Szatmármegyei Közlöny, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-04 / 49. szám
4=©. szám. XXX. évfolyam, Xagykároly, 1904. deczember 4. A SZATMARVÄRMEGYEI KÖZSÉGI ES KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Nagykárolyban, Jókay-ulcza 2. sz. Humanitárius intézmények. Leszakadt a tél és vele a hideg, zord idők minden nyomora. A jégvirágos, rozzant kunyhókban, nyirkos pinczelakásokban, a szegénység sikátoraiban beköszöntött az ínség. így szokott ez lenni minden télen. A természet mostohasága, sivársága megsokasitja az élet mostoháit. És a kezdődő téllel fölsir a nyomorultak égig zengő kórusa s mint egy végtelen siralmi ének tölti be a havas, kietlen világot. E szívig ható kórusnak viszhangját keressük. Vájjon meghallja e a társadalom és a jólétben élők milliók keblét fölveri a rémes segélykiáltás ? Esztendőről-esztendőre, télről-télre nézzük, hogyan nyilatkozik meg az emberszeretet a nyomornak tengődő, szerencsetlen sanyargó páriáival szemben. És szemlélődésünk itt is — ott is megnyugtató jelenségeken állapodik meg; a magyar társadalomnak van szive, van mélységes, megértő, emberszerető lelke. A magyar társadalom magához öleli a szenvedőket, enyhíti keservüket, nyomorúságukat. A magyar erény, a magyar faj őserénye nyilatkozik meg a jótékonyságban. A magyar embernek házatája mindig nyitva volt a szenvedőknek. Régi rossz időkben az insegesek, nyomorultak, kitagadottak, üldözöttek menedéke volt a magyar ház. És ez a magyar erény még nem fajult el. Jól esik ezt látni a mai önös, rideg, szűkkeblű világban. A tél nyomora minden esztendőben cselekvésre hívja fel az emberszeretetet. Évek óta a ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Zgész évié 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egész évi előfizetés beküldése mellett egész évre 5 korona. ss* Egyes szám ára 20 fillér, «stársadalom apró csoportokra, körökre, egyesületekre osztva szét magát, akcziót indit az ínség enyhítésére. Alakulnak jótékonysági egyesületek, humanitárius intézmények, amelyeknek czélja, hogy a tél nyomorával szemben megvédje a szegények, árvák, elhagyottak fekete tömegét. Éz a segélyakczió legszélesebb keretekben, a társadalmi mozgalmak nagy arányaiban a főváros társadalmi köreiből indult ki eddig. De hiszen ez természetes is. A főváros, amelyet az ország szivének nevezünk, predesztinálva van a vezetésre minden anyagi, szellemi és erkölcsi mozgalomban. Úgy kell lenni, ez az élő szervezetek törvénye, hogy az érzések központja a szív legyen. Úgy kell lenni, hogy ha az országot sanyargattatások, sors csapások érik, az ország szive dobbanjon meg első sorban. De ha a modern közigazgatásban, a szellemi, gazdasági, erkölcsi élet uj szervezetében mindenütt a világon érvényesülni kezd a legújabb időkben a deczentrálizáczió, hát a humanizmus intézményes fejlesztésében, kiterjesztésében kell leginkább ezt a deczentrálizácziót megcsinálni. A nyomor sem szigeteli el magát a nagyvárosok falai közé, a kópaíoták katakombáinak, sötét sikátorainak útvesztőibe. A nyomor fekete szárnyon, mint az éjszakai vészmadár suhog végig az országokon, fölkeresi a falvakat, hegyvidékeket és rónaságokat és szárnya érintésének nyomán siralom, Ínség, kétségbeesés támad. Éorditsuk tekintetünket a vidék nyomorára. Olyan riasztó sötét képeket látunk, aminőket Hirdetések jutányos áron közöltéinek. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Kéziratok nem küldetnek vissza, bérmentetlen levelek csak rendes levelezőktől fogadtatnak el. egy Gorkij tudna csak a színek, a fekete tónusok erejével megeleveníteni az élet mélységeiből. A magyar faj őserénye, a szenvedő embertársak iránti nemes részvet, szives szeretet e sötét képek szemléletére meg kell hogy sok- szorosodjék. A humanitárius intézményeknek országszerte létesülniük kell. Ha az állami gondoskodás érzékenysége, vagy képessége nem terjed odáig, hogy a maga népének harmonikus, szenvedéstelen életét biztosítsa, vegye át a jótékonyság, szeretet és gondviselés nemes hivatását a társadalom. Amit ad, önmagának adja. A természet törvénye szerint el nem veszhet, el nem pusztulhat semmi, ami van. A szervezetek anyagcseréje uj és uj életet teremt. Amit magunktól elvonunk, hogy azoknak adjuk, akiknek életföltételt jelent, az nem hiányt jelent, hanem gyarapodást. Tél van most, a nyomor fehér szemfedője borítja a sivár világot. Ha jótékonyságunkkal enyhítjük a nyomort, a szenvedést, rózsákat hintünk el a hóban, a tavaszt varázsoljunk a télbe . . . 23387—1904. sz. Szatmárvármegye alispánjától. Meghívó. Van szerencsém a törvényhatósági bizottság tagjait folyó évi deczember hó 6-án d. e. fél 11 órakor Nagykároly város városházának üléstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívni. Hazafias üdvözlettel: Nagykároly, 1904. november 26. Nagy László, alispán. TAR C Z A. Az öreg asszony. Aranyos sugarait széjjel hintette a nap a kis falusi ház udvarán. A kút mellett állott a disznóól, egy öreg parasztasszony foglalatoskodott a röfögő egyetlen malaczczal, amely mohón rágicsálta a feléje hajított gyér kukoriczát. Gonddal, gyönyörűséggel nézte az öreg asszony a malaczot, az egyetlen négylábú jószágát. Simogatta a sörtéjét s a kukoricza- szemeket, amiket a malacz félrerugott a lábával, gondosan söpörgette össze s ismét elé rakta. Özvegy Bus Tamásné tizenkét álló esztendeje él már magánosán a faluvégi viskóban, ami még az öregapja után maradt rá. Düledezett a fala. a fazsin- dejes tetőn keresztül szépen besütött a nap a padlásba, a két szék, egy asztal meg egy ágy a szobában csak alig, hogy a lábukon állottak — de hát a ház is, a bútorok is csak eltartanak még addig a rövid terminusig, amikor utolsó útjára viszik özvegy Bus Ta- másnét. A temetése szép lesz, a testamentumában meghagyta, hogy a fundusa árából olyan temetést rendezzenek neki, a milyet még aligha látott a falu. Hetven- nyolcz esztendővel a válán malaczot vett az asszony; fel akarta hizlalni, húsát, zsírját, sonkáját eltenni télire, — mivelhogy remélte, hogy ezt az időt még megfogja érni. Gonddal, gyönyörűséggel ápolta, tartotta a malaczot, az egyetlen élő lényt, amelyhez még húzott. Az urát ugyan szerette Bus Tamásné, de immáron negyven esztendeje annak, hogy kivitték a derék férfiút a temetőbe, ahol már a sirja helye sincsen meg, mivelhogy úgy intézkedik a törvény, hogy 30 esztendő .múltával feldulatnak a sirok és újak ásatnak a helyükbe. Az öreg asszony szivéből még az emléke is kiveszett a férjének, ha vissza is gondolt rája néha, úgy jött ez elő neki, mint valami álom. A gyerekek, azok ifjonti korukba haltak el, egynek kivételével. Ezekre még kevésbé emlékszik. Az egy, aki megmaradt, nyughatatlan vérü legény volt, korcsmázott, szoknyák után futkosott, nem segített az anyjának a gazdaságában, inkább napszámba ment. Egyszer aztán mást gondolt. Hazajött egy estén s azt mondta, hogy Su- hajdáékkal meg Kutzorékkal együtt kimegy Amerikába, ahol is jobban megfizetik