Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-26 / 26. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY talmak kiosztása. A záró-ünnepélyre az érdeklődő nagy közönséget tisztelettel meghívja az igazgatóság. Számozott ülőhely 1 K Állóhely 40 fillér. Kezdete d. u. 5 órakor. — Vizsgatétel. Székely Eduárd a helybeli kir. járásbíróság joggyakornoka a jogtudományi államvizsgát a kolozsvári egyetemen letette. — Művész estélyt tartott f. hó 18-án a Polgári Olvasókör nagytermében Krémer Jenő és Hegyi Lina a debreczeni színház tagja. Olyan változatos műsort állítottak össze, hogy a közönségnek nem volt oka megbánni, hogy végig nézte az előadást. Hegyi szép hangja és Krémer komikus előadása nagy tetszést aratott valamint Huber Miksa zongora játéka is. Kár hogy a sikerült estélynek csak kis közönsége volt. — Az iparos tanoncziskolai évzáró vizsgákat f hó 19-én tartották meg mind az öt osztályban, 2—2 bizottsági tag jelenlétében. A tanonczoknak a tanulás­ban tett előmenetele általában véve kielégítő volt. A vizsgálat végén Lukács Mihály igazgató kiosztván az értesítőket és a jutalmakat, a tanévet bezárta. Juta­lomban részesültek : l.A debreczeni iparkamara ju­talmát, egy-egy elismerő okmányt s a hozzája csa­tolt nagyobbfajta ezüst érmet a 111-ik osztályból Délczeg Gáspár, Nagy István és Vénigh Antal, mint az iskola jeles végzettségű növendékei nyerték. 2. A Jordán-féle alapítványból, a rajzban tett kiváló elő­menetelért egy-egy drb 10 koronás aranyat nyertek : Nagy István III. oszt., Talmács György III. oszt., Meszesi Károly B) I. oszt. tanonczok. 3. Jutalom­könyveket és tárgyakat kapott az öt osztályból együtt­véve 16 jóviseletü és szorgalmas növendék. — Bokréta ünnepély. A vármegyei székház épí­tése oly serényen megy előre, hogy a keleti szárny épülete már a tetőig fel van emelve, úgy hogy tegnap este a bokréta ünnepélyt is megtartották. Erre az alkalomra az építő bizottság 600 korona jutalmat szavazott meg s az épitész-vállalkozó pedig megven­dégelte a munkásokat. — A helybeli kereskedö-tanoncziskola mindkét osztályában f. hó 19-én tartották meg a vizsgálatokat Kohn Márkusz és Kerekes Bertalan elnöklete alatt. Ezután megtartották a szokásos évzáró ünnepélyt is. A Hymnusz eléneklése után Dávidovits Jenő Ili. oszt, tanuló tanulótársai nevében megköszönte a tanári kar fáradozását és az iskolai bizottság jóindulatát. Ezután dr. Lucz Ignácz igazgató szellemes beszédet tartott a müveit kereskedői karról és ennek nagy hatásáról az államok kulturális és anyagi felvirágozására. Végül kiosztották a jutalmakat. Sajnos a debreczeni ipar és kereskedelmi kamara dijára az iskolát jelesen végzett tanuló egy sem volt. Azonban az iskola több növen­dékét tnég is jutalomba részesítették. így jutalmat kaptak az I-ső osztályból: BöszörményiFerencz, Czipa Károly, Grosz Zoltán és Szolomájer János, a II. osz­tályból . Polacsek Árpád, Rácz István. Szegedy László, Weiland János és Weisz Samu; a 111. osztályból; Dávidovits Jenő és Winkler Lipót. A szózat elének­lése után Kerekes Bertalan vizsgaelnök szép szavak­ban intette a tanuló ifjúságot komoly magaviseletre és kitartó szorgalomra ; a bizottság nevében pedig köszö­netét mondott az igazgatónak és a tanári karnak oda­adó fáradozásaikért. — Városi képviselőtestületi gyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete ma délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Jókai Mór, a város volt díszpolgára elhunytéról jelentés. 