Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-10 / 2. szám
SZATMARMEGYEI KÖZLÖNY fejezett ténynek tekintették, igy részemről oda szeretnék hatni, hogy az állami tisztviselők száma a jövőben fel ne emeltessék, illetve a lassanként megüresedő s fölöslegesnek bizo nyúló állásoknak be nem töltése által az igy megtakarított összeget az állami tisztviselőknek pótlólag juttassuk; és bár a miniszterelnök urnák többi programmpontjai is a legjobbat ígérik, mégis mindennek daczára, egyrészt mert mint kezdő politikus nem erezvén magamat eléggé hivatottnak, hogy döntőleg ítélhessek, mely hazafias intentio biztositja jobban nemzeti létünket, ezredéves fennállásunk alapján egy újabb ezredév elérését, másrészt pedig, hogy minden pártfegyelem nélkül, annál hathatósabban s erélyesebben ellenőrizhessem a kormányt tevékenységében, váljon nemcsak tetszetős szavakba foglalt programmot nyilvá- nit-e, hanem tényleg munkásságának a kivitelében is a nemzeti szellem fog-e kifejezésre jutni: ezért engedjék meg nekem, hogy politikai függetlenségemet megőrizzem és ne kötött képekkel, egyelőre nem a szabadelvüpárt kötelékében, hanem szabadon, mint pártonkivüli képviselhessem önöket, képviseljem ezen választókerület érdekeit. Szükségesnek s sürgősnek tartom a kat- holikus autonómiának közmegnyugvásunkra való rendezését, s meg vagyok győződve, hogy a kormány egyetértőleg a püspöki karral, kinek hazafiságában soha senkisem kételkedett, ezen nagyfontosságu ügyet mihamarabb megvalósítja ; köszönettel veszem, ha e kerület róm. kath. papsága erre vonatkozólag egyéni nézeteit alkalomadtán előttem kifejti, mert azon vallási, melyben születtem, s hitem szerint vallók, soha meg nem fogok szűnni szolgálni s kötelességemet híven akarom teljesíteni, valahányszor az egyház érdeke azt tőlem megkívánja; de ha, mint buzgó catholikus e feladatnak meg is felelek, épen mert vallásom alapja a felebaráti szereteten s türelmen nyugszik, ezért mindenki megnyugtatására ígérhetem, hogy soha egy más vallás vagy felekezet rovására szavazatommal hozzá nem járulnék, hanem valláskülömbség nélkül, teljes objecti vitással fogom az esetről-esetre felmerülő kérdést megbírálni, mint pl. az 1848-ik évi XX. törv. czikk végrehajtását lehetőleg azon törvény szellemében kívánnám megvalósítani. Mulasztást követnék el, ha pár szóban nem terjeszkednék ki a katonai kérdésre, mely csaknem egy év óta lázas izgatottságban tartja, a kedélyeket, jóllehet az ország javarésze, egyrészt kielégittetve a nyert engednie nyekkel, másrészt belátva, hogy e káros politika aláássa a nemzet életerejét, e kérdést a napirendről levenni sürgeti : Van-e magyar ember, ki a nemzeti aspirácziókért lelkesülni ne tudna ? Ki vérének utolsó cseppjéig ez ügyet magáévá ne tenné ? De az a vér csak aludt szennyfoltot hagy maga után, ha oly szív lükteti, melynek rugója törvényt s jogot tipor; ily jogbitorlást én sem nem követhetnék, sem nem tisztelhetek ! De igenis teljesen magamévá tehetem s teszem, a nemzeti aspirácziók elérhetésére irányuló azon becsületes törekvést, mely törvényes fegyverrel jogos alapon küzd; magamévá tehetem a nagykárolyi szabadelvű- pártnak múlt évi szeptember 8-ikán hozott határozatát, melyben az 1867. évi XII. t.