Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-10 / 2. szám

Melléklet a Szatmármegyei Közlöny 1904. évi 2-ik számához. Folytatás a főlapról. Isten szabad ege alatt beszámolóját, mely nagyjában következőleg szólott: Kötelességemnek tartom, hogy beszámoljak ed­digi ténykedésemről; váljon hűségesen sáfárkodtam-é az önök bizalmával, s váljon továbbra is kiérdemelem-é az önök bizalmát és szereiét. Önök, ha figyelemmel kisérték azon fontos országgyűlési cyklus eseményeit, értesülve vannak a történtekről s ezért a részleges be­számolót fölöslegesnek tartom, csakis a főbb mozzana­tokat óhajtom kiemelni. — Két javaslat nyujtatott be, mely az adófizetők vállaira nehezedő súlyos terhet még jobban megnehezité, pedig mi máris elértük azon határt, melynél egy lépéssel is tovább a legborzasztóbb anyagi zavarhoz kergetné az országot. — Az egyik a civillista, a másik az úgynevezett katonai javaslatok. Az utóbbinál tört ki azon rendivüli küzdelem, a mi még sajnos ma is megakasztja a rendes parlamenti életet. A jelenlegi taktikát nem helyeslem, de a harczot fontos érdekei miatt, mig eredményeket nem vívunk ki, a függetlenségi párt abba nem hagyja s e harczot én is folytatom, s a küzdelmet megvívjuk, mihelyt az alkalmas pillanat elérkezik. Midőn a polgárok száz­ezrei nyomorban sinylenek, nem emelhetjük föl a civillistát, hogy Bécsben idegen udvartartás pazarolja el keserves filléreinket. A katonai javaslatok pedig en­nél is sokkal nagyobb terheket foglalnak magokban ; nemcsak pénz, hanem véráldozatot is kivannak, egy oly intézmény, mely teljesen nem is a miénk, s a mely nem is a mi nyelvünket beszéli. Folyt a harcz elkeseredetten, folyik s mindvégig folyni fog mig czé- lunkat el nem érjük, de a küzdelem közepette a harcz- modor miatt külömbségek támadtak s a függetlenségi párt két részre szakadt. Okos, meggondolt s komoly férfiú nem folytathat oly rendkívüli küzdelmet, mely kiszámíthatatlan anyagi kárt okoz az országnak. A hosszas küzdelem eredményekép Ígéretet nyertünk a választói-jog kiterjesztésére, a magyarnyelv tanítására a katonai s nemzetiségi iskolákban, az adóreformot czélzó törvényjavaslat mielőbbi benyújtására ; a minisz­terelnök erre kötelezettséget vállalt s a ház határoza­tot hozott, s a ház továbbá kimondotta, hogy a ma­gyarnyelv kizárólag a nemzet joga. Legközelebb fontos munka vár reánk. Égetően szükségesnek tartom az adó reformját ? a progresszív adó behozatalát, s a gaz­dasági élet fölvirágoztatását czélzo intézményeket. Adja Isten, hogy a jelen állapotok, mielőbb kedvező megoldást nyerjenek, mert az ország jóléte forog koczkán. A hazát pedig koczkára tenni nem szabad. Gyüjtsünk erőt, s ha erérkezik az alkalmas pillanat, elszántan fogjuk megvívni a harczot. A tetőt csak akkor állít­hatjuk föl, ha a ház alapzatat és falait megépítettük; részt veszek minden oly munkában, mely erőgyűjtésre irányul, de lidérczfény után nem haladok. Világit előttem a hazaszeretet lángja, de feltűnési viszketeg- ségből, népszerűség hajhászásbói nem megyek oly utón, melyből előre láthatólag sikert nem érhetek. Itt állok előttük, föltártam nezeteim, ösmerik magatartá­somat; ítéljenek, hogy méltó vagyok-é továbbra is bizalmokra és szeretetökre. A