2. Dr. Vetzák Ede indítványa Nagykárolyban törvényszék felállítása tárgyában. 3. Kövezetvám díjszabályzat megállapítása. 4. A városi villamos műre vonatkozó szabályrendelet meg­alkotása. 5. Városi mérnöki lakás építésének ügye. 6. Az 1904. évi X-ik t. ez. s az 1886. évi XXII ik t. ez. 66-ik §-a értelmében polgármester és rendőr- kapitány fizetésének újból leendő megállapítása. 7. A m. kir. kassai 111-ik honvédkerületi parancsnokság átirata a honvédlaktanyai raktárhelyiség újjáépítése tárgyában. 8. Az 1901. évi házipénztári zárszámadás jóváhagyásának bejelentése. 9. Az 1903. évi gyám­pénztári zárszámadás jóváhagyásának bejelentése. H). Az 1902. évi házipénztári zárszámadás helyesbí­tése. 11. Beveheteidenné vált községi- és tüzoltóadó, valamint községi közmunka leírása. 12. a) A legtöbb adótfizető képviselők 1905. évi névjegyzékének egy­beállítására a küldöttség megválasztása ; b) a községi választók névjegyzékének egybeállítására a választ­mány megválasztássá; c) az igazoló-választmányba 2 tag megválasztása.. 13. Az orth. izr. hitközség kérelme uj temető létesítésének engedélyezése iránt. 14. A Somos-utezának az Arpád-utczai kertekre nyúló részén utczaszélesités. 15. Gróf Károlyi Tibor örö­köseinek kérelme a város nevén álló szentmiklósi 157. sz. tjkvi ingatlan tulajdonjogának rendezése iránt. 16. Csernus József és társai kérelme a Fény- utcza baloldalának gyalogjáróval ellátása iránt. 17. Marián Ferencz nagykárolyi lakos kérelme a Fény- utcza jobboldalán megállapított szabályozási vonal megváltoztatása iránt. 18. A Lövölde-kert bérbeadása iránt intézkedés. 19. Polgármester előterjesztése a debreczeni siketnémaintézet czéljaira évi járulék megszavazása iránt. 20. Jobbágy Sándor hagyaték­ügyi jegyzőnek tűzoltó-tanfolyamra kiküldése. 21. A gencsi tűzkárosultak segélyezése. 22. Balázs Márton számtiszt kérelme óvadéka után fizetett kamatteher megtérítése iránt. 23. Papp János városi rendőr kérel­me segélyeztetése iránt. 24. Schvarcz Dávid kérelme a dögtér melletti föld béréből bérleengedés iránt. 25. Néhai Veres Gábor illetőségi ügye. 26. Böhm Linka illetőségi ügye. 27. Az 1904. évi május hónapi pénztárvizsgálati jegyzőkönyv bemutatása. — A helybeli magyar ajkú gör. kath. elemi isko­lában az évzáró vizsgálatok f. hó 26-án, vagyis ma vasárnap délután 3 órakor tartatnak meg záró ünne- pélylyel egybekötve, melyre a szülőket és érdeklődőket tisztelettel meghívja az iskolaszék elnöksége. — Évzáró vizsgálat. A nagykárolyi satusquo izr. ■ hitközségi 5 osztályú elemi népiskola évzáró vizs- \ gája a következő napokon fog tarttatni: jun. 26-án d. e. a harmadik, d. u. a második és ötödik osztály, junius 27-én d. e. az első és d. u. a negyedik osztály, melyre a m. t. szülők és tanügybarátok tisztelettel meghivatnak. A tanévet a gyermekek majálisa fogja junius 28-án bezárni. A gyermekeknek a kaszinóba vonulása nevezett napon d. u. 3 órakor történik