Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-26 / 9. szám
Nagykároly, 1905. február 26. ©. szám. XXN^, évfolyam. Szatmármeővei Közlöny ;-C> TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ^ TwmrtvTst Tsumitrflr ttcttt íd ■y.é és MEGYEI ERDEKÜ HETILAP. ■ \ o > A SZATMÁRVARME6YEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. EGJELEN MINDEN VASÁRNAP. ^ SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részéi illető közlemények küldendők ; M agy kár olybán, Jtikay-utcza 2. sz. ELŐFIZETÉSI ARAK: .igész évre 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona.-=* Egyes szám ára 20 fillér. *=Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziparfolf ^iTent"küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak Ml $4 idek levelezőktől fogadtatnak el. A •' Kir. ügy. A legköze .» ^gyűlés azon kérdés felett fog tes óvá építsék a színkört? Mert elvben h. a képviselőtestület a színkör felépítsenek tervét s egy későbbi közgyűlés feladatává tette azt, hogy a telett döntsön, hogy a színkört a Strósz-fele telekre vagy a Kölcsey utcza végén, a Balázs és Bikfalvy telkek kisajátítása folytán nyerendő téren épitsék-e fel ? A körül folyik tehát mostaszóharcz, hogy melyik telek alkalmasabb és a város szegény pénztárát tekintve, előnyösebb. Nézetem szerint nagy hibát fog elkövetni a képviselőtestület, ha a Strósz-féle telek mellett dönt. Mert először is a telek drága, 21000 koronáért adná el a tulajdonos takarékpénztár, másodszor egy nyári színkört épületek közé beszorítani tűzveszélyes is, harmadszor a másik hely, a Kölcsey-utcza végén nyerendő telek óriási előnyben van az által, hogy itt kevés költség pótlással utczaszabályozást is eszközölhetünk, tehát egy csapásra két legyet üthetünk. A Strósz-féle telek mellett egyedül az érvel, hogy a telek 21000 korona vételárát 10 éves részletekben lehetne az eladó pénzintézetnek megfizetni. De az az előny is csak látszat. Mert eltekintve attól, hogy vegre már szakítanunk kellene a múltak azon rossz szokásával, hogy p. o. az egyik szállodát városházának, a másik szállót leányiskolának vettük meg, a városházát kaszárnyává alakították át, szóval mindig meglévő épületet használtunk fel közdolgokra, a helyett hogy újat építettünk volna, mi által a város fejlődött volna, — mondom eltekintve attól, hogy most is egy takarékpénztártól akarunk venni telket, azt kérdem, megengedi-e a város pénzügyi helyzete azt, hogy tisztán egy puszta telekért 21000 korona vételárat fizessen? Szerintem ez nem takarékosság, valóságos lukszus. Meg aztán az a részletfizetési előny is csak látszat, mert a 21000ezer korona vételárat, mégha 10 éven át is kell letörleszteni, nem Szatmár városa fogja fizetni, hanem a mi városunk. Ilyen körülmények között nem czélszerübb és a kettős czélt tekintve előnyösebb-e, ha a színkör építését az annyiszor sürgetett utcza- szabályozással kapcsoljuk össze és a telekre nem 21 ezer koronát, hanem mondjuk valamivel többet adunk ki. Itt megjegyzem azt is, hogy a kisajátítandó területen minden valószínűség szerint még telket is lehet majd eladni, s igy valószínű, hogy az nem fog többe kerülni, mint a Strósz féle telek. Ily körülmények között valósággal a jó véletlen adott alkalmat arra, hogy a vármegyei székház utczáján szabályozást eszközölhessünk, a mely alkalmat ha egyszer elszalasztottuk, az többé soha vissza nem tér. Már pedig nem szabad felednünk azt, hogy az a székház a város fejlődésének, jólétének lüktető ere s igy azt az utczát emelni, szabályozni, önmagunk iránti kotelessségünk. Az sem baj, ha a színkör nem jöhet a meghosszabbítandó Kölcsey-utcza tengelyébe, valamivel beljebb épül, a fő az, hogy a színházzal egyúttal