-cz. alapján a nemzeti követelmények megvalósítását óhajtja; s részemről is mindig meg fogok ragadni minden oly mozzanatot, mely a törvényes s jogos aspirácziók megvalósítására vezet. Ennél többet nem ígérhetek, énnél többet ígérnem bűn volna, meggyőződésem, lelkiismeretem s hazám ellen! rr A mi a magyar korona országai s 0 Felsége többi királyságai s országai között kötött vám és kereskedelmi szövetséget illeti, megvallom, erre nyilatkozni ma időszerűnek nem tartom ; a kérdés nem is actualis, de meg igen nehéz is volna e programm keretében tárgyalni azt; annyi tény, hogy a magyar gazda, — mint azt különben kiváló hazafiaktól halljuk s politikai maguktartásából is látjuk, kik pedig a földművelő nép javára szentelik életüket, — csak veszíthet az önálló vámterület behozatalával; viszont az ipar s kereskedelem, fájdalom, oly alacsony fokon áll nálunk, hogy szerintem, ha áldozatok árán is, előbb meg kellene azt teremteni, s csak évek múltán győződhetünk meg, hogy közös vagy önálló vámterület-e az, mi felvirágoztathatja, ezért óvakodnék ebben elhamarkodott ítéletet hozni, nehogy esetleg Magyarország rovására az osztrákok zsebére dolgozzunk; ebben is tehát kizárólag azon érzelmek lógnak reám hatni, melyek alapos megfontolás s tanulmányozás után, hazámnak javára szolgálnak. De ezek után, pár szóban, foglalkozni szándékozom, azon bennünket talán sürgősen s legközelebbről érintő ügyekkel, városunk illetve kerületünk érdekeivel. Az a versengés,'mely mióta a székhelykérdés felvettetett, Nagykároly s Szatmár között korántsem ért veget, s igy valóban nem lehetünk egyrészt eléggé óvatosak, másrészt elég erősek a védekezésben. Ha e kerület bizalmával megajándékoz s egyéni befolyásomat a mandátum elnyerésével hatványozott mértékben érvényesíthetem, reményiem e kérdést a közel jövőben rendezhetjük. Biztosítanunk kell Nagykárolynak a vidéket, egy központot teremtve, részben vasutak, részben kőutak kiépítésével, úgy hogy semmi körülmény között a székhelytől meg ne fosz- tassék, sőt régi jogra alapítva törvényszékkel gazdagodjék. Természetesen első sorban a Nagykároly—Mátészalka—Csapi vasutösszeköt- tetést kell mihamarabb megvalósítani, azután az érendrédi köves utat kiépíteni, valamint a Nagykárolyból Kálmánd—Börvelybe vezető kő- ut építését siettetni; Nagykároly jövedelmét emelni a bor, szesz s hús fogyasztási adóknak az állam által a városra való átruházásának kieszközlésével, valamint egy tehertől megkönnyítendő, a rendőrségnek államosításával. Rajta leszek, hogy az indóház egy ujjal helyet - tesittessék, mely a meghosszabbított Kálmánd utcza végen épülne, a régi pedig államvasuti tisztviselő lakásokká lenne átalakítva. Ezekben vélném e kerület felvirágzását elősegíteni, mert nézetem szerint mindaz, mit Nagykároly növelésére fordítunk, a vidék előnyére válik, s viszont, a mit a vidék érdekében, legyen az kőutak kiépítése, gyárak felállítása, stb. teszünk, az Nagykárolyra is kihat; ezért úgy e várost, mint a községeket, a távolabb fekvő városokkal oly közlekedési módon kell összekötni, hogy köztük a forgalom minden időkre biztosittassék, hogy már önmagában az a tény, hogy Nagykároly egy nagy s gazdag vidék központja, teljes sulylyal bírjon arra, hogy semmi körülménynél fogva visszaesni nem fog, hanem csak fejlődhet. Mindezeket s az idővel mutatkozó kívánalmakat teljes erővel felkarolni becsületes szándékom, valamint bárkinek ügyét, de éppen, hogy ezt tehessem, nagyon tartok arra, hogy megválasztatásom esetén, a jó viszony közöttünk folyton szorosabbá váljék, hogy mint igaz jó barátok, egymást mindenben megértsük és támogassuk.