a munkát. — Eredj, szólt a langyos szivü anya. Én nem mondom, hogy ne menj, ha ott találod a szerencsédet. Röviden búcsúzott az Andris — immár tizenkét esztendeje annak —- és azóta csak egy levelet irt. Ebben pedig azt irta, hogy keservesen megbánta az amerikai utat, mert nem úgy van ám az uj világban, ahogy ő ezt elgondolta. Nagyon sok az ember odakint is, alig hogy megélhetnek egymástól. Még szerencsés az, aki munkához tud jutni. Ő, már mint az Andris, bizony nem kapott munkát, mert nem volt szerencséje. Most éhezik, szörnyű rosszul megy a dolga, kétszer már a vonat elé akart feküdni a nagy nyomorúság miatt. Mindezek folytán haza szeretne jönni. Küldjön neki az anyja száz pengőt, amivel haza jöhet — legyen nyugodt, megfogja fizetni, mert van még két erős, dolgos karja, amivel megtudja hálálni a jótéteményt. Vegyen fel 1Ó0 pengőt a kis házra, küldje neki és akkor rögvest hazajön . . . — Nem! Ez volt az első gondolata BusTamás- nénak, mikor a levelet elolvasta. És ez volt az ulolsó is, amikor elhatározta, hogy a veszendő fia után nem nyújtja ki a kezét. Minek ment ki, minek volt olyan bolond? Megterhelje a kis házat, amin még sohse volt adósság? Ennek csak az lehet a vége — mert hiszen évről-évre nő az interes, — hogy kiliczi- tálják a házat alóla. Azt a házat, ami az öregapja után maradt rá. Az ember elpusztulhat, de a háznak meg kell maradnia, mert az túléli az embert, meg az unokáját is, ha gondját viselik. Ha elküldi a száz pengőt, a házra keresztet vethet. Vén korára menjen zsellérnek idegen tanyára ? Ez nem lehet. Ha éhen hal a fiú, vagy a vonat elé fekszik, arról csak Ő maga tehet. Minek ment oda, ahova nem hívták ? Aztán elébb utóbb úgyis meg kell halni. A szegény embernek jobb, ha minél hamarább hal meg, legalább nem küzködik olyan sokat . . . így gondolkozott özvegy Bus Tamásné és nem válaszolt a fiú levelére. Azóta nem hallott róla és ezt a fiát is elfelejtette, éppen úgy, mint a halott férjét és gyermekeit. Az öreg asszony derűsen tipep-topog az ólkörül. Gyarapszik a malaczka, milyen szépen telik a pofács- kája, püffed a hasacskája! Mégis csak szereti az Isten Bus Tamásnét, hogy öreg korára egészséget adott neki, hogy ilyen szép malaczot hizlalhat fel. Aki nem tékozol és dolgos, aki nem megy bele bolond vállalkozásokba és hallgat az eszére . . . Egy férfi jelent meg a kapu előtt. Városi munkásruha van rajta, hala vány, fakó arczát fekete körszakái borítja. Ilyen arczuk van azoknak, akik a föld alatt bányában dolgoznak huzamosan. Különben ép, egészséges ember, hatalmas kidolgozott tenyerei sokáig fogják még bírni a robotot. Ahogy széjjelnézett a nyomorúságok napsütötte udvarán és mindent a régi helyén talált, felragyogott a szeme. Bus András volt ez, ki nem halt meg oda- kün ; mégis csak talált munkát és dolgozott. Hazahozta a szive, a honvágy, amely feltámadt az idegenbe szakadt magyar munkásban még akkor is, ha ezen a földön, ahol született, rosszabbul bánt vele a sors meg az emberek, mint a kutyával. Hazajött Bus Andris, mert úgy érezte, hogy haza kell jönnie. És leborult a földön, ahol mint kis gyerek futkosott. Vad erővel marczangolta a bányák sötétjében megkérgesedett szivét az emlékezés és a föld szerelme. Arczczal leborult erre a földre és áztatta a könnyeivel. Megérkeztek a karácsonyi játékszerek, karácsonyi és újévi ajándéktárgyak nagyválasztékban J A pi r\ D A T7 T O T O T7 XT' uri-divat és műiparáru csarnokában AvjUBU V IVjÖ ü UÖHr Nagykárolyban *