utczaszabályozást is értünk el, a melyre van olyan szükség, mint a ref. templom körül foganatosított utczaszabályozásra. Azért ha egy idegen hallaná azt, hogy mig a ref. templom körül még a kövezetvámra felvett kölcsönből sem sajnáltuk megcsinálni az utczaszabályozást s addig a belvárosban, a vármegyei székház utczájában a színkör építésével kínálkozó utczaszabályozástól egy pár ezer korona többlet kiadást is sajnálunk, eljárásunk felett csak csodálkozni, ha nem nevetni tudna. Ismétlem, hogy ha pár ezer koronával többe is kerül az utczaszabályozással összekötött színkör, mint a Strósz-féle telken kerülne, még akkor is kétkézzel kellene az előbbin kapnunk, mert az előbbire fordított csekély többlet kiadás, szükséges beruházás, ellenben a Strósz-féle puszta telekért kiadandó 21000 korona már lukszus kiadást jelent. Feltéve azonban, hogy a képviselőtestület nem szavazná meg az utszaszabályozás költségét, akkor is nem olyan telekre építendő a színkör mint a Strósz-féle telek, mert van alkalmasabb és főleg olcsóbb hely is. Ilyen elsősorban a Régi kaszinó telke, a mely az ősidők óta mindig színház helye volt s melyet 4000-—5000 koronáért meglehetne venni. Mert én nem hiszem azt el, hogy a megveendő terület nem volna elég nagy a színkör elhelyezésére nézve is, hogy a színházig elkészítendő köves ut és fedetcsatorna olyan nagy összeget venne igénybe. De még ennél is van olcsóbb terület, olcsóbb, mert a város tulajdonát képezi. Ez nem más, mint a városháza előtt levő sétatér. Miért nem lehetne oda színkört építeni ? Az nem akadály talán, hogy oda a Kossuth-szobort szántuk, hisz ennek csak díszes hátteréül szolgálna a színkör, mert kényelmesen elférne előtte. Mondom, hogy ha a város atyái nem mennek bele az annyira szükséges utczaszabá- lyozásba, akkor is inkább elsősorban a Régi Kaszinó telkére és másodsorban a sétatérre TAR C Z A. A pódiumról. Irta: A'eniestóthi Szabó Hedda. Egy pár szál deszka, — semmi egyébb. És mégis mennyire elválaszt engem most Önöktől! Pár perez előtt meg ott ültem közöttük és élveztem a két szép magyar operette legkedvesebb dalait, egy fülbemászó csengő szopránhangot; és most pedig én léptem rájuk, mégis ez a pár szál könnyű deszka nehézkedik rám nagy, szinte súlyos kötelezettséggel. Szórakoztatnom kellene a publikumot, kellemes, könnyed és mégis tartalmas legyen a felolvasás, hisz tudom szigorú kritikának van alávetve minden, ami erről a pár szál deszkáról elhangzik, itt történik. És meg kell hajolnunk a kritika előtt, hisz a közönség legszuverénebb joga — a kritizálas! A közönség! — Bizony ez nagy szó, szinte félelmes fogalom lesz előttünk, mihelyt megszűnünk tagja lenni és fellépünk a pódiumra. Pedig egy ős régi jó tanács, a melylyel minden rendű és rangú szereplőt a Pósa versikét szavaló ovodai bébétől az operette primadonnáig és tenoristáig biztatni szoktak, épp azt mondja, hogy nem kell, sőt nem szabad félni, hanem egyszerűen — káposztafejeknek kell nézni a tisztelt publikűmot! Talán önökre nézve _ nem éppen hízelgő, de tagadhatatlan jó tanács! Én azonban nem vehetem most hasznát. Mert bevallom, azt a farsangi tréfát szándékoztam elkövetni, — hisz tréfából minden szabad — hogy mintegy bosszút állandó azért a sok kritikáért, ami a pódiumot érte már, ezúttal szerepet cserélve én akartam visszakritizálni a közönséget egy kicsit. És ezért nem hogy káposztafejeknek tekinthetném önöket, de ugyancsak meg kell néznem mindenkit, ha valami kifogásolhatót akarok találni. Mea culpa! Úgy látszik felsültem, mert nem találok semmit. Kifogástalanul müértő jóindulatú és figyelmes közönség ül velem szemben. Itt igazán nem találhatni meg azokat a hibákat, amelyekkel némely kisvárosi