Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-04-24 / 17. szám
SZATMARMEGYEI közlöny tudásával, rokonszenves egyéniségével, befolyásával és tekintélyével teljesen azon fáradozik, hogy azonosítva magát vármegyéjével, ennek igazi hű, oda adó fia legyen. így vitte megoldásra odaadó buzgalmával a vármegyei székház kiépítésének ügyét is. Ismerjük e tekintetben kifejtett fáradozását s a vármegye közönsége nevében hálás szívvel adózunk ez irányban kifejtett buzgó ténykedéséért. Mert még kinevezése megtörténte előtt a székház kiépítésén fáradozó Nagy László alispán által informálva, megkezdte működését, hogy a székház kiépítését dűlőre vigye. S ime az eredmény már itt van ! A mi oly hosszú időkön át megtört a kormányzók közönyén, a kormány irányunkban táplált hidegségén: azt az alispán szívóssága, a főispán odaadó buzgalma és a miniszterelnök jó indulata meg- valósitotta. Isten áldása legyen rajtuk és munkájukon ! A vármegyei székház kiépítésének tervezetét Schoditsch Lajos budapesti műépítész tanár készítette el, s e szerint a főépületnek díszes lépcsőháza lesz az utcza felől aláhajtó- val, mely felett erkély lesz. A nagyterem mennyezete is veszélyesen megromolván, ezt is újból építik és ezzel kapcsolatosan a karzatnak is más elhelyezése lesz. A főispáni lakást is a nyugati oldalra kiépítik úgy mint a keleti szárnyon ki van építve az alispáni lakás. A nyugati földszintes szárnyat emeletre húzzák s ennek földszintjén lesznek elhelyezve a fő és aljegyzők hivatalos helyiségei és az irodák, az emeleten pedig lesznek részben a főispáni lakás melléképületei, a főispáni titkár s vármegyei főorvos hivatalos helyiségei s a várnagyi lakás. Az építkezésre zárt ajánlati versenytárgyalás tűzetett f. hó 22-ére, azonban az építkezés felügyeletére kiküldött bizottság a vasúti .sztrájk miatt az ajánlatokat nem bontotta fel, miután távirati bejelentések szerint számos ajánlat a fentakadt postai közlekedés miatt a postákon hever, s azt határozta a bizottság, hogy a beérkezett ajánlatok elbírálása felett a vasúti sztrájk megszűnte után 3 nap múlva fog határozni. A vasutasok sztrájkja. Tudva levő dolog, hogy a magyar állam vasút alkalmazottjai és különösen altisztjei nincsenek megelégedve a fizetésrendezési tervezettel s különösen annak a lakbérre vonatkozó intézkedéseit nehézményezték, mert az által, hogy a kormány az állami tisztviselők fizetés és lakbér illetményével akarta egyenlősiteni javadalmazásaikat, igen soknak jövőre kevesebb lakbére lenne, mint eddig volt. Azért a javaslat ellen kérvényeztek, gyüléseztek a vasutasok s nem annyira az adott összeg nagyságát, mint annak helytelen felosztását kifogásolták. Tehát erős harczot kezdtek a vasutasok a tervezet ellen s nem volt kizárva az alkalmazandó végső fegyverek közül az általános sztrájk sem. Ennek kitörésére közvetlenül az adott okot, hogy a kormány a vasutasok tervezett gyűlését nem csak betiltotta, hanem a mozgalom vezetőit, Sarlay Jánost, a budapesti keleti pályaudvar helyettes főnökét és Turcsányi Józsefet, a budapesti rákos-rendező pályaudvar hivatalnokát állásától felfüggesztette. Továbbá kiadta a M. Á. V. igazgatósága a rendeletet, hogy a gyűlésre feljönni akarókat ne engedjék felutazni. A mint ennek hire ment, kedden este a nyugati pályaudvar, a rákosi rendező pályaudvar személyzete azonnal felmondta a szolgálatot. Még azon nap éjjel csatlakoztak a sztrájkolókhoz a budapesti összes pályaudvarok és éjjel Debreczen, Arad, Fiume, Zágráb, Szeged, szóval az ország valamennyi nagy városának állomási személyzetei. Reggelre a M. Á. V. valamennyi pályaudvarán tudva volt az általános sztrájk elrendelése, úgy hogy szerdán reggel a robogó vasutak ott állottak meg ahol a reggeli 8 óra érte őket. így a mi vidékünkön Szatmáron 2 vonat, Királyházán 5 vonat és Sikárlón 1 vonat állt meg a rajta volt utasokkal. Ekkor megszüntettek a vasutasok minden munkát s