zeneszóval és nemzeti zászlók alatt. Az apróság este 7—8 óráig mulat ott s ekkor a felnőttek mulat­sága kezdődik, mely iránt máris élénk érdeklődés mutatkozik. Az estélyre külön meghívók nem bo­csáttatnak ki, hanem a t. közönség tömeges meg­jelenését anélkül is szívesen látják. Belépö-dij sze­mélyenként 1 korona. Zenéről Fátyol József zenekara gondoskodik. A bizonyítványok kiosztása junius 29-én d. e. 8 órakor lesz. — .Gyászeset. Egy derék úrnő halálának hírét vettük. Özv. Fogarasi Képessy Gyuláné, dr. Képessy Árpád miniszteri osztálytanácsos és dr. Képessy László árvaszéki ülnök édes anyja f. hó 18-án élte 63-ik évében elhunyt. A család a következő jelentés­ben tudatta nagy vesztességét: Alulírottak az összes ro­konság nevében is mély fájdalomtól megrendült szívvel tudatjuk, hogy a legjobb anya, nagyanya,anyós, test­vér és rokon özv. Fogarasi Képessy Gyuláné szül. Oroszfái Fogarassy Anna, életének 63-ik, özvegysé­gének 5-ik évében, a halotti szentségek ájtatos fel­vétele után, folyó év junius hó 18 án délelőtt ti V2 órakor jobbéletre szenderült. A kedves halott földi részei folyó hó 20-án délután 4 órakor, a róm. kath. egyház szertartása szerint, a csengeri családi sirkert- ben fognak örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise-áldozat folyó évi junius 21-én délelőtt 9 orakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Csenger, 1904. junius 18-án Áldott lengyen emléke! Dr. Képessy Árpád, Képessy Irén férj. Madarassy Sándor- né, Dr. Képessy László, Képessy Gyula, gyermekei Képessy Lászlóné sz. buji Jékey Mariska menye. Mezőmadarasi Madarassy Sándor veje. Ifj. Madarassy László unokája Lilienfeldi Güthuer Ignáczné szül. Fogarassy Izabella (testvérei. Mikolai Mikolav Aladár és neje, Mikolay Kálmán és neje, Mikolay Erzsébet özv. Pásztai Ferenczné, Mikolay Anna özv. Varga Antalné testvére gyermekei. — A városi villamos mü építése. Ganz és Társa ezég épitővezetősége, Nagy Tibor mérnök, Bokody István építés vezető és Czánt Lajos számvevő, már megérkezett városunkba és a villamos mű építéséhez teljes erővel hozzáfogott. A veze­téktartó oszlopok helyének kitűzését fenti építés vezetőség úgyszólván a város utczáinak nagyobb részén már elvégezte, a kijelölt helyekre az osz­lopok szóthordása is nagyban folyik. A kaplony- utcza 18. szám alatt épülő központi telep : gépház és kazánház falaknak nagy része fel van építve. A villamos-mű építésével megbízott ezég házi berende­zések teljes felszerelését is el vállalja és a világító testekből minta raktárt rendezett be melyet Kaplony utcza 18 szám alatt, az érdeklődő közönség megte­kinthet. — Hegyközségi gyűlés. A helybeli hegyközség birtokosai f. hó 19-én közgyűlést tartottak. Elfogad­ták a jövő évi költségvetést 2178 korona 07 fillér bevétellel és ugyanannyi kiadással. Az 1753 korona 42 fillér hiánynak fedezésére négyszögölenként 0.52 fillér közköltséget vetettek ki. (Az elfogadott költség- vetés junius 25-től julius lü-ig Balázs Marton hegy­községi jegyzőnél közszemlére van ki téve és ezen idő alatt felebbezés adható be.) Elhatározták továbbá, hogy a nyulháton 527 kor költséggel egy őrházat építenek. Végül a nyulhátról az elsővölgyre és igy tovább az egyes birtokosok területén át ez ideig önkényesen gyakorolt közlekedést a szüretig betil­tották és kihágásnak minősítették. — Állat az emberben. Szász Mihály béres szent- miklosi lakos erőszakot követett el Takács Imre ottani lakos Anna nevű 4 éves leánykáján. A csen­dőrség bekísérte a szörnyeteget a helybeli kir. járásbírósághoz, ahol beismerte ocsmány tettét. A törvényszék elrendelte ellene a vizsgálati fogságot. — Mulatozásból utonállás. Folyó hó 18-án Pato- kán Kiss László és Krajnyik János helybeli utczai csa­vargók mulatótársul szegődtek Balla Zsigmond nagyecsedi lakos mellé, aki özv. TóthLajosné korcs­májában'mulatott és borra, ételre és czigányra elköltött vagy 30 koronát. Mikor elvállt a czimboráktól, ezeknek eszebe jutott azon latin közmondás,hogy leghívebb az ivó czimbora, s kerülő utón a Nagyecsedre hazafelé ballagó Balla Zsigmond elé kerültek s leverték a lábáról és kirabolták. A czimborákban ekként csalódott Balla elment a helybeli rendőrségre s előadta, hogy milyen rósz vége volt a mulatságnak. A rendőrség által letar­tóztatott jómadarakat kihallgatta Jancsó Gyula aljárás- biró mint vizsgáló biró és bár beismerik a tényt, de egyik a másikra keni a rablás bűntettét. A vizsgáló biró elrendelte előzetes letartóztatásukat. — A szülők figyelmébe. Főgymnásiumunkban a beiratások az 1904—1905-iki iskolai évre junius 30-án reggel 8 órakor veszik kezdetűket és tartanak julius 5-ig. Jelentkezni csak az igazgatónál kell az 1. osztály tantermében, hol a beírást végzi naponkint 8— 11-ig. Jelenleg csak a felvételi dijak fizetendők és pedig a róm. és gör. kath. ifjak részéről 7, a más vallásuak részéről 6 korona. Különösebben felhívom a beha­tásra azon t. szülők figyelmét, kik első osztályra hozzák gyermeküket, mivel kezem megvan kötve s 68 tanulónál többet föl nem vehetek. Egyben figyel­meztetem a t. szülőket, hpgy először belépő gyér mekeik hozzák magokkal „Értesítő" könyvecskéjüket, keresztlevelüket, illetőleg szü'etési bizonyítványaikat és ujraoltási bizonyítványaikat. Más tanulók felvétele az előző osztályról nyert bizonyítvány alapjan tör­I ténik. — Igazgató. — Értesítés. A nagykárolyi m. kir. adóhivatal értesíti az adózó közönséget, hogy hivatalos órái 1904. junius 20-tól 1904. augusztus 31-ig bezárólag reggel 7 órától délután 1 óráig tartanak. A be- és kifizetés azonban csak reggel 8 órától déli 12 óráig terjedő időtartam alatt történik. — Betörő ezigányok. Veres László, Veres Fe­rencz és Mulák Sándor kóbor ezigányok f. hó 19-én éjjel feltörték Porteleken Fisch szatócs üzletét ahonnét 1300 kor. értékű üzleti czikket loptak el, ezek között váltó űrlapokat, bélyeget, férfi és női ruhaneműeket A betörők kilétére úgy jött rá a csendőrség, hogy az említett jó madarak körülbelül 2 hétig tartóz­kodtak Mezőteremen és Portelek határán és boldo­gították a lakosságot apró lopásokkal és a kérdéses betörés után azonnal gyanús módon tovább álltak. Kutatva utánok végre Tunyogon elfogták őket és bekísérték a helybeli kir. járásbírósághoz. — Köszönetnyilvánítás. A Nagykárolyi Oltáregye- gyesület zászlószentelési ünnepe alkalmából újabban adományoztak : Kristóffy József főispán 30 koronát, Barkóczy Ferencz