-* Viharos tetszés fogadta a képviselőjelölt programmbeszédét, és szűnni nem akaró éljenzés között azzal a tudattal oszlott szét a nagyszámú előkelő választópolgárság, hogy Károlyi György gróf méltó teljes mértékben arra a bizalomra, a melylyel őt megtisztelték azok a választópolgárok, kik őt képviselővé jelölték. Jékey Zsigmond képviseld beszámolója. Őszinte szeretetét, tántoríthatatlan bizalmát és föl- tétlen nagyrabecsülését fejezte ki a mátészalkai választó-kerület közkedvelt képviselője Jékey Zaigmond iránt január 5-ikén Mátészalkán tartott beszámoló beszédének megtartása alkalmából. A kerület szélén hosszú kocsisor fogadta a szeretett képviselőt. Máté-Szalka határa előtt pedig lovas-bandérium robogott az érkezők elé, s ennek vezetése mellett értek a határhoz, hol az egész kerület választóiból alkotott nagyszámú küldöttség fogadta az érkezőket s Szálkái Sándor pártelnök beszédében az igaz szeretet hangján üdvözölte Jékey Zsigmond képviselőt, mire ő meleg szavakban válaszolt. Mátészalka pedig ünnepi díszt öltött. A fellobogózott utczákat sűrűn ellepő választók nagy éljenzéssel és lelkesedéssel fogadták szeretett képviselőjöket. Majd Kincses István küldöttség élén kérte fel Jékey Zsigmondot beszámoló beszédének megtartására. A beszámolót eredetileg a „Hungária-Szálló“ nagy termében kellett volna megtartani, de a nagyszámban beérkezett választók s közönség miatt nem volt lehetséges, s a mint egy 3000 főből álló közönség a vásár-térre vonult s ott tartotta meg Jékey Zsigmond Folytatása a mellékleten T A C Z A. A női becsület védelme Koppenhágában Alberti igazságügyminszter törvényjavaslatot terjesztett be a törvényhozó testület elé a botbüntetés életbeléptetése iránt. A javaslat czélja — írja a világ sajtó — a női becsületsértés ellen elkövetett büncselekvőnek megtorlása. Amióta ez a hír bejárta a világot, mint a sírjukból felzavart kisértetek, úgy jelennek meg különösen a jogi szaksajtó körében a felszólalások s nem jósolunk talán alap nélkül, mikor azt mondjuk, hogy nálunk is bizonyára megindul az 1841. évek hason- tartalmu vitája, melynek két vezéralakja gróf Széchényi István és Kossuth Lajos volt. — A szocial kriminológia adat gyűjtés alapján tényként állapította meg hazánkban is, hogy a csekélyebb súlyú bűncselekmények növekedőben vannak s ezek körén különösen a női becsület ellen elkövetett reális és verbális injuriák (tettleges és szóbeli becsületsértések) azok, melyek tetemes hányadát képezik a számösszegnek. Mindenesetre szocziális szempontból is eminens jelentőséggel bir e tény megállapítás s eltekintve e kérdés büntetőjogi jelentőségét, alkalomszerüleg kínálkozik a dán igazságügyminiszter törvényjavaslata, hogy a női becsület védelméről szóljunk. Ha frázisokkal akarnók kezdeni megjegyzéseinket e tárgy felől, azon kezdenők; miként lehet az, hogy Magyarországban, amelyet lovagias nemzetnek ismer a világ amelynek kulturtörténelmében annyira kimagaslik a nők tisztelete; a női becsület védelméről kell szólani. Pedig a statisztika tudománya az idők változásának száraz krónikása s igy