felhívták a rendőrséget, hogy őriztesse a pályaudvart és az ott levő értékeket. A mi állomásunk személyzete is csatlakozott a sztrájkhoz és ezt bejelentette a rendőrségnél, felkérve a rendőrkapitányt, hogy a pályaudvaron gondoskodjék a személy és vagyonbiztonságról. Úgy hogy jelenleg rendőrök és honvédek őrzik a raktárakat. Annyi tény, hogy a vasutasok beleheczelték magukat a sztrájkba, követelésüknek erőszakkal leendő érvényesítésébe. Lehet az is, hogy nem tapintatosan jártak el velük szemben, de azért az olyan alkalmazottaknak, akik közvetve mégis csak állami alkalmazottaknak tekintendők, ilyen nem normális fegyverhez nyúlni nem észszerű. Az erőszak mindig megbo- szulja magát. A kormány sem gondolta meg azt, hogy 36000 alkalmazottat nem lehet azonnal pótolni, s igy fen- akadt az egész országban a közlekedés. De másrészről az is igaz, hogy ha a vasutasok követelésükkel a túlzásba mennek, elvesztik teljesen a közönség rokon- szenvét és a közvélemény egészen ellenök fordul. Mert már is nagy az elkeseredés a sztrájk miatt, amely annyi bajnak, zavarnak és milliókra menő károsodásnak az okozója. Ugyanis eltekintve attól, hogy nincs posta, j nincs közlekedés, áruk és utasok útközben elrekedtek, eltekintve az óriási vagyoni károsodástól, a nagy városokban kezd a drágaság és az élelmi czikkek szüksége beállani. így Budepesten már nagy a drágaság és ha sokáig tart a sztrájk, a székes főváros élelmi czikkek- ben fog nagy szükséget szenvedni. A hajó közlekedés nem tudja pótolni a vasúti szállítmányok kimaradását. A nagy városnak nagy a gyomra s ha ez sokáig igy tart, korogni fog az éhségtől. De hogy még a kisebb városok élelmezése is megérzi a sztrájkot, csak azt említjük fel, hogy már városunkban nincs élesztő és ez a kenyérsütésnél zavart fog előidézni. A külföldi vasutak egyesülete állítólag két millió koronát (?) szavazott meg a mi vasutasaink sztrájkjának segélyezésére. Továbbá a németalföldi vasutasok egylete 40 ezer, a porosz vasutak egylete 60 ezer koronát. Tehát egyideig pénzzel is győzik s azért ha mindkét részről nem következnek be az engedékenység perczei, a vasúti közlekedés megszűntének nemzetgazdászatilag végzetes súlyos következményei lesznek. Mindkét részről túlfeszítették a hurt s azért az okosság a kölcsönös engedékenységet javasolja. A vasúti alkalmazottak azért mehettek bele a sztrájkba, mert nem állami alkalmazottak. Hogy tehát jövőre hasonló eset be ne következzék, az egész állományt be kell venni az állami tisztviselők létszámába. A kormány el van határozva, hogy a sztrájkolok, jogtalan követeléseinek semmi körülmények közt nem enged, miután az államvasuti tisztviselők a jogrendet sértették meg, s az állam presztízsének megsértése nélkül lázadó tisztviselői jogtalan követeléseinek nem engedhet, s e végből a legmesszebbmenő intézkedéseket megtette, hogy az államvasuti épületekben s az állomásokon felhalmozódott árukban károsodás ne történjék, mi végből az államvasuti épületeket a rendőri hatóságok védelme alá helyezte és az államvasuti távírdákat őrizet alá vétette. Az állomásokat csendőrség és katonaság őrzi mindenütt, s a vonatokon elhelyezett élő állatok etetéséről és itatásáról a hatóság gondoskodik. Kristóffy József főispán személyesen intézkedik minden irányban, hogy a rend meg ne zavartassák s a beérkezett jelentések szerint az vármegyénk területén eddig meg nem zavartatott s nem is igen fog megzavartatni. Esetleges zavargásoktól csakis a szatmárnémeti vasúti állomáson lehet tartani, mint ahol nagyobb számú altiszti személyzet van. A kormány addig is mig a vasúti forgalmat megnyithatja, a posta közlekedést fent akarja tartani, s e végből a levélpostai küldemények továbbítására postakocsikat rendezett be. Szándékunkban volt külön lapot kiadni, azonban hiába táviratoztunk fel szerdán és csütörtökön a fővárosba, a távirda és távbeszélő hivatal óriási elfoglalta- tása miatt, csakis szombaton délelőtt és délután kaphattunk telefon és távirati értesítéseket. Hogy mennyire igénybe van v-rt a távirda és távbeszélő, nem kell másra hivatkozunk, minthogy Magyarországon jelenleg nem veheti igénybe senki messzebb földre sem a postát, sem a vasutat és igy a kinek csak ügye-baja van, mindenki táviratozik, vagy távbeszél. Emellett a hivatalos táviratok, a melyek a rendkívüli helyzet bajainak orvoslását czélozzák, egymást érik a vidéken, hogy a szükséges intézkedéseket megtehessék. Azért csak lapunk rendes számában adhatunk értesítést a sztrájkról a nagy világ eseményeiről, úgy amint szűkszavú táviratokból és rövid távbeszélésekből azokról értesülést vettünk. A sztrájk a képviselöházban A sztrájk erősen tartja magát és minden jel oda mutat, hogy nem egyhamar fog véget érni, mert a kormány nem akar engedni. A képviselőház f. hó 20-án tartott ülését több ellenzéki képviselő javaslatára pártközi konferenczia előzte meg, de békés megoldásra nem vezetett. A képviselőház ülésén Hieronymi miniszter kijelentette, hogy a sztrájkolok megszegték esküjüket, a midőn a munkát abba hagyták. —- Lelketlen izgatásnak áldozatai. A gyűlés megtartását azért sem engedélyezte, mert annyian akartak feljönni, hogy a közlekedés megakadt volna. Ezután azt bizonyítgatta, hogy a vasutasok fizetése a javaslat szerint jobb mint az állami tisztviselők fizetése. — Tisza kijelentette, hogy a sztrájkolok büntetendő cselekményt követtek el, nem csak kötelességsértést. A kormány nem engedhet, bár meddig tart is a sztrájk, mert el ment a végső határig. Azokat a sztrájkotokat azonban, akik még most visszatérnek a munkához, büntetés nem fogja érni. A kormány, amely e kérdésben szolidáris, ha kell szuronyokkal is helyre állítja a rendet. A sztrájkolok legnagyobb sérelme az, hogy a midőn a vasutasok kérelmezték legelébb a fizetés- javitást és legutoljára fogják megkapni, akkor nem akarják a tervezet szerint az altisztek fizetését egyenlősiteni a posta altisztek fizetésével. Hir szerint kezdetben tapintatlanul jártak el a vasutasokkal szemben és nem voltak kellőleg tájékozva azok összebeszéléséről és szervezetéről. — Később ezt a hibát a kormányzat túlságos erélylyel akarta helyre hozni, a midőn á Zágrábról érkező vasutasokat a tolonczházba küldte és a gyűlés megtartását megakadályozta. Majd szelidebb húrokat pengettek, a sztrájk vezéreivel alkudozásba bocsátkoztak, sőt folyó hó 22-én megengedték azt, hogy nem gyűlést, de értekezletet tarthassanak. A sztrájkolok a Független Magyarország utján 10000 korona segélyt kaptak és jelenleg a sztrájk tanyán tartózkodnak, de már nagy lehangoltság észlelhető körükben. A kormány tervei. Budapesten kezdetben a hangulat a sztrájkolok mellett volt. De most már, midőn a fővárosban minden üzlet, kereskedelem szünetel, az élelmi czikkek fogya- ' tékán vannak és a drágaság napról-napra nő, a hangulat I a vasutasok ellen fordult. A kormány, daczára, hogy több rendbeli miniszteri tanács volt, a melyen a sztrájk vezéreivel tárgyaltak, nem akarja a fizetés-tervezetet módosítani. Tisza gróf kijelentette, hogy ha* szombat estig megegyezés nem jön létre, az összes sztrájkotokat elbocsátják a szolgálatból és uj munkaerőket fogadnak fel. E czélból a köztekedési kormányzat megtette intézkedéseit arra nézve, hogy a forgalmat más munka erőkkel berendeztesse. Felhívást bocsátott ki aziránt, hogy azok, akik vasúti szolgálati teendőkhöz értenek, nyugdíjazott vasutasok stb. jelentkezzenek szolgálatra. Ezenkívül azok, a kik a katonaságnál vasúti alkalmazásban voltak, berendeltettek szolgálattételre. Az igy jelentkezzetek száma vett értesítés szerint már is 5600-ra tehető, bár mi e számot túlzottnak tartjuk. Egy-egy vonat Budapest és Bécs között már közlekedik, legújabban már Szolnokra indítottak egy vonatot. A déli vasúton, amely tudvalevőleg egy társulaté, egy perczig sem volt fenakadás a közlekedésben. Tisza miniszterelnök és családja Bécsbe utazott fel. Ludvigh az államvasutak igazgatója csakhamar a sztrájk kiütése után lemondott állásáról. Utódja minden valószínűség szerint Mándy Lajos nyug. miniszteri tanácsos lesz, a ki tudvalevőleg vármegyénk fia. Különféle hírek. A vasutasok köréből azon értesülést vettük, hogy a kormány az összes követeléseket hajlandó megadni és az egyezkedés most azon folyik, hogy a sztrájk vezetősége 24 óra alatt követeli a felemelt fizetés kiutalását 1903. évtől visszamenőleg, mert addig nem áll munkába. Ez minden esetre túlságos követelés, i Újabb hir szerint Dobjeczky országgyűlési képviselőt a volt debreczeni üzletvezetőt Budapesten a Hermina kertben levő sztrájk tanyáról kiutasították és most már Eötvös Károly vezeti a vasutasok ügyét. Hir szerint a Déli vasút alkalmazottaiból egy küldöttség ment fel Bécsbe Ő Felségéhez a sztrájkolok érdekében. — Kolozsváron roppant nagy az izgatottság. A katonaság egész éjjel a városban czirkál, mert a polgárság a vasutasokkal tart. — Állítólag ha szombat estig a magyar vasutak forgalma ismét meg nem kezdődik, az osztrák államvasutak vonalain is kiüt a sztrájk. A vonatok ott állanak meg, a hol a hir vétele őket éri. Ezen hírek valódiságáért nem vállalunk garantiát. Legújabb a sztrájkról. Táviratok. Budapest, ápril 23. (Feladva d. u. 4 órakor.) A képviselőház tegnap Perczei házelnök indítványára üléseit hétfőig elnapolta. Sztrájk változatlanul folyik. A sztrájkolok tizenhármas végrehajtó bizottsága mereven ragaszkodik a memorandumban előadott követelésekhez, bár sztrájkolok között erősödni kezd a békés áramlat, a mely hajlandó kevesebbel beérni. Budapesten tej és tojásban szükség állt be. Budapest, ápril 23. (Feladva d. u. 4 óra 30 perczkor.) Hire jár, hogy a sztrájk tanyát felakarják oszlatni. Rudnay főkapitány kijelentette, hogy ezt csak belügyminiszteri utasításra rendeli el. Ha ez megtörténik, a vidéki vasúti alkalmazottakat haza tolonczolják. Eötvös Károly országgyűlési képviselő a sztrájkolok kérelmére elvállalta a közbenjárást akormánynál a békés megoldás érdekében. Budapest, ápril 23. (Feladva d. u. 5 órakor.) A magyar tavirda megczáfolja a Hyeronimi kereskedelmi miniszter bukásáról elterjedt hirt. Budapest, április 23. (Feladva d. u. 5 óra 25 perczkor.) Tisza miniszterelnök Bécsben közös miniszterekkel tanácskozott. Pályaudvarukat katonaság szállta meg. Budapest, április 23. (Feladva d. u. 5 óra 40 perczkor.) A nyugati pályaudvarról katona vonat indult d. e. 9 órakor Szegednek gyorsvonat, déli 1 órakor személyvonat ment Bécsbe, A keleti pályaudvaron a Bécsből ide vezényelt katonai vasúti ezred tartja fen a forgalmat. Hat órakor Bécsbe, 7 órakor Szabadkára, 8 órakor Aradra, 9 órakor Miskolczra indítottak el katonai vezetéssel vonatokat. Sariay János keleti pályaudvari helyettes főnököt, a sztrájkolok vezetőjét Rudnay Béla főkapitány személyesen letartóztatta. A kormány a katonai kötelezettségben álló vasúti tisztviselők behívását elrendelte és a behívókat azoknak kézbesítették is, mi által katonai minőségben nagy munkaerőt nyertek, mert mint katonák nem sztrájkolhatnak. Mint pótlólag d. u. 4 órakor távirati utón értesülünk, Sator-Alja-Ujhelyben katonai karhatolommal megindítottak egy vonatot egy katona mozdonyvezető vezetésével. D ebreczenben minden mozdonyvezető megtagadta a szolgálatot; vasutas nincs az állomáson csak katona. A sztrájk tanya Debreczenben egy kertben van. A háború. Az oroszok a tengeren ismét nagy verességet szenvedtek. Ugyanis nagy tengeri ütközet volt, Port- Arthur körül, amelyben a japánok elsülyeztették az oroszok Strassi nevű hajóját. A hajó legénységéből csak 5 ember menekült meg. Állítólag a száraz földön a japánok nagy vereséget szenvedtek volna, amennyiben a Jalu folyó mellett egy egész japán hadosztályt mfegsemmisitettek és elfogtak volna. De ez a hir még megerősítésre vár.