publikumot vádolnak. Hogy pletykálni, kritizálni, egymást mustrálgatni, uj ruhákat, kalapokat érvényre juttatni jönnek el az irodalmi estélyekre, hangversenyekre is. Ha a pódiumra néznek, nem szellemi szórakozást várnak onnan, de a frizurát és toi- lettet, a fellépést bírálják meg. Ha felolvasás van, nem az előadást figyelik, hanem azt, hogy hogy és mint rakja a felolvasó lábait az asztal alatt, hányszor iszik vizet, hogy fordítja a lapokat, nem mozog-e a felső testével és nem érzi fölöslegesnek a félkezét? Ha hölgy, ki vezeti a pódiumra, hogy hajtja meg magát, milyen ránezokban esik a ruhája, — nincs-e nagyon kipuderezve ? Ki merné itt valakit azzal vádolni, hogy zavarni szokta az előadást suttogással nevetéssel vagy pláne hangos diskurzussal a zeneszámok legszebb pianói alatt ? Hisz még a fiatal lányok is csendesek és komolyak, pedig ők szinte kötelességüknek tartják, hogy mindig élénkek legyenek, kaczagjanak és csevegjenek. Pedig ezzel a nyugodt komolysággal tán még szebbek és bajosabbak mint rendesen. Mi a fiatal lány? Tudtommal az összes költők és prózairók megegyeztek abban, hogy a fiatal lány poézis, virág, napsugár és derű. Ez a derűs jó- I kedv, vig gondatlan ifjúság úgy is benne van a szem ragyogásában, az arcz mosolygó üdeségében, nem szükséges, igazán nem szükséges ezt mindég és mindenkor élénk társalgással, jókedvű kaczagással dokumentálni. Egy csöpp komolyság néha, néha, például felolvasás, szavalás alatt, szinielőadás közben igazán nem áll rosszul senkinek — amint látjuk is itt a mi közönségünk, a mi fiatal lányaink körében. Annyira halad a publikum a nagyvárosiasság felé, hogy még az a kedves, jó, régi patriachális szokás is el fog egyszer maradni, hogy az urak csak egy-egy perezre szoktak be-be nézni a kártyaszobából és olvasóteremből s az ajtóban csoportokban megállani s a felolvasást éppen a közepén megunva visszamenni a 32 levelű biblia örökérdekes lapjai mellé. Nem nagyvárosiasság, csak egy prózai igazság, különben egy keleti közmondásnak kezdete, hogy „jobb ülni, mint állni“. — Tessék megpróbálni, s a magyar emberben van annyi keleties kényelemszeretet, hogy ha már egyszer leült, még a legunalmasabb felolvasást, legrosszabb szereplést is több türelemmel végig hallgatja. Szóval, — legrosszabb akarattal sem találok kritizálni valót a publikumon, még az lessz a.vége, hogy én is a pódium ellen fogok fordulni. De könnyebb is azt kritizálni — ugye ? És arravaló is ugye ? Hátha éppen a pódiumra lépők tartják, hogy a frizura, toilette és meghajlás az előadás leglényegesebb része. Hátha nem szereplésük szellemi feladata foglalja el lényüket, hanem profán hiúság okozta bosszúság, hogy nem hallgatják őkel eléggé, ha anfiyira zavarja előadásukat a legkissebb ajtónyitás, suttogás. Ha esetleg kevés a közönség és ilyen esetben kedvetlenül adják elő dol- gaikat. Eltekintve attól, hogy ezek lényegében is nehéz Schmidthauerféle keserüYíz, reggelenkint félpohárral használva, gyors és nagyszerű sikerrel pótolja otthon bármely évszakban a Karlsbadi és Marienbadi ivó kúrát, gyomor és bélbajokban, úgyszintén elkövéredés, szivelhájasodás és azzal járó fulladásnál sárgaság, máj és lépdaganatnál, cukorbetegség, csúz és köszvénynél, stb. — Az „Igmándit“ hatásosságában egyéb keserű vagy hashajtó ásványvizek meg sem közelitik, és saját érdekében cselekszikki helyette mást nem fogad el. — Utasítás mellékelve. — Kapható Nagykárolyban, Ferenczy István, Rosenberg Jenő, Petz János, Kerekes Ödön urak üzletében. — Föszétküldés a forrástulajdonos : tSCHMIDTHAUER LAJOS gyógyszerésznél Komáromban. — Egész üveg 90 f, félüveg 30 f.— Az egyedüli természetes keserüviz, amely kis üvegben is kapható.