beszámoló pontjait lelkesen megéljenezték s végén perczekig fölhangzo viharos éljenzéssel tüntettek szeretett képviselőjük mellett. A beszámoló után Kincses István ref. lelkész az egész kerület nevében pártkülönbség nélkül szavazott bizalmat Jékey Zsigmondnak a mindnyájukat kielégítő hazafias, okos magatartásáért. Kossuth Ferenczet bizalmok szeretetök s ragaszkodások kifejezésének jeléül táviratilag üdvözölték. A beszámolót a Sarkadi s a Hungária Szállodában lakoma követte, melyen régi magyar szokáshoz híven számos pohárköszöntő hangzott el. HII^E K. — Személyi hírek. Gróf Hugonnai Béla főispán január hó 8-an a délutáni gyorsvonattal Budapestre utazott. — Nagy László alispán folyó évi január hó 3-án a gyorsvonattal Budapestre utazott, honnan 5-én éjjel érkezett vissza, ilosvay Aladár vármegyei főjegyző január hó 3-án Budapestre utazott és onnan f. hó 6-án érkezett vissza. — Dr. Lengyel Zoltán zilahi országgyűlési képviselő folyó hó 2-án este váro­sunkba érkezvén, itt Dr. Adler Adolf ügyvéd vendége volt s 3-án a gyorsvonattal távozott el városunkból. — Kinevezés. A debreczeni kir. Ítélőtábla elnöke Székely Eduard végzett joghallgatót — városunk szü­löttét - a helybeli kir. járásbírósághoz joggyakornokká kinevezte. — Domahidy Elemér főispán beiktatása. A Hajdú- vármegye és Debreczen városi uj főispán, Domahidy Elemér beiktatása folyó hó ll-én fog megtörténni, és pedig délelőtt 9 órakor Hajdú vármegye d. e. 10 órakor pedig Debreczen város tartja beiktató közgyű­lését, mely után a küldöttségek fogadtatása lesz. Dél­után 2 órakor pedig közebéd az „Arany bika“ szálló dísztermében. A vendégek Budapest felől 10-én délután 3 óra 26 perczkor Szatmárnémeti felől pedig délután 3 óra 55 perczkor érkeznek s a Budapest felől érkező vendégek bevárják a szatmári gyorsvonattal érkező főispánt és az ünnepélyes fogadtatás után a bevonulás együttesen történik a városba, hol este 8 órakor ismer­kedési estély lesz az ,,Angol királynő“ szállóban. Vármegyénkből az ünnepségre jelentkeztek Nagy László, Kölcsey Antal, Domahidy István és Sándor, Kölcsey Sándor, N. Szabó Antal, Szuhányi Ferencz, Mada- rassy Dezső, Gyula, István és László, Ilosvay Aladár, Nagy Sándor, Péchy István, Dr. Képessy László, Ilosvay Endre, Csaba Adorján, Damokos Ferencz, Jékey Sándor, Péchy Péter, Ilosvay Gusztáv, Ifj. Péchy László, Dienes Lajos, Papp Kálmán, Kaufmann Jenő, Berger Ármin, dr. Jékel László, Róth Károly, Dr. Ve- tzák Ede, Jeney Géza, Almássy Ignácz vármegyei bi­zottsági tagok. A vármegyei küldöttség városunkból folyó hó 10-én délután 2 óra 40 perczkor indul. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Búkovits Zsigmond nagybecskereki kataszteri dijnokot a nagy­károlyi m. kir. pénzügyigazgatósághoz kataszteri irodatisztté nevezte ki. — A nagykárolyi képviselőválasztás. A vármegyei központi választmány január hó 6-án tartott ülésében a nagykárolyi képviselőválasztás határidejéül január hó 13-ikát tűzte ki. A választás vezetésére és fogana­tosítására következő küldöttség választtatott m eg : Vá­lasztási elnök Ilosvay Aladár; választási jegyző Péchy István ; szavazatszedő küldöttségi elnökök Roóz Samu és Dr. Kovács Dezső; szavazatszedő küldöttségi