Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-13 / 11. szám

SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY Fátyol Józsi zenéje mellett hajnalig tánczolt a fiatal- | ság, a négyest 40 pár tánczolta. — Márczius 15-ike. A kath. legényegyesület a 48-iki nagy események emlékét f. hó 20-án, vasárnap este 6 órakor ünnepli meg. — Műsora a következő : 1. Nemzeti dal, irta Petőfi Sándor ; szavalja Gergely Mihály. 2. Hazám hölgyeihez, szavalja Péter Mariska k. a. 3. Ünnepi beszéd, mondja Haunstädter József egyl. m. elnök. 4. Boldogasszony Anyánk, irtaTárkányi Béla, szavalja Patay Etelka k. a. 5 A márcziusi ifjak, irta Petőfi Sándor, szavalja Tempfli Mihály. 6. Hymnus, énekli az egyesület énekkara. A hazafias ünnepre ez utón is meghívja a m. t. közönséget az Elöljáróság. — Megfelebbezett határozat. A villanyvilágítás ügyében városunk képviselő-testülete által hozott véghatározat azon része ellen, mely szerint a telep házilag való építése határoztatok el és az esetre, ha a telep házilag építtetik, nem az Egyesült villamos- sági részvénytársaság olcsóbb ajánlata, hanem a Ganz és Társa részvénytársaság drágább ajánlata fogadtatott el, felebbezést adtak be. — Esdö szó. A nagysomkuti ev. ref. egyház templomot akar építeni. Már a múlt hóban kibocsátotta e tekintetben felhívását, amelyben kifejtette a kisded egyház szegénységét, elszigetelt helyzetét és azon veszélyt, amely az oláhság tengere között fenyegeti. Azért a ki e czélra adakozik, az hazafias áldozatkész­séget is müvei. Most felhívja az egyház a gyüjtő-iv tulajdonosokat, hogy gyűjtő-iveiket Szappanyos József kir. járásbiró főgondnokhoz f. évi márczius hó végéig küldjék be. — Gyászeset. Súlyos családi gyász érte dr. Schönpflug Richárd vármegyei tiszti főügyészt. Kis leánya, a 13 éves Magduska, folyó hó 9-én örökre elszenderült. Hiába küldte a szerető apa kedves kis leányát évek óta melegebb vidékre, hiába követett el mindent a tudomány és a szeretett ragaszkodása, az ifjúság nagy ellensége a sorvadás lassanként fel­emésztette a kedves kis Magduska életerejét, lassan­ként elhervadt mint a virág, a melynek gyökerén titkos féreg foga rág, szelíd mosolyával ajkán elszen­derült. És most már ott van társai között, az angyalok között. Mert a kis Magduska szelíd, ábrándos kék szemével, örökös kedves mosolyával ajkán, szelíd, kedves lényével már e földön angyal volt, korán öz­vegységre jutott édes apja őrangyala, élete öröme. Ellehet azért képzelni az apa nagy fájdalmát kis leánya elveszte felett, a nagy gyászt, amelyben a család borult, kedvencze elhunyta felett. A kedves kis halott hült tetemeinek beszentelése folyó hó 10-én ment végbe nagy részvét mellett. Nagykárolyból a halottat Sárközujlakra szállították, a hol a családi sirkertben folyó hó 11-én d. u. 2 órakor temették el. Béke poraira ! A drága halott koporsóját a koszorúk nagy tömege borította, s feljegyeztük a következő koszorúkat : „Nagyon szerető — édes apád.“ „Kedves kereszta­nyának — Zoltán László és családja.“ „Magdikénak — Schőberliék.“ Magduskának — Debreczeni István és családja.“ „Kedves Magduskának — Kacsó Károly és családja.“ Magdikénak — Ilona és Jenő.“ „Magdiké­nak — A Lükő család.