Szatmármegyei Közlöny, 1905 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-27 / 35. szám
SZATMARMEGYEI közlöny A szinkör ügye. A szinkör kérdésének rég vajúdó ügye végre valahára megoldást nyert, még pedig városunk érdekében kedvezően. A belügyi kormány ugyanis méltányolva ama fontos kulturális érdeket, mely városunkban egy a színészet részére felállítandó állandó csarnok létesítéséhez fűződik, alábbi leiratában 35,000 korona államsegélyt engedélyezett a szinkör létesítésének czéljaira. Rég érezhető hiányon segített a kormány, midőn anyagi javakban szűkölködő városunknak segélyére sietett, hogy Tháliának oly csarnokot emelhessen, mely városunk pozicziójához méltó legyen. Mert hiszen városunk, mely a vármegyének székhelye, oly nagy intelligencziával bir, mely megfelelő szinház hiányát régen érezte, habár a magyar színészet czéljait megfelelő helyiség esetén kétségkívül hathatósan támogatta volna. Nem szándékunk ezúttal a nagy horderejű kérdést bővebben tárgyalni s csak reá mutatunk arra, hogy az államsegély lehetővé teszi azt, hogy városunk egy díszes középülettel gazdagabb legyen s a város közönségének oly színháza legyen, melyben feltalálható mindama kényelem, mely a szinház látogatást kívánatossá teszi, feltalálhatok mindama segédeszközök melyek egy élvezetes szinielőadáshoz feltétlenül szükségesek, hacsak — mint eddig — az illúzió rovására nem akarunk színházi előadásokat végig hallgatni. A kormány elsősorban a színészet érdekeit vette ugyan figyelembe, de másodsorban városunknak is oly szolgálatot tett, mely városszépészeti és kulturális szempontból, de városunk fejlődése, haladása szempontjából is nagyfontosságu. Ezúttal csupán jelezzük az örvendetes tényt. A kivitel módozataihoz más alkalommal fogunk hozzá szólani. A nagyfontosságu leirat tegnap érkezett a vármegyéhez s következőleg szól : Megelégedéssel vettem tudomásul Nagykároly város közönségének azt az elhatározását, hogy 70.000 korona költséggel nyári színházat építtet. Méltányolva azt, hogy egy megfelelő színházépület létesítésével a nagykárolyi színészet erős lendületet fog nyerni és képes lesz fontos kulturális hivatásának megfelelni, azonkívül figyelembe véve azt, hogy a nyári színkörben a vidéki színészet egy jó állomást nyer, hajlandó vagyok Nagykároly város polgármesterének folyó év junius 27-én 4478. sz. alatt kelt felterjesztésében a szinkör építés költségeire kért 35000 korona állami hozzájárulást engedélyezni az alábbi feltételek mellett. A jelzett összeg 14 éven át 2500 koronás évi részletekben fog kifizettetni, az első részlet a szinkör megnyitása után. A szinkör fentartásáról és tűz elleni biztosításáról Nagykároly város tartozik gondoskodni. A szinkör a szatmári szinikerület mindenkori igazgatójának bocsájtandó rendelkezésére, a tavaszi, nyári vagy őszi hónapokban. A színkörben működő színigazgatótól a szinkör használatáért semmiféle bér nem szedhető. Felhívom aljspán urat, hogy erről Nagykároly város közönségét a csatolt iratok megküldése mellett azzal értesítse, hogy a szinkör részletes terveit hozzám mutassa be. Budapesten, 1905. évi augusztus'23-án. Kristóffy, s. k. — Egy, kettő, három . . . tiz . . . Tízezer forint! íme vegye át, édes fiam e kis tőkgt és igyekezzék vele egy boldog családi tűzhely első alapjait megszilárdítani . . . Nem is hittem, hogy az anyósomnak ily szép stílusa van. Később azonban úgy gondoltam, hogy e jelenetre évek óta készülhetett s e szép mondatot valamely regényből vehette. Anyósom természetesen várta a hatást. Én igyekeztem is meghatódni, de könnyeim sehogy sem akartak előcsillanni szemeimből, de azért én mégis siró hangskálában mondottam köszönetét és ígéretet tettem, hogy e megható jelenetet mert az csak megható, ha az ember tízezer forintot kap,sohasem fogom elfeledni: Anyósom igy is képzelhette el válaszomat, midőn e jelenetre készült, mert megelégedett mosoly futott végig ajkain. És most, Isten veletek! szólt és az ajtó felé indult. Feleségem azonban mégegyszer irtózatos módon pityeregni kezdett és