jegy­zők Néma Gusztáv, Dr. Gózner Elek ; helyettes elnö­kök Berger Ármin, Vetzak Ede, Csipkés András; helyettes jegyzők Dr. Kőszeghy Andor, Schiffbeck Mátyás és Madarassy István. A választási elnököt aka­dályoztatása esetén Roóz Samu szavazatszedő kül­döttségi elnök helyettesíti. A községek szavazási sor­rendje következőleg állapíttatott meg : az 1. szakasznál szavaz Nagykároly város, a II. szakasznál szavaznak Genes, Börvely, Mező-Petri, Vezend, Mező-Terem, Portelek, Iriny, Dengeleg, Kaplony és Kálmánt! köz­ségek, a III. szakasznál szavaznak Szaniszló, Érkört- vélyes, Érendréd, Penészlek, Csomaköz, Bere, Szent- miklós Esztró Reszege, fény és Csanálos községek. — Előléptetés. A kereskedelmi miniszter mándi Mándy Bertalan államvasuti főellenőrt a szatmárné- meti-i forgalmi főnökség vezetőjét 1903. évi október hó 1-től számitandólag a III. rangfokozat I. osztályá­ból a II. rangfokozat III-ik osztályába léptette elő. Gratulálunk ! — A gróf Károlyi György-párt január hó 8-kán este 6 órakor népes pártértekezletet tartott a régi kaszinóban, a melyen a megjelent jelöltet lelkes éljenzéssel fogadták. N. Szabó Antal pártelnök indít­ványára a párt a választázhoz bizalmi férfiakul Dr. Aáron Sándor, Dr. Sternberg Géza, Jeney Géza, Kinézel János, Dr. Czukor Lajos és Stróbentz Péter urakat jelölte ki. Dr. Kováts Dezső bejelentette, hogy a jelölt kíséretében a kerület községeinek nagy részét már bejárták s a gróf mindenhol beszédet tartott és lelkesen fogadták. Az értekezleten gróf Károlyi György is felszólalt s néhány szava viharos lelkesedést keltett. Kijelentette, hogy ő a képviselő­séget nem emelkedési lépcsőnek tekinti, hanem csa­ládja hagyományaiból, nevéből folyó, oly kötelezett­ségnek, hogy képviselői minőségében szeretett szü­lővárossá és vidéke érdekeit minél lelkesebben szolgálhassa. Jó lenne azt megszívlelni annak a töredéknek, mely minden áron jelöltet keresett és talált teljesen idegenben, ki eddig Szat.márvármegyét és Nagykárolyt csak a térképről ismerte s önjelöltül ide kínálkozott. Anyakönyvi kinezés. A belügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott miniszterelnök vár­megyénkben a komorzáni anyakönyvi kerületbe Munkácsi József körjegyzői Írnokot anyakönyvvezető helyettesé nevezte ki. — A régi kaszinó-egyesület alapszabályaihoz híven, évi rendes közgyűlését Vizkereszt napján tartotta meg, Debreczeni István elnöklete alatt. Elnök a gyűlést megnyitván, minthogy a jegyző hivatalos elfoglaltsága miatt távol volt, a jegyző­könyv vezetésére Simkó Gézát kérte fel. Az 1902. és 1903. évi számadások megvizsgálására s a jan. hó végén tartandó rendkívüli közgyűlés elé leendő terjesztésére a közgyűlés Vetzák Ede, Csipkés András, Madarassy Gyula és Dr. Jékel László tagok­ból álló bizottságot küldött ki Az 1904. évi költ­ségvetést 7030 K szükséglettel, ugyanannyi fedezettel elfogadta. A kilépő 10 választmányi tag megválasz­tását a legközelebbi közgyűlés elé utalta. A hírlapok részbeni elárverezése után elnök a jegyzőkönyv hitelesítésére Péchy László és Vizer Miklós tagokat felkérve a közgyűlés véget ért. — Kinevezések. Az igazságügyminiszter Nagy Lajos szatmári kir. törvényszéki dijnokot és Almássy Zoltán erdődi