a kezét. Fölkeltem. Az asztal szélére toltam a virágvázát. A cserepeket hoztam és odahelyeztem őket a hintaszék mellé, jobbra egyet, balra egyet. Illatuk fölfelé szállt és szerteszéjjel, mint a tömjénfüst. Mária hintaszéken ült és szívta a nehéz illatot. Eléje térdeltem és megcsókoltam a kezét. Ekkor Mária lehajolt hozzám és sirt. Ez volt az a pillanat. Aztán otthagytam őt, mert csak ilyen nagy pillanatok emlékéből táplálkozom, mikor kiszerettem, kiszittam egy nő egész lelkének esszencziáját. Mária volt az utolsó. Most tubarózsát tartok a szobámban. Huszthy Zoltán fényképésznek Kossuth-utcza 5-ik számú saját házánál kizárólag e czélra épített gyönyörű, szép műterme öltőzőszobáyal s az álandóan nyitott remekszép képcsarnokkal, teljesen elkészült s úgy a helyi, mint a vidéki n. é. közönség rendelkezésére áll.