anyja nyakába borult. S sirógörcs fogta el. Anyósom azonban, kidolgozott tervéhez képest, az én keblemre dobta (gyengéden) Terkát és eltűnt az ajtó mögött. A szoba közepén állottam. Keblemen a feleségem, aki még bizony csitri leányka volt s akit nékem kellett asszonynyá avatni. Zsebemben tízezer forint. A helyzet rendkívül nehéznek látszott előttem. Terka még mindig sirt, mig végre egy csókkal megvigasztaltam. Lassankint alábbhagyott a pityergéssel. Arczát felvetette. Szemeit szemeimre szegezte, ajkát várakozó kifejezéssel össze- csucsoritotta s minden tekintetben oly érzéki pózba helyezte magát, hogy még a télen lefagyott tyúkszemem is felengedett a testemen hirtelen átfutott szenvedély hevétől. Házasságom első napjait csupán azzal jellemzem, hogy egy hétig él se hagytuk otthonunkat. A levelek már napok óta felbontatlanul hevertek Íróasztalomon. Egy nap elhatároztam, hogy elolvasom valamennyit. Minden levél egy-egy kötelességemre figyelmeztetett. Nagynehezen el is határoztam, hogy kötelességeim teljesítése után látok s hosszú, nehéz bucsuzkodás után el is indultam hazulról. — Délben haza gyere édes. Színészet. Krémer Sándor színtársulata kedden e hó 22-én kezdte meg előadásai sorozatát a polgári kaszinó nagytermében. A társulat jobbára uj tagokból áll, azonban a bemutató előadások arról győztek meg, hogy úgy a drámai, mint az operette személyzet megfelelő a Krémer jó hírnevéhez. A bemutató előadások azt mutatták, hogy a társulat igen jó erőkkel rendelkezik, kik közönségünknek élvezetes előadásokat képesek nyújtani. Ha hozzá teszszük még, hogy a társulat előadásait kisérő 16 tagú katoha zenekar kitűnő s az énekkar is jó és erős, elmondtuk mindazt, melyből közönségünk meggyőződhetik, hogy az előadásokat látogatni érdemes. Igaz, hogy a polgári kaszinó terme kicsiny s nem elégíti ki ama illúziókat, a melyeket egy színi előadás alkalmával átéreznünk kellene, de ezt lehetőleg pótolják a társulat korrekt, szabatos és méltán mondhatjuk élvezetes előadásai. Hiszszük is, hogy közönségünk az igyekvő igazgatót megérdemelt pártfogásban fogja részesíteni. Kedden augusztus 22-én volt az első bemutató előadás. A bemutatást prémierrel kezdték, amennyiben „Kati bácsi“-t, a budapesti Király szinház műsor darabját adták elő. Sylvane és Cascogne darabját Molnár Ferencz, a fiatal Írói gárdának egyik simpatikus, tehetséges tagja alkalmazta magyar színre, mig fülbemászó színes zenéjét Kacsóh Pongrácz irta. A bemutató előadáson általában ügyesen rendezett, gördülékeny előadást produkáltak. Színészeinktől a fővárosi színészek között annyira divatos stréberkedés távol áll, mert egyik sem akar á másiknál jobban kitűnni. A darabok keretében mindegyik * megtalálja a maga helyét *és alkalmazkodik szerepéhez úgy, hogy az előadásból keletkezett összbenyomás lelki világunkban egy kerek egészet alkot. Ez az az előnye Krémer társulatának, a mit még Budapesten is sokszor hiába keresünk. A katonazenekar jó volt, közönség kevés. — Harkányi Gizella Adél szerepét játszotta. Szép alakú, rokonszenves mozdulatu színésznőnek látszik, a ki szerepének úgy beszélő, mint énekes részeiben egyformán megállja a helyét. Különösen tetszett Tihanyival (Bojtorján) előadott táncza, meg a bajuszról szóló kupléja és a mikor virágokat dobált a közönség sorai közzé. Tihanyi Vilmos Bojtorján szerepében jó alakítást nyújtott. — Szerepében, mely bur- leszk komikumnak tág teret nyit, mindég megtartotta a kellő határt és tulságba nem ment. Tisztái közönségünk kedves, régi ismerőse a rendőr szerepében kitÜBŐ alakítást nyújtott. Sokszor harsogó kaczajra fakasztotta a publicumot. Váradi Márton Dr. Hámory szerepében elfogadható alakítást adott. Rajz Ödön (Császár) az ideges, felszarvazott férj szerepét kellő ízléssel és mérséklettel alakította. Jó volt még Fehérváry András inas szerepében, ki rövid jeleneteiben is többször megnevettette í1 közönséget. Szilágyiné az anyós szerepét ügyesen maszkírozva, talentumosan játszotta el. A színházi jelentés anyaszinésznőnek mondja, igy a keddi előadáson neki való szerepben mutatkozott be, miért is már most szabad levonnunk játékából azt a consequentiát, hogy a maga nemében kifogás nélkül állja meg helyét. Szöreghi Gyula Cüllög a szoknvavadász öreg ur szerepében és a többi szereplők mind jók voltak. Szerdán augusztus 23-án ismét bemutató előadás volt. Kazaliczky Antal 4 felvonásos társadalmi színművében „A tetemrehivásban“ mutatkozott be a drámai személyzet. A tetemrehivásnak az az alapgondolata, hogy a nőnek hűnek kell lenni férjéhez még Délbe haza is jöttem. A terített asztal, a szobák rendje, a lakás illata, feleségem ruházkodása minden, minden a mellett tanúskodott, hogy távollétemben is csak velem foglalkozott. A szerelmes asszonyok kitűnő emlékező tehetséggel rendelkeznek. A mit vőlegény koromban vagy a mézeshetekben csak úgy érintve, előtte kedves dolognak említettem, annak egy részét magam előtt láttam és ez igy folyt napról-napra. Mintha csak jegyzéket vezetett volna a feleségem a nekem kedves dolgokról. Minden nap valami ujjal lepett meg, a mi a szájam ize szerint való volt. Az étel, az ital, a fűtés, a világítás, az étkezés, lefekvés órája, egy szóval minden szokásaimhoz volt alkalmazva. Az asszony jobban ismerte szeszélyeimet, szokásaimat, kedvteléseimet, mint jó magam. Önzetlen volt a végtelenségig. S én éppen önzetlenségének, mely azonban nem volt objektiv, tulajdonítottam, hogy oly éleslátásu pszikoló- giával rendelkezik. Később már szinte adta az önzetlent és éppen ez bizonyította azon szenvedélyektől szított önzését, melylyel engem bájainak, kedvességének békóiba akart verni, hogy teljesen egészen az övé legyek. Rendkívül ügyesen csinálta a dolgot. Valóságos életfilozófiája néha bámulatba ejtett. Tudta, hogy előttem csak az érdekes, a mi rám az újdonság ingerével hat. E szerint is cselekedett. Az elméleteket ezért nem is szerette alkalmazni, keveset beszélt, de annál többet tett. Minden tényének én voltam a kiinduló és befejező pontja. Élete házasságunk első napjától kezdve hasonló volt a körhöz, melyet legszűkebb énem körül futott meg. Csak egyben csalódott. Azt hitte, hógy cselekedeteinek nem tudom a rugóját. Abban a hitben élt, hogy én nem ismerem tetteinek mozgató erőit s nekem kedveskedő cselekedeteit naivul fogadom. Nem tudta el sem képzelni, hogy áthatolok teljes lelki világán, mely előttem nyitott könyvként feküdt, melyben minden sort egy pillanat alatt elolvasok. Szenvedélyeim kielégítését és egyáltalában a kellemest sohasem tartottam boldogságnak. A boldogságot még nem tekintettem életczélnak, mert a boldogság fogalmát szentimentális lények tarka és reményekre szuggeráló ötletének tekintve, nem találtam benne semmiféle reális bázist. Ő pedig vakon hitt a akkor is, ha ez a társadalmi törvények ellen vétkezett ; mert nem lehet tudni, mik voltak a titkos rugók, a melyek a férfit bűnbe vezették. Hatalmas, lelketrázó gondolat ez, melyet meggyőző erővel interpretált Rajz Ödön (Gyalán) a társulat jellemszinésze. Intelligens, tanult színész. Öntudatosan tagolt, dallamos beszédmodora van. Szivreható, érzelmes hangja, sokszor csalt könnyeket a közönség szemébe és ennek jutalmául nyílt színen tapsolták ki a lámpák elé. Jászai Olga drámai szende volt a partnere (Margit), ki a nem neki való szerepben megállta helyét. Söreghi Gyula Soós Aladár dr. ügyvédet játszotta. A színműben előforduló reflexiókat megtudta értetni közönségével és a házassági jogról, az elválás megkönnyítéséről, kiterjesztéséről szóló díkcziója sok humánus ember szivében keltett hasonló érzelmeket. Hasznavehető, intelligens színész, a ki — úgy hisszük — élvezetes estéket fog nyújtani városunk közönségének. Váradi Márton Romvári Tasziló, Kállai Kornélia özv. Mindszentyné Klára szerepében elfogadható alakítást nyújtott, mig Radnai Zsuzska Györgyike szerepében sokszor csalt könnyeket a hallgatók szemébe. Méltó partnere volt Rajz Ödönnek. Tihanyi a nem neki való Radányi szerepében megállta helyét. Itt is, mint a tegnapi előadáson, összevágó előadást, értelmes, törekvő színészeket láttunk és Rajz Ödöntől, a társulatnak ma bemutatkozott jellemszinészétől sok ilyen előadást várunk. Közönség ma is kevés volt. Csütörtökön augusztus 24-én. „A fecskefészek“ operette került színre. A mulatságos jelenetekben gazdag kellemes zenéjü franczia operettét igen sikerült alakításban mutatta be a társulat. Első helyen kell megemlítenünk Harkányi Gizellát (Pomponette), a ki fess megjelenésével, sikkes és temperamentumos alakításával több ízben zajos tapsokra ragadta a közönséget. Kállai Kornélia (Modeste Blanchar) szép énekszámával aratott tetszést. A férfiak közzül Csáki (Ernest Birgnol), kellemes tenorjával tűnt ki. Tihanyi (Andre Balinet), Söreghy (Jean), Tisztái (Lagriquole), osztoztak az est sikerében. A kar és zenekar kitünően működött, általában véve az előadás összevágó sikerült volt. Pénteken „Aranyvirágot*, Martos Ferencz 3 felvonásos regényes nagy operettjét adták zsúfolt ház előtt. Huszka Ferencz fülbemászó zenéje, színes hangszerelése már egyedül elég biztosítéka volt az előadás sikerének, melyhez hozzájárult a szereplők igyekezete is. Váradi Mártonnak (Beppo), a társulat baritonistájának pompás estéje volt. Tömör, kifejezésteljes hangja, biztos hangvétele, diskrét alakítása nagy reményekre jogosít bennünket. Nyilt színen is megtapsolták. Partnere Harkányi Gizella is teljes erejével igyekezett Aranyvirág szerepében megfelelni a követelményeknek. Tihanyit ügyes tánczáért megtapsolták. Mint már annyiszor, úgy most is hangoztatjuk, hogy színészeinknek sokat kell küzdeni a színpad nehézségeivel. Szines, eleven, mozgó, nagy töfneget nem lehet rajta keresztül vonultatni, mert kicsiny, pedig operettéknél a kiállításban és a- tömegben rejlik a siker titka. A kar jól énekelt. HÍREK. — Személyi hir. Dr. Róth Ferencz törvényszéki elnök a múlt héten kezdte meg szabadságidejét és annak nagy részét városunkban tölti el. — Bírósági kinevezések. Ő Felsége a király Hegedűs Gyula szilágysomlyói kir. albirót a szatmári Folytatása a mellékleten. boldogságban, sőt éppen az adott neki erőt, hogy boldognak tartotta magát és bizonyára engem is. Csak azért szerettem eddig az életet, mert küzdelemmel járt. A legnagyobb örömet mindig férfiasságom, énem győzelmében láttam s ez okvetlen küzdelem, harcz, munka, erőkifejtés megelőzését követelte. Feleségem ösztönszerüleg érezte, hogy csak addig képes engem lekötve tartani, mig egyéni karakterem, — melynek egyes kontúrjait tnár-már felfedezte, — megváltoztatására nem történik részéről támadás. Ezért megfigyelései kétségbeesettek lettek s minden előttem eddig nem nyilvánított cselekedetének végrehajtását sok sok, filozófiai alapon való gondolkodás előzte meg s még azután is rendkívül óvatos volt a kivitelben, de nem tarthatott már soká a feleségem boldogsága. A változatosság erőszakolása mindennap kirívóbb lett. Az eredetiségekkel ő sem bírta tovább. Agya, szive, lelke elfáradt. Ismétlésekbe esett. Mindazt láttam, de úgy tettem, mintha észre sem venném. Vergődése olyan volt, mint a szárnyaszegelt madáré : csak nagynehezen tudta fészkét elérni, hogy párja mellett lehessen. Sajnálni kezdtem. A sajnálkozás bizonyos megalázó rokonszenv, a mely felemelni nem tud, mert maga is letekint. Minél erősebben fejlődik a sajnálkozás, annál lejebb kell szállnia kifejezőjének. A sajnálkozás először csak demoralizál, aztán elsötétíti a lelket, a szivet, az agyat, végre gyászos érzelmeket táplál . . . A sajnálat volt az első tőrdöfés, mely az asszony boldogságát érte. Újat nem tudott többé nyújtani. Egyre monotonabbá lett a közös családi élet s egyre változatosabbnak látszott ennek ellenében a nagyvilági lét. Az unalom költözött a kis otthonba. Fagyasztó hidegség uralta a szobákat, amelyekből sietve, fázva menekülni igyekeztem. Az unalomtól való irtózásom szinte kétségbeesett volt. Akkor hirtelen beteg lett. Egy kissé felmelegitette a szivemet, mert a részvét ki nem irtható az olyan kebelből, melyben az érzelmek hullámzanak. Meghalt. Ez volt a szerencséje ! Boldogtalan, szerencsétlen lett volna! N. B