kir. járásbirósági dijnokot a szinérváraljai kir. járásbírósághoz Írnokká nevezte ki. — A Kölcsey egyesület igazgató választmánya folyó hó 6-án délelőtt fél 12 órakor ülést tartott, melynek tárgya az irodalmi szakosztály elnökének megválasztása lett volna. Tekintve azonban, hogy az egyesület ápril hónapban tartja meg közgyűlését, ez alkalommal nem töltötte be ez állást, hanem Nagy László elnök volt szives az ideiglenes vezetést magára vállalni, ki legközelebb egy estélyt szándé­kozik rendezni. — Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Gábor György szinérváraljai járásbirósági Írnokot a bánffy- hunyadi járásbírósághoz helyezte át. — A vármegyei hivatalos lapból. A „Vármegyei Hivatalos Lap“ folyó évi 1-ső szama közli az ürese­désben lévő vármegyei választott bizottsági tagsági helyek betöltése ügyében hozott közgyűlési határozatot, melyszerint a szükséges pótválasztások folyó hó 15-én fognak megtarttatni. Közli továbbá a belügyminiszternek a cséplőgépeknél az első segélynyújtáshoz szükséges szerek készletben tartása tárgyában kiadott rendeletét és az állami mének kiosztása ügyében kelt földmivelés- ügyi miniszteri rendelet és az avasujvárosi körjegyzői állás betöltése ügyében kelt pályázati hirdetményt, melyszerint a választás f. hó 25-én fog megtarttatni és a pályázati kérvények folyó hó 22-ig nyújtandók be a szinérváraljai főszolgabíróhoz. — Eljegyzés. Borbély Ferencz m. kir. honvéd­százados, a debreczeni állami gyermekmenhely gond­noka, karácsony napján tartotta eljegyzését városunkban Kemény Giziké úrnővel, Kemény Alajos kir. pénzügy­igazgató leányával. Sok szerencsét kívánunk a kötendő frigyhez ! — Tiszti orvosi képesítés. A múlt évi deczember hóban Budapesten tartott tiszti orvosi vizsgálatokon dr. Czukor Lajos nagykárolyi járási vármegyei járás­orvos tiszti orvossá képesittetett. — Dalegyesületünk jubiláris estélye. Dalegye­sületünk 25 éves fennállásának emlékére * folyó hó 5-én sikerült estélyt rendezett a régi kaszinó helyiség nagytermében, melyen mintegy 120-an vettek részt. A működő testület az egyesület volt és jelenlegi tisztviselőit, választmányát s általánosan azokat, kik az egyesület érdekében működtek, vendégül látta. — A vacsorát egy műsor előzte meg, mely „Isten magas nevére“ czimü férfikar eléneklésével vette kezdetét, melyet a működő testület kiváló preczizitással adott elő, zajos tapsokat nyerve jutalmul. Majd Demidor Ignácz egyesületi elnök olvasta fel az egylet 25 éves történetét, melyet nagy gonddal és hűséggel irt meg. — Azután ismét a működő testület szere­pelt, mely Hopeé Rezső „Magyar népdal-egyveleg“ czimü művét adta elő, szépen, szabatosan. A negye­dik számot Patay Etelka k. a. szavalata képezte, ki „Oh nem vagyok féltékeny“ czimü monológot adta elő. Helyesen és kedvesen szavalt. Befejezte a mű­sort a dalárda éneke, mely Hacke—Fáy „Rákóczi induló“-ját énekelte el szép öszhangzatos előadásban. A műsort vacsora követte, melynek folyama alatt egymást érték a pohárköszöntők. Először Demidor Ignácz elnök emelt poharat az egylet alapitó és pártoló tagjaiért. Debreczeni István polgármester a dalegyesület összetartására, Simkó Géza Demidor Ignácz elnök és nejéért, Dr. Adler Adolf a működő testület