“ Magdikénak — Keresztmama.“ „Isten veled — Olga néni, Kálmán bácsi.“ „Magdiké­nak — Amadil és Béla.“ „Kis testvérüknek —Irénke és Laczi.“ „Magdikénak = Lonka és Ínke néni.,, Ezenkívül több szalag és felirat nélküli koszorú borította a koporsót. A család a következő gyászjelentésben tudatta nagy vesztességét: Schönpflug Richárd, úgy a maga, mint az alólirtak nevében is megtört szívvel tudatja, hogy forrón szeretett kis leánya Magduska életének 13-ik évében folyó hó 9-én elhunyt. A végtisztesség Nagy­károlyban folyó hó 10-én délután 3 órakor, Sárköz- Újlakon a családi sirkertbe való öröknyugalomra helyezés folyó hó 11 -én délután 2 órakor fog megtartatni. Nagy­károly, 1904. márczius 9. Nyugodjék békében ! Özv. Császy Imréné, Kerekes Eleonóra, nagyanyja. Kerekes Ágoston, nagybátyja. Erős Juliska, nevelő anyja. Schönpflug László, Schönpflug Irénke, testvérei. Fógel Kálmánné Császy Etelka, Lukács Józsefné Schönpflug Luiza, Komáromy Jánosné Schönpflug Mariska, Schön- pflug Jenő, Schönpflug Béla, Schönpflug Viktor nagy- nénjei és nagybátyjai. ■— A bikszádi távírda állomás ügyében a múlt év folyamán a vármegyei közigazgatási bizottság a kereskedelemügyi miniszterhez feliratot intézvén, ez értesítette a közigazgatási bizottságot, hogy az avas- újvárosi, avasfelsőfalusi és bikszádi uj hivatalok beren­dezésével mintegy 7600 korona költséget igénylő és Szinérváraljától Bikszádig terjedő 32 kilométer hosszú uj távirda vonalat hajlandó az 1905. évi munkaterve­zetbe felvétetni, ha Avasujváros 1100 K, Avasfelsőfalu 1540 K, és Bikszád 880 K készpénzzel a kiviteli költségekhez hozzájárul, továbbá a távirdai berende­zéshez egyenként 200—200 koronával hozzájárulnak s az uj távirdahivatalok fentállásának tartamára külön- külön évi 500 korona távirdai bruttóbevételt biztosí­tanak. Ha a közbeneső (Avasujváros, vagy Avasfelső­falu) községek valamelyike a feltételeket el nem fogadná, a többiek azonban erre hajlandók lennének, ezek a 200 korona berendezési költség kivételével a harmadik községre eső költségeket is tartoznak viselni. — A Vármegyei Hivatalos Lap márczius hó 10-én kelt folyó évi 11-ik szama közli a vármegyei közigaz­gatási bizottságnak azt a határozatát, mely szerint a vármegye 200 koronával a „Délvidéki Közművelődési egyesület“ pártoló tagjai sorába belép, közli továbbá a néhai Kováts Dezső volt vármegyei pénztári másod­ellenőr temetési járulékainak megállapítása és az özv. Kováts Dezsőné nyugdíjellátása ügyében kelt közgyűlési határozatokat. — Sajtóper. Ilosvay Gusztáv szinérváraljai főszolgabíró rendkívüli erélylyel törekszik járása területén megakadályozni a szocziálizmus terjedését. iMindennemü csoportosulás ellen, mely a nép bé­kéjének felforgatására tör, a legnagyobb szigorral lép fel. Gyűlésük megtartását nem engedélyezi és erre úgy a nép éretlensége, mint a vezetők anarchikus törekvéseiben mindig bőséges okot talál. A „Népszava“ | czimü budapesti szocziálista lap becsületében is sérte­getve kemény támadást intézett bátor fellépéséért a | főszolgabíró ellen. Ilosvay Gusztáv most sajtóperrel felel rá, melyet a kir. ügyészség panasza folytán már meg is indított. — A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület f. hó 16-án d. e. 11 orakor tartja tavaszi rendes közgyű­lését. A közgyűlés tárgyai : 1. Az elnök megnyitója. 2. Jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása. 3.jCholnoky Imre indítványa a kisbirtokok tehermentesítése tárgyá­ban. 4. Pénztári számadások jóváhagyása és felment­vény megadása. 5. Szőlőtelep fölötti határozat. 6. Munkatervezet és költségelőirányzat az 1904. évre 7. Az igazgató választmány jelentése és lemondása. 8. Általános tisztujitás. — Gyászeset. Szintay István vármegyei bizottsági tag, érendrédi földbirtokos, haláláról a következő gyász- jelentést vettük : Alólirottak a legmélyebb fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk a forrón szeretett fiú, férj, apa és rokonnak Szintay Istvánnak élte 60-ik, boldog házasságának 24-ik évében, rövid szenvedés után, f. hó 10-én d. u. 1 órakor történt gyászos elhunytát. A megboldogult hült tetemei f. hó 12-én d. u. 2 órakor fognak az ev. ref. egyház szertartása szerint az érendrédi sirkertben örök nyugalomra tétetni. Érendréd, 1904. márczius 10-én. Áldott legyen emléke ! Özv. Szintay Lászlóné mint édesanya ; özv. Szintay Istvánná szül. Lovass Etelka mint neje. Gyermekei: Teréz, Kálmán, Lajos, Irén, Etelka, Erzsiké. Unokatestvérei : Szintay Mariska férjével Miklóssy Mártonnal, Kulin Imre nejével és gyermekeivel. Sógorai : Lovass Károly, Lovass Sándor, Lovass István, Magyar Bálint. — Elsőrangú férfi divat és kalapüzlet Debreczenben. Ajánljuk t. olvasóink figyelmébe FEKETE JAKAB úri divat kalap és fehérnemű üzletét, Debreczen, Főtér, kistemplom mellett, hol a legszebb férfi divat újdonságok, legújabb kalapok, fehérnemüek, legszebb ízlésű nyakkendők, esőernyők, a legnagyobb választékban olcsó szabott árban beszerezhetők. Vidéki megrendelések a legpon­tosabban eszközöltetnek. 1—5 — Tűz Domahidán. Folyó hó 6-án éjjel tűz tá­madt Dornahidán Fógel Kálmán telekkönyvvezető és földbirtokos telkén. A tűz elhamvasztott egy csűrt a benne lévő magtárt, 130 métermázsa tiszta búzát, 62 szekér apró szénát, egy nagy kazal szalmát és az összes gazdasági eszközöket. A kár 6500 koro­nára rúg. Az elégett tárgyak részben biztosítva voltak. — Ujonczozás. A mint lapunkban előzőleg már említettük is, a honvédelmi miniszter a törvény- hatóságoknak megrendelte, hogy az országgyűlési obstrukczió miatt elmaradt 1903-ik évi ujonczozás végrehajtására két működési tervezetet készítsenek, és pedig az egyiket a f. évi márczius hó 21-től ápril hó 30-ig terjedő időszakra, a másikat pedig az ápril hó 6-tól május hó 10-ig terjedő időszakra. — Az alispán a cs. és kir. 5. gyalogezred hadkiegészí­tési és a m. kir. 12. honvédkiegészitő parancsnok­ságokkal egyetértőleg a tervezeteket a következőleg állapította meg, u. m.: Az első tervezd szerint: 1) az első bizottságnál : márczius hó 21., 22., 23. és 24. napjain a uagykárolyi járási, márczius 26., 28. és 29. napjain a fehérgyarmati járási, márczius 31-én a Felsőbánya városi, ápril hó 6. és 7. napjain a Nagykároly városi, ápril hó 9. és 12. napjain a csen- geri járási, ápril hó 14., 15. és 16. napjain az erdődi járási, ápril hő 21., 22., 23. és 25. napjain a szatmári járási, ápril hó 27., 28., 29. és 30. napjain a szinér­váraljai