és felesége, Vetzák Ede és fele­sége 20—20 koronát, Cs. Tattay Irén, Soltész Imre, 10—10 koronát. A mely adományokért mély háláját és igaz köszönetét fejezi ki a Nagykárolyi Oltáregye- sület. — Ajándék. Főtiszt. Palczer Ernő kegyesrendű kormánysegéd ur a „Kath. Legényegyesület“ könyv­tárának adományozta a következő müveket: Dr. Kascthaler Dr. Kiss „Katholikus ágazatos hittan“ Balbi-Czirbusz „Egyetemes földrajz“ — Dr. Lázár Gyula „Angolország történelme“ — Szilágyi Sándor „A magyar nemzet történelme“ —■ Sziklay-Borovszky „Abauj-Torna vármegye és Kassa“. A becses ado­mányért mély tisztelettel hálás köszönetét mond az e 1 n ö k s é g. — A Nagybányai ev. ref. egyházmegyei tanító­egyesület Felsőbányán, folyó évi junius ho 30-án d. e. 9 órakor tartja rendes közgyűlését a városi tanács­teremben. A gyűlés tárgyai: 1. Elnöki megnyitó be­széd és rövid jelentés. 2. Az uj közoktatási javaslat és a református iskolák. Előadó Imre Károly. 3. Is­kola és közgazdaság a magyarság szolgálatában. Elő­adó : Fábián István. 4. Iskola és családi nevelés. Előadó : Kajdy Lajos. 5. Egyetemes gyűlésen kép- viseltetés. 6. Pénztáros jelentése a tagsági dijakról. 7. Református Tanítók Lapjának ügye. Elnöki elő­terjesztés. 8. Indítványok, sürgős javaslatok. (írásban.) 9. Tisztviselők lemondása s az uj választás elren­delése. Gyűlést megelőzőleg 30-án reggel 8 órakor istenitisztelet a templombau. Megjegyzem, hogy min­den egyházmegyebeli tanító kötelezett tagja az egye­sületnek, valamint az önként belépett lelkész urak is és kötelesek a gyűlésen megjelenni. Kérem a tagokat, hogy 29 én a délelőtti vonattal jöjjenek Nagybányára, hogy együtt érkezzünk meg s ott kocsik várnak reánk. A gyűlésre jönni szándékozók postai utón okvetlenül jelentkezzenek e hó 27-ig nagyt. Nagy Lajos felsőbányái lelkész urnái. Csak igy lehet mindenkiről gondoskodni. 29-én d. u. 3 órakor gyü­lekezés a lelkészlakon, hol a kirándulásokat s egyéb dolgokat is megbeszéljünk. Junius 30-án 1 órakor közebéd a Nagyvendéglőben. A gyűlésen való meg­jelenést minden tag becsületbeli kötelességének ismerje. Kartársi szives üdvözlettel: Kraésó, 1904. junius 12. 8 in k a Lajos, egyesületi elnök. Jelen számunkhoz negyediv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő: B A U D 1S Z JÉNO Laptulajdonos: ROTH KAROLY. Pályázati hirdetmény Á Nagy károlyi Nőegylet felügyelete alatt álló Melinda leány árvaházban, egy alapít­ványi hely üresedésben lévén, annak be­töltése czéljából pályázat nyittatik. A pályázati kérvények, melyekhez a jelentkező gyermekek keresztlevele, helyhatósági, szegénységi és orvosi bizonyítványa, valamint a szülők (eset­leg fél árváknál az egyik szülő) halotti anya­könyvi kivonata csatolandó, hozzám folyó évi julius hó végéig nyújtandók be. Nagykároly, 1904. junius 25. Seriy Móricz Ilka, nőegyleti I. alelnök. dVZérnöüi munüáiatoü végzésére (mindennemű építmények tervezésére is) ajánlkozik GÁL JENŐ (ezelőtt Lakos és Gál) okleveles mérnök műszaki iro­dája : Szatmár, Battyány utcza 1. sz. 1 —? Tej-eladás. Sehifbeck Mátyás tejgazdaságából augusztus elsejétől szállítandó TEJRE előjegyzéseket elfogad NONN JÁNOS fítszerkereskedő. X

Next

/
Oldalképek
Tartalom