és családjaikért, Kerekes Bertalan az egylet fennállása óta működő tagokért: Demidor Ignácz, Medvey Lajos és Patay Ferenczért, Kubinyi Berta­lan a dalárdáért, mint a város társadalmi életében fontos tényezőért, Schnébli János Letlinger Béla igazgatóért, Letlinger Béla a nagykárolyi hölgyekért, Kerekes Bertalan Réti László karmesterért és ará­jáért, Réti László a dalegyesületért emeltek poharat. A mulatság csak a reggeli órákban ért véget. — Anyakönyvvezetöi kinevezés. A belügyminiszter a csolti anyakönyvi kerületben Anka Pál nyugalma­zott körjegyzőt ebbeli állásától felmentvén anyakönyv­vezetővé Erdőss Aurél körjegyzőt nevezte ki. — A nagykárolyi választókerület függetlenségi pártja január hó 3-án értekezletet tartott, melyen Dr. Lengyel Zoltán képviselő is részt vett. A párt végre­hajtó bizottsága elhatározta, hogy a pártonkivüli programmal eddig egyedül jelölt gróf Károlyi György ellen feltétlenül állít jelöltet. Dr. Adler Adolf a neki felajánlott jelöltséget nem fogadta el. — A párt vég­rehajtó bizottsága újabban Dr Varságh Zoltán buda­pesti hirlapirót és gyógyszerészt jelölte, ki pártonkivüli függetlenségi programmal lépett fel s programmbe- szedjét f. hó 10-én vagyis ma délután 2 órakor fogja megtartani a „Polgári Olvasókör“ nagytermében. Dr. Varsághot programmbeszédjének elmondására elkísérik s a választásig a kerületben tartózkodnak Dr. Lengyel Zoltán, Eitner Zsigmond és Benedek János országgyű­lési képviselők is. — Vizsgálóiétól. Budaházy Zsigmond számtiszt a helybeli kir. pénzügyigazgatóságnál múlt hó 28-án az államszámviteltani vizsgát jó sikerrel letette Buda­pesten. Gratulálunk ! — Esküvő. Ajaki János pénzügyi számtiszt e hó 3-án esküdött örök hűséget Farkas Irma kisasszony­nak, Farkas György margittai ügyvéd leányának. — Meghívás. A „Nagykárolyi Protestáns Társas­kör“ hetedik évi rendes közgyűlését folyó 1904. évi január 10-én ma vasárnap délután 2 órakor a Társas­kör helyiségében fogja megtartani, melyre az egylet tagjait tisztelettel meghívom. Nagykároly, 1904. január 4. Lukáts Mihály elnök. A közgyűlés tárgyai: 1. A választmány jelentése az 1903. évről. 2. Pénz­tárnok számadásának bemutatása s részére a felment­vény megadása. 3. Költségvetés megállapítása. 4. Az alapszabály 11. §-ának f) pontja értelmében netán benyújtott indítványok tárgyalása. 5. Az időközben megüresedett s a választmány által helyettesített tiszti állások végleges betöltése s az alapszabály 14-ik §-a értelmében a választmány egyharmad részének meg­választása. — Esküvő. Réti László a nagykárolyi dalegye­sület buzgó karmestere, zenetanár, e hó 10-én tartja esküvőjét Budapesten Spirai Mariska kisasszony hely­beli tanítónővel. — A fehérgyarmati estély. A szatmári ev. ref. egyházmegye lelkészi és tanítói gyámintézete alapja javára a tánczestélyt f. évi február 6-án (Szombaton) az „Otthon“ kör helyiségében (Dohány utcza 76.) tartják meg. A rendező bizottság elnökei : Hieronymi Károly keresk. miniszter, id. Dr. Chorín Ferencz főrendiházi tag és Luby Géza orszgy. képviselő. A bizottságnak a tánczestély védnökeiül id. Dr. Chorin Ferencznét, gróf Hugonnai Bélánét és Dr. Luby Gyulánét sikerült megnyernie. A bizottság

Next

/
Oldalképek
Tartalom