sorozó járásban lesz az ujonczozás; 2) a második bizottságnál: márczius hó 21., 22., 23. és 24. napjain a nagybányai járási, ápril hó 14., 15. és 16. napjain a nagysomkuti járási, ápril hó 18. és 19. napjain a Nagybánya városi és ápril hó 21., 22., 23. és 25. napjain a mátészalkai járási sorozó járás­ban lesz az ujonczozás. A második tervezet szerint: 1) az első bizottság előtt: ápril 6., 7., 8. és 9 napjain a nagybányai járási, ápril hó 12., 13., 14. és 15. napjaiu a nagykárolyi járási, ápril hó 18., 19. és 20. napjain az erdődi járási, ápril hó 22. és 23. napjain a csengeri járási, ápril hó 25., 26., 27. és 28. napjain a szatmári járási, ápril hó 30. és május hő 2. napjain a Nagykároly városi, május hó 5. és 6. napjain a Nagybánya városi, május hó 7., 9. és 10. napjain a szinérváraljai járási sorozó járásban lesz az ujonczozás ; 2) a második bizottság előtt: ápril hó 16. napján a Felsőbánya városi, ápril hó 18., 19. és 20. napjain a nagysomkuti járási, ápril hó 25., 26., 27. és 28. napjain a mátészalkai járást, ápril hó 30., május 2. és 3. napjain a fehérgyarmati sorozó járásban lesz az ujonczozás. A sorozó bizottságok polgári elnökei lesznek : a Nagykároly városi és nagykárolyi sorozó járásokban Nagy László alispán, a nagybányai és mátészalkai sorozó járásokban Ilosvay Aladár vármegyei főjegyző, az erdődi és szatmári sorozó járásokbau Böszörményi Sándor vármegyei bizottsági tag, a csengeri járásban Szu- hányi Ferencz vármegyei bizottsági tag, a nagysom­kuti sorozó járásban Mán Lajos vármegyei bizottsági tag, a fehérgyarmati sorozó járásban Szegedy Antal vármegyei bizottsági tag, a Nagybánya városi, Felsőbánya városi és szinérváraljai sorozó járásokban Nagy Sándor tb. vármegyei főjegyző. — Szatmár­németi sz. kir. város törvényhatósága területén az első tervezet szerint ápril hó 18. és 19. napjain, a második tervezett szerint pedig ápril hó 22. és 23. napjain fog az ujonczozás megtarttatni. Ezen közle­ményünk kiegészítéséül örömmel értesítjük olvasóin­kat, hogy az országgyűlésen folyó hó 10-én helyre­állott beke hatása alatt a honvédelmi miniszter még azon a napon utasította a törvényhatóságokat, hogy minden intézkedést tegyenek meg arra nézve, hogy az ujonczozás a márczius hó 2l-től április hó 30-ig terjedő határidőben végrehajttassék. — Táncztanitás. Éndredy bácsi már megérkezett és megkezdte táncztanfolyamát a polgári leányisko­lában, a hol beiratkozni is lehet. — Hegedű oktatás. Békefy Pál hegedű tanár megtelepedett városunkban. Akadémiai módszer szerint tanít úgy kezdőket, mint haladókat. Értekezni lehet lakásán Könyök-utcza 14. szám alatt d. e. 10-től 12-ig, d. u. 4-től 6-ig. — Harász Pál, szakképzettségéről előnyösen ismert helybeli jónevü czipőraktárosnak lapunk mai számában közölt hirdetését olvasóink szives figyel­mébe ajánljuk. — Gazdák, ha nagy terméshez akarnak jutni, Mauthner-féle magvakat vessenek. Idei árjegyzékét, mely 226 oldalra terjed. Mauthner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedése Budapesten, Rottenhiller-utcza 33, mindekinek ingyen megküldi. A kitünően tisztított, legnagyobb csiraképességgel biró, fajtiszta magvak árai alacsonyak. Különösen felemlitendők az impreg­nált