azzal a változással függ össze a megállapított számszerű kedvezőtlen eredmény. Nem tévedünk megfigyelésünknél, ha ez okozatok alapját, a tények valóságát magában az élet viszonyokban találjuk fel. Nem hypothétikus állítás, de a kihámozott valóság az, hogy e kérdés szükséges megvitatása az életküzdelmek tág mezején merül fel s élesedett ki annyira. Lvempels hires festménye egyik téli tárlatunkon drasztikusabb formában kellene, hogy magjelenjék, ha a viszonyokat allegorizálni akarná, mert napjainkban nem felnyujtott kezek csengenek a magasságból alátekintő Sors felé, de könyökök tülekednek, hogy ki-ki helyt szorítson magának az élet küzdelmeiben. Az egyenlősítés nagy eszméi a feminizmus újabb és újabb vívmánya mindmegannyi szükebb keretre szorítják a küzdőket s mint ék a fatörzsbe : úgy fúródik bele a nő, az asszony kenyérkereseti törekvése a teret eddig kizárólag elfoglaló anyagi és szellemi munkával foglalkozó, abból élő férfiak csoportjána. Nem egymással szemben áll a kenyérkereseti pályán a férfi és nő, hanem egymás mellett szorongva, küzdve és tülekedve. Ez a helyzet szignaturája, hogy röviden szóljunk. A nő leküzdi veleszületett tartózkodását félénkségét, ráfogott gyámoltalanságát, nemcsak látszólag, de tényleg is vészit abból az idealizált valamiből, amit csak a franczia nyelv tud „charme“ szóval híven kifejezni, küzdő féllé lesz s mert érzi, hogy a nyers erőt illetőleg kétségtelenül vesztes maradna; alkalmazkodni tudásának, lemondásának, elismert kitartásának eszközeit viszi harczba a másik kínálkozó fél: a férfivel szemben. A férfi autokrata módon lázong, kicsinyes lenézéssel tekint a nőre, kit eddig csak a szenvedély ereje által hitt vezetni, eszközévé tenni s bár elismerni kénytelen, hogy az arravalóságok újabb és újabb formában jelennek meg ugyanakkor, mikor a nő a küzdőtérre lép : nyers erővel véli visszaüzni a betolakodót, könyökkel szorítani vissza a felismert ellenfelet : a nőt a küzdőtéren. így alakul meg a helyzet, ez a felek állása az életben. S most már kérdem ; nem igazolt-e, nem természetes-e, ha a repressáliák tódulnak előtérbe s odaalakul a viszony, hogy a törvényhozásnak kell gondoskodni a nők védelméről ? Nem gondolnám, hogy félreértetném : nem materiális védelméről, existencziális segélyről, a küzdelmet egyoldalról megkönnyítő eszközökről gondoskodik a törvényhozás, hanem azt a belső, intellaktuális védelmet adja meg a nőnek, melyet ennek természetadta individuális egyedisége, jelleme kíván meg : a becsület védelmét. Ez a fogadalom összeforrott a nő nevével. A becsület fogalma nemcsak tángálja, kiegészíti, hanem megalkotja a nőt mint ilyet. A becsület a nőnél egygyé lesz, teljesen fedi magát a nőt. Más kérdés azután, hogy az államnak s ennek vonatkozólag látható szervének: a törvényhozásnak minő eszközök, módok adassanak meg: s egészen empirisztikus, annyi sok tényező egybehatása áital felismerhető jelenség azután, hogy e módok és eszközök helyenként, államonként, tálán geográfiái, kultúrái körletek és vidékek szerint minők legyenek. Dánia a botbüntetést akarja visszaállítani; mi ?... Éppen e körül folyhat csak a vita. Kettőt azonban idejegyzek s ez az, hogy az 1861-ik évi magyar javaslat még fenntartotta a büntetési nemek közül a seprőzést, továbbá, hogy Anglia alkalmazza a büntetést. N. Z