takarmányrépamagvak és a legnemesebb gabona félék dús választéka. ___________________ Jelen számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. Felelős szerkesztő: B A ü D IS Z JENŐ Lap tulajdonos : ROTH KAROLY. Mérnöki munkálatok végzésére (minden nemű építmények tervezésére is) ajánlkozik Gál Jenő (ezelőtt: Lakos és Gál) okleveles mérnök műszaki irodája Szatmár, Battyány utcza 1. sz._______3 -4 TA NULÓUL felvétetik egy jó családból való ifjú £ie6üauser Szerettez üveg és porczellán kereskedésében Nagykárolyban. ______________________1—3_____________________ Ki tűnő minőségű 1903. évi húsvéti kóser bor kapható alólirott nagydobosi szőlő pinezéjében, hol a vinczellér az eladással megbízva van. Debreczen, 1904. márczius hó. 1—3 Péchy Kálmán. visszakapja bárki, akinek csakis az általam árusított tyúkszem kenőcs használatától a tyúk­szeme vagy bőrkeménysége el nem múlik. Egy tégely ára 1 korona. ZPotitzer Sfgnácz úri-, nöi-divat, rövidáru és kézimunka raktára ______________________Nagykároly.___________________1 --1 Ki adó lakások. Nagykárolyban a gróf Károlyi György-téren 60. szám alatt levő házamban egy 5 szoba, aleofni, konyha, kamara, istáló és kocsi szín­ből álíó, pincze kert és egyéb mellekhelyisé- gekkel biró utezai úri lakás és ugyanott egy két szoba és konyhából álló udvari lakás 1904. évi május hó l-től kiadó. Értekezni lehet levélileg LIPTAY FERENCZ tulajdonossal Beregszászban, — vagy helyben SQIViOSSY MIKLÓS úrral. 2—4 A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete ez évi rendes üözgyiHését f. évi márczius hó 27 ik napján délelőtt 10 órakor tartja meg, Budapesten az intézet saját házában (V. Géza u. 2, sz.) Napirend : 1. Az évi üzleteredményről szóló igazgatósági és felügyelő bizottsági jelentés tárgyalása. 2. Zárszámadások felülvizsgálása és az évi mérleg megállapítása. 3. A tisztajövedelemről való rendelkezés. 4. A kilépés folytán megüresedett alelnöki és három igazgató tagsági, valamint az üresedésben levő két igazgatósági tagsági helynek betöltése. 5. A felügyelő bizottság tagjainak megválasztása s díjazásának megállapitása. 6. Esetleges indítványok. Az alapszabályok 27. §-a szerint az intézeti adósok is tagjai lévén az intézetnek, magukat a közgyűlésen az alapszabályok 28. §-a értelmében törvényhatóságon- kint tartott gyűlésükön választott meghatalmazottjaik által képviseltethetik, s záloglevél-kölcsöneik együttes összegeinek minden 500,000 koronája után egy-egy képviselőt választhatnak, azonban kizárólag csak az intézeti alapitó tagok köréből. Felhivatnak ennélfogva a Szatmármegye területén lakó intézeti adósaink, hogy amennyiben magukat a folyó év márczius hó 27-én tartandó évi rendes köz­gyűlésünkön képviseltetni óhajtják, az általuk összesen felvett 779.300 koronányi záloglevél-kölcsön után 1 képviselő megválasztása czéljáből Nagykárolyban a vármegye székházának kistermében 1904. évi márczius hó 20-án tartandó választó gyűlésen megjelenni s részvételi jogosultságuk igazolására fizetési könyvüket magukkal hozni szíveskedjenek. Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének igazgatósága. (Utánnyomás nem dijaztatik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom